Délmagyarország, 1913. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1913-01-03 / 2. szám
Szericesztőség Kárász-utca 9. Nappali-telefon: 305. Éjjeli-telefon: 10-83. Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24-— félévre.... K 12.— negyedévre K 6-— egy hónapra K 2 — Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K 28-— félévre.... K 14-— negyedévre K T— egy hónapra K 2'40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárisz-utca 9 Kiadóhivatali-telefon!: 305. Kiadó telefonja: 81. Szeged, 1913 II. évfolyam 2. szám. Péntek, január 3. A polgármester beszéde. i. Szegednek az újév szenzációt hozott. A sablonos üdvözlések és köszöntések so'rából ugyanis az idén nagy méretekben emelkedik ki a polgármesternek beszéde, 'amellyel a helyettes-polgármester üdvözlésére válaszolt. Önérzettől duzzad ez a beszéd elejétől végig és akik bennünket istnernek, tudni fogják azt a véleményünket, hogy mi ezt az önérzetet jogosnak, indokoltnak találjuk. Közigazgatásunk sok baja vár még orvoslásra, hiánya pótlásra. Nem vagyunk egy véleményen a tekintetben a polgármesterrel, hogy ezek között a bajok között a legnagyobb lenne a tisztviselők túlterheltsége és legsürgősebb megoldást érdemelné, — bizonyos fentartással azt — hogy uj tanácsi ügyosztály szervezhessék. Viszont meg tudjuk érteni, ha a város első tisztviselője nem az újévi tisztelgést választja ki ahoz alkalmul, hogy figyelmeztesse a tisztviselő kart, hogy a zónázás nem olyan aktadarab, amelynek elintézésére délelőttönként a legtöbb időt kell szentelni és hogy a felekkel való érintkezésben az elzárkózó idegességen kivül esetleg a modor más formái is megfelelnek. Jól tudjuk, hogy vannak tiszteletre méltó kivételek, de azt is tudjuk, hogy abból, hogy a számonkérőszék ugy találta, hogy minden rendben és sok akta van, még nem következik az, hogy kötelességüket a legtöbben hiven és lelkiismeretesen végzik és hogy a tisztviselő kar tul van terhelve munkával. A polgármester sokat dolgozik, nagyon sokat, szinte kár, hogy talentumát annyi bürokratikus munka magáravállalásával őrli. De ő nem ülhet tisztviselői nyakán, nem is tudja, ki mikor van hivatalszobájában, az aktaszámok kétségtelenül nagy emelkedése mellett is tehát mennyi munka terhe nehezedik embereire. A város további fejlődésére rendkívül nagy horderejű lehet a polgármesternek az a kijelentése, amely szerint szükséges, hogy „az ipar és kereskedelem érdekeit a legmesszebbmenőleg támogassuk, mert jövőbeni nagyarányú szükségleteink csak igy lesznek a mai községi pótadó fentartása mellett kielégithetők". A város jövője függ attól, hogy a polgármesteri beszédnek ez a pontja mihamarabb tettekre váltódjék föl, mert —- anélkül mondjuk ezt, hogy az agrikultur értékeket és érdekeket le akarnók becsülni — több, jelentős vonatkozásban való visszamaradottságunknak kétségtelenül az a legfőbb oka, hogy városi politikánknak alapkarakterét eddig túlságosan a földműves érdekek rajzolták meg. Ezen a ponton aztán összetalálkozunk a város vezetőjének azzal a tervezett ujitásával, hogy okvetlenül megfontolás tárgyává kell tenni egy uj tanácsi ügyosztály szervezését. Okvetlenül és minél előbb és ennek az újításnak keretei között első sorban az ipar és kereskedelem eddig istápolatlanul maradt érdekeinek kell kielégítést nyerni. Az uj tanácsi ügyosztályt kifejezetten és ebben az esetben minél előbb azzal a hivatással és föladatkörrel kell megszerezni, hogy már létező iparunknak és kereskedelmünknek minél jobb pozíciót teremtsen, megalkossa mindazokat a föltételeket, melyek a kisipart a végpusztulástól, a nagyipart a meddő pangástól megoltalmazzák és megadják a lehetőséget arra, hogy Szeged gyáripara fölvirágozhassék. Meg kell tehát szervezni a kereskedelmi és ipari ügyosztályt és csak a dolgok rendjét követjük, amikor ennek az ügyosztálynak felügyelete alá kívánjuk helyezni a statisztikai hivatalt. A legteljesebb megértéssel és örömmel tudjuk üdvözölni ezt az ujitást is, mert talán nem kell mondani, hogy a sötétben tapogatódzik az, aki a legpontosabb statisztikai adatok rendelkezésre állása nélkül akar javítani például közegészségügyünkön, akarja megkezdeni a munkásjóléti intézmények létesítését. Lázár beszédének azzal a részével, a mely a mult év munkásságát méltatja, ezúttal nem kívánunk részletesen foglalkozni. Az eredményeket senki sem tagadhatja meg, az egyes eseményekhez mindég hozzáfűztük a magunk kritikáját. Egy véleméSimóné meg a leánya. Irta: Lengyel Géza. A sáros, rosszul (kövezett, hepe-hupás, görbe utcát (korzónak hívtak. Délben megtelt a sziik járda emberekikel, ötszáz méternyi rövid darabon járkáltak buzgón föl és alá egy óra hosszat. Az egész kis város járkált. Férfiak, akik egymás zsebébe láttak, asszonyok, akik meg tudták mondani, ki mikor vásárolta a cipőjét, amit hord. Minden nap ugyanazok, egyforma időben, egyforma léptekkel. Pontban félegvkor az egész utcán ez a jelszó futott át: — Itt van a szép Simóné a leányával. Ott volt ő is mindennap, félegykor jött s a népszerű jelenvoltak közé tartozott, akikről megérkezésükkor állandóan megemlékeztek. Igy a szép Simóné. Nem is volt nagyon szép. Harminc éves asszony volt, gondtalan életet élt, finoman evett, nem nagyon korán és nem nagyon későn ment férjihez és csak egy gyerekért szenvedett. Az arca tehát elég friss maradt, a haja tömött volt, jó kalapokat viselt és tudta, hogyan kell a kezeket ápolni. Ennyi volt a szépsége. A nevezetessége ipedig a lánya. Hatesztendős, nyúlánk, izmos gyerek. Tulajdonképpen az alakja vollt kitűnő. Egyenes és már is ruganyos, finom bokáik, inkább vékony, de kerek lábak. A korzón azonban az (arcát méltányolták, ezt a valószínűtlenül szép, ezt a plakátról lemásolt, tündöklően színes arcot, a kék szemeket és a vállig érő hullámos, dus, aranyszőke hajat. Ahogy végigmentek, a korzó meg-megszólalt: — Milyen gyönyönü gyerek! A lány primadonnamosollyal köszöntgetett jobbra-balra. Ha megálltak beszélgetni Valakivel, gyönyörű pu kertit vágott ki és kék szemeit kerekre meresztve, vidám, egy picikét már affektált elfogulatlansággal nézett 'mindenki szemébe. Az anyja olykor lehajolt hozzá, finom kis ruháján megigazított egy szalagot. Mellettük elragadtatva jegyezték meg: — Milyen gondos anya. Hogy szereti a 'gyerekét. A szép Simóné még hazafelé menet is hallotta ezeket a kedveskedő, hízelgő szavakat. Hálásan szorította meg a kicsi kezét és inkább magának mondta: — Te vagy az én mindenem. Ha te nem volnál! A mondatot nem fejezte be hangosan. A 'folytatás nyilván az (lett volna, hogy nélküle, 'a kicsi nélkül, egészen máskép rendezné be az életét a szép Simóné. A szokásos déli sütkérezés után siettek haza. Simó ur már türelmetlenül várt az asztal mellett. Ebes volt és félt, hogy elkésik a kártyától. Azonfelül nem szerette a korzót. ' — Minek az a céltalan kóborlás? — kérdezte meg mindennap a feleségét. Az asszony unottan, egyformán válaszolt mindig: — Te azt szeretnéd, ha megpenészednék itthon. — Nagyon cifrán öltözteted ezt a kis lányt — dünnyögte még Simó ur. Azután ettek mindnyájan kitűnő étvágygyal, de szótlanul, mogorván. Végül Simó ur szivarra gyújtott és ahogy betette maga után az ajtót, a szakácsnő, a szobaleány, a szép Simóné és a gyönyörű gyerek, mind megkönnyebbülten sóhajtottak föl. A gyerek azután megcsókolta az anyját és aludni ment. Igy szoktatták pici kora óta. Simóné rendbeszedte a pongyoláját, megigazította a haját és egy könyvet vett élő. Nézte a könyvet és nézte az órát. Félháromkor megérkezett Sziilasi ügyvéd ur. Az élőszobában megkérdezte hangosan, tüntetőn !a szobalánytól, hogy a nagyságos ur itthon Van-e? ösz óta járt föl kétszer, háromszor hetenként, soha nem találta még Simó urat, de megkérdezte mindig, hűségesen, a rend, a tisztesség, a jó hirnév kedvéért. Azután hanigosan sajnálkozott és — még mindig az előíszoibában — hangosan jelentette ki, hogy (mindegy, most már mégis itt marad fekete kávéra. Bdlépett a szalonba, csöndesen, óvatosan, — a szomszéd szobában alszik a gyerek. A szobalány hozta a fekete kávét. Mikor kiment, a férfi fölállt a székről, leült az asszony mellé és megcsókolta a száját. A 'szép asszony örök refrén gyanánt mondotta 'el a mindennapos tiltakozást: — Ne, ne, Ilike fölébredhet. Szilasi visszaült a helyére. Ezek az irodaelőtti gyors látogatások nem voltak köz-