Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)

1913-04-19 / 91. szám

I DÉLMAGYARORSZÁG 1913. április 19 És akkor is, már nagyon is tisztán látva, meg fogja mindegyik jelölttől szi­gorúan kérdezni, hogy — Quo vadis Domine? Persze ugy, hogy megtudja aztán, mi van a jelen helyzetükben, mi lakozik a múltjukban és milyen uton akarnak jövő­ben a hatalmas Magyarországba eljut­ni . Közpiacaink bajairól. Évek óta panaszok emelkednek a magas árakról és drágaságról, amik folyton Sze­ged közpiacain jelentkeznek. Mióta elkészült a mintaszerű közvágó­hidunk s megalakult a hnspénztár: e kettős intézményhez a város közönségének nagy része sok jó reményt fűzött; ami azonban épen ellentétben valósult meg. A helyett, hogy a húsárak állandóan mérsékelt piaci cikkekké lettek volna, idősza­konként annyira emelkedtek, hogy ma még Budapest székesfőváros vásárcsarnokai árait is feliil múlják. Minőségre pedig sokkal; si­lányabbak. Halpiacunkat egyáltalán nem lehet a fő­város halpiacával összehasonlitani, mert a szegedi halárak sokkal magasabbak, minőség tekintetében pedig, még az összehasonlítást sem állja ki. Pedig városunk lakossága ős­idők óta a halat kedvenc élelmi cikkének te­kintette. Kijutott abból a szegénynek és gaz­dagnak egyaránt, hetenként legalább egy­szer. Az apróbb, olcsóbb halat a köznép vásá­rolta. A mai nehéz életviszonyok és a tör­vény téves magyarázata folytán rendőrsé­günk köznépünktől, még a halvásárlás lehető­ségét is elvonta. Az 1888:XIX. törvénycikk 18. paragrafusa a halászati tilalmat, vagyis a halaszatot s bizonyos halfajok árulását áp­rilis elsőtől junius 15-ig tiltja. Rendőrségünk azután, a törvény 20—27. és 28-ik szakaszai alapján megtiltotta, hogy a halpiacunkon 30 centiméternél kisebb halat árulni egyáltalán nem szabad és a halászati törvényt ugy ma­Flóra. Nem járt ott merengve és sirva, mint a császár felesége. Az uj világ lombosodá­sát vélte látni mindenütt. Azok, akik a Flóra ifjúságának valamikor nézői voltak, komo­ran, elzárkózva, vénülve éltek. Siratták a ré­gi világot s átkozták a tiszteletlen ujat. Csak Flóra hercegnőnek adatott meg Napoleon ud­varából, hogy boldogságot várjon. Hogy tit­kára várjon egy uj férfiú szerelmének. És egy napon csakugyan megérkezett a Flóra vőlegénye. A Riviérán látta őt meg Flóra először s azontúl látni akarta min­dig. Pedig akkor már a Flóra felséges arcán eldőlt a nagy harc. A szépséget legyőzték a szövetkezett hadak. De Flóra mégis ujjon­gott, mert fiatal volt a szive s hangosan üd­vözölte a reggelt: — Meg fogom üzenni a vőlegényem­nek, hogy jöhet már. Nagyon sokáig vártam, mert negyven évvel hamarabb születtem. Jöjjön már, jöjjön már, jöjjön. A Szajna pe­dig fogadjon bennünket vidám zúgással. Mi szerelmünket elvisszük Párisba. Valamikor pedig a na^y szerelmesek közé irják föl az én nevemet. Élt egy büszke, szűz asszony, ki nem akarta magát férfiúnak adni, mert utál­ta a korszakot, melyben leánysága kifestett. Várt és' fiatal szívvel ment negyven év múlva ifjú vőlegénye elé, kit már egy uj világ te­remtett. A férfiú apja ott volt Napoleon buktatói között. Flóra repeső örömmel tudta ezt meg. gyarázza, hogy akár a halászati idő tilalma előtt fogott és bárkában őrzött, vagy zárt vizekből hatósági bizonyítvány igazölásávai szállított halakat is, ha azok 30 centiméter­nél rövidebbek, kérlelhetetlenül elkobozza és a Tiszába beönteti. Sőt a rendőri szigorlat az ilyen halat árulókat a kihágás! bíróságnál följelenti s mint kihágást elkövetők, büntet­tetnek. Rendőrségünk a halászati törvények ily magyarázata s annak ily módoni végrehaj­tása erősen téves. De ezután a közélelme­zést is megnehezíti és drágává teszi. Ez indokból szükségesnek tartom, jogi véleményemet a rendőri intézkedéssel szem­ben elmondani. Aki az 1888. évi XIX. t.-c. és annak végrehajtása tárgyában földmives, ipar és kereskedeffemügyi magyar kir. mi­nisztérium által 1889-ik évi február hó 9-én, 5000. szám alatt kibocsátott rendeletét fi­gyelemmel áttanulmányozza, az a törvény 13-ik szakasz, ugy a miniszteri rendelet 30-ik i szakaszából meg fog győződni, hogy a halá­szati törvény és rendelet intézkedései hatá­rozottak és téves magyarázatot nem tűr, mi­vel ki van mondva ezen szakaszokban, hogy zárt vizekben a halászat a halászatra jogo­sult által korlátlanul gyakorolható; ki van mondva, högy zárt vizekből, azon halfajok is, melyek a törvény 18. és a rendelet 23-ik szakaszában fölsorolva vannak, zárt vizekből tilalmi időszakok és méretekre való tekintet nélkül bármikor kiíoghatók, szállíthatók és el­adhatók, az esetben a halászati törvény 28-ik szakasza értelmében tartozik származásukat minden egyes esetben a község elöljárósága által (kiállított bizonyítvánnyal igazolni. A törvény és rendelet tehát világos s annak ellenkezőjét rendőrségünk az 1888. évi 19-ik t.-c. 18., 20., 27. és 28-ik szakaszában foglaltakkal meg nem cáfolhatja, mert ezen szakaszok intézkedései nem a zárt vizekben termelt és kifogott halra és elárusitására és a nagyságára vonatkozik. Az előadottak után nem férhet kétség ahoz, hogy a rendőrségünk tévesen magya­rázza ugy a halászati törvényt, • mint a ha­lászati törvény életbeléptetése és végrehaj­Csakugyan ez az a férfiú, aki az ő kedvére elküldetett s kire ő olyan sokáig várt. De miért nem szól soha a Flóra vőlegé­nye? Flóra hercegnő éjszakákat virrasztott aggodalmakban. Leányletke tiltakozott, hogy ő szóljon a vőlegénynek. Találkoztak pedig minden napon. Társaságokban reszkető, rán­cos, finom, fehér kezét sokszor adta oda a férfi kezébe a reménnyel Flóra, hogy a férfiú a kezet szivéhez és; ajkához emeli. A férfiú, ki ifjú volt, erős, okos s brutális, mosolygott kegyetlenül. Oh, más ember volt ez, mint a kik régen-régen, Szedán előtt, a ragyogó császári Párában Flóra hercegnő keze és milliói után nyúltak. Ez már a demokrácia első neveltje, ez a férfi. A rosszul nevelt, a falánk, a cinikus, kiben a még ki nem próbált szisztémák minden bűne és fogyatkozása tombolt. Szívesen elévődött barátaival, mikor Flóra hercegnőről beszéltek: — Ez a vén banya, alighanem szerel­mes belém. Meg kell már tudnom, hogy hány milliója van. Meglássátok, hogy ebből há­zasság lesz. Fiuk, akkor látogassatok el majd a palotámba. Ott lesz a Monceau-park tá­ján. Flóra hercegnő pedig készült a mátka­ságra. Legyőzte szűz asszonyi tartózkodá­sát s szólott az ő régen várt vőlegényének. S a nizzai platánok és pálmák alatt sétálgat­tak ők nemsokára szép alkonyatokon együtt. Ugy, ahogy már harminc évvel ezelőtt ál­tása tárgyában 1889-ik évben kiadott 5000. szám alatti földmivelési rendeletet. Ily világos és határozott törvénnyel szemben nem tételezhetem föl, hogy a kihá­gási bíróságunk halárusainkat zárt vizekből igazolt községi bizonyítványai szállított, 30 centiméteren alóli halak elárusitásáért, mint kihágókat, büntette volna. Bár a rendőrkö­zegek saját téves eljárások igazolása végett ezt velem igy közölték. Azt hiszem, közérdekből irt soraim foly­tán rendőrhatóságunk rendőrközegeit hala­déktalanul el fogja tiltatni a törvény téves magyarázatából elkövetett JB0 centiméteren alóli halak elkobzásától és azoknak a Tiszá­ba való visszadobálásától: mert ezzel a jo­gosult elárusítókat vagyonilag károsítják s a szegényebb sorsú halvásárló közönségünket pedig ezen élelmiszerek beszerzésétől is megfosztják. Pillich Kálmán. !!aBaagHHa««na£KiiaHe«asBaaaijiH!iBxaaxEasiazxsG>GStf*a*aa» Hirek a vezérkari főnök lemondásáról. Pécsből jelentik: Előkelő körökben ma az a hir terjedt el, hogy Hötzendorfi Conrád báró vezérkari főnök állásáról lemondott, a király a lemondást azonban nem fogad­ta el. A vezérkari főnök lemondását Jam­brik Cezomir árulásával hozzák kapcso­latba, aki jó barátságban volt Hötzendorfi Court főhadnagygyal, a vezérkari főnök fiával és állítólag attól jutott fontos hadi titkok birtokába. A Militaerische Rund­schau ezeket a híreszteléseket határozot­tan megcáfolja. Azt irja mai számában, hogy Hötzendorfi Conrád báró nem mon­dott le. Fia Jambrikot személyesen nem is ismerte, képtelen tehát az a hir, hogy hadi­titkokat adott neki át. Egyébként Jambri­kot a vezérkari főnök parancsára tartóz­tatták le. mondta Flóra hercegnő. A férfiú gonoszkodva térdelt esténként menyasszonya lábai előtt. Miért ne, gondolta a legfrisseb férfi-típus durva életszeretetévd, akár Eugénia csá­szárnőt is elvenném. Pénzzel vidáman lehet élni s voltaképen igy kell a császárságnak emlékeit is elbuktatni. Ezek a vén múmiák nem is cselekedhetnek okosabban, mint igy. Már az esküvő napja előtt voltak s más­nap utaztak volna Párisba. Gyötrelmekkel borult az este Flóra hercegnő pavitlonjára, ösz hajába virágokat tűzött Flóra s pirulva lépett el hálószobája előtt, hova már holnap férfiúnak szabad belépni. Jön a vőlegény reg­gel s ő asszony lesz. Ám nagyszerű leánysá­ga iszonyú lázadásban kelt ki. Nem, nem, nem. Hátha nem is ő a vőlegény? Hátha nem lesz olyan jó a csók, mint amilyennek kín­nal, gyönyörrel negyven évig álmodta? Flóra hercegnő hajnalig virrasztott. Sírt s kitépte fehér hajából az illatos virágokat. Nem szabad tennie. Az ő átkozott s megőr­zött tisztaságával nem szabad kísérletezni. Ez szentsége és csodája a természetnek. Meg­bámulta egykor a császári Páris. Nem, nem adja oda senkinek. És reggel szökött Flóra hercegnő. Aztán ment messze, utazott. Vit­te s mentette az ő leányságát. Talán egy ujabb kor számára, mely érdemes lesz reá s mely nem is fogja sejteni, hogy egy nagy empire-dráma örökös vágyak között leány­ságával tért meg őseihez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom