Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-08 / 56. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN Kiadóhivatal Kárász • utca 9. • e • • • egész évre . K 24-— íéiévre.... K 12.— egész évre . K28-— félévre.... K !<V— ..... Nappali-telefon: 305. negyedévre K 6-— egy hónapra K 2-— negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Kiadóhivatali-telefon: 305. Éjjeli-telefon: 10-83. Egyes szám ára 10 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Kiadó telefonja: 81. Szened, 1913. II. évfolyam 56. szám. Szombat, március 8. i Altalánosságban elfogadták. A képviselőház ma általánosságban elfogadta a választójogi reformot. Most már csak a részletek vannak hátra. Mivel a íőkérdésben: a korhatár kérdésén átjutott a Ház, valószínű, hogy hamarosan letárgyalják a részleteket is. A harminc éves korhatár mellett döntött a többség. A választójogi vitára három ülést szentelt a magyar népképviselet s meghallgatott mindenkit, aki nyilatkozni kívánt. A vita nemcsak tömör volt és ökonomikus, hanem nagy mértékben tartalmas s minden fogas kérdésre kiterjedő. A munkapárt büszke önérzettel tekinthet e napok felé, amiknek szellemi szükségletéhez csaknem minden fedezetet — az ellenzék távolléte miatt — a többség sorai szolgáltattak. Külön lapon lesz megörökítendő a nemzet köztudatában az a monumentális beszéd, mellyel Tisza István gróf a vitát képviselői helyéről befejezte. Ehez fogható szónoklat kevés hangzott még el országgyűlésünkön; az aktuális viszonyok közt pedig, mint politikai beszéd, döntő súllyal döntötte el a helyzet mérlegét. Hogy a képviselőház elnöke a vitazárás történeti pillanatában leszállt semleges elnöki székéből s hallatni fogja az ország fölvilágosít ására szánt hatalmas szavát: ez már tegnap bizonyos volt, mikor a munkapárt értekezletén fölszólaiásá- » val előkészité mai nagy beszédéhez a közvárakozást. Nemcsak preludiumok voltak előző nyilatkozatai, bevezetni a szónoklatot, hanem valóságos expozé az elvi és bizalmi kérdésekről, melyek a.kormány állásának és nemzeti politikájának legnagyobb erősségei most. Tisza István gróf a pártértekezíeten meleg, benső szóval állott Lukács László mellé, midőn kifejté ugyan személyes aggodalmait a titkos szavazás bármely változataival szemközt, de késznek nyilatkozott deferá'lni velük a kormányelnök fölfogásának, Ígéretének, s ama szoros szolidaritásnak, mely a munkapárt egyetemét a Lukács-kabinethez és a kormányelnök pártvezéri tekintélyéhez fűzi. Nyíltan kijelentette Tisza .István gróf, hogy Lukács László államférfiúi képességeit reveiálódva látja az utolsó hónapok nehéz küzdelmeiben, melyekben alkalom nyílott, hogy „politikáját diadalról diadalra vigye", — s ezért teljes bizalommal van iránta, vezérül kívánja látni ezentúl is s föltétlenül megadja neki az akcióképességnek politikai barátoktól várható föltételeit. E nyilatkozat volt a helyzet kulcsa. Kétségtelenné teszi, hogy a nemzeti munkapárt egységgel és a politikai zászlóhüség fegyelmével áll helyt a vele szolidáris kormány mellett. Mint egy erős várban, ugy küzd együtt a kabinet és alkotmányos pártja a nehéz harcok hosszú sorozatán át, az ellenzék ostrom-vonalai dacára. Minden remény és számítás ez oldalon s az ellenzék illúziói, amik együttvéve mind a munkapárt összhangzatánaik gyöngeségeit föltételezték, — tegnap végkép tárgytalanoknak vagy érték nélkül valóknak bizonyultak. A nemzeti munkapárt ez újólag kipróbált morális ereje nemcsak hatalmas politikai értéket, hanem felsőbbséget is jelent az ellenzék fölött, mely összetételéber? és benső meghasonlottságában nem is gondolhat politikai sikerekre. Az ellenzéknek szólt Tisza István gróf beszédében a retrospektív bírálati rész. De szólt az egészséges magyar közvéleményhez is, hogy ez megállapitani és Ítélni tudjon az utolsó hónapok eseményeiről, amiket az ellenzék a szenvedély s az érdek torzító tükrében mutatott be neki idáig. Tisza István hideg tárgyiasságga'i foglalta össze a történteket és ez objektív eljárás kapdsán mutatott rá az ellenzék tévedéseire. Csak egy pontban nyit Tisza István gróf beszéde széles utat az ellenzékkel való megegyezésre: ha — úgymond — azt hiszik, hogy szükség van a jogrendnek egy ujabb, ünnepélyesebb s az ellenzék jelenlétében, közreműködésével való helyreállítására, — „ezen a téren könnyen találkozhatunk". Azt azonban kizártnak nyilvánítja Tisza István gróf, hogy e restitutio in integrum személyi kívánságokkal és áldozatokkal kapcsoltassák össze. Hisz az ex-lexben kormányzott államférfiaktól sem A pólai győző. Irta: Nagy Endre. /. Fejezet. Waldhausen admirális, a „pólai győző", akinek nevét a világtörténelem jegyezte föl, türelmetlenül gondolta: Csák már vége volna az egész ostoba parádénak és hagynának békén! Bárha masszív bronzkoporsóba volt is zárva, azért mindent tisztán hallott és látott. Hallotta a gyászindulót, amelyet a zenekar fujt és a beszédet, amelyet ő fensége, a főherceg mondott el; (látta a katonai méltóságokat, a diszezredet és a diadalmas zászlót, amelyet őmiatta burkoltak gyászba. Nemrégiben még, mielőtt a halál formalitásain átesett, mindennek nagy jelentőséget tulajdonitott. Még az utolsó pillanatban is, mikor egész viharos élete átcikázott az agyában, ugy védte, hogy minden átélt veszedelem, minden fáradság s minden ikoakázat csekély voiit ahhoz a dicsőséghez mérve, amely reá várakozott. Utolsó szava, almit fiához intézett, ez volt: — Fiam, első a dicsőség! Szeretett volna valami súlyosabbat, valami jobban megformált, kompaktabb dolgot •mondani, de a körűi ál lók ímegilletődésén ugy is látta, hogy . ők átérzik e szavak történelmi fontosságát, ők megértik, hogy a katona dicsősége más, imint a színészé, iróé és több e fajta népségé. A katona nem tapsért, hízelgő bókért dolgozik, hanem fagyos zivatarban, golyók záporában és mindennapos kötelességek nyirkos szürkeségében egyformán megáll a iposzton. És ha meg kell halnia, nincs más biztatása, imint a bajtársak elismerése: — Derék fickó volt, megállta a sarat! Waldhausen admirális tehát, amikor örökre lehunyta a szemét, mosolygós, üdvözült lélekkel hallotta a letakart dobok pergését, a trombitáik gyászoló sikongását. De ott, a bronzkoporsóban egyszerre kicserélődött egész izlése. Érezte, hogy uj, az eddiginél hatálmasabb természeti erő uralma alá került, a nehézkedés ráfeküdt és tolta, unszolta lefelé a földbe. — Csak már vége lenne az egész ostoba parádénak és hagynának békében! A partra dobott hal vágyódhatik igy árkon-bo'kron átszáguldozva a völgybe. A koporsót leeresztették a sirba, aztán hullani kezdtek rá a göröngyök. Kopogva hullottak a göröngyök és ,a halott ugy érezte, mintha eltikkadt fűszál völna és azok a hulló göröngyök langyos esőcseppek volnának. Lassan-lassan elfödték egészen, a gyászolók moraja, a parádó zaja elhallgatott és egyszerre valalmi csodálatos, delejes, érzés futott át rajta. Csodálatos, tompa, sejtelmes emlékezések lepték el. Az a hatvan esztendő, amit odakünn töltött él, összezsugorodott, de bizonytalan, csak megérzett formákkal és színekkel tűnt föl előtte egy másik élet, amit azelőtt ólt millió és millió éveken. Igy emlékszik vissza az aggastyán a gyermekszobára, amelyben először kezdett el járni . . . II. Fejezet. Már a legelső tapasztalás is, amit a sírban tett, nagyon, de nagyon meglepte őt. Életében ugyanis minden más emberrel együtt azt hitte, hogy a föld valami szilárd massza. Ezt káromkodva tapasztalta is egynéhányszor, amikor valamely hajója homokzátonyra futott és alig lehetett kihúzni belőle. Nos, ott lenn a sírban rájött, hogy mind • erről szó sincs. A föld, épp ellenkezőleg, sokkal hígabb elem, mint a levegő ós megfoghatatlan könnyeddé válik benne minden mozdulat. Színek, vonalak egyáltalában nem voltak benne, sem pedig anyagszerű sűrűségek. De bárha semmi földi érzékének sem vehette hasznát e nagy auyagiatlanságban, mégis pontosan megérezte az egész körülötte levő uj világot. Mindenekelőtt is elcsodálkozott a szédületes sürgés-forgáson, amely lezajlott körülötte. Magnetikus áramok nyilallotta k keresztül-kasul, beláthatatlan messzeségekből és ez áramok borotvaélén hozzája hasonló lények nyargalásztak, amelyek hol elriasztották, hol pedig eddig még sohasem ismert erővel vonzották maguk felé. Néha ugy érez