Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-07 / 55. szám

1913. március 9. DÉLMAGYARQRSZÁQ j - 9 i í Magyar Művészek Mükiálliíása. Az Otthonban rendezett kiállítás üzletvezetője, Vastagh Gyula ma nyilatkozik az egyik szegedi lapban. Természetes, hogy neki tetszik, ami nekünk nem. Fölkértük tehát a kiállítás ismertetésére Domokos László dr.-t, aki munkatársunk kritikáját mindenben igazolja itt kővetkező értékes Írásával: A Délmagyarország igen tisztelt szerkesztője azt a nem épen kellemes feladatot tűzte elém, hogy a Magyar Művészek Mükiállitám oimü vállalkozásnak művészi eredményét a közvetlen érdekeltségtől távol álló ember elfogulatlanságával leszűrni igyekezzem. Nem kellemesnek érzem a (feladatot azért, mert kiélesedett miivészi vitákban csaknem teljességgel ki van zárva, hogy a kérdést az illetékes faktorok érzékenységének megkaircolása nélkül megoldani lőhessen; de másrészről a közérdek azt kívánja, hogy a közönség jóhiszeműsége az esetleges .megtévesztésnek csalódásaitól megkímél tessék. Az Ottihon nagytermében létesült makiállitásról a 1 egjoibb akarattal sem lehet azt. mondani, hogy az .bármiféle művészeti célt szolgálna- Ez egy tisztán üzleti vállalkozás. Néhány vállalkozó szellemű művész összeállt oly célból, hogy saját és társaik visszamaradt képeiből vásárt rendezzen. A miükiállitás tehát tulaj donképen müvásár. Nem több, mint egy alkalmi célra létesült bolt, melyben a festett vásznakat nem rőffel mérik. Ilyen körülmények között, szerény véleményem szerint, a nyilvánosság számára, csupán a falragasz, vagy a nyílttéri hirdetés utján lett volna szabad erről a vállalkozásról hi-r-t adni. A müvásár vezetősége azonban meginvitálta a sajtót külön bemutatóra és kommünikéiben azt a látszatot igyekezett kelteni, mintha valami tervszerűen összeállított, a művészet szent nevében pártfogásért esedező, komoly kiállításról volna szó. (Ez a? egyszerű félreértés, mint a következmények mutatták, a vélemények eltolódását idézte elő. Igen, mert a fővárosból jövő művészek bizonyos bántó sznobizmussal besorozták Szegedet „a jó vidék" fogalmi körébe, mint ahogyan máskor is tenni szokták. De ezen sem kell nagyon megütközni. Mindenki olyan módon kínálja a portékáját, a hogyan a legjobb vásárt, reméli; Szeged közönségének művészi izlése azonban már vau annyira fejlett, hogy a Neogrády-féle akivarell-ákombákomokat és a még könyvillusztrációnak is idejét mult vadászképeket egyszerűen megmosolyogja és engedje tovább vinni a perifériák felé, ahol egy műtárgyaikat áruló képesbolt még a „kiállítás" ingerével hathat. A művészekéit egyáltalán nem sértheti az, hogy műtárgyaik nem mindig a tavaszi tárlaton, hanem olykor-olykor az élelmes Merkúr isten védnöksége alatt találnak rá pihenő helyükre. Épen igy nem vethet árnyékot az igazán jó képre az a körülmény sem, hogy elnagyolt és az ecsetben bennfelejtett olyan képek között kerül vásárra, amilyeneket .a művészi reputációjára sokat adó festő ki sem enged az ateli-erj éjből. A művészek osztályhelyzetének javulását, a műtermékek friss kelendőségét mindenki szívből óhajtja és elsősorban maguknak a művészeknek kell rajta lenni, hogy a közönség művészi nevelésének nagy szociális problémáját a maguk anyagi érvényesülésével karöltve oldhassák meg. A miüvásárt, vagy műtárgy-boltot feltétlen jogosultnak és minden tekintetben életrevaló, pártolásra érdemes vállalkozásnak kell tekinteni. Ami már most azt a kérdést illeti, hogy van-e az Otthon termeiben eladásra bemutatott képeknek művészi becsük? erre nézve a föntebbi,ékből az következnék, liogy kritikát mondani nem i.s volna szabad. Ilyen esetekben a közönség maiga mond kritikát azzal, hogy a képek egy részét megveszi, vagy otthagyja. Minthogy azonban egy felmerült nézet eltérés eldöntéséről van szó, talán szabad annyit megjegyezni, hogy a műtárgyak között a Vastagh-család mindhárom tagjának alkotásai becses és szép alkotások, különösen ifjú Vastagh Györgynek afrikai típusokat ábrázoló, igazán nagyértékü bronzai. Talán az egész csoportnak legjobb képe a Komáromi-Kaez Endréé, mely finom térelosztásával és intim levegőjével hat. örvendetes, hogy a szegedi festők, Nyilasy, Heller, Jo&cMim, kik látszólag a müvásár megnyitása után jelentek meg, mert képeik részben a földön állanak, — valamennyi darabjukkal méltóan és értékesen vannak képviselve. Konkol Jenő tengeri akvarelljei igénytelen kis dolgok; mellettük szót kérnek még Tolnay Ákos, Innocient, Margitay és Kézdi-Kovách, kiknek mauierje biztosabban meg van védve a fejlődés ellen, mint a halál a halhatatlanság ellen. De isimételjük, mindezek senkinek sem ártanak és csak örömet ébreszthet a művészet igaz barátjában az a tudat, hogy van a társadalomnak olyan rétege is, mely ebben a müvásárban a maga céljainak megfelelő műtárgyat nemcsak megnézi, hanem meg is tudja azt szerezni. Domokos László dr. REKLÁM-SOROK EGY M C KIA LLIT AlS EtA. Bocsánat, liogy már megint irok a Jelesebb Magyar Festőművészek Kiállításáról. (Látható Szegeden, az Otthon fehér termében, egész nap, ára egy hétre 60 fillér.) Hogy újra irok, okul most se azt hozom, hogy a fölakasztott képeket bántsam, hanem csák azt, mert Vastagh Gyula műkereskedő ur nyiltterezik. Tőle idegen idézettel kezdi és tőlem távollevő idézettel végzi. De azért igy se tudja beigazolni, hogy ért a pikturához. Avagy, liogy írni tudna. Vagy — ez a fontos — a képkiállitáson értékes munka volna. Megismétlem röviden, mi történt. Kedden — meghívásra — elmentem a „Jelesebb Magyar Festőművészek Kiállítására." (Műkereskedő Vastagh Gyula.) Láttam rögtön, hogy kik állítottak be. Például Wolf, Németh, Dittrich. Stein. Vitéz Háry János, mint föstőmestör. Erdőssy, Koszkol. Aztán Vustaghék, az egész família. S a névsorban láttam szegedi kiállítókat is. Nyilassyt, Pappok, Hettert, Károlyit. És a szegedi művészektől még kedden — a második napon — egyetlen egy munka se volt a tárlaton. Tehát ha a szegedi festők hiányzanak, ellenben r» Vastagh-féle nyomtatott jegyzéken kiállítók gyanánt szerepelnek, akkor — logikus visszaélés történt. Másrészt a szegedi tavaszi tárlat most lesz, még e hónapban, igy nyil vánvaló, hogy az igazi képkiállítás ellen av val a kis sietőssel operálni akartak. Harmadszor és utoljára: a Jelesebb Magyar Festőművészek dolgai rémgyöngék, művészietlenek. Komiszak! Talán szabad megjegyeznem végül,, hogy nékem szegedi festők is panaszkodtak, hogy ez a nagyon jeles kiálitás ő ellenük készült és disznóság és be költene csukni! Igy mondták és igazat adtam nekik. Ma is igazat .adhatunk nekik . . . Most pedig egy kicsit személyeskejdek: Nézze csak, igen tisztelt Vastagh ur, — magának a Nyilttérben sincs igaza. Tudniillik .lecáfolják a piktorai. Az a bizonyos Stein. Az a Wolf. A Németh meg a Ditt-rioh művész, Osztán a Vitéz Háry föstő ur is. Hát nézze csak Vastagh ur: egy .műkereskedőinek is szabad érteni a művészethez. Viszont egy műkereskedővel is megeshetik, liogy nem ért hozzá. Na látja: hátlha a közönség is kétségbe vonja, hogy azok a jeles műalkotások nem olyan jelesek. Tudja mit: bizzufc a töbibit a közönségre. Ha pártfogolni fogja önt és az egész Vastaghékat, a Wolfot, a Steint, a Koszkolt, a Dittrichet meg a Háry piktor urakat, akkor — komolyan — én gratulálok először. Önnek is, a piktor uraknak is. De a közönségnek? — no annak nem. Szalay János, Mégis tömegsztrájk? — Elégedetlenek a szociálisták. — (Saját tudósítónktól.) A Népszava ma reggeli számában munkások elégedetlensége címen hosszú cikkben foglalkozik azzal a hangulattal, mely az általános sztrájk elhalasztása nyomán a munkásságban gyökeret vert. A cikfk hangja őszinte. A (legtisztességesebben (konstatálja, hogy a pártvezetőség szerdai elhatározása nemhogy nem lelkesíti a magyar szocialistákat, hanem éppen ellenkezőleg, heves (ellentmondásra készteti. A Népszava örül is ennek, mert. a munkásság önálló politikai véleményét látja benne s annak a bizonyítékát, hogy a magyar szociáldemokrácia nem eszetlen nyáj, mélyét vezetői odaterelnök, ahová nékik tetszik. ,;Amilyan jogos és szükséges — mondja a Népszava — ilyen válságos pillanatban a bírálat és a megvitatása annak, helyes és szükséges volt-e, ami történt, olyan végzetes hiba volna, ha most egymás ellen fordulnánk, amikor az ellenség még itt áll velünk szemben megveret lenül. A heveskedők fontolják meg, hoigy áll-e olyan jól a választójog ügye, hogy megengedhetjük-ie magunknak a normális vita ós pártbirálat kereteit túllépő önmareangolást. Ha a munkások saját eszükre és esak saját- hangulataikra hallgatnak, aikkor a pártvezetősóg határozata és taktikája, amelyet mi helyesnek ós szükségesnek tartunk, a demokratikus vita tüizpróbájáu keresztül fog- jutni, anélkül, ihogy a párt ereje ós a-kcióképessége bármit is szenvedne. De legyenek résen elvtársaink és ne ugratt ássák magukat." Végül azt mondja a cikk, hogy a tömegsztrájk megkezdését a pártvezetőség nem Tisza Manmlichereire, hanem a munkások bizalmi fétfiaira kívánja ezentúl is bízni. Ne rendelkezzék más a -munkás életével, mint saját maga. A tömegsztrájk réme ijesztő mumusként még egyre izgalomban tartja az embereket. Ma délelőtt -a fővárosi rendőrségre is ráijesztettek egy névtelen levéllel, amelyben a rendőrség jóakarói tudomására adják a főkapitánynak, hogy a napokban kitör a tömegsztrájk. A levél — amely Boda Dezső főkapitányhoz volt címezve — a következő: Np tessék azt hinni, hogy a tömegsztrájk kérdése el van intézve. A szocibV-demokrata pártban óriási az izgalom. Ma este a bizalmi férfiak tanácskozásra ülnek össze és határozni fognak, hogy a közel jövő melyik napján törjön ki a tömegsztrájk.