Délmagyarország, 1913. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1913-01-05 / 4. szám

2 DÉLMAGYARORSZ'Á'G 1913. január 5. annyira szorosan hozzá van láncolva a parlamentnek február közepén folytatandó munkásságához s ahoz, hogy Szeged megtehesse fejlődésének egyre szélesedő országútján az első lépést a többi vidéki város túlszárnyalásához. Fejtegetéseinknek végén, a munka rendszerében minden feladatkör élére állítjuk ezt. Nem tartjuk elhamarkodottnak és fölöslegesnek azt sem, ha ebben az ügyben még januárban rendkívüli közgyűlési hivnak össze azzal a céllal, hogy sürgős föliratban kérje a város az országgyűlés mindkét házától és a kormány tagjaitól Szeged-megyének a választókerületek uj kapcsolatos megalkotását. Meg kell keresni ennek az ideának pártolására mindenkit, akinek a szava számításba jöhet. Minden utánjárást, még a deputációzás sok kényelmetlenségét is megéri, ha ez az év meghozhatja ennek az akciónak diadalát. Változás lesz' Egyiptomban. Kairóból jelentik: A kedive Kitchener lorddal és az egyiptomi miniszterekkel még éjnek idején is szokatlanul hosszú és gyakori tanácskozást folytat. Ezeket a tanácskozásokat annak a jeléül veszik, hogy legközelebb igen nevezetes változás fog beállni Egyiptom közjogi helyzetében. Azt hiszik, hogy ez a változás január 8-án, a kedive uralkodói jubileumán fog elkövetkezni. Álhírek Zichy János lemondásáról. Az a hir terjedt el tegnap este, hogy Zichy János gróf miniszter a választójogi javaslat miatt le fog mondani. Ezzel szemben félhivatalosan jelentik: Az annak idején leghatározottabban megcáfolt lemondási hir ma megújított formájában sem találhat hitelre és pedig annál kevésbé, mert Zichy János gróf teljesen egyet ért a kormány által benyújtott választójogi törvényjavaslattal és ugy az erre vonatkozó, mint a lemondásáról szóló makacsul meguiuló híradások egyáltalán minden alapot nélkülöző valótlanságok. Náci. Irta: Kanizsai Ferenc. Istenem, ha valakit Nácinak hivnak, a negyedik polgáriba jár; kisnövésii is, vézna is; a haja rókavörös, az arca teli szeplővel és pattanással... Ez alig irigyelhető és semmikép sem nevezetes állapot. Ám az a valaki, aki az ekként vázolt és Nácinak nevezett emberbőrnek a lakója, — ugy általában, elégültséget érzett, legalább egyelőre. Nem irigyelt el, lelke, vagy micsodája részére pompázóbb bőrhajlékot és arra sem gondolt, hogy még a köznapi János is különb jelző a Nácinál. Még nem tudta, hogy Nácinak lenni, kivált szeplőkkel és vörös hajjal, tragikomikum. Náci, a tizennégy éves kisfiú boldog volt tehát. Mohón és érdeklődve szemlélte a világot, mintha panoráma volna; beléptidij, diákoknak, tiz fillér ... ö polgáriba járt, a pajtásai azonban gimnáziumba. Gimnázium ugyanis nincs Madarason, a gimnázitím Szegeden van; következéskép a madarasi fiukat, ha gimnazisták lettek, Szegedre kellett adni, kosztba, vagy konviktusba. Ez a körülmény Madarason nagyon emelte a gimnazistasággal járó diszt; kivált, ha konviktusi egyenruhával volt kapcsolatos. Nácit ezek a dolgok hidegen hagyták; inkább csak a szülei busultak titkon. Hiszen megvolna a hozzávaló módjuk; hanem, jó Isten, a gyerek vékonydongájú, köhögésre hajiamis, meg aztán túlontúl anyás. Elég baj, hogy jövőre mégis csak át kell iratni a gimnáziumba, és akkor idegenbe kell adni. Vájjon viselnek-e rá gondot? Ki nézi meg, éjszakánként tízszer, hogy nem rugta-e le magáról a takarót? Kap-e jó táp.-* A magyar szupremácia. (Saját tudósítónktól.) A magyar politikának már nincs is más kérdése, mint a választójog. És ez a probléma teljes súllyal nehezedik ránk. Ami elvi alap van még a pártok között való ellentétekben — nagyon sok nincs már — az mind a választói joggal kapcsolatos. Senki a mai választási rendszert fönn nem akarja tartani. Mindenki egyetért abban, hogy azt a változott viszonyoknak megfelelően át kell alakítani. De a viszonyok változtak meg, nem az elvek, amelyek alapján reformálni kell a választói jogot. Uj elemek keletkeztek a nemzeti társadalomban, melyeket jogokkal kell fölruházni. Nem azért nincsenek jogaik, mintha 1874ben el akarta volna őket nyomni bárki is, hanem azért, mert akkor sem léteztek. Az akkori magyar közszellem volt olyan liberális, mint ma s a mai sem lehet az akkorinál kevésbé nemzeti. Midőn tehát a választói jog — feltétlenül szükségesnek elismert — reformja szóba kerül: első sorban az a kérdés, hogy mi ebben a tekintetben a magyar szupremácia érdeke? ,Az egész koalíció egyértelmű állásfoglalása kormányra jutásakor az volt, hogy az egyenlő és titkos választói jog tönkreteszi a magyar szupremáciát. És midőn ellenségei azzal vádolták a függetlenségi pártot, hogy kormányra jutva nem valósította meg közjogi elveit: akkor mindig csak azzal védekeztek, hogy hatvanhetes alapon is el kellett a kormányt vállalniok, hogy ők csinálhassák meg a választói jog reformját a magyar szupremácia érdekeinek megfelelően. Ha ők el nem vállalják a kormányzást, — ez volt a stereotip védekezés — akkor jön Kristóffy s az egyenlő és titkos választói jog. Ez az álláspont egészen helyes. De ha az egyenlőséget és titkosságot akkor is helyeselte Justh Gyula, ha mint sajtója mosláló eledelt? Nem bánnak-e majd vele durván? Az, hogy mint tanuló megállja a helyét, nem kétség. Csupa kitűnő. A latint végzi magánúton és bizonyára kitüntetéssel teszi le a fölvételi vizsgát. Legjobb volna tán, ha a szülők elköltöznének Szegedre... De ennek ezer akadálya van. Nem lehet itthagyni a virágzó üzletet, mely a kis Náci számára gyűjti a vagyont... Ha szépséget, deli férfiasságot nem örökölhetett, legalább a vagyonért legyen majd hálás abban az életkorban, amikor a szülők félnek a gyermek Ítéletétől. Tizennégy éves, de tiznél többnek alig látszik. A mosóné fia ép egyidős vele, de az valóságos legény. Nyúlánk, vállas; a bajusza is pölyhödzik. Min tartotta az a szegény mosóné a fiát, hogy igy fölnevelte? Biz nemigen adhatott a gyermekének paprikás.-krumplinál, kenyérnél egyebet; hust legfeljebb sátoros ünnepkor. Náciba pedig csak ugy tömték az izesebbnél ízesebb falatokat; tápláló sülteket, finom tésztákat... de nem fog rajta. Nem azon. Hozatott az anyja gyógyszerészektől mindenféle elixireket, olajokat, emulziókat: olyiknak üvegje tiz pengőt kóstált. De hát hiába ... Szerencse még. hogy a vézna testben okos lélek ragvog. Ez a Náci már négyéves korában tudott irni és számolni. Babonás vénasszonyok csóválták a fejüket: — Olyan okos ez, akár a táltos. Nem él meg. Meglássa, ángyi, nemsokára elgyün érte a Szent Mihály lova ... De bizony nem jött. Náci csak egyre növekvők lélekben. És ugy lehet, ez a mohó, szemlátomást való 'növekvés szítta el az erőket a test elől; akárcsak egyik palánta a másik elől a kertben. .uy Náci a torna alól, természetesen, fölnientan hirdeti — ép a titkosságban és az egyenlőségben rejlik a magyar szupremácia legnagyobb biztositéka: akkor a Justh egész koalíciós szereplése politikailag ellentétes. Mert akkor csak azért akasztotta a szegre összes függetlenségi elveit, hogy kormányra jutva, lehetetlenné tegye a magyar szupremácia szerinte oly igen biztosító egyenlő és titkos választói jogot. Azt is fölfedezte Justh ujabban, hogy az egyenlőség és titkosság régi függetlenségi elv. De ugyan miért nem volt régi függetlenségi elv akkor a koalíció alatt? Justh azért adta föl a régi függetlenségi program közjogi részét, hogy a választói jogi részét is föladhassa, — sőt — segitsen egy olyan Andrássy-féle javaslat törvényerőre emelésében, amely e „régi függetlenségi elv"-et alaposan tönkreteszi. Avagy meri-e mondani valaki, hogy Andrássy valaha az egyenlőség és titkosság hive volt? Azt mondja Justh, hogy a mai választási rendszer képtelen visszatükrözni a nemzet akaratát, mert e mellett a rendszer mellett a kormánynak mindig többsége van. Ez egyszerűen túlzás. Mindenki tudja, hogy az 1905-iki választásokon a kormány nem kapott többséget s hogy ez az eredmény a nemzet akkori kedvének valóban megfelelt. Tehát lehet a kormány ellen is többséget szerezni — de persze kérdés, hogy kinek? Ugyebár nem Justh Gyulának. Ne a választási rendszerben, vagy a nemzetben, vagy az értelmiségben keresse Justh a hibát, — bár hogy az ország Justh ellen fordult, a nemzet értelmességének kétségkívül volt szerepe, — hanem keresse a — politikusokban és politikában, tehát önmagában is, az ő pártállásában is. A közvélemény komoly figyelemmel kisérte két évvel ezelőtt a kibontakozásért folytatott tárgyalásokat. Olvasta a Justh nagylaki beszédét s olvasta abban, hogy ezekben a napokban katonai követelmények kivívását „a jövő nemzedék"-re akarta bizni. tést kapott. Nem bánta. Sőt jól esett neki. Talán büszkévé tette, hogy neki nem kötelessége rudakra mászni, bakot átugrani, súlyzókat emelni és más eféle, nyilvánvaló haszontalanságokkal foglalkozni. A torna alól történt fölmentését, ha nem is tudatos határozottsággal, de meleg ösztönösséggel ugy fogta föl, mint valamely elismerő megkülönböztetést. És ezen a ponton valahogy, az öreg nyelvtan-tanár (aki a külön latin-leckéket adta neki), Kratofil bácsi volt a megértője, helyeslője, dédelgetője. Az öreg Kratofil a régi világból maradt itt hírmondónak és gyűlölte Sefcsiket, a tornatanárt. — Az én időmben — imligy meditált magában, társtalan sétáin — a tornatanár nem is volt tanár, csak tanitó, és „Kuss" volt egyszerűen a neve, mint utolsónak. Akkor a lelket, a szivet neveltük. Én nem értem, ma csupa banditákat nevelnek a fiukból; pirosképii, pufók birkózókat és ez a Sefcsik ugy jár-kel köztünk, mintha ő intézné az iskola sorsát. A görög nem kötelező, a football kötelező... Az öreg Kratofil ekkép dühösitette önmagát; és indulatosan hadonászott a pálcájával, amikor meditálása során odaért, bogy okleveles gimnáziumi professzor létére, a sors kajánsága folytán, ime, élemedett korára egy négyosztályu polgári iskolában kell tanítania és tűrnie kell azt is, hogy ez a febérzubboinyos, tornasipkás, vászoncipős Sefcsik őt, sonice, lekollégaurazza. De aztán homlokának redői elsimultak, mert teszébe jutott vigasza: a vézna, beteges, magoló diákocska, aki mintha a régmúltból származott volna elébe; a régi kis diákok, a sápadtak közül; abból a korból, amidőn az osztály legjobb tornásza egyszersmind Ós logice hét-