Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-05 / 53. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN Kiadóhivatal Kárász • utca 9. • • • • * egész évre. K24— félévre.... K12.egész évre . K28-— félévre.... K14-— • • • • • Nappali-telefon: 305. negyedévre K 6*— egy hónapra K 2-— negyedévre K T— egy hónapra K 2'40 Kladóhi vatall-telefon: 305. K Éjjeli-telefon: 10-83. Egyes szám ára 10 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Kiadó telefonja: 81. Szeged, 1913. II. évfolyam 53. szám. Szerda, március 5. A hajó a part felé... A múlt század utolsó éveiben keletkezett szükségérzete s mindegyre jobban elhatalmasodó vágya parlamentáris képviseletünk alapos reformjának. Nem volt párt, mely ne tűzte volna ki e törekvést programjába; számos közbajunk enyhületét, a törvényhozói tevékenység fölfrissülését várták mindenütt attól, ha az alkotmányos élet közösségébe a népi életből uj elemek fogadtatnak be s a választójog ehez képest szélesebb alapon, valódi reneszánsz korát ünnepelheti. Nemzeti képviseletünk lázbajaival, a mik egyik válságból a másikba döntötték, szoros okviszonyban álltak a történeti pártok diamentralis ellentéteivel közjogi téren, mely céljaiban meddő, irreális és következményeiben áldatlan közjogi viszályokra korlátozta a magyar politikai közélet legbecsesebb energiáit. Az alkotmányos jogrend alapkérdéseiben kiélezett gravaminális harcok, a 67-es szilárd alappal szembeállított bizonytalan 48-as velleitások, lehetetlenné tették a parlamenti váltógazdaságot Magyarországon s ugyan ekkor nagyranövelték a hatalmi éhséget az ellenzéken, mély egy krónikus obstrükció szertelenségeiben tört ki rajta, hogy lehetetlenné tegyen minden kormányzást. Az 1874-iki választójogi novella óta érintetlen hagyott választópolgárság erejével a beteg állapot nem volt szanálható, mert a közjogi ellenzéket nem birta elvont poziciójából kimozdítani s a gyakorlati politika talajára átemelni. Maga az ellenzék is phitva sóvárgott már, hogy a választóközösség medencéje uj elemek bevezetésével fölfrissittessék s ezzel politikai közéletünk elposványosodásának eleje vétessék. Ez óhajtást akkor a szabadelvüpárt szintén magávé tette, csupán azzal a kikötéssel élt, hogy a reform ne legyen radikális ugrás a bizonytalanba, hanem tudatos lépés előre, mely Magyarország demokratikus haladását mozdítja élő, az állam történeti jellegének épsége s a nemzeti értelmiség vezető szerepéneik sérelme nélkül. Ily előzmények után jött a Kristóffyféle tervezet, majd a hatalomra jutott koalíció választójoga. A koalíció kormányt vállalt a korona kezéből, hogy „megmentse Magyarországot" a darabontoktól, főleg Kristóffy „átkos radikálizmusától" s a szociálista-végletekkel kacérkodó „aulikus demagógiától". Igen: akkor az általános-titkos még jelszónak is átkos volt az ellenzéki koalició szemében s azok, kik e jelszavak alatt a proletárvezetőséggel szövetkeztek, aulikus demagógok gyanánt bélyegeztettek meg. Hitték-e volna ugyanakkor Andrássyék, Apponyi—Zichy Aladárék, vagy akár Justh—Nagy Györgyék is, hogy ötödfél Fekete dominó. Irta: Emil Marriot. (Előkelő álarcosbál. A hölgyek dominóban, a férfiak frakkban. P,ajkos álarcos nők közelednek a férfiakhoz, mig másokba a férfiak kötnek bele. A zenekar Strauss-keringőt játszik. Nagy a tolongás.) Egy fekete dominó (kibontakozik a tolongásból és egy oldalt álló pamlagra ül): Lehetetlen valakit megtalálni. Talán könynyebben megy, 'ha ide leülök, (összerezzen.) Istenem! Itt van. Az ijedtség belém szállt. Remeg a kezem és lábam . . . Elegáns ur (sápadt, barna bajusszal, gondosan fésült bajjal a padhoz közeledik, melyen a fekete dominó öl; közömbösen ránéz, azután tovább megy). A dominó (fölugrik és követi): Hogy a szive nem árul el engem! Milyen közömbösen nézett reám! Istenem! Hová lett? A tolongásban elveszitettem. Hála Istennek! Ott látom újra! Csak ne lenne olyan borzasztó a megszólítás! És ez a bolond reszketés! (Legyezőjével hátulról a férfi karjára üt és rászól): Hümm! Az ur (megfordulva): Milyen nyelven van ez? i A dominó (elváltoztatott hangon): Álarc nyelven. Az ur: Ne fáradj a hangod megváltoztatásával. Úgyis tudom, ki vagy. A dominó: Nem igaz. Nem tudod. Az ur: Honnan gondolod, hogy nem tudom? A dominó: Mert egészen más lennél hozzám, ha tudnád. Az ur: Milyen lennék? A dominó: Más. De, mert sejtelmed sinncs arról, hogy ki vagyok, ugy nézel rám. S ugy beszélsz velem, amint egy idegenne! szemben szokás. Az ur: Tehát jó. Legyen igazad. Nem ismerlek. Te azonban bizonyára igen jól tudod, ki vagyok, vagy először láttál ma este és azért szólítottál meg, mert tetszem neked? A dominó: Nem . . . Azaz, de igen, tetszel nekem ... De már régen ismerlek s mindig tetszettél. Az ur (karját nyújtva neki): Sétáljunk egy kissé? A dominó: Menjünk oda. Ott van egy üres páholy. Az ur: Jó, menjünk a páholyba. (Leölnek.) Nem akarod kissé megmutatni magadat? Nem egészen. Ezt nem is kívánom. Elég, ha a szádtól kezdve látlak. (Az álarc csipkéjét föl akarja lebbentem.) A dominó (megfogja a kezét): Még nem. Talán később. Előbb mondd meg, hogy a levelemet megkaptad-e? Az ur: Milyen levelet? A dominó: Azt a levelet, melyben arra kértelek, hogy ma jöjj ide. Az ur: Hat hasonló levelet kaptam. esztendő múlva azt „áfkos"-t dogmává fogják kanonizálni és maguk lesznek ennek legfanatikusabb kikiáltói. Az átvedlés azonban csúnya procedúra volt. Koalíciós kormányzatuk mindent kikapcsolt programjából, amit addig követelt, csak a választási reformot vállalta az államszükségletek ellátásán kivül, a mik ellen eddig vadul obstruált. Maga Andrássy, ki mint a koalició belügyminisztere, személyesen is kötelezve volt az uj választási törvény kodifikálására: tudvalevőleg mindent megmozgatott, hogy e föladat elől kitérhessen s a helyett Magyarországot a véderőreform kapcsán a magyar „századnyelv" lappaliájával boldogíthassa. Mikor aztán a munka-csere nem sikerült, elkészítette a többes szavazaton alapuló választási reformot, mely senkinek nem kellett. Elragadtatva tőle fölfelé sem voltak, lefelé pedig az elszörnyedés morajával fogadtatott. A javaslat Andrássynak népszerűségébe került s csakhamar tárcájába is, mert a koalició cserbenhagyta a belügyminisztert a választási reform, a pénzügyminisztert pedig a bankügy kérdésében. E helyzetből a nemzeti munkapárt ragadta ki hazánkat. Katasztrófa környékezte volna, ha a mentő munkazászló ekkor Khuen-Héderváry gróf kezében nem arat döntő diadalt a meghasonlott ellenzék fölött. De ez az obstrükció fegyvertáA dominó (csalódottan és féltékenyen): Hatot?! Milyen sok női ismerősöd van. Az ur: Ezek csak farsangi tréfák, gyermekem. A hölgyek nem csak nekem, hanem bizonyára minden férfi ismerősüknek levelet küldtek ... De ez bizonyára mindegy neked. A dominó: Ez nem mindegy nekem. Azt képzeltem, hogy miattam jöttél el. Az ur (figyelmesebben megnézi): Tehát ennyire érdeklődői utánam?A dominó (alig hallhatóan): Nagyon. Az ur (vizsgálódva): S mi ismerősök vagyunk? Érintkezünk egymással? A dominó (elfordulva): Már nem. Az ur: A levelet nem magad irtad nekem? A dominó: Igen. De te nem ismerheted az írásomat. Sohasem volt arra alkalmam, hogy neked irjak. Az ur: Különös . . . Talán nem akartát irni nekem? A dominó: Az embernek néha tekintettel kell lennie ... a másikra. Az ur (előrehajlik): Talán valaki féltékeny volt? A dominó: Nagyon féltékeny. Az ur (nagy érdeklődéssel): S az illető ma nincs itt? A dominó: Elváltam tőle . . . Tudod-e, mi az a megbánás? Az ur: Hogy jut eszedbe ebben a pillanatban a megbánás? S