Délmagyarország, 1913. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1913-01-26 / 21. szám

DEEMÁGYARORSZ'ÁG 1913. január 26. re és neje Nóvák Mária, Nóvák Erzsi, Rózsa, Klárii, ifj. Szarvady Lajos és Jenő, Hermán Mihály és neje Szarvady Margit, Szarvady Rózsa unokái és dédunokák. színház, művészet Szinházi mGsor: VASÁRNAP d. u.: Ábrahám a meny országban, operett. VASÁRNAP este: Parasztszivek, népdráma és szép Gálatea, operett. u e. Egy nagy kritikus a színpadi írókról (Saját tudósitónktól.) A hárommillió ember, a világváros Berlin lakosa, mely az óriási utca-végtelent lakja, szép és előkelő lakásokat rendezett be, de otthont nem teremtett magának: és színházat annál kevésbé. Berlin egész lakosságálban, de a berlini szinházi kritikusokban a legparányibb szerelem se él a szinház iránt. A munkás és hideg fantáziájú város publikumának a szinház legjobb esetben, néhány órára szolgál szenzációnak, mig tart az előadás, a kritikus érzi, hogy a színházihoz a nyomasztó házasság rablánca fiizi és közönyös üzletszerű hidegséggel végzi a „kötelességét". Még Alfréd Kerr, a lelkes Alfréd Kerr, se bolondul a sziliházért; megkövesült történész és az irodalmat keresgéli a színdarabokban. Mesterségét igy definiálta: „A kritikus lelkességót ós gyűlöletét a történelmi igazság tényeivel enyhítse. Nézze a müveket a kritikus az irodalomtörténet huszonöt éves igazságain keresztül. És ne szógyelje, ne hallgassa el önkéntelen érzését: a szerelmét vagy gyűlöletéit. Mert a kritika művészet és nem tudomány!" Mint látjuk, Nietzsche és Ibsen volt a tanitómestere és a kritika mesterségét és annak értékét sokra becsüli. „Megborsozott tartalom-kivonat, persze még nem kritika. Igazi kritikus: költő, mert alkot, Megkeresi a költő képzelőereje magvát ós reprodukálja, A jó kritika megérdemli, hogy tovább éljen, mint a rossz diarab. — Persze, hogy alkotóművész a kritikus, — mondta beszélgetésiünk alkalmával, — ha a kritikus alkotni tud: a kritikája művészet lehet. Miért nem akarják a kritikát a költészet egy fajának tekinteni? Tudom, nem a közönség, hanem a kritikus nics elég tisztelettel a kritikával szemben. A magam recenzióit nem a publikum és nem a szerző, hanem az én kedvemórt iram, A kritika elvont legyen, ne hig limonádé. Mert az egyszerűsítés a jövő művészet formája. Ha Kerr egy kifejezést vagy mondatot irt le, melyét kűjliöuösjen jelleimzőneik tart, iákkor még ugy anazon cikké ben megismétli egy féltuicatszor, tud azzal is sokat mondani, bogy félbeharapja a mondatot ós egymás mellé sorakozott pontokban elhallgatja; de az ereje ritkán bírja három-négy vonalalatti hasábon tol. Ezt a száz sort szokása szerint öt-hat fejezetre osztja. Beszéde tömör, mint az epigramma, stílusa fölényes tárgyilagos, mint Nietzschéé. Stílusát Maximilián Harden szivíből utálja és Kerr viszont fáradhatatlanul használ fel minden kínálkozó alkalmat, hogy Hardent megsértse és vele polemizáljon. Elnevezte Hardent „kiserdő-nagyságnak", „deklamatornak a lexikonból", áuibár Harden mindig tagadja, hogy ezt. az ugyneveteett ismerettáijt birtokában tartja, És Kerr megemlékezik Harden „szallaggiliszta stílus"-áról és mert Harden ifjúkorában rövid ideig szinész volt, „Sminkelesz"-nek nevezi és .megállapítja a „jó öreg Hardenkéről, hogy kevés tehetségű, de a legszorgalmasabb műtörténész, annyit ért a művészethez, mint a babkóró, igy nem csoda, ha szenzációs cikkeket ir. Minden csipkedést és támadást felelet nélkül hagyott Harden: a polémiákat és veszekedést annyira szerető Harden, és soha egy sor Írással sem felelt, a folyton ismétlődő inzultusokra; megkérdeztem Alfréd Kerrt, mi a. véleménye ellenfele csökönyös hallgatásáról. — Berlinben pletykáznak róla, bogy a sokszor, örökösien megtámadott Harden, azért hallgat és nem felel és nein védekezik, mert magánéletét súlyosan kompromitáló levelek vannak birtokomban, azonban ez mese, pletyka. Az igazság a következő: amilyen becstelen ember az a Harden, elhiszem róla, hogy jól ismeri magát és tudja, hogy ón is tisztában vagyok vele. Harden irásmódora szörnyüsiégc|s, egyszerűen elviselhetetlen ós politikusnak is oly zavart fejii ember, mint más tereken. Alfréd Kerr negyven körül járó ember, Boroszlóban született. Megkértem, beszéljen róla, hogyan, mikor vonta magára az irodalmi körök figyelmét: — Husz éve lehet neki. Azon időiben nagy szerepet játszott Berlinben egy kritikus, nevét ma már senki sem tudja. Tag pert nek hívják és én megtudtam róla, hogy pénzzel előre megfizetteti a kritikáját. Beküldtem a „Neue Rundsehau"-nak a íelplezésem és irtózatos botrány támadt belőle. Ezután jött a veszekedésem Sudermannal. Én támadtam. Sudermann néhány cikket küldött ellenem a kritika eldurvulásáról. Azt irta, én vagyok a jelenkor leggorombább kritikusa. Erre kiadtam egy brosúrában a Sudermannra vonatkozó kritikáim, ennek a oime „Sudermann ur .. a.. kö .. kö ., k ö ,, költő" volt, Erről újra sokat beszéltek Berlinben és mindenütt. Tavaly Jagow ellen mentem. Jagow a berlini rendőrfőnök kötelességének tartja felügyelni a közerkölcsre és Tilla Durieux aszszonynak levelet küldött a szinlházba és találkát kért tőle. A levelet 'a „Pan"-ban publikáltam és ebből újra szenzáció lett, Látja, bogy a hirem nem a tehetségemnek köszönhetem, hanem a botránynak, mely egész véletlenül keletkezett. A modern német írók közül csak Ger-; hardt Hauptmannt becsüli. Ludwig Fulda szerinte felköszöntő-költő. Max Dreyer: a „szintelenségeik ]természeti játéka". Sudermannák: nincs egy igazi hajaszála, Jöliannes Schlaf nagyon is vidékies neki. Wedekind tetszik Kerrnek, de nagyon töredékes és darabos. Az osztrák Írókról sem sokkal jobb véleménnyel van: — Hoffmannsthal drámai ereje csekély. Ugy szeretném kifejezni magam, hogy müveiből hiányoznak a bordák, csillogó dekorált versei oly libegő finomak, hogy a színházban nem érvényesülnek és az erős energiát kivánó drámai összeütközést nem tudja kidolgozni, kivillogtatni a darabjaiban. Arthur Sehnitzler ismeri az életet, szellemesen reagáló lélek, de benne nincs erő, hogy nekifeküdjön a drámai magban rejlő lehetőségek kidolgozásának. Kifejezéséhői hiányzik a sulyos akcent. Epizódköltő, de oly sok ész és grácia van a dolgában, hogy az ember azt is lenyeli nála, ami nem tetszik belőle. A magyarokról sokkal jobb véleménye van. Tetszik neki a magyarok lobogó vére és szenvedélyes temperamentuma. Molnár Ferenc „Testőréről" azt irta: „Bámulatosak a magyar emberek: sziporkáznak, égnek, egy pillanatig se hűl le a vérük, meglátszik rajtuk, a föld szülte őket, mely a tokaji bort és a paprikát termi." * Nyárai Antal szenzációs sikere. A szegedi közönségnek volt dédelgetett színésze, Nyárai, tudvalevőleg tegnap este lépett föl a Királyszinházban. Kálmán Imre Cigányprimás oimü operettjének címszerepét játszotta, óriási sikerrel. Az európai hirü német színművész, Girardi játsza most ezt a szerepet — százegyedszer, Bécsben s akik látták Nyárai alakitását ós ismerik Girardiét, konstatálják, hogy Nyárai alakítása semmiben se marad el amazétól s ugyanolyan művészi értékű. A fővárosi lapok kivétel nélkül lelkesen írnak Nyárai alakításáról, azt tökéletesnek, nagyszerűnek Ítélik. A kritikák közül közöljük Reinitz Béla sorait, mert Reinitz igazán kiváló zenész és sziniházember (rtí/y-dalainak megzenésítésével külföldön is nevet szerzett már.) Reinitz a Népszavá-ban igy ir Ny árairól: A budapesti előadásnak külön meglepetése van. Ez a meglepetés azonban egészen más fajtából való, mint. a minőkhöz Kálmántól es szövegíróitól szoktatva vagyunk. Ez a meglepetés szinte szenzációsan művészi és egyenesen mentőkörülménye annak az alkalomnak, amelynek sodrából adódott! Nyárai Antal szereplése az öreg prímás alakjában a szenzáció, amely Budapesten is Girardi-szerü, tehát vérbelien művészi eseménnyé teszi a különben sablonos operett-bemutatót. Hogy ki az a Nyárai, airról a magyar szin/észet történetében az úttörőket megillető zászlómeghajtással fognak megemlékezni, mint a legmelegvérübb, legtehetségesebb, leggazdagabb skálájú modern színészek egyikéről, aki, talán ép e nagyszerű képességei miatt — mily tragikusan magyar az eset — negyvenötesztendős koráig vidéken volt kénytelen kóborolni, kabarékban, orfeumokban tengődni és huszonötéves szinészkedése után, amikor mások már jubilálnak, jutott ahoz, hogy mint „tehetséges kezdő" debütáljon a budapesti közönség előtt. Azt hisszük, hogy Beöthy Lászól is, akinek komoly érdemül tudjuk be Nyárai szerepeltetését, félt egy kissé a dologtól, de az ő és a színháznak ezúttal megérdemelt szerencséjére kitűnően ütött be a vállalkozás. Nyárai a nagy művészi egyéniségek módjára nőtt tul a sablonos kereteken, amelyekbe lényének egész varázsát bele tudta vinni. Amit nemes érzelmességben, vidámságban és groteszk bájban Nyárai revelál, az egyenesen a Nemzeti Szinház színpadára követeli ezt a művészetet. Persze, ép ezért kevéssé valószínű, hogy oda fog juthatni. A többi szereplők közül még Nyárai debüjének domináló sikere mellett is igazságtalanság volna nem a föltétlen elismerés hangján megemlékezni. * Szamosy Elza Szegeden. A Szegedi Kisdedóvó ós Jótékony Nőegyesiilet 67 év óta működik s a hosszú idő alatt a szegények gyámolitásával s kisdedóvó intézeteinek fenntartásával méltán rászolgált az áldozatkész közönség támogatására és elismerésére. Figyelemreméltó különösen az a tevékenység, amelyet az egyesület a kisdednevelés terén Szegedlen évtizedek óta kifejt. A legujaihh időkig a kisdednevelés fontos és szép feladatát ugyanis kizárólag az egyesület gyakorolja s ebből a célból ma is hat óvóintézetet tart fenn hét óvónővel. De jelentékeny az az eredmény is, amelyet az egyesület a szegények segélyezésével elért. A humánus feladatok teljesítésében a Szegedi Kisdedóvó és Jótékony Nőegyesiilet városunk közönsége részéről mindannyiszor kellő erkölcsi és anyagi támogatásban részesült. Nemesen érző és gondolkodó közönségünk minden alkalommal készséggel mozdította elő az egyesület feladatait s szivesen áldozott a jótékonyoélra. A jótékonyság jegyében fordul az egyesület ez alkalommal is a nagyközönséghez, s ebből a óéiból február 3-án a városi színházban nagyszabású estélyt rendez. Az egyesület vigalmi bizottsága nagy buzgalommal s a nemes cél iránt való lelkesedéssel intézi az estély rendezését, hogy ez minden tekintetben megfeleljen a várakozásnak s a hozzáfűzött igényeket kielégítse. Az estély műsora már teljesen össze van állítva s minden részletében kellemes műélvezetet és szórakozást fog nyújtani. Az érdekes estélyt prológ nyitja meg, melyet Móra Ferenc, a jeles költő irt erre az alkalomra, A prológot Szo'hner Olga szavalja, A prológ alatt hat mozgóélőkép szimbolizálja az egyesület humanius céljait. Az élőképekben a Leány osztály 30 tagja vesz részt s azonkívül 40 gyermek is. Az élőképeket Ferenzy Frigyes rendezi. Az estély második részét színielőadás tölti he. Előadásra kerül Puccini: Bohémélet cimü operája, Szamosy Elaa a m. kir. Opera egyik legkiválóbb művésznőjének a közreműködésével. Szamosy Elza művésznő a jótékonycélra való tekintetből kész-