Délmagyarország, 1913. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1913-01-25 / 20. szám

1913. január 26. DÉL-MAGYARORSZÁG 5 Harcra készen! Bécs, január 24. Salabasev bécsi bolgár követ a Konstantinápolyban végbemenő eseményekről egy ujságiró előtt a következőkép nyilatkozott: — E pillanatban csak annyit mondhatok, hogy ;mi bolgárok, Európa kívánságára hajlandók voltunk békét kötni. Ha azonban Törökország háborút akar, készen vagyunk arra is, hogy a harcot újból fölvegyük. A bolgárok teljesen el vannak készülve a háború folytatására és nem félnek a további harcoktól. ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••aaiMaiaiaiHi A légszeszgyári szerződés szabályrendeieti módosítása. — A jogügyi-bizottság javaslata. — (Saját tudósitónktól.) A város jogügyi bizottsága ma délután Bokor Pál helyettes polgármester elnöklésével ülést tartott, a melynek tárgya a légszeszgyári szerződés több, a fogyasztóikra vonatkozó pontjának szabályrendeleti uton való módosítása volt. Az előzménye ennek az, hogy annak idején Nyilassy Pál dr. és Szmollény Nándor törvényhatósági bizottsági tagok kétféle indítványt terjesztettek a közgyűlés elé. Mind a kettőben arra való hivatkozással, hogy a légszeszgyári szerződés a fogyasztókat nem védi kellőképpen a légszeszgyárral szemben, kérték a közgyűlést, hogy utasítsa a tanácsot szabályrendelet alkotására. Az ülésen Balogh Károly pénzügyi tanácsos ismertette az ügyet és a tanács által kidolgozott szabályrendeleti módosításokat, amelyek körül élénk vita fejlődött ki. Nyilassy Pál dr. az indítványban konkrét esetet hozott föl arra nézve, ihogy a vezetékek elromlása és a világitás megszűnése esetén a gázgyár a bajok elhárítására nem vállalkozik, ha a felszerelés munkálatait annak idején más cég teljesítette. Igy aztán igen sokszor megtörténik, hogy egy-egy fogyasztó lakása napokig teljes sötétségben marad. A fogyasztó aztán hiába fordul ahoz a magánvállalkozóhoz, aki a berendezést csinálta, mert az azzal áll elő, hogy a világitás helyreállítása a gázgyár kötelessége. Ezt a kérdést — mondotta az indítvány — tisztázni kell, még pedig olyan formán, hogy a vezetékek elromlása esetén a gázgyár köteles a világitási mizériák megszüntetéséről gondoskodni. Jogot ad Nyilassy szerint az ilyen intézkedésre a szerződés 37. szakaszának a tizedik parangrafusa, amely szerint: engedményes a szerződés fönnállásának ideje alatt is köteles imagát alávetni minden törvényhatósági, kormányhatósági és helyhatósági szabályrendeletnek. Szmollény Nándor inditványa szerint a publikum folytonos zaklatásnak van kitéve a gázgyár részéről,, még pedig a szabályrendelet azon intézkedése folytán, hogy minden fogyasztó havonként tartozik kiegyenlíteni a számláját s amennyiben ezt pontosan nem fizetné, a társaság a világítást azonnal megvonhatja, sőt a vezetékeket leszereltetheti anélkül, hogy kártérítési kötelezettség terhelné. Ahoz is joga van a társulatnak, hogy a fogyasztásnak megfelelő egy havi óvadékot követeljen a fogyasztótól. Mindezekkel szemben az indítvány szerint semmi védelme sincs a fogyasztónak a gázgyárral szemben. Indítványozza tehát Szmollény, hogy a társaságot kötelezzék az óvadék nagyságának megállapítására és hogy a város az óvadékot fizető (fogyasztókról fölvett hiteles kimutatást minden hónapban kérje be. Balogh Károly tanácsos az indítványnak ezt a pontját nem tartja teljesíthetőnek, mert a névsor bekérésére nincs jogosultsága a városnak, de lehetetlen a teljesítés azért is, mert a gázgyárnak a kimutatások vezetésére és összeállítására legalább két uj tisztviselőt kellene alkalmaznia. Az előadó ezután ismertette azokat a szabályrendeleti módosításokat, amelyek a szerződésben lévő hézagokat vannak hivatva pótolni, ugy, hogy a fogyasztó ne lehessen kiszolgátlatva az esetleges mizériákból eredő anyagi vagy egyéb kellemetlen és jogosulatlan kötelezettségeknek. Mondja ki a bizottság, javasolta az előadó: 1. hogy a gyár tartózik az elromlott órákat és vezetékeket a fogyasztó fölhívására azonnal kijavíttatni és e munkáért a tanács engedélye nélkül kiadásainál nagyobb összeget nem számithat, 2. hogy joga van a fogyasztónak a gáz vagy villanymérőt bármikor megváltoztatni és ez esetben bérdijat és fentartási költségeket fizetni nem köteles, 3. hogy baj esetén köteles a gázgyár a hibákat a fogyasztónak akár irásos, akár szóbeli panaszára kijavítani s a munkához egy órán belül hozzáfogni. Ha ezt elmulasztaná, a fogyasztónak jogában áll a munkát más vállalkozóval elvégeztetni, de a gázgyár terhére és költségére, 4. hogy ha a világítást a társaság megvonja a fogyasztótól, joga van a tanácsnak arra, hogy a továbbviiágitást a saját felelősségére elrendelje. A gázórát a társaság akkor szerelheti le, ha a fél, vagy pedig a tanács erre az engedélyt megadja. Amennyiben a társaság a szabályrendelet ezen pontját figyelmen kivül hagyja, a tanács 500 korona bírságot róhat ki a gázgyárra5. hogy az óvadék nem lehet nagyobb, mint az előző hónap gázfogyasztásáért fizetett összeg. Az óvadék megállapítása minden egyes esetben a mérnökségre tartozik. A bizottság ilyen értelemben terjeszti az uj légszeszgyári szabályrendeletet a közgyűlés elé. A képviselőház ülése. A képviselőház ma is az ellenzék távollétében tartott ülést, melynek napirendjén csak bizottsági tagválasztások szerepeltek. Tisza István gróif az ülés elején fölolvastatta az összeférhetetlenségi bizottság ítéletét Cserny Károly képviselő összeférhetetlenségi ügyéről. Az összeférhetetlenségi bizottság ugy határozott, hogy Csernynek 8 nap alatt le kell mondania vagy képviselői mandátumáról, vagy a bosnyák országos bank igazgatósági tagságáról. E /bejelentés után harmadik olvasásiban is megszavazták a tegnap elfogadott törvényjavaslatokat. Majd megválasztották a választójogi bizottságba a következő képviselőket: Antal Géza, Blanár Béla, Bujanovidh Gynla, Csókán János, Csáky Gusztáv gróf, Desbordes Ernő, Erdély Sándor, Ghillány Imre báró, Haller József gróf, Huszár Károly, Issekutz Győző, Ka'bós Ferenc, Kállay Tamás, Kende Péter, Héderváry Károly gróf, Kostyál Miklós, Krolopp Hugó, Latinovits Pál, Lázár István gróf, Mártonffy Márton, Mayer ödön, Melczer Vilmos, Nagy Ferenc, Németh Károly, Niamesny (Mihály, Rakovszky Iván, Rónay Jenő, Rudnay Béla, Sándor János, Schuller Rezső, Sipeky Sándor, Szabó János, Szász Károly, Szentiványi Gyula, Szukovszky .Gusztáv, Tallián Béla báró, Telegdy József, Teleszky Kristóf, Vadász Lipót és Varga Gábort. A mentelmi bizottságba beválasztották Szász Pált, a zárószámadási bizottságba pedig Cserny Károlyt ós Rosenberg Ignácot. A szavazásban összesen 149 képviselő vett részt. Az elnök fölhívta a bizottság tagjait, hogy megalakulás végett gyűljenek össze az első számú bizottsági teremben. Tisza javaslatára ezután a Ház elhatározta, hogy mindaddig, mig a bizottságok el nem készülnek az eléjük utalt törvényjavaslatok tárgyalásával, elnapolja üléseit s fölhatalmazza az elnököt, liogy annak idején a szükséghez képest intézkedjék a Ház összehívása iránt. Az ülés ezzel tizenkét órakor véget ért. — a színház, művészet Színházi műsor: SZOMBAT: Limonádé ezredes, operett. VASÁRNAP d. u.: Jbrahám a meny országban, operett. VASÁRNAP este: Parasztszivek, népdráma és szép Galatea, operett. Gábor Andor kritikája a vidéki színészetről. - Akik játék helyett bojkottálnak. — (Saját tudósitónktól.) Néhány nappal ezelőtt A Nap-ban Gábor Andor, a 'kitűnő iró tollából igen érdekes kritika jelent meg a vidéki színészetről. A „Sarkantyú" társszerzője inkognitóban megjelent három színházban — a szegediben, az aradiban és nagyváradiban — és az előadásokról olyan impressziót szerzett, amelyet a vidéki színészet ugyan ki nem tehet az ablakába. Azt irja Gábor Andor, hogy amivel a vidék városaiban szinház néven traktálják a publikumot, az egyenesen szégyenletes. Nem kormánysznbvenciót és drága színházakat érdemel a vidéki színészet, hanem csűröket, pajtákat. Olyan a színjátszás most a vidéken, mint amilyen három évtizeddel ezelőtt lehetett a korcsmáros nagyivójában. Szokatlanul éles tollal foglalkozott Gábor Andor a rendezéssel, a színészek „fantasztikus" ruházatával, a szereplők szerepnemtudásával és más szinházi képtelenséggel. A magyar sajtóban nem igen jelent meg ennél kíméletlenebb — és sajnos, sok helyütt találó — kritika a vidék színészetéről. Ebben a lesújtó bírálatban lángolt a magyar színpadi iró minden elkeseredése: a szinház nem érti vagy nem akarja megérteni az intencióit, a rendezés silánysága és a szereplők lelkiismeretfensége vagy tehetségtelensége imiatt ő bukik meg. A cikk országos föltűnést keltett és különösen azök, akiket legjobban talált Gábor Andor megfigyelése, ágaskodtak és zúgolódtak. Mi mindenesetre följegyezzük azt, hogy a neves fővárosi iró Szegeden is kapott egy adagot a gyászos impresszióhoz. Csák följegyezzük, egyebet nem- tehetünk. Mert mit csináljunk kérem, ha egyszer az igazgató urnák az a véleménye, hogy a szegedi a vidék legjobb színháza és a szinügyi bizottság is ugy találja, hogy — bizony isten! — még Hagymafészekben sem produkálnak különb előadásokat. Gábor Andor kritkája legjobban fájt a szatmári színtársulatnak. A jövö hétre tűzték ki a „Sarkantyú" bemutatóját, a színészek azonban kijelentették Heves Béla igazgatónak, hogy a cikk miatt nem játszanak a darabban, amelynek egyik szerzője Gábor Andor. Minthogy a szerepek uj betanulására nem vállalkozott egyetlen szinész sem, az igazgató a darabot levette a műsorról. Nagyon tévednek a szatmári színészek, ha ugy gondolják, hogy szimpátiával találkozik a bojkottjuk. Amikor valaki arra a bizonyos deszkára lép, akkor számolnia kell a kritikával. A szinész nem önmagának, hanem a publikumnak játszik, amely megfizet az „élvezetért". Ha valaki nem birja elviselni a kritikát — mert olyan rossz szinész! — akkor távozzon a színpadról és más pályán keressen boldogulást, más pályán, ahol nem függ rajta mindig a nyilvánosság szeme. A legnagyobb baj azonban, hogy a színpadon minden ember — igazgatótól a diszletmesterig — zseninek képzeli magát, aki a legkomolyabb, a legtehetségesebb. Minden kritika lepattan róluk, mert az nekik könnyű, mert ők — zsenik. Gábor Andor kritikája természetesen csak általánosságban érintette a vidéki színészetet, mert ő is nagyon jól tudja, amint hogy mi is elfogadjuk, hogy van kivétel, néhol megfelelő számban — mert ha nem igy volna, akkor osákánnyal és nem kritikával mehetnénk a vidéki színházaknak. , - —