Délmagyarország, 1913. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1913-01-30 / 24. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Előfizetési ár Szegeden Előfizetési ár vidéken K i a d ó h 1 v a t> 1 Kárász-utca 9 ..... égisz évre . K 24— félévre.... K12.egész évre . K28-- félévre.... K14'— Nappali-telefon: 305. negyedévre K 6-— egy hónapra K 2'— negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Kiadóhivatali-telefon: 305. Éjjeli-telefon: 10-83. Egyes szám ára 10 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Kiadó telefonja: 81. Szeged, 19(3. II. évfolyam 24. szám. Csütörtök, január 30. Miért türelmetlenek? A kormányelnök beszéde találó jellel jelezte az ellenzék mai egész akcióját, hatalmi törekvésnek. A naponként változó elveik, a folyvást való szinváltoztatás egyedüli oka ez csupán. A szent, a rendithetetlen, a mély meggyőződések — milyen változók. Más lesz a pártérdek s a meggyőződés ahoz (alkalmazkodik. Naiv llelkek azt hiszik, hogy a politikus egy eszme embere, amelyért kész mindig helytállani s amely mellett kitart. Konzervatív fölfogások ezek! A haladó kor szelleme mást kiván. Haladni kell a meggyőződésekben; haladni a politikusnak is. Haladni az érvényesülés utján — és a cél szentesíti az eszközöket ... Ez az Apponyi-féle közéleti tisztaság! Ez az ő kényességük. Ez az ő nemességük. Ez az ő ideálizmusok igazi veleje. Nem az ember áll az eszme szolgálatában, — Apponyiék pályája ezt tanítja, — hanem az eszmék, az elvék állanak a politikus érvényesülésének szolgálatában. Ambíciójának eszközei, melyeket a helyzet szerint váltogat. Ez az Apponyiak etikája. Fölzudul a közvélemény a hatvanhetes irány ellen? Ügyvédeivé lesznek a hangulatnak s támadói annak a politikának, melynek azelőtt „igazi" képviselőiként szerepeltek. Keletkezik egy radikális áramlat? Védelmezik s támadják azt a konzervatív irányt, melyet azelőtt egyedül „nemzeti" irányiként ünnepelték. Annak az Andrássynak a politikája az, aki egyszer lelkesedik az államosításért, máskor ellenzi azt. Azé .az Apponyié, aki ultramontán létére képes volt a népszerűség érdekében hirdetni a polgári házasságot — és természetesen kimagyarázta utólag, hogy félreértette, ő a polgári házasísiágot nem .óhajtja kötelezőnek. És a következetességet, az elvhüséget sem. Ezeket is fakultativeknek óhajtaná. Hatalmi törekvések. Mindannyian hatalmi törekvések. És ezek az emberek oly türelmetlenek mások meggyőződésével szemben. Hiszen akármerre néznek, akármiről beszéljenek, alig van elv, amelyet támadnak, olyan, amely egykor nem volt az övék. Az államosítást az alkotmány sirjának tartják, — évtizedeken át küzdött érette Apponyi. A házszabályreviziónafc, a szólásszabadság sirjának, — senki sem bizonyította be szükségességét jobban Andrássynál. , Az adóreformot rettenetesnek tartják, — ők csinálták. Az ostromállapotról szóló törvény zsarnokság, — hiszen hogy ők is e félét akartak, azt: elfeledték. Mindent megtámadnak, amit egykor helyeseltek. Mindent hibáztatnak, amit egykor védelmeztek. A nemzet elé azzal a türelmetlenséggel állanak, ami csak annál természetes, akinek egy meggyőződése van. Aki mindig ugyanazon meggyőződéstől áthatva, küzd érette egy életen át, az lehet türelmetlen ellenfelei iránt. Mert az nem tudja elképzelni, hogy valaki hogy lehet más véleményen. Egyoldalú az ilyen fenyegetés, de jóhiszemű. Akinek azonban minden évben más meggyőződése van: az nagyon jól el tudja képzelni, hogy ellenfelei hogyan gondolkoznak. Ugy tudniillik, ahogy ő maga tavaly gondolkozott. Ha ez „szégyen" és „gyalázat" — szabad-e ezt épen neki mondania? Mikor Pulszky Ferenc az emigrációban egy emigráns társával összeveszett s a dolog párbajra került, Pulszky ellenfelén az a kabát volt, amelyet neki épen ő ajándékozott. Elhangzott a vezényszó, de Pulszky letette pisztolyát: „csak nem lövöm át" — úgymond — a saját kabátomat! Az ellenzék folyvást ezt teszi. A saját — tavalyi — meggyőződéseit lövöldözi. Mi e kérdést nem fogjuk fel túlságos tragikusan. Hiszen a régi meggyőződésükhöz bizonyára csak azért lettek hütelenek, hogy majd azokhoz ismét visszatérjenek. Régi hiveik nagy része jól tudja ezt s azért nem követi. Nem lett hütelen hozzáAz ősanya. Irta : Scossa Dezsőné. (Folytatás.) Hetek (multak. Az „ősanya" képe beiejezéséhez közeledett. Miczonka Nyárády könyörgésére naponkint egy órán át modellje volt, de egy pillanatra se tudta leküzdeni azt a különös érzést, mely erőt vett rajta, mikor hasonmását ravatalon látta. Gyönyörű képet festett Nyárády. A ravatalon feküdt csupa fehér rózsák között az „ősanya", előtte állt egy férfi összekulcsolt kézzel, oly fájdalmas kifejezéssel tekintve rá, imintha csak mondaná: „Mindent elvesztettem!" Általános feltűnést keltett e rémek 'kivitelű mű. — Látja asszonyom, ez a szimbolizálása az én érzelmemnek. Megtaláltam akiért rajongok, akit imádóik — érzőm, hogy ő is szeret — s mégis hallott az én számomra. Mondja: nincs irgalom a szivében! Éreznie kell, hogy nem pillanatnyi föllobbanó érzéssel szeretem. Lelkem egy csodálatos, földöntúli szerelemmel vonzódik hozzá. Miért kételkedik érzelmeimben? Miért küld el most is közeléből? Nem érzi, mily kétségbeesésbe sodor? Vagy azt hiszi: ha száműz, akkor száműzi az érzelmet is szivémbőll? Nem Miczonka, ez a szerelem az én végzetem! Ne űzzön el, mert a távollét az igazi szerelmet csak növeli s ha két szerető szív elválik — azt tartja a monda — annak mindig találkozás a vége. — Ne beszéljen így Nyárády, könyörgöm. Hányszor ígérte ímeg, hogy erről többet szó sem lesz köztünk. Nekem férjem van s kötelességem mellette maradni. — Igen, férje — jegyezte meg indulattal Nyárády — a'ki elhanyagolta, akinek (méltatlan bánásmódját panasz nélkül tűrte. Hiszen ezer oka van a válásra, könyörgöm, tegye meg. — Hányszor mondtam, hogy nem, ő azért a férjem, akit most, aimikor az orvosok szerint, súlyos, gyógyíthatatlan tuberkulózisban szenved, nem hagyhatok el. A tengeri útra nem kísérhettem el, ő nem akarta. Nem is sejti, tmily veszedelem fenyegeti. De el nem hagyom, nem tehetem. Maga vetne meg legjobban, ha arra képes lennék. — Miczonka, ne beszéljen igy. Ne tegyen boldogtalanná egész életemre. — Még azután én azt jhiszemi, maga egy végzetes tévedés áldozata. Nem engem szeret, hanem az „ősanyát". Pali bátyám szuggerálta, hogy én hasonlitök hozzá, azért képzeli, hogy engem szeret. — Kéfem, hogy mondhat ilyent! Ne ejtsen képségbe. Számtalan ilyen jelenet játszódott le a dormándi kastélyban. Irina asszony és vigkedélyü férje megdöbbenve figyelték a fejleményeket. Szerették Miczonkát nagyon, de kétségbeesve látták: Éviké hogy halványodik napról-napra. Óraszámra ült egy helyben, maga elé bámulva. Hosszas faggatás után bevallotta, hogy Nyárádyt szereti reménytelenül. — Itt valamit tenni kell, — mondta Irina asszony férjének. — Legjobb lesz, ba Évikét elküldöm nagyanyjához. De lehet-e egy szerelmes leányszivvel bírni? Éviké semmi áron se akart távozni. Végre is mit volt mit tenni, Irina aszszony, mindent elmondott Miczonkának. — Szegény kicsi Éviké — kiáltott föl megdöbbenve Lippayné, — sejtelmem se volt erről, majd én távozom. — Nem, nem engedlek, — ellenkezett Irina — távozzon Nyárády. — Nem Irinám, jobb, ha .én megyek. Sokáig tárgyalták, imiig végre Irina aszszony belátta, hogy ez a legjobb megoldás. Gyönyörű őszi este volt, a hoWfénnyel világított verandán ült Miczonka halványabban, mint valaha, mellette Nyárády megtörten, kétségbeesetten. A többiek a parkban sétáltak. Irina asszony rendezte igy, Miczonka kívánságára, ki másnap reggel akart utazni s most bucsut mondani Nyárádynak. Bánatos mosollyal tekintett Nyárádyra, megható lágysággal ajkai körül. — Lehetetlen maradnom. Minden amellett szól, hogy menjek. Ha igazán szeret, nem nehezíti meg a válás, a bucsu perceit.