Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-16 / 63. szám

1913. március 14. DÉLMAGYARORSZÁO 11 — Milyen öreg óhajtana'Ienni? Egy an­gol újság ezt a kérdést intézte olvasóihoz és a beérkezett válaszok nagyon érdekes képét adták annak, 'hogy az emberek átlaga mint vélekedik erről a kérdésről? A legtöbb válasz a hetvenedik és nyolcvanadik évet tűzte ki végső határául az óhajtandó életkornak. Leg­szerényebb igényű volt követelésében egy husz éves diák, aki mindössze harminc éves koráig óhajtott élni. Mintha csak ezzel a sze­les és bizonyára elhamarkodott válasszal kapcsolatban adta volna le a nézetét az a pedagógus, aki ugy véli, hogy a nagyon fi­atal emberek nem tudják megbecsülni kel­lően az életet, annál inkább, mert végtelen hosszúnak tetszik nekik az az idő, ami még számukra az életből hátra van és mert a na­gyon fiatal emberek közt sokan akadnak olyanok, akik állandóan világfájdalmas han­gulatban vannak. Az élet megbecsülése ál­talában nő a korral, amire a legjobb bizony­ságot adta az a kilencven éves földmives, aki többek között ezeket irta: „Senki sem tudja annyira megbecsülni az életet, mint az öreg ember. Egész életem alatt sohasem kerestem meg többet, mint hetenkint tizennyolc koro­nát, sohase voltam mentes a gondoktól és a küzdelmektől, azonban mégis örömmel és reménységgel nézek századik születésnapom elé." Az élet értékét rendkivül meg tudja be­csülni egy középkorú vak asszony is, aki szintén száz éves akar lenni, mert amint mondja, igaz, hogy vaksága miatt az életnek sok öröme és szépsége elvész számára, de mégis érzi arcán a nap sugarainak melegét, mégis hallja a madarak énekét és annyi örömmel és élvezettel ajándékozza meg igy is az élet, hogy o. 3 r t érdemes eltűrni még azokat a szenvedéseket is, amelyeket sorsa rá mér. A tudományos álláspontot egy orvos képviseli, aki azt mondja, hogy nem óhajt öregebb lenni, mint nyolcvan éves, mert sa­ját tapasztalata szerint ezen a koron felül az ember már önmagának is terhére van és senki számára sem tud már többé hasznos lenni. — Vasárnapi műsor a mozikban. Az Urániában-, Vassban- és Apollóban most van a szezon legjobb miisora. Az Urániában egyébként is a világ legszebb, leghatalma­sabb filmjét vetítik: íme az ember, a mozi­tecbniika legújabb süteménye. Ugy szerkeze­tileg, imint technikailag a mozi .legnagyobb szenzációja ez a film. A főszerepet ,a hírneves, kitűnő Lissy Neubaschka játsza. Ezenkívül még egy 'kéitfelvonásos amerikai 'dráma is sze­repel a műsoron: A szökevény. Páratlantul szép moziathrakció ez. A UUSiS-ban a leg­újabb és legkitűnőbb deték ti vd rámát. vetítik. Már a cinre is elárulja, bogy bravúros uiozi­mutatlványról van szó. A 7-es vonat titka. A legmerészebb fantázia szüleménye ez a -drá­ma, amelynek főszereplője Nat Pinkerton. a világhírű amerikai detektív. Itt a műsort ki­tűnő amerikai vígjátékok egészítik ki. — Az Apollóban brilliáns társadalmi dráma: Az uzsorás van műsoron. A szerepeiket a párisi ödeon-sziinház tagjai játszák. Mulatságos, re­mek vígjátékok itt: Leó szereti az özvegye­ket ... _ _ — Vérszegénység, étvágytalanság, ide­gesség gyógyítására és gyenge gyermekek, valamint felnőttek, sápikóros fiatal leányok erősbitésére a legkitűnőbb készítmény a Kriegner-iféle „Tokaji Ghina Vasbor." Való­di 5 putonos tokaji borból készül, nagyon kel­lemes izű, hatása biztos. Kis üveg ára 3.20, nagy üvieg 6 korona a .gyógyszertárakban. Postán küldi utánvéttel vagy a pénz előleges beküldése után Kriegner gyógyszertár. Bu­dapest., Kálvini-tér. — A telefon szerencseszámai. Nem­csak Kisnagynak, Törökországénak vannak szerencseszámai. Vian a telefonnak is. Meg­történt, hogy egy fiatalember, erősen tagolva a számokat, a központtól kérte, hogy kös­sék össze 6—10—13—17-val. „Ilyen, telefon­szám nincs!" — hangzott a válasz. A fiatal­ember még kezében tartotta a kagylót és ilme, nemsokára jelentkezett Moskovitz cipő­gyárának szegedi képviselete. A telefomoslkis­asszony megértette, hogy a 6 gyermekcipő, a 10 és 13 egy elegáns női cipőnek, a 17 pedig a legfinomabb sevrócipőnek jelenti az árát a kitűnő keresett cipőüzletben. — Kritika. A kis Bandi hazajön az is­kolából. Azt mondja neki az apja: — No, Bandi1, reímótem, jó volt a dol­gozatod, amelyben segítettem nieketí. — Oh, nem, papa — mondja Bandi. — Hát a tanár ur mit mondott rá? — Azt mondta, bogy napról-napra bu­tább leszek. A BECSÜLETSZÓ EGY SZEGEDI KÁVÉHÁZBAN. A becsületszó, nagyon közkedvelt szó és mindenütt megjelenik, .ahol nem kéne. Külö­nösen .szereti a társaságot és ujougva röpköd a zsentlmiének fejéihez. A .becsületszó ha kell loglika, ha kell definíció, ha kell legy „szent" hazugság, de legtöbbször: megdönthetetlen érv. Ilyen .formájában 'tialálkoztatai én te vele, de azért jegyzem fel, mert a találkozás (külö­nös volt és ezúttal a becsületszavat, mint ér­vet ftönkneteítték, megdöntötték és végül1, mint stílszerű — lebecsületszavazták. Az eset egyik szegedi előkelő .kávéház­ban történt, alhol a. (becsületszó sajátságához híven jó társaságban és fényes miliő köze­pette diszkréten megjelent. Két szegődi aranyifjú ült a plüs díványon, egymás mel­lett. Kedélyesen beszélgettek .a politikáról, a háborúról, ,a szerelemről, vagyis olyan dol­gokról, amelyikhez egyikük se értett. Oda­h ivtak nagyon kegyesen enigem te és rám erő­szakolták becses társaságukat,­Hamarosan megszólalt az egyik: — Becsületszavamra monídom, ilyen ne­héz pénzügyi viszonyok még soha nem vol­tak! — És miért mondja becsületszavára;, — kérdeztem én. — Arra mondhatom osiak, amiim van. — Felelt büszkén a cvikkeres aranyifjú. — A dalai 'és tibeti lámák kalapjára, az inldiaí és a sziámii alkirályok korál kösöntyüjére nem mondhatom, mert ilyesmijük az említett uraik najk sincs. Különben, maga is .arra hivatkozik mindég, legész biztosan tudóm, ha, valami ügyiét vita nélküli plauzibilissé akar tenni. — Ez nem áll, — mondottam telje® nyu­galomlmal én. — Sőt még akkor sem áll, iha becsületszavát adja mindjárt. Nekem erről a dologról egészen más nézetem van. És erre a németre, egy komisz, szekündáztatö mate­matika tanár vezetett rá. Ez az ő egyetlen érdeme, amit eddig a katedrán szerzett, — No a. ma,'tematika tanárok nem igen értenek ia társadalmi kérdéseikhez. — Az lehet. De né beszéljünk most álta­lánosságban, hanem esiak Frank Istvánról, az én tanáromról'. Az igy intéze el ezt a kér­dést: kihívott felelni. Nem tudtam egy szót se. Ekkor eszembe jutott a becsületszó. Azt mondtam nagyon lágyan: „Nem tudók tanár ur most semmit, pedig becsületszavamra megtanultam á telekét." Ugy? — kiáltotta dühösen. — Már neked1 is van tizenhárom éves korodban becsületszavad? Mikor sze­rezted? (Mivel érdemelted ki? Takarodj he­lyedre ! A cvikkeres erre nem válaszolt selmmit, | csak egy (fölényes gesztlust csinált. Egy óra 1 múlva aztán megérkezett a válasz öniként. Távozás előtt megszólalt a cvikkeres ba­rátja, az aranyfogu aranyifjú. — Kérlek Jenő adj busz (koronát kölcsön, nagy szükségem van1 pá. Holnap becsület­szavaimra megadom. — Szívesen adnék, — (mondta a cvik­keres, — de becsületszavaimra ma kértem a főnökömtől tiz korona, előleget és niíncs több pénzem; az a tiz pedig magamnak te kell'. Eközben felkeltünk ,az asztaltól jés tá­vozni készültünk. Mikor az ajtóhoz értünk az aranyfoguval, akkor láttuk, hogy a. cvik­keres egy száz koronással fizet a .főpincérnek. Ezt meg aki mellettem volt e pillanatban elöntötte a méreg, kirohant, a kávéháziból éis kint iaz utcán bevárta a cvikkerest. Mikor az kijött, emez nieki ugrott és hatalma® íkét po­font. mért a pofá... párdon ! az arcára. Köz­bein ilyesmit kiáltott: — Te alja®, hazug, gazember! Miikor maradtam még adósod? A cvikkeres dulít-fult, ,de tartóztatta ma­gát és miután összeszedte a cvikkerét így szólt haragosan.: — Jöjjenek fcóreim vetem, csak igazolni akarom, bogy amit 'mondtam, az tény. Ezzel elvezetett bennünket hivatalába és ott rövidesen kitűnt, hogy a száz koronás a főnöké volt, akinek aprópénze ném lévén, megkérte a cvikkerest, bogy a száz koronást váltsa fel és abból magának tiz korona elő­leget vonjon ,le. Ezék igazolása után1 fel­pofozott barát'umlk1 mosolygott és kikaüaü­zolt bennünket a ibüróból. De alig értünk a sötét kapualjba, a cvikkeres arcáról lefagyott a mosoly és mint egy tigris ugrott neki az aranyfoguniak és .visszaadva a pofonokat, igy kiáltozott: — Te gazember, miikor .mondtalm éni még hazugságot a becsületszavamra. Most .külön­ben kvittek v,agyunk! Egy fél óra múlva azután minid a kettő együttesén a tegmalgyoblb (barátságban: fel­keresett engem és minid a kettő nagyon kért, bogy becsületszavamra jelentsem ki, hogy a lefolyt affért nem fogom senkinek elmesélni. Eszembe jutott a matematika tanár . . . Nem aic^,a(m tejesületazavaan és Iham'airOsajn nem te fogok becsületszó adással foglalkozni. EGY LEÁNY A (SZEGEDI UTCÁN. A szegedi utcán történhetik csak ily esmi. Irénnel, az arannyal átszőtt, hronzhajiu le­ánnyal sétáltam egy bűbájos, tavaszi .este. Irén falusi leány volt, de rég került már ide a kőpaloták közé és megszokta, megszerette a várost. Intelligens, nagyon érző, meleg SZÍ­VŰ lejány létére jralj onlgótt a kulltiuiiáért), a szépért, a jóért: az étet lüktetéséért, A kira­katok előtt elbámult ugyan sokáig, dé sze­mét már nem kápráztatta; a nagyvárosi fény, a hazug pompa ós vágyait nem ragadta ma­gához az üres csillogás. Imádta a sima asz­faltot .és nyugodtan csoszogott rajta falusi léptekkel. Beszélt a tavaszról, az emberekről, a boldogságról, meg soik-sök komoly, bohó dologról, amiről az ihlet nemességével csak tiszta,, keí\ves, (faluéi (leányok tudnák be­szélni. És' Irén IteszéíllJ bes)aél|th.. kiértünk a Széchenyi-térre, nem vettük észre a város­házát, az embereket, a platánokat, sőt Irén még nem vett észre mást sem. Amint egy­máshoz simulva Ihaládjtíunk Irón (egyszerre csak oldaliba vágott, hogy a lélegzetem el­akadt, azután jajgatott, .bukdácsolt és nagy­nehezen ismét helyreállott a megingott egyensúlya. Az ut 'közepén, a sima aszfalton egy fél tégla feküdt és abba botlott hete Irén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom