Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)

1913-04-02 / 76. szám

1913. április 5. DELMAOYARORSZXQ 11 Rendezni kell Szegeden kollektív kiállítást. (Saját tudósítónktól.) Szegeiden neim lesz az idén képkiállítás. Meglepetés ez. Szegeiden, ahol régóta van képzőművészeti egyesület, a hol van kultúrpalota, tehát helyiség is; ahol a város évente segélyt ad és az állaim ás, szük­séges:, ihogy képkiálLitás legyen. És ennék el­lenére melm lesz iképkiálliitás Szegeden. Nem lehet Ilyen Ihar hallatára érvül elfogadni azt, aimit felhoz (a mai vezetőség: hogy az idén az állam nem adja meg a szokásos évi segélyt. Az eddigi kiállítások, az államsegélyes kiál­lításokat értve, nem hozták még a szegedi, művészeknek ugyseim azt az erkölcsi és anya­gi síikért, almit megérdemelnének, Pesti mfii­vésaelk is álliitottak ki ezeken a kiállításokon és ma,gyón sokszor ők aratták az anyagi si­kert, illetéktelenül, illetve azért, mert pesti illetőségűek. Megvallva az igazat, imii neon nagyon óhajtjuk, hogy az utólhbi időben szokásos pesti selejtes ímhnkálkiat lehozzák Szegedre. Mert a legjobbak: Ferenczy, Irányi, Grün­uKthl, Rippl—Rónai, Fényes, Vaszary Ján os, Mednyánszky báró, vagy legyiáltalán elimia­raidtak, vagy egyik-másik csak .gyönge stú­diummal szerepelt. Ehelyett jöttek a (gyön­gék, a sablonosaik, akiknek a müveit Szege­dem egyszerűen azért vásárolták, mert „pesti mülvészék." Ilyen körülményék Ikiözött sokkial jdblban szerettük volna, sőt követeljük, hogy szegedi művészek munkáiból rendezzenek kol­lektív kiállítást. Vainmiaik hozzá elegen: Káro­lyi Lajos, Joachim Pereme, Papp Gálkor, Hó­di Géza, Nyilasy Sándor, Vigné, Chevaüer Antónia festőik, Vig Pereme, (és lalkiik merni elmeik jelenleg Szegeden, Bánszky Sándor, Csáky József, Pick Lajos szobrászok. Sziegeld (város igazán fölhálhoritó felleinj­szeinwél ibámik ia szegedi piktorokkal. Tudo­másunk ivan arról, hogy ebben az évben egyet len-egy szegedi művész sem adott el mun­kát. Ha most amiéig tekintetbe vesszük1 azt, Ibogy az egész városban és ia környéken mű­termiekről serax gondoskodnak, amit pedig nálunk kisebb és elmaradottabb magyar vá­rosok már megtettek, akkor iném kelí csodál­kozni azon, hogy Szeged város ebben, a já­tékban ugy Iflast, mintha direkt megakarná szöktetni Szegedből az összes művészeket. Ez az antiipátáa vagy nemtörődömség, a ,mi művészeti kérdésekben állandó tünet Sze­geiden, okozta jó részben azt, hogy a szegedi és alföldi művészek külön egyesületet aliapi­itainaik saját védidjjlmükire; merít' < belátták}, hogy iaz úgynevezett társadalmi képzőművé­szeti egyesületiek sem (egészséges szellepmjet neum. terjesztenek, sem pedig a .művészele az ilyen, egyesületek égisze alatt semmiféle ered­ményt el nem érhetnek. De amíg az iuj egyesület működhetik, ad­dig is meg kell csinálni a szegedi kollektív kiállítást, mert szégyen volna Szegeid városá­ra, ha kiderülne, hogy egy esztendőben még egy, legalább helyi [művészetekből alakult kiáll,Ltást sem tud megnyitni. Bélmagyarország előfizetési ára Szegeden: ÍREK. Szegedi kalendárium. AZ IDŐJÁRÁS: A meteo­rológiai intézet jelentése && H szerint: Enyhébb idő vár­y^ m ható, nyugaton elvétve eső­^^ • vei. — Sürgöny prognózis: Enyhébb, nyugaton elvét­ve csapadék. Déli hőmér­séklet: 13.9 C fok volt. A VÁROSHÁZÁN: délelőtt 10—l-ig fo­gad a polgármester, a főkapitány pedig 11—l-ig. A KÖZKÓRHÁZBAN: A beteg látoga­tási idő délután 1—3-ig tart. VÁROSI SZÍNHÁZ: Este 8 órakor „Leányvásár", operett. Király Ernő vendég­szereplésével. URÁNIA SZÍNHÁZ: Délután hat órától kezdve „Szabadság vagy halál" 3 felvonásos artista dráma. VASS MOZI: Délután hat órától kezdve „Egy asszony rabja", 3 felvonásos dráma, irta Zola Emil, APOLLÓ-MOZGÓ: Délután hattól este fél 11-ig „Tövises utakon drámai színmű 2 felvonásban. KORZÓ-MOZI: Délután öt órától kezdve „Scott kapitány expedíciója". 1. és II. rész 6 felvonásban. EDISON-MOZGÓ: Délután öt órától kezdve „Balaóo, a majom ember", dráma 3 felvonásban. egy évre . . . 24.— félévre . . . 12.— negyedévre . . 6.— kor. aasgaa Rablók garázdálkodása Szegeden. (Saját tudósítónktól.) Két vakmerő rab­lás történt az éjjel Szegeden. Az együket a „Kék imiaciska" vendéglőben követte el két szegedi iparos, a másik rablásnak ezildeig még ismeretlen a tettese. A iBriistol-szállónak •egyik szobájába hatolt be az illető 'és a szoba­asszony jelenlétében tíz koronát, rabolt el az éjjeli szekrényről. A „Kők macská"-ban történt rablás rész­leteit itt következnek. Az Iskola- és az Orosz­lán-utca sarkán lévő Kék macska vendéglőbe ma hajnali három óra tájban két fiataleímber tért bie. A vendégek egy-egy pohár sört kér­tek és annak elfogyasztása után távoztak. Bajóki János főpincér .előtt nagyon gyanús volt a. két fiatalember viselkedése. Miikor a sörrel visszatért .az ivóba, észrevette ugyanis, hoigy a két fiatalember a szobában lévő szek­rénynél motoszkált, mikor azoban a főpincér lépteit meghallották, gyorsan /visszaugrottak a helyükre. Távozásuk után Bajóki azonnal .megviszgálta a szekrényt s meglepődve kon­statálta, hogy azt iá két idegen feltörte és egy doboz hölgy cigarettát, Hz korona értékű aprópénzt, tizenöt szivart és egy pár sárga bőrkeztyüt rabolt el belőle. A főpincér rög­tön a két fiatalember után szaladt 'és sikerült neki utolérni őkiet a saroknál. Valami ürügy­gyei visszacsalta mindaket-tőt a vendéglőbe, ahol az egyiknek a zsébében megpillantotta a sárga keztyüt. Midőn ezt a rabló észrevette, kiugrott az ajtón és elkezdett szaladni. Bajó­ki utolérte s heves dulakodás támadt közöt­tük. Ekkorra már egy rendőr is előkerült, aki bevitte a rablót a rendőrségre. Később a tár­sát is elfogták Felsővároson. A rendőrségen kiderült, hogy a tettlesek: Komlósi Sándor és Komlósi Ferenc, szegedi illetőségű iparosok. Beismerték a tettüket. A rendőrség rablás A Szeged-állomási mellett lévő Bristol­szálladában még merészebb rablás történt. Az éjszaka .egy és két. óra között, az egyik szoba­asszony elsőemeleti szobájába betoppant egy •erős termetű, nyírott ibajuszu, szőke ember. Rátámadt a. szobaasszonyra és pénzt köve­telt. A szobaasszony rémületében az éjjeli szekrényén levő tíz koronára mutatott, több pón.z nem volt nála. A rabló imiagához vette ezt és megfenyegetve az asszonyt; eltávozott. A szobaasszony a rabló távozása után segít­ségért kiabált, miire a portás előjött és min­tán értesült a rablóról, üldözőbe vette a go­nosztevőt. A rabló .azonban az állomásába me­nekült és felugrott egy induló vonatra, A rendőrség csak félóra imuliva. értesült a tör­téntekről és e'kkor .már nem lehetett a tettest elfogni. Kiadták azonban ellene az országos körözést. — Veronál f. Csak annyi történt, hogy a veronál is megkapta a maga keresztjét. Ez a jel orvosságok birodalmában tiszteletet parancsol a viselője iránt és pedig félelem­mel vegyes tiszteletet. A veronál a mai nap­tó! kezdve, amiikor a hivatalos lap erre néz­ve bő alapossággal kioktat bennünket, nem iehet többé az az ártalmatlan barátunk, aki szabadon bejárhat hozzánk, hogy ha kel! édes álomba áltasson el bennünket. Sok sú­lyos, végzetes esetben szerte a világon kide­rült róla, hogy altató és mérgező adaga kö­zött nem túlságosan nagy a különbség, ami­ből véietlen halálesetek történték, de igen szívesen fordultak a veronálhoz az öngyil­kosok is. Nők és öreg emberek, gyöngébb szervezetüknél fogva különösen ki vannak téve annak, hogy a rosszul adagolt vesze­delmes szer tragikus következményeket idéz­zen elő náluk. Mindez okoknál fogva, a bel­ügyminisztérium rendeletben adta tudtára az öslszes hatóságoknak, hogy a veronait (diaethy! malonyl ureum) ugy kell kezelni ezentúl, mint a hivatalos keresztes orvossá­gokat, a patikákban ugy a veronált, valamint minden összeköttetését csakis orvosi rende­letre lehet kiadni. És minderről az összes or­vosok és gyógyszertárak szigorúan értesi­tendők. A veronál ilyen módon megkezdte az ő szebbik és hasznosabb korszakát. — Mikor nyílik meg a debreceni egyetem ? Debrecenből jelentik: A tegnap dél­után megtartott tanácskozás, melyen Jan­kó vi eh Béla kultuszminiszteren .kiviül a főis­pán, a református egyház és ia váras képvise­lői is .resztvettek, különösen a körül forgott, hogy a tbeológiai, a jogi- és a bölcsészeti fa­kultás ebben az évben megnyitható volna-e? Megállapították, hoigy ez a kérdés csak abban az .esetben volna megoldható, ha a fe­dezetlen személyi kiadásokra nézve, amelyek 160.000 koronánál töblbet tesznek ki, .megtud-e egyezni a kultuszminisztérium a pénzügy­miniszterrel. Ezért n.em (nyilatkozott határo­zottsággal tegnap a kultuszminiszter, aki ki­jelentette, hogy végeleges válaszát május 15-ig fogja tudatni a református egyházkerü­lettel és Debrecen városával. A miniszter kü­lönben az egyetem ügyéhen élődje által elfog­lalt álláspontot magáévá tette. Ez vonatkozik különösein arra, hogy az orvosi fakultás cél­jaira szolgáló építmények .a nagyerdőn léte­süljenek és hogy az aula .is kihelyeztessék. Kívánja továbbá a (miniszter, hogy a város építtesse meg a nagyerdőhöz vivő külön utat. Az orvosi fakultás megnyitásának idő­pontjáról egyáltalán nem .történt döntés, ide meghiztáik Kenézy Gyula dr. orvosprofesz­szort, hogy rövid idő alatt terjesszen a mi­niszter elé memorandumot arra .nézve, hogy mikor volna legcélszerűbb a fakultás meg­nyitásai Az értekezleten a kultuszminiszter kér­dést intézett az iránt, hogy a város mikor fizeti be a fölajánlott öt millió koronát, mi­re Kovách József polgármester kijelentette, hogy az összeg rendelkezésre áll és a kor­Hny . & .YF0«i ®W. tétfft.. mi-,

Next

/
Oldalképek
Tartalom