Délmagyarország, 1913. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1913-02-14 / 37. szám
1913. február 12. DEEMAQYARORSZXQ 9 (—) Csanád vármegye közigazgatási bizottsága. Makóról jelentik: Csanádvármegye közigazgatási bizottsága 'tegnap tartotta Hervay István alispán elnöklósével rendes gyűlését. A gyűlés megnyitásakor a bizottság részvétet fejezte ki a nemrégiben elhunyt Dózsa Lajos dr. kórházi igazgató-lfőorvas családjának,, majd a belügyminiisztérium által a községi és körjegyzők fiúgyermekei részére alapított linternátuslbaü a közművelődési alap Ml egy alapítványi helyet szavazott meg. Ugyancsak ebből az alapból szavaztak meg négyszáz koronát Sümeghy Dezső főállatorvosnak és Barna János tanárnak a Csanád vármegye nemes családjai cimü könyvükért. Ezután a nagy őszi vizáradiás került tárgyalás alá, amelynek igazi hatása csak most kezd igazán mutatkozni. A fakadó vizek miatt Makón sok ház veszedelemben forog. Á város kérelmére a közigazgatási bizottság föliratot intézett a földművelésügyi minisztériumhoz, melyben fölkérte, bogy H Kőrös— Tisza—Marós árméntesliitő társaságot ós a királyi kultúrmérnöki hivatalt uj terv készítésére utasítsa. A hizottsá!g gyűlése után a fegyelmi bizottság ülésezett Tarnay ívör elnöklésévaL (•—) Uj ártézi kut Újszegeden. Ismerefétes, liogy az ujszegedi polgárság uj ártézi leüt fúrását kérte egy beadványban a tanácstól valahol a főfasor tájékén. A fanács á tervek elkészítésével megbízta á mérnökségek amely a kiidolgozott terveket a tailács mai ülése elé terjesztette. Az uj ártézi kutat, á Temesváriskörut és a főfasor kereszteződésénél fogják fúrni és 20.000 koronába kerülnék a munkálatok. Áz Újszegedet behálózó vizvezleték forrása ez a kut less: s énnek a vizével öntözik majd a népkert sétányait is. (—) Rendezik a Stefánia-sétányt. A tanács ma tartott ülésében elhatározta, hogy a Stefánia-sétányt a tavaszra teljesen rendeztetni fogja. Á sétányon három uj utat vágnak és az összes utakat az eddig használt kaVitístörtneliák helyett zúzalékkal hintik majd be. Az állami felső kereskedelmi iskola előtt .levő terület egyrészét, amelyét á Stefá.n ia-vsétányboz csatoltak, szintén parkiroztatja a város. ftélmagyarovszág politikai napilapra 1913. január 1-től uj előfizetést nyitottunk A DÉLMAGYARORSZÁG Szeged és a délvidék legelterjedtebb és leggazdagabb tartalommal megjelenő reggeli politikai napilapja. Nagy elterjedtsége közleményeinek a legteljesebb nyilvánosságot biztosítja, aminek különösen a hirdetők szempontjából van nagy jelentősége, A DÉLMAGYARORSZÁG előfizetési ára Szegeden vidéken egész évre 24-— 28— K félévre 12— 14 „ negyedévre &— 7— „ egy hónapra 2 — 2-40 „ Kérjük tisztelt előfizetőinket hogy lakhelyváltozás esetén uj címüket velünk közölni szíveskedjenek. Mutatványszámot egy hétig díjtalanul küld a KIADÓHIVATAL. Öngyilkos szegedi bárófiu. — Wimmersperg Nándor báró Baján szivenszurta magát. — (Saját tudósítónktól.) Egy a családjával meghasonlott fiatal szegedi báró tragédiáját jelentik Bajáról. Wimmersperg Nándor báró, a szegedi Wimmersperg-csaiád fia, a bajai huszárlaktanyában hatalmas késsel J szivenszurta magát. Tettét szerelmi bánatában követte el, mert ugyanazon a napon menyaszszonya, egy bajai leány, elkeseredésében marólúgot ivott. Ugy a báró fiu, mint a leány állapota életveszélyes. Az esetről az alábbi részleteket jelentjük: Szegeden sokan ismerik Wimmersperg Nándor báró életének körülményeit. Az alig huszonnégy éves fiatalember már korábban is sok keserűséget okozott a családjának nyakas, akaratos természetével s lefelé való züllésével. Diákkorában majdnem valamennyi szegedi középiskolából „csöndesen eltávolították" rossz és összeférhetetlen magaviselete miatt. A báró gyerek iskolakerülő lett és nem is végzett középiskolát. Rossz társaságokba keveredett, züllött, éjszakai, korcsmai alakokkal barátkozott j és . sürün megfordult marconaképü, bizalmatlan külsejű alakok társaságában Szeged kétes mulató helyein. Érettségije nem lévén, mikor katonai szolgálatának kitöltése végett jelentkezett, besorozták, közhuszárnak a bajai huszárezredhez. Nemrégiben, talán három-négy hónappal ezelőtt szegedi éjjeli kávéházakban látták. Azóta ismét behívták Bajára katonának.- Baján néhány hét előtt megismerkedett Rácz Jóska cigányprímás feltűnő ! szép, fiatal leányával, akibe beleszeretett, de a leány is szivesen viszonozta Wimmersperg Nándor báró érzelmeit. A fiu elhatározta, hogy a leányt feleségül veszi s csakhamar, bajai tartózkodása alatt, megtörtént az eljegyzés. Ezután Wimmersperg Szegedre utazott és bejelentette szándékát itt lakó édesatyjának, aki azonban határozottan ellenezte a házasságot. A fiu nem tágított, megmaradt továbbra is elhatározása mellett és elbúcsúzott a szüleitől. Erre az édesatyja azzal felelt, hogy fiát örökre kitagadta a családból. .Wimmersperg Nándor ezzel sem törődött sokat, viszszautazött Bajára a menyasszonyához, akkor még civilben volt és beállott lantpengetőnek egy tamburás-zenekarba. Már az esküvő napjában is megállapodtak amenyaszszonyávai, de eközben újra behívták katonának. Nem tudta, mikor szabadulhat ismét s emiatt a menyasszony fölötte elkeseredett, búskomor lett. Utóbb'annyira erőt vett rajta a búskomorság, hogy ma délelőtt öngyilkosságra szánta el magát és nagy adag marólúgot ívott. A hirt mindjárt 'közölték Wimpersperg Nándorral, aki erre a huszárlaktanyában hatalmas zsebkéssel szivenszurta magát. A kés olyan mélyen hatolt a testébe, hogy nyomban elvesztette eszméletét. A szerencsétlen báróíiut beszállították a bajai katonakőrházba, ahol konstatálták az orvosok, hogy állapota életveszélyes és fölépüléséhez kevés a remény. A leány, akit viszont a bajai közkórházban ápolnak most, szintén élethalál közt vergődik és fölgyógyulásában éppen ugy nem biznak az orvosok, mint a fiúéban. . i A „DÉLMAGYARORSZÁG" TELEFONSZÁMAI NAPPALI SZERKESZTŐSÉG 305. KIADÓHIVATAL \ 305. KIADÓTULAJDONOS v 81. Á ÉJJELI SZERKESZTŐSÉG ' 10-83. ESSEEEBE®®®®®®®® i URÁNIA I 554a | magyar tudom. I 3 szinházi EH S ® e 3 pintet $zotnbat is Vasárnap ®3 e "jaj Zacconi a moziban ! Világsláger! a a a a a e a a a A rongyszedő. Olasz tragédia három felvonásban. — Irta: Giovanni Werga. — A főszerepet a világhírű olasz színész: Ermete Zacconi játsza. 5 Előadások d. u. 6, este fél 8 és 9 órakor. Jő] Vasárnap d. u. 2 órától éjjel 11 óráig. B^SSSHSaSEHaEBSE m„VASS" mozgófénykép szinház B e B Ei E B B pintet szombat is Vasárnap e ® 1 jíick Winter és ® ® e Sherlock Holmes. E B B B Detektív történet 3 részben, irta Conan Doyle. — A főszerepet Nick Winter játsza. B a e ® B Előadások d. u.6, este fél 8 és 9 órakor. HÜ [Wj Vasárnap d. u. 2 órától éjjel 11 óráig. {• BBBBBBBBÉBBBBBSEE B 1 B ®APOLLÓI e H§j mozgófénykép I El 1 színházi e B B ® pintet szombat is Vasárnap a s [• I Apacson Között f B B [•1 Dráma két felvonásban, irta [•] [b| Henry Bernstein. — A fő- [i] ® szerepet SUSANNE GRAN- ® [aj • DA1S, a világhírű moziszi- ® [5] nésznő játsza. — A Gau- E faj mont filmgyár felvétele. ® E B E B e ® SEEBEBBBEEBEBEEEB ® ® e E