Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)
1913-04-20 / 92. szám
DÉLMAQYARORSZAQ 1Ó13. április 20 Ezen immár keleti, déli és északnyugati viszonylatokba életbeléptetett reformok további kiterjeszkedése előtt tisztába óhajtok lenni azzal, hogy a gyorsvonatokon már bevezetett lll-ad osztályok minő befolyással vannak a forgalom emelkedésére és a pénzügyi eredményekre. Sajnos, hogy a Budapest—Orsova közötti vonalon a miniszter még nem rendelte el a III. osztályú kupék fölállítását. Pedig ez a vonal az országnak egyik legforgalmasabb vonala, ahol a III. osztályú kupérendszer bőven kifizetődnék. Remélhető azonban, hogy ez a reform se késik majd sokáig. — Aggasztó a helyzet Belgiumban. Brüsszelből jelentik: A helyzet egyre aggasztóbbra fordiul s .a parlament, amely nem tudja, hoigy mit tegyen, keddig elnapolta magát. A megegyezés formuláját még ,ne(m tudták megtalálni. A kormány kitér a döntés elöl. A sztrájk jövő hétfőn végzetes fordulatot vehet, mert valószínű, hogy a városi munkások is meg fogják szüntetni a munkát. Brüsszelben magában tegnap kétezer emberrel szaporád ott 'a sztrájkolok számla. A vidéken a szaporodás soklkai nagyobb. Egészben véve a helyzet nem változott. Modern FÉNYKÉPÉSZETI műterem RUTKAI ÉS VITKAY Szeged,|Kárász-u. 15. (Corsokvéházzal szemben.) EDISON wozi SZÍNHÁZ Csekomcs es Feketesas utca sarkán. • Ma vasárnap Sláger hét Sláger hét Duci bácsi kalandjai. pcHctc Kancellár második rész Psylanderrel Valamint a 2 órás műsor. Psylander-héf. Előadások hétköznap 5 órakor, vasárés ünnepnap 3 órakor kezdődnek. Vakmerő betörés a Széchenyi-téren. - Bach Antal kirakatát kifosztották. — (Saját iudósitónktól.) Ma hajnalban vakmerő. betörés történt a Széchenyi-téren. Ismeretlen tettes, Bach Antal ékszerész kirakatának üvegtábláját gyémánttal kiivágta közvetlen a ráírna mellett ós az ,igy támadt résen benyúlt és 6000 korona értékű arany- és eziüstnemüt ellopott. A tettest, ezkleig még nem sikerült elfogni, bár a rendőrség mozgósította, az összes detektivek et és az egész várost felkutatta. A detektivek a zálogházaikat is összejártáik, de nem sikerült nyomra akadniuk. Legérdekesebb a dologban az, hogy az ékszerószüzletet éjjeli-őr is őrizte és a privát vállalat felügyelete alatt is állott. A be tő lés valószínűleg reggeli öt óra tájon történt, mert a rendőrjárőr még négy órakor semmi gyanúsat sem vett észre. Bach szolgája lődözte föl a fosztogatást, amikor 6 órakor tisztogatni akart az üzletiben. Az egyik kirakattábla üveglapján, amelyet, drótháló védelmezett, tenyérnyi nagyságú lyukat talált, a kirakat polcán pedig rendetlenségben hevertek az ékszerek. Rögtön értesítette a rendőrséget, amely megállapította, hogy a betörő vésővel feszitette ki a dróthálót, bezúzta az üveget s az így támadt nyíláson benyúlva szedte ki, amit elért. Hamarosan megállapították azt is, hogy mi hiányzik. Eltűnt 5 darab 180 cm. hosszú arany divatos női nyaklánc, 2 darab 'hosszúkás és kerek apró szemekből összeállított, igazgyöngyökkel összekapcsolt platina férfi óralánc, 4 darab arany két oldalas divatos férfi óralánc, 23 darab arany férfi, 17 darab arany női és 4 darab ezüst férfi ómega óra. Az arany féríi órák közül egyem 3 akadályverseny futó ló betéttel van emallírozva, egyen egy autó relief, egy napsugaras recézett, egyen pedig egy dombornyomással derékig látszó női alak látható. Az órák között volt két duptafedelü, egy nyitott íSchaffhaiulsen, egy világos kék emaiille fedelű. A női órák között több hrilüánssal volt kirakva. A kár körülbelül 6000 koronaSem a rendőrőrszem, sem a biztonsági vállalat embere nem vett észre semmit. Pedig az őrnek csupán az volna a .kötelessége, bogy állandóan a Széchenyi-téri üzletek előtt cirkáljon. Azért választotta a betörő a hajnalt a fosztogatás idejéül, mert ekkor legnéptélenebb a Széchenyi-tér. A rendőrség mindén intézkedést, megtett a betörő kézreikeritésére, de egyelőre még semmi nyomJa sincs. Annyit aanoban omegá Ül apli^oftlik, hogy 1 a betörést igen ügyes, gyakorlott gazember követhette el és minden jel arra vall, hogy nem szegedi ember a tettes, hanem valamelyik nemzetközi ibetörő rándult le Szegedire. A betörő miniden elővigyázatosság mellett mégis rosszul végezte a dolgát, mert az üveglencise megvágta a kezét és bevérezte az oldaltáblát. Négy ujj,Lenyomatot is talált a rendőrség, a melyről azonnal megcsinálták a diektiloszkopíai felvételt ós elküldték a budapesti országos dektiloiszikópiai intézetnék. Valószínű, hogy a tettes, hamarosan kézre kerül, mert az országos körözést is el,rendelték ellene. A közigazgatás államosítása és a városi törvény. Budapestről jelentik: A belügyminisztériumban ikét igen fontos törvényjavaslaton dolgoznak. Az egyik a közigazgatás államosítása, a másik a városi törvény. A -két javaslatot még az ősszel, de legkésőbb a tavasszal beterjeszti a kormány, mer,t a megyei tisztviselőknek a mandátuma már 1914-ben lejár és igy csak 1920-ban lehetne a törvényt életbeléptetni, ha addig el nem készül. Ezt a sürgős elintézést ugy oldja meg a kormány, hogy egy, egy szakaszos törvényt szavaztat meg, amely meghosszabbítja addig a tisztviselők mandátumát, mig az uj törvény el nem készül. HIREIt Szegedi kalendárium. IDŐJÁRÁS: A meteorológiai intézet jelentése szeA /A I rint: Enyhe idő várható, elJPáj 8 vétve esővel, esetleg zivaB tarral. — Déli hőmérséklet: 12.8 C volt. A VÁROSHÁZÁN: Hivatalos órák délelőtt 11 óráig tartatnak. A KÖZKÓRHÁZBAN: A beteg látogatási idő délután 1—3-ig tart. VÁROSI SZÍNHÁZ: Délután 4 órakor „Az elnökmé", vígjáték. Este 8 órakor „Aranyeső", operett. URÁNIA SZÍNHÁZ: Délután 2 órától kezdve „Tetemrehívás". Dráma 2 felvonásban. VASS MOZI: Délután két órától kezdve „A szerelem bolondja" 3 felvonásban. Asta Nielsennel. APOLLÓ-MOZGÓ: Délután kettőtől este fél 11-ig „Izzó szenvedély". Dráma 3 fölvonásban, Mérsékelt helyárakkal, KORZÓ-MOZI: Délután öt órától kezdve „Amudsen Roakl", 3 felvonásban. „Az életmentő repülőgép". Dráma 2 felvonásban, EDISON-MOZGÓ: Délután öt órától kezdve „A hajóskapitány leánya". Dráma 2 felvonásban. „Az áruló". Dráma 2 felvonásban. AZ UJSZEGEDI FOOTBALL PÁLYÁN délután négykor a SzAK első csapata játszik az MTK I. b) csapatával. — A lóversenytéren az SzTK bajnoki meccse a Szabadkai SE-el. Koncz, a kemény republikánus (Saját tudósítónktól.) A -makói köztársasági gyűlésnek sokat emlegetett szereplője Koncz Béla, főiskolai hallgató, aki keservesen megszenvedett a republikánus ideálért1. A makói rendőrségen bántalmazták, állitólag meg is verték, majd beszállították a szegedi ügyészség fogházába, ahonnan tegnap bocsátotta szabadon a törvényszék vádtanácsa, Koncz Béla -ma igy mondta el kálváriáját: — Vasárnap -este érkezteim Makóra, ahol először dr, Espersit Jánost .látogattam meg, Aztán vacsorázni mentünk. Ez volt az az emlékezetes vacsora, amelyről szurony ókkal kergettek szót bennünket. Én aztán néhányad magammal elmentem egy m-ásik vendéglőbe, onnan az Otthon-kávéházba. Ott iddogáltunk s én .elszavaltam Szepessy Lászlónak, a nyugodt filozófiájú katolikus költőnek A márciusi ifjakhoz cimü költeményét. Mondanom se kell!, hogy ennél ártatlanabb márciusi verset keresve se találhatni a magyar irodalomban. Másnap aztán én -nem mentem el a gyűlésre. Sejtettem, hogy bajok lesznek az azelőtt esti szuronyos csendőrroham után. (Elmentem sétálni s az utcán toppant elém Kocsis -rendőrbiztos. Bekísérték a rendőrségre. Egyik hivatal-