Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)

1913-04-02 / 76. szám

• Szerkesztőség Kárász-utca 9. Nappali-telefon .... 305. Éjjeli-telefon . . . 10-83. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12negyedévre K 6'— egy hónapra K 2-Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28-— félévre . . K 14.— negyedévre K T— egy hónapra K 240 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9, Kiadóhivatalt-telefon . . 305. Kiadó telefonja .... 81. Szeaed, 1913. II, évfolyam 76, szám. Szerda április 2 Szegedi dolgok. A fővárosi sajtóban nap-nap mellett borul egy-egy kis árnyék Szeged jóhirére. Sőt néha nem is olyan kicsi ez az árnyék. Vezércikk, napihir, közgazdasági rovat egy-egy botrányunkat szellőzteti. Ha tovább is igy haladunk, valóságos botrányvárossá nőjjíik ki magunkat. Az ország közönsége maid megszokja, hogy minduntalan valami botrányt olvasson rólunk. Szinte attól tarthatni, hogy valamelyik élelmes fővárosi lap „Szegedi botránykrónika" címen uj és állandó rovatot nyit a mi rovásunkra. Szinügyi bizottság, közkórház, bankbukás, aztán megint bankbukás, közkórház, szinügyi bizottság kerül szőnyegre, ha ugy tetszik: teritékre. Itt az ideje, hogy elkiáltsuk magunkat: „Álljunk meg egy szóra!" Ne legyen a mi jóhirünk gazdátlan, bitang jószág s ne írjunk mindig epébe mártott tollal a szegedi dolgokról. Szolgálatot senkinek sem teszünk vele, ellenben eltékozoljuk ezzel minden erkölcsi tőkénket. Szeged tagadhatatlanul nagy rokonszenvnek örvend egész Délmagyarországon. De országszerte is. Hogy a nagy árvízkatasztrófa után Szeged ismét oly gyorsan talpra állhatott, részben ennek az országos rokonszenvnek köszönhető. Aki idegen Szegeden megfordul, igaz elismeréssel adózik és őszinte örömmel szemléli palotás metropolisunkat. De ha minden házi szennyesünket kivisszük a Széchenyi-térre, nemcsak, hanem gyorsvonattal a fővárosba szállítjuk közszemlére, akkor ez a rokonszenv vajmi hamar lelappad. Hogy ez Szegedre nem előnyös, nem kívánatos, magától értetődik. Szeged fejlődésének természetes menete az, hogy amint ma iskolaügyekben emporiuma az egész Délvidéknek, ugy közgazdasági téren is vezetőszerepre jusson. Eléggé fejlett vasúti hálózata, mely az erdélyi és fiumei gyorsvonattal mondhatni napok múlva csak tökéletesbedik, kedvező földrajzi fekvése, gazdag vidéke ennek a vezetőszerepnek az elérését nemcsak lehetővé, de a minden erőnkkel való arra törekvést mindnyájunknak kötelességévé teszi. Ne vessünk hát önmagunknak gáncsot! Engedjünk ténykedéseinkben szerepet a Jo'kálpatriocizmusnak is. Ha mesterségesen, vagy önző érdekből nem fojtjuk el ezt a lelki tényezőt, akkor az elég erős a — megengedem — néha indokolt, de vajmi gyakran indokolatlan felháborodás, hogy ne mondjam müfelháborodás nullifikálására, vagy legalább mérséklésére. A szinügyi bizottság tengeri kígyóvá nőtt kérdését majd megoldja a tanács, vagy a közgyűlés, az építendő közkórház momentán kedvezőtlenné alakult kérdése is kedvező megoldásra kell, hogy jusson, mert a mai közkórház tarthatatlanságát minden számottevő és illetékes tényező elismeri, a bankbukások pedig igazán nem szegedi botrányok, hanem országos, nemzeti csapások, amelyeket a világpiac sivár helyzete zuditott ránk. Midőn e sorokat irjuk, távol áll tőlünk egyéni érdekek szolgálata, hanem Szeged jóhirének a féltése, édes mindnyájunk közérdeke vezeti tollúnkat. Ez pedig jogunk is, kötelességünk is. Ezzel tartozunk lapunk irányzatának, Szeged városának és az egész Délvidéknek, melynek rokonszenvét, becsületét, az érdeklődését Szeged iránt mindenkor és mindenkivei szemben meg akarjuk őrizni. Sőt tőlünk telhetőleg fokozni és gyarapítani. Sokkal jobban ismerjük a szegedi közönséget, semhogy ne tudnók, hogy ebben Szegeden mindenki egyetért és együtt érez mi velünk, mert az hozzátartozik a szegedi ember természetrajzához, hogy sokkal, de sokkalta jobban szereti a városát, semmint a botrányhajhászatot. Távol áll tőlünk az, hogy azt mondjuk, hogy minden ugy van jól, ahogy van és hogy itt nincsenek dolgok, amelyek orvoslásra szorulnának. Bizonyára minden gondolkodó szegedi embernek vannak kifogásolni valói a mi helyi ügyeinkben, de intézzük el bajainkat magunk között, illetve intéződjenek el bajaink a maguk illetékes helyén s ne éppen a fővárosi lapok hasábjain. Jön a megváltó! Irta: Révész Béla. Kicsiny harang csendült meg az ébredő hajnalban és a kemény téli levegőben zengett, reszketve csilingelt a hangja. A faluban egymásután nyiltak a kapuajtók, ködmönös parasztok, nagykendőbe burkolódzó asszonyok bújtak ki rajtuk és elindultak a templom irányában. A havas, sápadt szürkület fakóra festette az embereket és azok, a mint egymásután lépegettek, nem különböztek egymástól, a hónaljak alatt egyformán ott szorongott a nagytestű imakönyv, lomha árnyék kúszott mindegyik nyomában, a jeges utón. A roráték ideje volt, karácsony előtt, a mikor az emberek készülődnek Jézus megszületésére . . . itt is, a faluban, nyomorult parasztok, áhítattal irtották a képzelt bűnöket tiszta szivükből és a hajnali miséken buzgón könyörögtek az ég kegyelmeért, ha netalán a megélhetés napjainak során lázadó szó hagyta volna el ajkukat. A sínylődő emberek, most a karácsonyi ájtatosság idejében, töredelmesen érezték, hogy sokat vétkeztek az elmúlt esztendőben. Szintúgy, mint az előző években, mióta a sorsuk megfordult és az isten kipróbálja őket. A földjüket, melyből kinőtt a szűkös kenyér. elkányázta a bérlő. Husz teljes évig senki másnak nem zsendül a kalász, nemcsak náluk, de az egész környéken. A tizcsapás közül aztán közéjük vágott az utolsó, amikor megcsinálták a vasutat és ilyformán a parasztok elestek a fuvarozástól is és rájuk borúit a zsellérség, a nyomorult sötétség felbője. Mindezért a parasztok ezen a környéken igen sokszor bűnbe estek és titkos jussukat a türelmetlen napokban sürüen használták, zúgolódtak, káromkodtak, mignem karácsony idejére, ilyenkor, észretértek. A szenvedő emberekre ráderengett a Jézus arca. A szivek mélyén forradalom háborgott és megnőtt, szárnyas lett bennük a hit, hogy jön a Megváltó. Az evangélium legendái, mint eleven valóságok, ott rajzottak az emberek lelkében és a csöndes estéken, a szomorú szobákban, amikor a szent könyveket forgatták, lejátszódtak előttük — a képzelet gyöngéd segitségével — az istenes idők, a megnémult Zakariás rejtelmes viselkedése, a Keresztélő János tüneményes küldetése, a Liliomos Asszonynak csodás esetei; meg rebbentek a szemük előtt a menybolt káprázatos.megnyilatkozásai és dus hálával. az alázatosság gerjedelmével telt be a szivük: az ódon írások regélték, proféciálták, hogy megszületik a Megváltó, a hatálmasokat levonja az ő székükből, az alázatosokat 'fölmagasztalja és betölti az éhezőket minden jóval . , . Közeledett karácsony napja, a Luca fordulóján az emberek szivében melegebben lüktet a reménység. Mikor egymásután jöttek a gyerekek, a Megváltó csemetéi és be-bekiá'ltották a házakba: — Szaporodjanak meg bőségben, csirkékben, libákban! — az asszonyok rá-rámondták: — Ugy legyen . . . ugy legyen ... hála érte Jézusnak . . . Az esték mindinkább áhítatosabbakká váltak. A betlehemesek már mindenfelé jártak. Megkocogtatták az ajtót és fölcsendültek a bejelentő versek: — Bebocsáttatást kérünk, jöttünk a Megváltót dicsérni, ha megengedtetik, szép énekszóval, pásztorok örömévél, elő fog adatni . . . Benn a szobában a parasztok zsolozsmán feleltek: — Halljuk Jézus születését, akit angyalok hirdetnek . . . A betlehemesek bejöttek és ölben hozták a házikót. Aranyzsupp volt a fedele, ezüstösek a falai, benn pedig a házikóban, a fehér jászolt bölcsősen ringatta a Liliomos Aszszony. Rubintos palástjukban, gyémántos koronával a fejükön, állt a három király és nézték a küszöbről a nyájas idillt. Mária ringat, József alázatosan hajlik a gyermek fölé, bárányok friss szalmában pihennek és a karcsú lábu szamár odadörgölődzik a jászolhoz. Az aranyzsupp tetején pedig ékeskedik az emberhivogató, nagy piros csillag. A betlehemesek énekelni kezdtek: — Betlehemnek pusztájában nagy öröm 1