Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-07 / 55. szám

Szerkesztőség Nappali-telefon: Éjjeli-telefon: Kárász-utca 9. 305. 10-83. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24-— félévre,... K12.— negyedévre K 6-— egy hónapra K 2*— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28-— félévre.... K14-— negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász - utca 9. • • • • • Kiadóhi vatall-telef on: 305. Kiadó telefonja: 81. Szeqed, 19 !3 11. évfefyan n 55. szám. Péntek, március 7. A választójog és a munkapárt. Még csak néhány nap és a választó­jogi javaslat parlamenti elfogadásával pihenőhöz jut ez a kérdés, mely közel egy évtized óta állott a politikai élet homlok­terén. Szándékosan használjuk e kifejezést: pihenőre; hisz aki figyelemmel kisérte azo­kat a tárgyalásokat, melyek e nagyfontos­ságú ügyről a munkapárt tagjai között le­folytak, az előtt tisztán áll ,az a körülmény, hogy talán senki sincs a többségi párton, a ki a reformot mai alakjában egy olyan műnek tekintené, mélyről az volna p meg­győződése, hogy az évtizedekre előreme­nőleg befejezett egészet alkotna. A választójogi javaslat mai alakjá­ban kompromisszum volt azok között, a kik bár a jogkiterjesztés mértéke tekinteté­ben különböző nézeteket vallanak, egyet­értettek a főkérdésben, hogy a javaslatnak minden körülmények között demokrati­kusnak kell lenni, másrészt a reform meg­alkotásánál figyelembe kell hogy jöjjenek az ország etnográfiái széttagoltsága foly­tán való különleges viszonyai is. Azokat pedig, akik már a jelen viszonyok között is tovább mentek volna el a jogkiterjesz­tés mértékében, azzal nyugtatták meg a reform fővédelmezői, hogy az első lépés után, melyet a javaslat elfogadásával te­szünk, később majd megtehetjük a máso­dikat, ha az annak idején az itt figyelembe jövő érdekék szempontjából aggályosnak, veszélyesnek nem mutatkozik. E mondásban rejlő igazság erejének a fölismerése tette lehetővé, hogy a mun­kapárt egységesen, a vele szemben álló terror által meg nem állitva vitte végig a küzdelmet, amelynek eredménye: a valódi demokrácia gondolatának fényes, tiszta s hamisítatlan győzelme. Bizonyára lesznek sokan a munka­párttal szemben állók közül, akik mo­solyogva olvassák a fenti kijelentést. Szin­te hallom az ellenvetést, hogy lehet itt a demokrácia diadaláról beszélni, mikor a munkapárt velünk, a „demokrácia hamisí­tatlan lovagjaival" szemben emeli ér­vényre mai alakjában a választói refor­mot. Hát épen itt a fallacia, melyről talán nem fog ártani, ha lerántjuk a leplet. A választójogi reform évek óta föl­színen volt, de sohasem kerülhetett a meg­oldásra, nem pedig azért, mert sohasem volt öncél, hanem egyszerű eszköz volt a politikai küzdőtéren szereplők kezében népszerűségük emelésére és az uralkodó irányzattal szemben állók érvényesülésé­re. Kormányök buktak, az emberek köz­ben azon vitáztak, hogy melyikük a na­gyobb demokrata, de magát a kérdést nem vitték közelebb a megoldáshoz. A munkapárt pedig, melyet a politi­kai anarchisztikus állapotok szanálásának gondolata hozott össze és kapcsolt egybe egy nagy érzelmi egységbe, bizonyára okulva a régi többség összeomlásának szo­morú történetén, mihelyt a választójogi reform szőnyegre került, nem kezdte azon, hogy letorkolja, lekicsinyelje e kérdésben egyesek által elfoglalt álláspontot, hanem ép ugy, amint bekivánta vinni magába a javaslatba is a demokrácia gondolatát, vagyis az egyén érvényesülésének lehető­ségét, tisztelettel hallgatta meg tagjainak e kérdésben vallott nézeteit. A nemzeti munkapárt önmagáért fog­lalkozott a kérdéssel, nézeteinek szabad nyilvánításáért senkit bántódás vagy gáncs nem ért, egyikünk sem akart demokratább­nak látszani a másiknál, ennélfogva nem vesztünk össze magunk között, tiszteltük egymás meggyőződését, tehát demokraták voltunk s igy tettük lehetővé a választói reform .megalkotását, amelyről csak a rosszakarat állíthatja, hogy nem jelent nagy lépést a demokrácia ideálja felé! Mindebből pedig egy nagy okulás van azok .számára, akik eddig azt hitték, hogy nem ,a munkapárt az, amely leginkább biztosítja az igazi hamisítatlan demokrácia érvényesülését. Nagy eszméket, nagy ideálokat csu­pán iaz emberek oly csoportja tud érvé­nyesíteni, kiket lelki és érzelmi egység kap­csol egybe. — A munkapárton kivül álló koalíciót pedig nem ilyen ideális érzelmek, hanem a közös ellenfelek gyűlölete fűzte össze. A hosszas meddő küzdelem már is A sál. Irta: Camille Mauclair. Desmares André a nagyáruház zűrzava­rában szinte boldog, hogy ismerős arcra akad. A kis Verneilnére, akivel most pár per­cig kellemesen elcseveghet. Vemeil Lucie ró­zsás, ibarna feje, ott mosolyog féléje egy csipkehalmaz habos hullámai mögül s mintha e mosoly hívogatná. A gazdag, független Desmares, aki egye­dül él a világban, rokonszenvvel tekint Ver­nei'lék házaséletére. Bár e házasságban nem megy simán minden. Verneill csinos fickó, de kissé erőszakos s miután inkább szegénység­ben élnek, a gyakori anyagi gondok boszusá és idegessé teszik, ahelyett, hogy elismerő di­csérettel adózna az asszonyka önfeláldozó okos, takarékosságának. Desmares sohase csábítaná el olyan ember feleségét, akinek kezét barátilag megszorította, de tagadha­tatlan, hogy a kis Verneilné nagy hatást gya­korol rá s hogy a vére forrón pezseg, ha ar­ra gondol, hogy ezt a kívánatos, bájos asz­szonykát a karjaiba szoríthatná. Annál is in­kább, mert bár Lucie az abszolút tisztességes asszonyok sorába tartozik és isoba meg nem csalná az urát, még sem tudja eltitkolni őszinte — igaz, tisztán baráti — rokonszen­vét, amelyet Desmares iránt érez. S ez még nem minden. Verneil csak legutóbb nagy je­lenetet rögtönzött félesége esztelen költeke­zése miatt. Ilyet a szemére vetni neki, aki maga varrja ruháit, kalapjait s úgyszólván semmiből ennivalóan sikkes képet nyújt . . . Pedig épen Lucie gyöngéjét érintette . . . mert bolondul a szép ruháért . . . s könyekre fakad, mikor üres tárcájával a csillogó ki­rakatok előtt ácsorog. Élete egyetlen és leg­nagyobb vágya egy igazi 'sealskin sál . . . eddig mindig csak hamisat viselt s egy év óta garast garasra rak, hogy szive vágyát teljesítve lássa. Ám most, inaikor ugy vélte, elérheti, kisül, hogy a megtakaritott összeg még tizedrésze sem elég . . . Mélységes el­keseredéssel simogatja a selymes szőrmét . . . Isten úgyse! Neki is ugy kellene tennie, mint a többi asszony teszi ... a férjek mind ostobák ... az övé sem tudja megkülönböz­tetni a valódi szőrmét a hamistól, bízvást azt mondhatná, hogy utánzatot vett és megve­hetné az igazit . . . persze olyan áron, mint a többi könnyüvérü asszony 3 barátnői meg­pukkadnának irigységükben sálja láttá­ra .. . Keserű hangon panaszolja el keservét Desmaresnak, a meghitt barátnak, aki tekin­tetét még áthatóbban szegzi reá és kissé ie­hajolva, halk, meleg hangon a fülébe súgja: — Igaza van, tökéletesen igaza van, en­gedje, hadd ajánljam föl a sealskin sált . . . Luciének a feje zug s az arca ég, dacá­ba, hogy fázik a csípős hideg napon könnyű posztó kosztümjében. S előtte ál! ez a magas, elegáns és oh, nagyon gazdag fiu! ... Az­tán egész éjjel sirt és Verneil mégsem bé­kéltette meg, sőt még durván be is csapta maga után az ajtót, mikor ma reggel távozott hazulról . . . Desmares nemes és jó, megér­ti őt .. . Meleg hangja egyre ismétli: enged­je, hogy fölajánljam a sált . . . Kis figyelem csupán s a férje azt fogja hinni, hogy ha­mis . . . Boldog volnék, ha ily csekély örö­met szerezhetnék önnek, hiszen tudja, drá­ga kis barátném, mennyire szeretem . . . S már ki is választ egy pompás sealskin boát; oh, százszorta szíbbit, mint aminőről Lucie valaha álmodni mert . . . már oda is veti vállára s az illatos, buja, meleg szőrme elaltatja az asszonyka lelkiismeretének utol­só föllobbanását i ; . . . Demares a pénztár­nál diszkréten fizet egy csomó aranyat és boldogan karját nyújtja. Megtörtént. Aztán lassan, némán megindulnak a ki­járat felé. Lucie sápadt és szomorú. Ennek meg kelllett történnie. S most már azt fogja cselekedni, amint Desmares kiván, Íriszen tudja, mit fogadott el! Pedig azt hitte, soha­sem fog eljutni e pontra, hogy mindig kü­lönb marad, mind a többi asszony . . , Des­maresra nem haragszik . . . most is ugy te­kint rá, mint a meghitt, kedves barátra, vég­re ő is csak férfi, aki ügyesen meg tudta vá­lasztani óráját és elérte azt, amit akart. Lu­cie loyális lesz . . . tudja, mivel tartozik s ha

Next

/
Oldalképek
Tartalom