Délmagyarország, 1913. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1913-01-31 / 25. szám

4 DEEMAQYARORSZÁG Nyilvános pályázat a szegedi színházra. — Győzött Gerle indítványa. — (Saját tudósít ónktól.) Ma is forró levegő töltötte meg a közgyűlési termet. Az érdeklődés általában niagyobb volt, mint tegnap, a padsorok teltebbek, a karzat és a páholy .roskadásig zsúfolt, a bizottsági termek ajtajánál kíváncsi csoportok ágaskodnak, színészek, hivatalnokok, városi (ailkalmazották. Megjátszik az arcokon, hogy mindenki ujabb viharok előszelét érzi és várja. Tomboló, zajos és indulatos jelenetekben ugyancsak bővelkedett a mai közgyűlés is s a bizottsági tagok többsége türelmetlenül hallgatta azokat a szónokokat, alkik a tanács javaslata mellett szólaltak föl. Ismét „Szavazzunk!'" kiáltással akartak véget vetni a beszédeknek. A közgyűlés óriási többsége állott föl igen szavazásra, amikor az elnök Gerle Imre dr. indítványát szavazás alá bocsátotta. .Nagy éljenzés zúgott ekkor a teremben, de Gerle Imre dr. mai beszédében is néhány pikánsabb részletével frenetikus tapsra ragadtatta a vá'rosatyák túlnyomó számát. Nevezetesen a szinügyi bizottság egy pár kulisszabéli dolgát dobta a közgyűlés asztalára, ami erősen 'belenyilallt Gaál Endre dr. szivébe. Gaál 'Endre dr.-niak különben mia alaposan kijutott az elismerésből; nemcsak „szinügyéri" tevékenységéért, hanem kulturtanáosos létére nyelvi magyarságáért is. Végig érdékes, sőt izgalmas - volt a közgyűlés, amiig a szinház ügyét le .nem tárgyalták. Azután, hogy a vizórák ügyére került a sor, egyszerre megcsappant mind a városatyák, mind a közönség száma, az előadó gyorsan elhadarta a referátumot, egy városatya rövid léJekzetii föl szól alásban reflektált a tanácsi előterjesztésre, azután az eflnök a közgyűlést berekesztette és a folytatását holnap délután 4 órára halasztotta. Lázár György dr. elnök megnyitja az ülést és a jegyzőkönyv felolvasása után a színházi szerződés dolgában felszólalásra jelentkezett városatyákat, hogy sorrend szerint adják elő mondanivalójukat. üobay Gyula dr. szólt elsőnek. Felszólalásának az a célja, hogy a közgyűlés határozatát kellő mederbe terelje a szinház ügyében. Azt kell tekintetbe venni, hogy itt egy két oldalú jogügyletről, egy szerződésről van szó, amely köttetett Szeged város közönsége és Almá&sy Endre színigazgató között. Harmadik faktor, mint ahogy sokan állítják, itt nincs, ezt sem a tanács, sem a szinügyi bizottság nem vindikálhatja magának. Az a kérdés már most, hogy a közgyűlés előtt fekvő indítványok jogi szempontból megállhatják-e a helyüket, vagy sem. Az ő véleménye szerint nem, mert a közgyűlés jogi megbízatást, vagyis képviseleti jogot adott a tanácsnak a színházi szerződés dolgában, de ezt a jogot mindenkor visszavonhatja az, aíki adta. Semmiféle tekintetben nem különbözik az más jogtól és megszűnik abban a percben, amikor azt a megbizó visszavonja. A közgyűlés ezt megteheti akként, hogy képviseletét a szinigazgatóval szemben nem bízza többé a tanácsra. Az indítványa tehát az, hogy mondja ki a közgyűlés, hogy a szinKáz bérbeadására vonatkozólag megkötött szerződés első pontjáéban Szeged város tanácsától megvonja és ugy határoz, hogy adassék ki az ügy a tanácsnak, amely tegyen előtanulmányokat arra nézve, meghosszaibbitibató-e Almálssy szerződése vagy sem s ebez képest hozza javaslatát a közgyűlés elé. Kéri indítványa elfogadását, mert — úgymond, — ez az egyedüli lehetséges álláspont, — A parlamenti illem szempontjából — folytatta Döbay dr. — Balassa Arimin dr. beszédével kellene foglalkoznom, miután azonban még nincs itt, a saját érdekében nem foglalkozom vele. Beszéde további során Balassa Ármin dr. tegnapi beszédét, kritizálja, A védő. Irta : Wladimir Bernstein. — Egyszerűen nem hiszem! A vádlott — egy orvos — kitárta karjait és kedélyesen nevetett. — Ön nem hiszi, doktor? Ugy nézze meg a törvénykönyvet, íme, századik .paragrafus ... Megmutattam neki. — Itt van: „Aki bűnös Oroszország államisága ölleni merényletben . . ." Olvassa maga tovább . . . „halálra . . ." — Nos? — Látja? — Látom. — Hiszi most már? •— Nem. — Hogyan? Amit most mutattam magának, az a törvény! — Milyen törvény ez? Ez 1905-ben történt . . . Erre nem érvényes! — Az ügyész a vádiratban a századik paragrafusra hivatkozik. — Mutassa csak! — Nézze meg ... Itt van . . . Halálra ítéltetik . . . — Nem hiszek benne. — És mégis ez fenyegeti önt . . . Kötelességemnek tartom, hogy figyelmeztessem erre, hogy tisztában legyen vele, ha a bíróság előtt nyilatkoznia kell. — Bolondság! Nem lehet! Mit beszél erőszakos támadásról! ... A meeting megkezdődött, mire megjelent a menet a vörös zászlókkal . . . Mindez ugy tűnik föl előttem, mint valami ködkép . . . Egy szakasz katona jött szembe s ők is egyesültek velünk. összebarátkoztunk ... A zenekar játszani kezdett . . . Csodálatos zene! Emelte a hangulatot. A marsellaise hangjai mellett léptettek a köztársasági és a monarchikus csapatok. Ezeknek is volt zenekaruk és játszott. De hogy mit játszott, ma már nem tudom! Mindegy, de zene volt ... A tömeg pedig nőtt ... A városi duma elé értünk ... Én is, mint duma-tag. A tömeg benyomult ... A rendőrbiztos nem volt látható ... A tömeg mindjárt megválasztott engem a rendőrbiztos helyébe, hogy a rendet föntartsam. Beleegyeztem. Vagy talán nem. Nem tudom. Ugy emlékezem, nem is kérdeztek . . . Mintha a munka törvényét tárgyaltuk volna . . . Olyan ködös az egész.... Ez minden . . . Magam sem értem az egészet. Az emlékem cserbenhagy teljesen. — És a proklamáció? ön aláirta. — Igen, valami írás alá odatettem a nevemet, de nem is olvastam ... Ez az egész! — Ugy, azt hiszi? — Ha azt mondom, nem ís Olvastam. Akkor én a pácienseim és a duma részéről annyira igénybe voltam véve, hogy tényleg semmit sem olvastam. Mondhatom önnek, hogy majd elfelejtettem az olvasást. S hogy nézhettem volna meg minden sort abban a zűrzavarban . . . Nem Olvastam! . . . — Nem fogják önnek elhinni. Egy orvos . . . Hogy Írhatott aílá ilyen irást. — Bocsásson meg nekem, de nem hiszem, hogy nekem ne hinnének! Meg fogom tiekik mondani és el kell hinniök. — Természetesen el kell mesélnie ezt a biróság előtt ... A hang igazsága ... De gondoljon arra, hogy haditörvényszék elé kerül. Ott inincs hangulat . . . — De csakugyan halálra ítélhetnek? — Már mondtam önnek. — Halálra?! Bolondság! — Ha igy lenne, a vizsgálóbíró nem bocsátott volna száz rubel óvadék fejében szabadon! . . . — Igen, az akkor ép olyan idő volt. Akkor szabadon bocsátották az embereket s 1913. január 31. majd Wimmer Fülöp felszólalásával kapcsolatban azt mondja, nem érti Wimmer eljárását abban a tekintetben, hogy mí késztette álláspontja megváltoztatására. Gaál Endre dr. előadó felszólalása következett ezután. Azzal kezdte, hogy tizenkét év óta kulturtanácsos Szegeden ós nagyon sok szinügyi vitában vett már részt, de a város közönségének nincsen olyan kérdése, a mely akkora emóciókat váltana ki az emberekből, mint éppen a színház ugye, ö ezt mindenesetre haladásnak tekinti a múlthoz képest és örül annak, hogy a szinház ügyeit a közgyűlésen tárgyilagos vita keretében szóváteszik. Foglalkozik ezután Gerle Imre dr. beszédével. Gerle ur — mondotta — kifogásokat tesz az ellen, hogy .a megkötött szerződós alapján működik a színigazgató, valamint rosszak a színielőadások, operaelőadások, .népszínművek nincsenek, stb. Gerle Imre dr. ugyanezeket a vádakat hangoztatta annak idején Janovics ellen is. Akkor ő — Gaál — igen fontosnak, a köz érdekéken állónak tartotta Gerle felszólalását ós sietett a tanácsnak javaslatot tenni, hogy Gerle Imre dr.-t válasszák be a szinügyi bizottságiba, hogy ott neki is módja és alkalma legyen Gerle dr. kívánságait figyelembe venni. Ha az Almássyval kötött szerződés rossz, ebben jelentékeny része van Gerle bizottsági tag urnák is, aki szinügyi bizottsági tag s mint ilyen, méltóztatott volna annak idején, mikor a szerződést tárgyalták, elfáradni a szinügyi bizottságba. Egy városatya: A szinház rossz, nem a szerző dós. Gaál: A színházról mindenkinek megvan a maga véleménye, egyiknek igen szép lehet ás tetszik az, ami a másiknak nem felel meg. Olyan igazgató, akivel mindenki meg lett volna elégedve, még nem volt ós nem is lesz, de ez igy is van rendjén, mert máskép az igazgatónak nem volna módjában a haladás. Nemi tudja megérteni, micsoda indokok támogatják a szinügyi bizottság ellen olyen élesen hangoztatott kifogásokat. Felsorolja a szinügyi bizotság összes tagjait és kijielenti, hogy ezen nrak tényeinek megvédelmezémegíeledkeztek róluk. Önről is megfeledkeztek. Ma azonban, ha a százkettedik paragrafusról van szó, mely csak kényszermunkával fenyeget, fölemelik az óvadékot, sőt a vádlottat fogságba vetik, ha az ügy a vizsgálóbírótól a törvényszékhez kerül. — Tudja, mikor be kellett kötözni az ügyész feleségéti, engem hívtak. Más nem volt, akihez fordulhattak volna. Gazdagon megjutalmazott és melegen megköszönte Igen, de neki már semmi dolga itt nincsen. A vizsgálat be van fejezve s az ügyet áttették a haditörvényszékhez. Egy hadbiró vette át a vádat . . . — Nem tudom elképzelni . . . Épen olyan nyugodtan, ugyanazzal a kedélyes mosollyal hagyta el az orvos a dolgozószobámat, mint ahogy belépett. S épen ilyen nyugodtan viselkedett a biróság előtt is. A vádlottak a büntettek faja szerint csoportokba voltak osztva s minden csoportnak megvolt az ügyésze. Az orvos egy barátomhoz került. A pör vége felé közeledett. A biroktól kezdve mindenki fáradt volt. Az orvos változatlan maradt. Odament a vádlottakhoz, barátságosan a vállukra ütött s egyáltalában nem nyugtalankodott. A hadbiró segédje megtartotta vádbeszédét. A íőbünösök között emiitette az orvost. —• Az ő számára — mondta — nemcsak azért nincs mentőkörülmény, mert intelligens ember, hanem különösen azért, mert sokkal öregebb, tapasztaltabb, mint a zöld ifjúság s tisztábban látta, hogy mit tesz, mint a többiek, öt sokkal jobban megilleti a háláibüntetés, mint a többit. Az orvos össze se rezzent. Csak az ajkai mozdultak meg ugy, mintha fütyülne. Rákerült a sor az orvos védőjére. A haláios büntetés réméről beszélt, an-