Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-01 / 50. szám

1913. március 2. DÉLMAGYARORSZÁG 11 HÍREK Szegedi kalendárium. IDŐJÁRÁS: A meteoroló­giai intézet jelentése sze­t^S g rint: Változékony idő vár­g g ható, megélénkülő szelek­A B kel, hősülyedéssel és sok helyütt csapadéhlml. <Sürr gönyprognózis: Változé­kony, hidegebb, sok helyütt csapadék. Déli hőmérséklet 3.6 C fok volt. A VÁROSHÁZÁN: délelőtt 10—l-ig fo­gad a polgármester, a főkapitány pedig 11—l-ig. A KÖZKÓRHÁZBAN: A beteg látoga­tási idő délután 1—3-ig tart. VÁROSI SZÍNHÁZ: Este 8 órakor „A barlanglakók", „Pajkos diákok." URÁNIA SZÍNHÁZ: Délután hat órától kezdve. „A vörös Juli". Dráma 3 felvonásban. VASS-MOZI, délután hat órától kezdve „A komédiások". Mim'ödráma 3 fel­vonásban. APOLLÓ-MOZGÓ: Délután hattól este fél 11-ig „A milliárdos kisasszony". Vígjáték 3 felvonásban. Solymossy családi öröme. (Saját tudósítónktól.) Csütörtökön este tizenegy óra tájban földúlt arccal, kézzel­lábbal kaipálódzva robant be a Korzó-tkávé­házba Solymossy Sándor, a szegedi színház népszerű komikusa. Sajgó tyúkszemeken és Mdöntött székeken keresztül a bohém-asztal felé törtetett. Sziu-indiáni vehemenciával harsogta a dobhártyákba: — Fiu! . . . Fin! . . . Megőrülök! . . . Fiu! . . . A pincér ereiben megfagyott a vér, óva­tos gesztussal magyarázta a társaságnak, hogy „baj van" és már a teleifontfülkéhez igye­kezett. Solymossy visszarántotta: — Maradjon itt, maga szerencsétlen, ilyet még ugy sem hallott, amióta szuszog ezen a földön! A társaság elképpedéssel hallgatta a föl­indultságtól izzó szónoklatot. — Hát mi történt, Sanyi! — kockáztatta meg a kérdést a társaság egyik tagja. — No tessék! És ilyen emberek szivják a levegőt! Nem tudja ez a szerencsétlen, hogy mi történt! Fiu! . . . Fiiu! . . . Értitek már?! Három kiló és hatvan deka! Gyerekek, olyat még nem láttatok, olyan, mint egy óriás! Solymossy kimerülten egy székre ros­kadt. Lihegett és pihegett, alig lehetett föl­rázni egy pohár barnasörrel. Most már min­denki tudta a társaságban, hogy mi történt. Családapa lett a Solymossy. — Ilyen még nem törtónt velem az élet­ben . . . Huj, de boldog vagyok! Képzeljétek, harmincnégy centiméter a fejének az átmé­rője, nekem a derekam .nincs olyan! És mi­lyen szép az a kölyök, nincs az a primadonna, amelyik szebb volna nála. És hogy kapin­gál a kis lábával meg a kezével . . . Jaj. ilyen boldogságot még sohasem éreztem. Mit tudjátok ti azt, liogy mi az: apának lenni . . . Könyezett az örömtől. A legfiatalabb nagymama is jelen volt a megható jelenet­nél, aki túláradó örömmel igyekezett .ecsetel­ni a nagymamai örömöket. Elmondta még Solymossy, liogy a színházba betelefonálták neki a nagy eseményt. — Amikor megtudtam, liogy fiu, elordí­tottam magam és szaladtam a tett színhelyé­re, mint egy nyúl! Ha leány — .akkor legfö­lebb csak siettem volna. — Jankovich esküje. Az uj kultusz­miniszter, Jankovich Béla még nem tette le miniszteri esküjét. Ma azt mondotta ,a mi­niszter, hogy az eskületétel valószínűleg a jövő hét .közepéin lesz. Addig programjai sem fejtheti ki, ezt fönntartja az esküleiétei nap­jára. A minisztériumba való visszajövetelkor fogadja a tisztviselőket és azok előtt körvo­nalazza kultuszminiszteri munkatervét. — A tiníatartó-affér, |A képviselőháznak 1910. március 21-i.ki ülésén történt tettleges­ségek vádlottai Zakariás János, Hoffmann Ottó és tíeck Lajos, továbbá Mérey Lajos tudvalevőleg kifogásokat emeltek a királyi ügyészség ama határozata ellen, amely elle­nük vádat emelt. A vádtanács január 15-én dr. Langer Jenő táblabíró elnökletével a ki­fogásokat elutasította és a volt képviselőket vád alá helyezte. A vádtanács véleménye szerint a dobálásoikat és inzultusokat nem védi a mentelmi jog. A budapesti büntető tör­vényszék elnöke, Baloghy György ebben a régóta húzódó pörben a főtárgyaiást április • 2. és 3. napjaira tűzte ki. — Prohászka püspök elutazott. Pro­hászka Ottokár dr. székesfehérvári püspök elutazott Szegedről. A püspök pénteken reg­gel félnyolc órakor misét mondott, ami alatt a meggyónt hiveket megáldoztatta. — Ügyészi áthelyezés. Az igazságügy­miniszter Eördögh Árpád dr.-t, a szegedi ki­rályi főügyészséghez beosztott királyi ügyészt, saját kérelmére, a pestvidéki tör­vényszékhez áthelyezte. — Egyházmegyei kinevezések. A Csa­nádi püspök Szánthó Géza dr.-t Keivermesre plébánossá, Steigerimld Ádámot Nagyká­rolyfalvára. Baktay Jánost Zichyfaivára, Junger Gyulát Nagyk omlósra, Herdt Józse­fet Csenére, Lauer Jánost Dócra segódplébá­nosokká nevezte ki. Továbbá kirendelte káplá nok.nl: Beresvay Gyulát Ujszentannára, Ko­zár Ignácot Apátfa.1 vár a, P. Horváth Len­liártot Nákótfalvára és Mausz Jakabot Pár dányba, — Pertik Ottó dr. halála. A magyar tudományos világot súlyos vereség érte. Pertik Ottó dr. egyetemi tanár, az európai hirü tudós, a budapesti kórbonctani s kór­szövettani intézet igazgatója, hosszas bete­geskedés után meghalt. Pertik Ottó egyike volt a budapesti egyetem legismertebb és legnépszerűbb professzorainak. Nevét akkor tette ismertté, amikor az 1892—93-ban föllé­pett borzalmas kolerajárvány idején megbe­csülhetetlen fontosság umikroszkópikus vizs­gálatokkal megállapította a ragály terjedé­séinek okait s célravezető intézkedéseivel az emberek ezreit mentette meg a pusztulástól. Azóta a közegészségügyi intézmények egész sorát valósította meg Budapesten. Az ő ne­véhez fűződik a főváros bakteriológiai labo­ratóriumának, a járványkórházak s a fertőt­lenitő-intézet fölállítása. Pertik a strassburgi és a párisi egyetemen tanult, majd Ausztriá­ban, Dublinban volt tanár, később Pasteur asszisztense lett s több évet töltött a világ­hírű tudós oldala mellett. 1885-ben hazatért s az uj Szent István-kórház boncoló főorvosi állását vállalta. Később ismét kiment Berlin­ben, ahol Koch Róbert laboratóriumában dol­gozott. 1895-ben nevezték iki a budapesti egyetemen a kórbonctan és kórszövettan ta­nárává, tagja volt az igazságügyi orvosi ta­nácsnak s több külföldi és magyar orvosi egyesületnek. A király érdemeit az udvari tanácsosi citn adományozásával honorálta. Már vagy tiz esztendeje betegeskedett. Sú­lyos májbaja volt, melynek természetét tu­lajdonképen maguk az orvosok sem ismer­ték. Állapota évről-évre rosszabbodott. Az utóbbi esztendőkben egyre jobban elhatal­masodott rajta betegsége, hogy lassanként be kellett szüntetnie tudományos munkásságát is. Augusztus óta már alig állott a 'lábán s két hónappal ezelőtt, hozzátartozói hosz­szas rábeszélésére, ágyba feküdt, melyből nem is kelt föl többé. Az éjjel két órakor hatvanegy éves 'korában érte a halál. — Analfabéták. Akik irni és olvasni nem tódnak, -azok analfabéták. Ok nincsenek fölfegyverkezve a mai kornak azzal a nélkü­lözhetetlen segítő-erejével, amit az irás-olva­sás képvisel. Csak két kezük munkája, iz­maik ereje maróid számukra ebben a nehéz életben. A szenvedés, a küzdés nekik sokszo­rosan jut ki. Ha vannak a mai korban páriák rabszolgák: ők azok. Milliónyi ilyen einber­pária él; csak azért vannak, azért nyomo­rognak, azért élnek, hogy a többi millió meg millió embertársuknak jólétet és kényelmes megélik etést uizt ositsan ak. Ott tol az Óceánon, az uj világrészben, a hatalmasan fejlődő Amerikában láthatjuk igazán drámai, küzdelmes életét az emberpá­riák millióinak. A föld méhében, a bűzös csa­tornákban, a gyárak kehóiban — mindenütt, ahonnan a pénz forrása bugyog: életerős em­berek sorvadnak és kínlódnak reggeltől es­tig, vagy estétől reggelig. És ezt a sok millió­nyi tömeget ott Amerikában nem akarják már emberszámba venni, nem akarták a be­vándorló analfabétákat befogadni. Pedig ne­kik köszönheti Amerika jólétét, gazdagsá­gát, fejlődését, ök mivelik a földet, ők ássák ki az aranyat, ők irtják ki az erdőket, ame­lyek helyébe paloták és gyárak kerülnek; ők: a páriák, a névtelenek, a munka rabszol­gái. De Amerika urai erre nem gondoltak. Már tulsok volt nekik az emberanyag, már be sem tudták őket fogni az igába, szabadul­ni igyekeztek a fölöslegestől. Törvényt akar­tak hozni, amelyben ugy akarták korlátoz­ni a bevándorlást, liogy nem akarták been­gedni az analfabétákat Amerika szabad föld­jére. És ebből a javaslatból, amely a kultura szégyene lett volna, született meg egy olyan költemény, amilyet költő még nem alkotott. Az amerikai kongresszaison ugyanis, ami­kor tárgyalni akarták a javaslatot, felállt egy Moaré nevü kongreszszai&i tag, a javaslat egyik leghevesebb ellenzője és teljes páthosz­szal költeményt szavalt el, amelynek ez volt a eime: „A kizárandók szózata a kongresszus­hoz." A költemény többek közt igy szól: „Mi ástuk csatornáitokat. Mi csináltuk az utakat és vasutakat, mi vittük nektek a fát és vizet és nyögtünk a munka terhe alatt ós mind­ezért embertársaink lenéztek, ti pedig ki akartok utasítani, azért mert nem tudunk ol­vasni. Farmjaitokat a pusztulás fenyegeti; egyre drágul a kenyér, de mi szívesen jö­vünk az ásóval és a csákánnyal és megcsi­náljuk azt, amire szükségtek van. Ne zárjá­tok el tehát előlünk kapuitokat, azért, mert nem tudunk olvasni." A költemény elszavalásának olyan hatá­sa volt, hogy a javaslat eddig pártolói is az ellenzők pártjához csatlakoztak és e nagy ha­tással előadott költeménynek az lett az ered­ménye, hogy a javaslatot elvetették. Ameri­kában tehát győzött a sziv. — Nagy tüz. Bécsújhely mellett, közvet­lenül a közöshadsereg kaszárnyája mellett, óriási tűz ütött ki. Gyárhelyiségek égnek s az éjszakai órákban a tüz egyre terjed. A szél rendkívül elősegíti a veszedelmes tüzet, dacára, hogy a tűzoltóság a katonasággal együtt emberfölötti való munkát fejt ki, a tüzet alig lehet lokalizálni. Veszedelmes ez a tűztenger, mert robbanó szerek — különösen katonai lőszerek —• vannak fölhalmozva s ha a tüz még tovább terjedne, ugy robbanás és iszonyú pusztítás következne be. Az éjféli órában még mindig nincs szó lokalizálás­ról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom