Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)
1913-04-02 / 76. szám
1913. április 5. DELMAOYARORSZXQ 11 Bonyodalmak az uj kórház tervei körül. — Ellentétek a miniszter és Korb Flóris müépitő között. — (Saját tudósitónktól.) Egy háromkötetes regénynek nincsen annyi fejezete, mint a mennyi nap-nap után kezdődik az uj kórház sokasodó aktacsomójában. Tegnap a pénzkérdés lohasztott le minden reménykedést, amit naiv emberek a kórház mielőbb való fölépítéséhez fűztek, ma pedig a kórház kész tervei körül támadnak olyan nehéz bonyodalmak, hogy azok ismét jói dőre viszszavetik majd a kórház amúgy is zavaros és végső tisztázásra szoruló ügyét. A Délmagyarország annak idején közölte azt a belügyminiszteri leiratot, amelyben a miniszter bírálatot mondott a kórház terveiről és elősorolta azokat a változtatásokat, amelyeket a terveken szükségeseknek tart. A belügyminiszter kifogásai legközelebbről érintették Korb Flóris műépítész', a kórház-tervek készítőjét, aki a város tanácsahoz ma érkezett írásában részletesen reflektál a miniszter 'kívánalmaira. Kiválóan érdekes ez az irás, mert Korb Flóns szembehelyezkedik a miniszterrel éi azt mondja, hogy annyival kevésbé járulhat hozzá a válnrziatásaihoz, mert az eredeti megoldást sokkal jobbnak tartja, Végűi azt ajánlja a tanácsnak, hogy a belügyminisztert fölterjesztéssel kell rávenni arra, hogy álljon el a változtatásoktól és járuljon hozzá az eredeti tervekhez. Hogy a tana a és a közgyűlés milyen álláspontra fog helyezkedni, az még kérdés, annyi azonban bizonyos, hogy a tervek körül támadt ellentétek elsimítása kemény dió lesz. Tekintetes Városi Tanács, — 'kezdődik Korb Kláris levele — van. szerencsém igazolna, hoigy a nagyméltóságú m. ikir. belügymi1 Hisztériám rendeletének másolatát, melyben a városi kórház építkezése a felsorolt kikötéseik mellett engedélyeztetik lés az lépitési terveket átvettem; a tekintetes Tanács erre vonatkozó átiratában foglaltakra a következőkben bátorkodom megfelelni. Módosítások, utmutatások, A belügyi leiratnak :az építkezés műszaki részére vonatkozó megjegyzései két csoportba oszthatók: olyanokra, melyek módosítási kívánságok és olyanokra,, amelyek csak útmutatást (kívánnak szolgálni az esetben, ha a meggondolandó alapeszméhez az építtetÖ jónak tátija hozzájárulni. Az előibibi csoporthoz tartoznak: 1. a felvételi épület középrészének alaprajzi kisebbítése; 2. a belgyógyászati osztály középépületében tervezett ambulatóriuim területén e|k csökkentése; 3. az elmebeteg-osztály földszinti betegmegfigyelő helyiségeinek megváltoztatandó beosztása; 4. a hullaház ibeszentelő helyiségeinek területi csökkentése és 5. egynéhány apróbb célszerűségi javaslat, némely helyiség helyzetének .felcseréléséről vagy pótlásáról. A másódiik csoportba tartozik: 1. iniáiitványozása annak, hogy a belgyógyászati és a sebészeti betegpavillonok alaprajzi elrendezése áttervezi essék azon reményben, hogy ezáltal a nagy kórtermek előtti folyosó mellőzhető és a kórtermek és ,a nappali közötti folyosó magvilágitása előnyösebbé válik; 2. megfontolás tárgyává teendő, vájjon az előirányzott alacsony nyomású gőzfűtés helyett nem volna-e célszerűbb u. in. kényszermozgásai melegvízfűtést berendezni; 3. váj jon a szükségelt villamos erő nem-e volna házilag termelendő; 4. jaivasoltatik a fiertőzőIbetegek pavilIonjaiból ibiifdlyó csatorna-vizek oheimiai utón való fertőtlenítése; 5. megjegyeztetik, ihogy a hézagmentes padlók helyett linóleum fektetése előnyösebibnak mutatkozik és 6. a belgyógyászati ós a sebészeti osztálynak egy-egy külön (épületben tervezett elhelyezése helyett olcsóbbnak és megengedhetőnek tartja a íkét külön rendeltetésű osztály egymásfölé helyezését egy épületben. Ez utóbbi csoportban felsorolt megjegyzések meggondolására él fog érkezni az idő akikor, amidőn a részletes kiviteli tervek végleg megáll api tamdók lesznek, ugyanez áll az első csoportban leirt alaprajzi módosításokra, az elmebeteg pavillon földszinti alaprajzának átalakítása kivitelezés előtt rajzban bemutatandó lesz. A miniszter bírálata ellen. Ez utóbbira legyen szabad lehetőleg röviden néhány megjegyzést tennem: Nem tudok a magam jószántából a belügyminiszteri bírálatban leirt változtatásokhoz hozzájárulni, mert ezekben egyrészt speciális orvosi szakvélemény a döntő, másrészt mert eddigi tapasztalatom alapján az eredeti alaprajzi megoldást sokkal jobbnak tartom. Ebben a fölvett betegek megfigyelésére a földszinti bejárat mellett jobbra-balra két-két négyágyas szoba terveztetett. Kettő a férfiak, kettő a nők épületszárnyában. — A bírálat ezek egyesítését kívánja, ugy, hogy frissen fölvett betegek fektetésére mindkét szárnyban egy-egy nyolcágyas kórterem létesülne. Én azt tapasztaltam és eddig mindegyik eimeosztályt ugy építettem meg, hogy az ujönnan fölvett elmebetegek megfigyelésére két helyiség szükséges, mert különben megtörténhetik az az embertelenség, hogy egy olyan beteget, akinelk elmeállapotával még nincs tisztában az orvos, tehát nem is tudhatja rnég, hogy vájjon nem józan elrnéjii-e, ugyanazon kórterembe fektetik, amelyben undorító bajban levő beteg, vagy esetleg egy a büntetőtörvényszék elől menekülni akaró szimuláns vádlott helyeztetett el. A női osztályon is tekintettel kell lenni arra, hogy esetleg egy gyermekágyi elmezavarban szenvedő beteget is kell betegségének rövid idejére elhelyezni. Szomszédságában ennék a fölvételi megfigyelő osztálynak, iaz összes nyugodt betegek számára két-két szobát, 3 férfi és 3 nő elhelyezfoetésére terveztem. — Hogy ez a közkórháznak szabályzatával ellenkezik, az sajnálni való, mert ezek híján nem lehel jó az elm ebeteg-osztály. Felterjesztés! Feltétlenül SBükséges 'gondoskodni urnái, bár a legszerényebb keretiben, hogy randkivüli eseteikben és a beteg társadalma állására való tekintettel, hacsak rövid időre is, az elkülönítés lehetséges legyen; ugyancsak kívánatos a közvetlenül teljés 'gyógyulás előtt álló (elmebeteg elkülönítése izgató környezetétől. A nyugtalan, betegek paivilloujaiban szintén terveztem két-két elkülönített 'összesen 3—3 ággyal, mert ezelk hiján a dühöngök celláinak számát kellett volna szaporítanom; az előző berendezést sokkal humánuaaiMmak és a korral haladónak találom. Végül még erre vonatkozólag tisztelettel jelenteim, hogy az ©Imeosztály alaprajzi megoldása Marovcsik Ernő egyetemi tanár alapos kritikája mellett terveztetett, valamint ugy tudom, hogy ezt a csekély eltérést a szabályzattól az országos közegészségi tanácsban senkisem kifogásolta. Szerény véleményem szerint a szóban forgó tervnek megváltoztatása ellen és az eredeti beosztás megtarthat ása, érdekében megfelelő felterjesztéssel kellen élni a belügyminisztériumhoz; ennek elhatározása előtt azonban szükséges volna városi kórház orvosi testületének és a tiszti főorvosinak ia meghallgatása. Korb Flóris s. k,, építész. 3Í13ÍBSÍBBB6Í3BBH Dr» üöífeohe§*€§ Pál ügyvéd irodáját április 1-től kezdve Básíya-ufca 9. sz. a?á helyezte át. mm Eltűnt Nizzában egy budapesti banktitkár. — Dr. Havas Ernő tragédiája. — (Saját tudósitónktól.) A francia Riviérának szomorú magyar eseménye van: Havas Ernő dr. fővárosi ügyvéd, a Magyar Agrárés Járadékbank cégvezető-titkára, aki szüleivél Nizzában töltötte a húsvéti ünnepeket, nyom nélkül eltűnt. Havas Ernő dr. huszonhétéves, igen talentumos, nagyrahivatott bankember, fia Havas Emil udvari tanácsosnak, a Leszámítoló Bank igazgatójának. Havas Ernőnek semmi oka sem lehetett, hogy öngyii'kos szándékot forgasson elméjében; teljesen rendezett viszonyok közt élt, lelkileg és anyagilag egészen kiegyensúlyozott, korrekt férfi, aki egy biztos karriér kényelmes, kikövezett utján haladt. Szüleihez forró gyermeki szeretettel ragaszkodott, már csak őket sem akarhatta elkeseriteni, gyászba borítani. Minden körülmény és látszat tehát amellett szól, hogy bűnténynek esett áldozatul. A bűntényt ma még áthatolhatatlan homály födi; a nizzai és a budapesti rendőrségek dolga lesz világosságot teremteni. Budapesten óriási feltűnést keit Havas Ernőnek titokzatosan tragikus sorsa. Különösen pénzügyi körökben és az előkelőbb társaságokban (fogadták mély részvéttél a nyugtalanító hirt. Egyelőre csalk arról lehet beszélni, hogy Havas Ernő eltűnt. Szüleivel a mult hét péntekjén kellett volna hazautaznia Budapestre, hálókocsi-jegyük meg volt váltva és az elutazásra kitűzött napon Havas Ernő nem volt sehol. Azóta nem adott életjelt magáról. A nyomozás teljes erővel megindult. Havas Ernő dr. és szülei Nizzában a Ciniiez villanegyedben laktaik március 15-ike óta. A Hotel Rivie Palaceban volt két szobájuk. Sűrűn jártaik színházba, ;han,gverj;enyekre, de később, a rossz időjárás miatt, elhatározták, bogy március vége felé hazautaznak. Március 26-án, szerdán, ebéd'után Havas Ernő kikészítette a frakköltönyét, azzal, hogy este társaságba megy. Később szürke ruháiban távozott s azt mondta, szüleinek, hogy hálókocsi-jegyet fog vermi Budapest felé. .Azután nem látták többé a fiatalembert, Nizzai imagyarok 'alfckor látták utoljára, amikor végigment a nagy sétányom és a rvillanegyedfelé tartott. Szürke ruha volt rajta. Este kezdtek nyugtalankodni a szülei. Fölkutatták az egész parkot, a kaszinókat, a hoteleket, a mulatókat, de nyomára sem akadtak. Erre a rendőrséghez fordultak segítségért. Havas Emil és felesége az egész éjszakát ébren töltötte, de reggelig semmi hirt sem kaptak, A nizzai rendőrség ekkor már alaposan gyanakodott, hogy Havas doktor bűnténynek esketett áldozatul. Azt sem tartják kizártnak, hogy valamelyik kokott a hálójába csalta, meggyilkolta vagy meggyilkoltatta ós kifosztotta. A Riviéra környékén meglehetős nagy számmal vannak ilyen női gonosztevők, akik gazdag ékszerekre lesnek. Bár az sem lehetetlen, hogy séta közben támadtak rá és mintán elvették a nála talált ezer frank készpénzt, eltették láb alól. Eddig azonban egyetlen pozitiv nyom sincs a rendőrség kezében. A francia és olasz napilapokat nyomban értesítette a ren dőrség, bogy a gyilkosok íö.llh a j szólásában, illetőleg a tényállás megállapitásában mindenki segítségére legyen. Nizzában és a környékbeli falvakban kiplakatirozták az esetet. Havas Emil nagy jutalmat tűzött Iki fia kézrekeritőjének, vagy a nyomravezetőinek, majd Párisba utazott s itt több detektívet fogadott fel, akik már Nizza környékén vannak. Budapestről Ba.rta Arnold, a Leszámitolóbank igazgatója, az eltűnt fiatalember nagybátyja, Havas Ernőnek minden itthon talált arcképét elküldte Nizzába. Madaras sy-Beck Marcell iháró, a Leszámitolóbank vezérigazgatója, Mentonéban értesült a megrendítő esetről és azonnal Nizzába uta zott. Barta Arnold igazgató szintén elutazott Nizzába, hogy a szerencsétlen szülőiket támogassa. Ott van Tószegi Ferenc udvari taná. csos is, alki a Havas-család közeli rokona.