Délmagyarország, 1913. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-22 / 44. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN Kiadóhivatal Kárász - utca 9. egész évre . K24-— félévre.... K 12.— egész évre . K28-- félévre.... K14-— • • • • • Nappali-telefon: 305. negyedévre K 6*— egy hónapi a K 2'— negyedévre K ?•— egy hónapra K 2*40 Kiadóin vatali-telefon: 305. Éjjeli-telefon: 10-83. Egyes szám ára 10 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Kiadó telefonja: 81. Szeged, 1013, II. évfolyam 44. szám. Szombat február 22. Ecce! A biróság Ítéletét a Désy-ügyben elmarasztalt vádlott és ügyvédje megfölebbezték, két instanciához egyszerre: a jogszolgáltatás magasabb fórumaihoz és a peren kivül álló nagy közönséghez. Ugy látszik, igazságuknak szintén ilyen bimétalikus értékelt tulajdonítanak, éhez képest kezelik azt kétfélék épen. A bíróságokkal szemközt megmaradnak a perrend rámáiban, az aktaszerüség formáinál, talán a kuriális stílus fékeit is figyelembe véve. De a nagy közönség irányában a legvadabb hangot halatják, minden fék letörésével, minden rend és forma fölboritásával. Hogy a marasztaló itélet és elsőfokú pervesztés után banketten ünnepeltetik magukat, ez még kis'dolog. Asztaltársak mindig akadnak. S ha akadt társaság az ősszé], mely a gyilkos kísérlet vádja alól fölmentés örömére egy áldomásozó vacsorához leüljön, akad hát tél végén másik, mely a nyilvános becsületsértésért elitélttel poharazzon, tüntetőleg. Nem látunk a cselekedetben egyebet az elitélt mellett való asszisztenciánál, mely csak formailag különbözik másokétól, kik a sajtó hasábjain nyilatkozatokkal és újságcikkekkel aszszisztálnak három nap óta neki. Még a bankettezök pohárköszörrtőinek hangja s a nyilatkozó politikusok sértő frazeológiája sem hat ránk szokatlanul. Egyébként ez a hangverseny semmi egyéb, mint folytatása a korábbi sipoló-kerepelö zenéneik, csak a hangszer más s a szintér változott. A szellem és irányzat a régi. A mi legalább a következetesség látszatával ruházza föl eljárásukat: a hogy sípoltak azelőtt a parlament akarata ellen, ugy zenélnek most a birói itélet ellen. Ami figyelmünket megragadja s amit elégtétellel emelhetünk ki ez ujabb koncert hallatára: az a banketteZők és nyilatkozók ertharmóniája, szellemi közössége mellett, az ő politikai irányzatosságuknak is nyilvánvaló volta. Megmondtuk ezt szintén előre, hogy igy van és ekép lesz. Ami a judikatura elé került, ez nekik mellékes, — súlyt csak arra helyeznek, aini nem tartozik a birói illetékesség körébe: a peranyaggal általuk összebonyolítani próbált kérdésnek politikai oldala. t S ha ;az előzmények alatt csak a legcsekélyebb kétség is maradt volna tendenciájuk természete felől: az utolsó negyvennyolc óra alatt hallott beszédeik, olvasott nyilatkozataik és újságcikkeik minden kétséget eloszlathatnak az országban még a legjobb hiszemü naivitás előtt is. Elég pár jellegzetes sort idéznünk elmondott vagy leirt szavaikból: ez ipsissima verba-k hiteles tanuk arra nézve, hogy az ő céljuk ebben az ügyben csakis politikai hecc és hajsza, amit többé el sem tagadnak, hanem részint beismerőleg, részint kérkedőleg maguk hirdetnek. Erre vonatkozik az ecce, amit jelen soraink fölé irtunk. A beismerés példáinak sorában első helyen Andrássy Gyula grófot kell idéznünk, nemcsak azért, mert tekintélyre társai közt övé a vitathatatlan elsőség, hanem azért is, mert az ő beismerése a legóvatosabb. Annyit ismer be, hogy az egész szomorú kampányban ő volt az, aki Désyi sikertelenül irányított a. Mert Andrássy gróf a beszélő, a visszatartó szerepét kezdte Désy irányában s ezért utólag a nyilvánosság előtt vállalja a felelősséget is. Nem akarta, hogy Désy az „akcióba" belemenjen „kétségbevonhatatlan biztosságu" bizonyítékok hiányában, mely „akció célja 1— ezek Andrássy tegnap megjelent cikkének szavai — a veszélyes és káros szokások kiirtása". A miniszterelnök személye ellen intézett támadás tehát — e beismerés szerint — egy akció kezdete volt, mellyel Désy egy ideig, Andrássy tanácsára, késlekedett,, de aztán „egy hazafias lelkesedés és felháborodás percében, eltért eddigi eljárásától", vagyis a Sas-kör bankettjén elkövette azt, amiről Andrássy lebeszélte s amiért a biróság elmarasztalta. Az „akció" azonban megindult s a folytatásából most Andrássy is kész részt kérni magának, hogy hadakozzék némely Este a középkorban. Irta: Krúdy Gyula. A téli éjszaka ellepte a kis városit, amely hegyek és 'kőfalak közepette a höfergetegben szinte lappangva húzódott meg egy nagy országát mentén. A távoliban, mint fenyegető néma kisértetek fehérlettek a határszéli 'hegyek, amélyek között oly buzgón csavarog a Paprád, mint egy kis kutya. A szél barna teil'hőszárnyakon kel át a hegyek fölött és lenn az apró városkában a zeg-zugos utcáik, furcsa házikók muzsikálni, sirni,.jajveszékelni kezdenek. A lombtalan fűzfák a folyó partján ugy tördelik kezeiket, mint a mesebeli öreg anyókák. A tornyok körül mintha nagy másvilági baglyok suhogtatnák a szárnyaikat. A polgárok minden kulcsot megfordítanak a zárakban. Az ablakokra ráhajtják ia íaköpenyeget és az állatbőrök nagy szolgálatot tesznek a félhomályos szobákban, ahol csupán a terjedelmes kályhából pirosló parazsak világítanak, mint a ház fogságban tartott védelmezői. A tüzsZemek minden házban őrködnek téli estén. A polgár, midőn !buskomolyan fölhajtotta esteli sörét, másban már nem találhat vigasztalást, mint a tűzben, a •melybe hosszadalmasan lehet benézni, háborúkat, újesztendei bajokat, kolerákat, pestiseket onnan kiolvasni. A parázs halkan, zümmögve viseli magát, mintha mindig csak a maga nótáját mormogná. Pedig a tűz tud sok mindenről. A parazsak füstök lesznek, minden országokat bejárnak 'és a kéményben bizonyára lakik egy vén füstmacska, aki pontosan tudja, csinál-e háborút Szanisziló király ujesztendőre. Katonát szednek, zsoldosok követelnék éjszakai kvártélyt, arany- és ezüstpénz lábra kel, majd véresfejü horda jön, amely kirabolná a várost, ha a kapukat nem őriznék éjjel és nappal az őrök. De az is lehetséges, hogy leütik az őröket, betörik a kapukat, a leányokat, asszonyokat a kolostor kriptájába kell előlük elrejteni, honnan olyan nyavalyásan és sirboltszaguan térnek vissza', hogy az embernek esztendőre elmegy a kedve a csókolózástól. Tavaly is kimászott egy vén püspök a koporsójából, mint egy nedves fekete pók tapogatta végig az asszonyokat, — mialatt a városba a polgárok arra ügyeltek, hogy Szaniszló mulatozó hadai jókedvükben föl ne gyújtsák a várost. A sikoltozásra előrohanó szerzetesek csak nagy nehezen tudták a vén püspököt koporsójába vissza helyezni, a fedélre lakatot ütöttek, aztán egy üregbe tolták a koporsót, amelyet még azon éjszakán befalaztak. De az asszonyok mégis csak nyavalyatörősen kerültek haza férjeikhez. Meg aztán a fajaK is meglehetős régiek a város körül. A folyó felé beomlott a bástya, ősszel rablók másztak be az országútról és csak a drabant éberségén múlott, hogy ki nem fosztották a várost. A tüzszemek ráhunyoritottak a polgár búsongó szemére. Ideje volna az asszonyt előszólítani, aki a gyermekkel a konyhán meghúzódott és szalmával tüzelnek, ha ugyan .már el nem aludtak a kemence körüli. Már megint zörög a láncos kisértet a padláson. Cserépedényeket vagdos a falhoz, a bolond folyton lyukat szeretne fúrni a bolthajtásba, de biz abból nem eszik ő kelme, jól megépítették az ősök. Miféle nap is van ma, hogy a kisértet íiyugtaiiankodik? A polgár néhány fenyőfahasábot vet a leskelődő tüz-áillatoknak, amelyek móhon ragadják meg a prédát, lángra lobbannak és vidáman kurjantanak valamit a .maguk nyelvén a kéményben tanyázó vén kandúrnak. A világosságnál a polgár leveszi a szögről a kalendáriumot. Pirosbetüs könyvecske, amely megfakult a sok használattól, még a polgár apja vette valaha a krakói vásáron s ezért tud mindent a kis könyv. A polgár a ttiz közelében sillabizál, az ujjával kiséri a sort és a szája halkan mondja a betűket. — Andreas í — mondja. — Persze, hogy Andreas. Ezért nyugtalankodik az a vén bolond kisértet, "amely még nagyapja idejében került a házihoz. Andreas. Talán éppen igy hívták őt is valamikor s most nevenapját tartja a padláson. A szél muzsikál hozzá a hegyes házfödelén. A tudós könyv visszakerül a helyére. Miután a tűzre hiábavaló módon uj tüzelő került, a polgár halogatja a lefekvést, a beszélgető tüz mellett marad, ha már szája-