Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-21 / 67. szám

1913* március 20. DELMAGYARORSZAG 21 bek szerint, amelyeknek valódiságáról is meggyőződött, ártatlan polgárokat igaztala­nul meghurcoltak, a felekkel szemben pe­dig kvalifikálbatlatlan durvasággal tárgyal­nak. A polgármester ezen rendeletét, amely élesen bír álja a rendőrség működését, a ma­kói lapok úgyszólván minden kommentár nél­kül leközölték. A rendőrség jelenlegi vezető­je erre azzal felelt, hogy beszüntette a sajtó­könyv vezetését s az újságíróknak megtiltot­ta, hogy hírszerzés céljából a rendőrközege­ket felkeressék. A rendőrség eljárása élénk visszatetszést és felháborodást keltett, mert az eljárásban a sajtószabadság megsértését látják. — Gyógyszer és a magyar ipar. Érde­kes ügyben mondott véleményt nemrégiben az Országos Közegészségügyi Tanács. Egy vegyészeti részvénytársaság, tekintettel a közszállitási szabályzat és a bazai ipar fej­lesztéséről szóló törvény intézskeldésaine, a mely szerint az állaim, a törvényhatóságok, községek s az általuk fentartott intézetek ipari szükségleteit a magyar szent korona or szágainak ipara révén szerzendők be, folya­modást nyújtott be. Ebben a (folyamodásban a gyár azt kérte, szólítsák fel a gyógyinté­zetek, kórházak és gyermekmenedékek fő­orvosait, bogy ezentúl a gyógyszerszállítási szerződések megkötésiénél kötelezzék a szer­ződéses szállítót, a mellékelt jegyzékben fel­sorolt és Magyarországon csakis a szóban lé­vő •gyárban készített gyártmányok szállítá­sára. A közegészségügyi tanács, mint a Köz­egészségügy közli, a részvénytársaság kiván­ságát telj©sitlhetettemnek tartotta. Először is azért, mert a szállító gyógyszerészeiket és .gyógyszernagykereskedőket. ennék a gyár­nak az árszabásával megkötnek, ami esetleg anyagi kizsákmányolásokra vezetne. Másod­szor azért, mert a gyógyszeres anyagok nem tekinthetők egyszerű iparcikkeknek, amit az is bizonyát, Ihogy külön hivatalos gyógyszer­könyv állapítja meg készítési módjukat és egyéb feltételeket. A gyógyszerszáRitók az orvosságot készithejtik maguk is és öesz'e­rezthetik ott, ahol megbízhatóbbnak tartják. — Felgyújtott tanya. Makóról jelentik : Mezőkovácsházáin Ránk Bálint gazda tanyá­ját ismeretlen tettes tegnap éjszaka felgyúj­totta. Bent ahid't a gazdia a felségével és két gyermekével. Mindnyájan csak akkor ébred­tek fel, amikor a kis építmény már közel volt az összeomláshoz és minden kijáratot égő zsa­rátnok torlaszolt el. Ránk gazda ekkor fele­ségét és. két gyermekét az ablakon kidobta, majd maga is utánuk ugrott. A guzlda és csa­ládja csak kisebb égési sebeket és zuzási se­beket szenvedett, Holmijuk azonban oda­égett. — A zsaroló. Stangerson tanár leánya ellen ismeretlen tettes egy épen olyan vak­merő, mint rejtélyes gyilkos merényletet kö­vetett el. Az áldozatnak keze ügyében, sze­rencsére revolver volt, mellyel támadóját megsebesítette s ímeniekülésre kényszeritet­te. A bűnügyben a rendőrség széleskörű nyo­mozást indított meg. E körül forog a „A zsa­roló" cimü szenzációsan érdekes detektív re­gény, .mely Kürthy Emilné, a „Háztartás" cimü népszerű lapjának március 1-én meg­jelent számában, indult meg. A „Háztartás" azonban elsősorban ,a gazdasszonyok ház­tartási igényeit iparkodik kielégíteni, ezért hát a szerkesztő különösen a „Konyha", „La­kás", „Mosás és pecséttisztitás", „Kerté­szet", „Hasznos tudnivalók", „Falusi major" (Tejgazdaság, Szárnyasaink, Lovaink, Juhá­szat stb.) rovatokra fordit nagy gondot. E mellett azonban a „Divat", „Kézimunka", „Egészség és szépség" stb. rovatokról sem feledkezik meg. A „Háztartás" havonkint 3­szor jelenik meg gazdagon illusztrált diszes füzetekben. Ára egynegyed évre 3 kor. Ha most fél évre 6 koronával előfizet a „Ház­tartásra" ingyen és bérmentve kapja meg a „Háztartás Könyvtára" most megjelent pom­pás 20 kötetét. A kiadóhivatal (Budapest, VI. Eötvös-utca 36.) készséggel küíld levölező­lapi megkeresésre mutatványszámokat. KÖZIGAZGATÁS (-) Köztisztviselők pénzintézetekben. Az utóbbi időkben bizonyos esetekkel .kap­csolatban többször fölmerült Szegeden az a kérdés, hogy városi tisztviselők helyet fog­lalhatnak-e pénzintézetek vezetőségében. Hi­vatkozás történt a törvényre, a szervezeti szabályrendeletekre, egyesek pedig azt vi­tatták. hogy efölött csalk a közgyűlésnek van joga bírálatot mondani és határozatot hozni. Most — mint jelentik —- Komárom városban merültek föl hasonló inkompatibilitási ese­tek. Komárom város egyik korábbi közgyű­lése eltiltotta a városi tisztviselőket attól, hogy pénzintézeteknél igazgatósági és fel­ügyelő-bizottsági tisztségeket töltsenek be. A Komáromi Első Takarékpénztár erre nem­régen kérelmet terjesztett a közgyűléshez, hogy a határozatot helyezze hatályon kívül, A legutóbb megtartott közgyűlésnek a tanács javaslatára a kérelmet nem teljesítette s a hozott tiltó határozatot továbbra is fentar­totta. (~) Háztulajdonosok a tanácshoz. Több szegedi háztulajdonos azzal a "kérelemmel fo­lyamodott a tanácsihoz, hogy az őkiet terhelő járdák öl tségeket ne egyszerre, hanem rész­lett kben fizethessék ki. A tanács indokolt esetekben teljesíti a kérelmet. (—) Az ujszegedi népkert rendezése A tanács ma délelőtt tartott ülésében foglal­kozott ;az ujszegedi. népkert rendezésómejk kérdésével. Fölhívta a mérnökséget, hogy a műnk ál atokról szóló terveket és köl tségvetést tizenöt nap alatt sürgősen készítse el és mu­tassa be a tanácsnak. (—) Jóváhagyott számadások. Fajka János főszámvevő jelentette a tanács mai ülésén, bogy az adószedői számadások át­vizsgálását befejezte. Az adószedői és pénz­tári számadások között eltérés nincs. A ta­náé® .a számadásokat jóváhagyta. Szab. Grsepel cséplőgép LEUflEZTÖREíS-ROSTA. Egyedül gyártja a feltaláló: GR AEPEL HUGÓ betéti társaság, BUDAPEST, V., Váci-ut 40—46. sz. Árjegyzék és minta kívánatra ingyen és bérmentve. ghsb!skbi!3iagshhsshhhb®0®enffl5sah® Délmagyarország előfizetési ár a Szegedem egy évre . . . 24.— kor. félévre . . . 12.— „ negyedévre . . 6.— „ egy hónapra 2.— „ hbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbinbbbt SPORT. o Húsvéti sport a SzAK pályáján. Alig várt még a szegeldi közönség sportese­ményt nagyobb érdeklődéssel, mint a SzAK­nalk idei első bemutait.k.o.zását hazai pályán. Eddig kénytelen votlt a SzAK sporttelepé­nek rendezése folytán vidéken játszani, most azonban olyan állapotban va;n már a pálya, Ihogy húsvétkor megrendezheti itthon a szen­zációsnak ígérkező meccseket. Vasárnapi .el­lenfele a Tatabányai SE lesz, melynek csa­pata tudvalevőleg megnyerte tavaly a vidé­kiek bajnokságát és Ma.gyaranszág dlön.tö mérkőzésében az FTC-től elkeseredett küz­delem után csalk 4:3 arányban kapott ki. Most is azon az utón van a csapat, bogy ta­valyi fenomenális szereplésiét megismételje. Nekünk, szegedieknek egyébként nem szük­séges különösen bemutatnunk Tatabányát, mert élénik emlékezetünkben él még azon szép, fair .és a végletekig izgalmas mérkőzés, mely kétségtelenül az 1912. év legkimagas­lóbb sporteseménye volt Szegeidnek. .Ebhez járni azon lázas kíváncsiság, mely a SzAK formájáról szeretne immár szemtől-szembe meggyőződést szerezni és ioné mindjárt ért­hetővé válik, bogy miért olyan türelmetlen a várakozás és hogy miért oly rendkívüli az érdieklődés, mely a husvétvasárnapi SzAK mecicsíet kiséri. Kedden a iBEAC teljes első csapata lesz a. SzAK ellenfele. A vendégek értesülvén a SzAK-nak elért kitűnő eredmé­nyeiről, annyira készülnek eme meccsükre, Ihogy már hétfőn este Szegedre érkeznek, hogy teljesen kipihenve vegyék fel a küzdel­met. a kemél y ellenifélnek ígérkező SzAK el­len. Hétfőn a SzAK I. B. csapata fog játsza­ni, előreláthatólag .a Kinizsi I. B. csapatával. •as8BaBaBaaHaaHiMaBBBHBBMB«Haa»gaBa»aM»«a TÖRVÉNYKEZÉS. Ha egy kis leányt pofon ütnek. - Tizenöt napi fogház, vagy 150 korona. — (Saját itudósítónktól.) Érdekes ügyben Ítélkezett ma a szegedi törvényszék első taná­csa. Egy szegedi jómódú iparosnak, két fia­tal leánya volt a vádlott, még pedig feönnyü­testisértés vétségével vádolva. Megpofoztak egy Ihat esztendős kis leányt, aki a házukban lakó honvédfőhadnagynaik volt a gyermeke. A főhadnagy kisleánya nevében feljelentést tett a civakodó leányok ellen. ,A törvényszék az egyik leányt bűnösnek találta és .15 napi fogházra, átváltoztatható 150 korona pénz­büntetésre ítélte. Ez év február 8-ikán történt, hogy Ja­kobos Ernő honvédfőbadnagy Olga nevű le­ányát, aki Nógrádi József Kossuth Lajos­sugár u ti házában lakik, -a házigazda két. leá­nya, a 18 éves Mariska és a 15 éves Juliska, megpofozták. Miikor a főhadnagynak ez tu­domására jutott, a két leány ellen könnyű testisértés vétségéért feljelentést tett, a sze­gedi büntető járásbíróságon. A vád szerint a. lkét leány arcul ütötte a kis Olgát, aki en­nek következtében az orvosi látlelet szerint, nyolc napon belül gyógyuló Sérülést szen­vedett. A tettlegességet, — ugyancsak a vád szerint, — azért követte el a két leány, miért Jakobos Olga a ház udvarán ezzel a kifeje­zéssel illette a Nógrádi leányokat: — Mit hencegtek annyira, paraszt-kis­asszonyok! Az ügy Taischler József dr., a .fiatalkorú­ak felett ítélkező járásbiró elé került, miért a két vádlottat fiatalkorúnak nyilvánították a beszerzett születési bizonyítványok alap­ján. A járáshirósági tárgyaláson a vádlottak tagadták, hogy a kis leányt megpofozták

Next

/
Oldalképek
Tartalom