Délmagyarország, 1913. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1913-01-14 / 10. szám

1913. január 14, DÉLMAGYARORSZÁQ 5 11 A belügyminiszter és a szegedi kórház. — Kifogások a költségvetés ellen. — A rendelőorvosok nem kapnak tiszteletdijat. — A miniszter sokalja az osztályos orvosok számát. — (Saját tudósítónktól.) Nagy érdeklődést fog kelteni az a belügyminiszteri leirat, a mely ma érkezett a városihoz a szegedi kórház jövő évi költségvetésével kapcsolatban. A decemberi közgyűlés ugyanis letárgyalta és elfogadta a kórház 1913. évre előirányzott költségvetését és jóváhagyás végett fölterjesztette a belügyminiszterhez. A miniszter válasza, mely csak részben hagyja jóvá a költségvetés tételeit, meglepetéseket tartalmaz. Különösen a kórház egyes alkalmazottai nincsenek elragadtatva a belügyminiszter szigorú leiratával, amely szerintük kissé mostohán bánik öl, az amúgy is agyonpanaszolt kórház belső ügyeive1!. Az első, ami a leiratból szembetűnik, az, hogy a belügyminiszter egyszer s mindenkorra megszüntette a rendelő orvosok szokásos honoráriumának, ezer koronának a kiutalását. Azután három osztályos főorvos fizetését kevesebbre korrigálta, mint amekkora eddig volt. Ez a miniszter ama véleményének a következménye, hogy az osztályos főorvosok száma a segédorvosokéhoz képest aránytalanul nagy. Ennek a leiratban kifejezést is ad és azt mondja, hogy törekedni kell az osztályos orvosok apasztására. Végül a gondnok és a segédgondnok fizetését állapítja meg kevesebb összegben, mint amekkorát a város a költségvetésben biztosiiott. Az alkalmazottak fizetéseinek leszállításán kívül a miniszteri leirat még az élelmezésre és a gyógyszerekre előirányzott őszszegeket is redukálja. A belügyminiszter leirata egyébként teljes szövegben igy hangzik: A városi közkórház 1913. évi költségvetésében a napi ápolási 'díjból fedezendő 221623 korona szükségletet elosztva az előző három évi ápolási napok számának az átlagával, ápolási díjként 219.78 fillér jelentkezik iés igy azt páros fillérre kikerekítve 2 korona 20 fillérben azzal állapítom meg, liogy a kikerekitésből eredő 022 fillért a tartalékalap gyarapítására kell fordítani. A költségvetésre vonatkozólag a következőkről értesítem a közönséget. A tiszti fizetések rovatában a rendelő orvosok tiszteletdíjára felvett 5000 koronát elvi álláspontomból kifolyólag töröltem, mert a rendelő orvosok a költségvetés terhére egyetlen kórháznál sem részesülnek rendes díjazásban. Az igazgató főorvos, az első osztályos főorvos és kórboncnok felemelt fizetését változatlanul meghagytam, elleniben azon harctól osztályos főorvos fizetését, kiknek törzsfizetése eddig 1800 korona volt, 3200 helyett a IX. fizetési osztály alapfizetésének megfelelő 2600—2600 koronában állapítottam meg. Hivatkozással 1908. évi rendeletemre, ezúttal is megjegyzem, hogy az osztályos orvosok száma, más kórházakéhoz az itt alkalmazott segédorvosok számához viszonyítva aránytalanul nagy, miért is személy változás esetén, azoknak apasztására okvetlenül törekedni kell. A gondnok és segéclgondnok eddig X., illetőleg XI. fizetési osztálynak megfelelő fizetése volt, miért is ezúttal a magasabb fizetési osztály javadalmának csak az alapfizétésébe léphetnek elő s ennélfogva fizetésüket 2600, illetőleg 2000 koronában állapítottam 'rteg, az előirányzott 3200 és 2200 korona helyett . Élelmezésre az élőirányzott 90000 koroha helyett 83000 koronát engedélyezek, mely összeg megfelelő gazdálkodás mellett elegenidő is lesz, mert naponként az ápoltak és alkalmazottak együttes élelmezésére 82 fillér vagyis 20 fillérrel több esik, mint amennyi a bárom évi átlagos eredmény volt. A gyógyszerekre felvett 32000 koronát a bárom évi kikerekített átlag alapján 28000 koronára apasztottam, mely még így is 3000 koronával baladja meg a folyó évi hitelt. — Épületife rátartására a folyó évi már is magas összegű hitelnek megfelelőleg 9000 koronát engedélyezek az előirányzott 12245 korona helyett. A vegyesek cimü rovatban töröltem az 1160 korona drágasági pótlékot, mert azzal az ápolási dij -meg nem terhelhető. A több fel nem említett rovatok előirányzatait változatlanul elfogadva, a költségvetésre vonatkozó törvényihatósági bizottsági határozatot a fentiek értelmében hagyom jóvá. A miniszter rendeletéből: Ott János közegészségügyi felügyelő. sisavxbabbafliiiababbiaseiiabbahhabiiaileabubiibsanbnabaaiii Apagyilkos őrült. Budapesten rettenetes gyilkosság történt vasárnap: egy epileptikus, örült ember meggyilkolta az édesapját. A megölt ember az ország egyik legismertebb nagyiparosa volt: Schöberl Róbert. A gyilkos fiút a Lipótmezőre vitték. (Saját tudósítónktól.) A nappal szék — éjjel ágy föltialálóját, a hires Schöberlt tegnap este meggyilkolták Budapesten. A tulajdon fia gyilkolta meg. A főkapitányság örszobáján ül a gyilkos, ijesztő, csúf, mosolygó arccal egy bomlott agyú ember, vasárnap este revolvert fogott az apjára, lőtt és a golyóik halálos sebet ejtettek. A gyilkos, Schöberl József huszonnyolc esztendős ember. Az áldozat Schöberl Róbert, az ország egyik legelső nagyiparosa. A gyilkos esztendők óta epilepsziás, betegsége egészen elfajult, elmebaj lett belőle. Családja nem szállította intézetbe, otthon kezeltette nagy gondossággal, de minden igyekezete hiábavalónak bizonyult. A beteg agyú, beteg testű, beteg lelkű embert nem tudták leszoktatni rossz tulajdonságairól, ahogy a fegyverek iránt viseltetett. Állandóan revolverrel járt és állandóan játszott vele, mig a rémes játék tegnap tragikusan ért véget; egy váratlan idegrohamában agyonlőtte az apját (A Sohöberl-család.) A Kossuth Lajos-utca 1. számú házban már évtizedek óta lakott idősebb Schöberl Róbert bútorgyáros családjával. Schöberl ötvenhétéves, délceg és erőteljes ember, 1888ban vette el Sedelrnayer Wakburgát, egy régi osztrák nemesi bsalád leányát. Házasságából hat gyermeke született. A hiuszonegyéves Ilonka ós a tizennyolicóves Sárika még otthon nevelkedett és ugyancsak otthon lakott a huszionnyolcóves József, a szörnyű tragédia okozója is. Öccse, Schöberl Róbert, a Belvárosi Takarékpénztár főtisztviselője a ámult évben nősült meg. Sclhöberlék a ház harmadik emelet 1. számiu lakásában laktak. Igen előkelően, sőt pazarul berendezett lakásukban visszavonultan éltek. Az apa majdnem minden szabad idejét a Haris-bazárban lévő harminc óv óta fennálló üzletében töltötte, mig az anya már évek óta egyebet seim tett, mint ápolta az eskórságban, epilepsziában szenvedő Józsefet. Schöberl József, a szerencsétlen gyilkos, születése óta szekundér hülyeségben szenved. Nem is volt sem (mii foglalkozása, mindig otthon tartózkodott ós szülei valósággal, dédelgették. Mindene megvolt, almi kellett. Édesatyja hetenkint tíz korona zsebpénzt adott a fiának, aki azonban majdnem minden pénzét fegyverekre költötte. Szenvedélyes fegyvergyüjtő volt s a lakásban lévő gyűjtemény valóságis kis arzenált kiépez. Van ott minden, a közönséges Flaubert-pisztolytól a iMannlicherig, forgópisztoly és browning. Körülbelül egy hét előtt is egy gyöngyházveretü revolvert vásárolt Radó Adolf egyetem-téri üzletében. Ezzel a fegyverrel gyilkolta meg apját. A fin különben hosszabb ideig szanatóriumban is volt, ahonnan azonban a család kérésére reverzális ellenében elbocsátották és azóta otthon tartották. Ezek dacára is a fiu gyűlölettel viseltetett hozzátartozói iránt, folyton veszekedett, sőt meg is támadta néha őket. Schöberlék azonban nagyon, szerették a fiat és ezért nem adták ki a házból. (Végzetes vasárnap.) A vasárnap délutánt a család otthon töltötte. Látogatóban volt náluk Hoepfner István hankhivatalnok, aki a családnak régi ismerőse. Schööerlné,, két leánya és Hoepfner a szalonban szórakoztak, mig Schöberl és fia a szalontól jobbra eső egyik hálószobáiban beszélgettek. Ebben a szobában aludt ugyanis Sehöberl a feleségiével, mig ugyanebben a szobában még egy harmadik ágy is állott. Ebben az ágyban aludt József, akit gyakran kinoztak epileptikus görcsök, aimiért azután szülei gyorsan segítségére kellett, hogy siessenek. A család tegnap estére a Nemzeti Színházba készült. Hét órára az anya és két leánya elkészült a toalettel. Azután megvacsoráztak ós elindultak a színházba, Hoepfner is velük ment, Schöberl és a fia otthon maradtak. Fél nyolc órakor Schöberl lefeküdt és olvasott. Az ágy mellett égett a piros ernyős villanykörte, a könyv 47-ik oldalon volt felcsapva. József nem feküdt le, hanem fel-alá farkait a szobában. Háromnegyed nyolc tájban ment el a ház előtt Weber Ferenc női szabó, aki rémülettel látta, hogy a kapu alatt egy fiatalember áll vérbeborult szemekkel és hadonászik egy még füstölgő revolverrel. Weber az első pillanatban megdöbbent, majd odament és azt mondta: — Mit csinál itt maga? — Megöltem, megöltem, — felelte. — Kit? Weber erre már nem kapott feleletet, mert a hadonászó fiatalember futni kezdett .a Rákóczi-tér irányában. Weber utána ment és jelentette az esetet a Kossuth Lajos-utca sarkán posztoló 1553. számú rendőrnek. A rendőr a fiatalemberrel, akitől közben elvette a revolvert, felment a harmadik emeletre. A folyosóra vezető üvegajtó ablakai le voltak húzva, a felső ablakszárnyak pedig nyitva voltak. Az ajtó előtt egy ezüst veretű bot bevert, amely teljesen össze volt törve. A rendőr ránézett Schöberlre, azután megkérdezte: — Hogy jött ki innen? Schöberl nem felelt, csak nézett maga elé. A rendőr erre kutatni kezdett Schöberl József zsebeiben és felső mellényzsebében ráakadt egy kettős kulcsra, amely beleillett az ajtó zárjába. A rendőr kinyitotta az ajtót és beléptek az előszobába. Scliöberl és a házmester utána. Az előszobából a nappaliba nyílt az ajtó, ezután következük a szalon, a melytől jobbra a szőlőik, balra pedig a lányok hálószobája nyilik. (Ahol a gyilkosság történt.) A szalonban hatalmas vértócsában fejjel feküdt az öreg Schöberl Róbert. Körülötte vastagon olvadt vér és agyvelödarabok. Borzasztó látvány volt. Schöberln csak hálóiing volt, látszott, hogy már ágyban volt, a mikor a tragédia történt. A hulla csupa vér ivolt. Az arcból csak a bajusz látszott ki, a többit elborította a vér. A hullával szemben hagy álótükör volt, amelyből rémesen tiikiröződött vissza a véres holttest. A rendőr faggatni kezdte Schöberl Józsefet, de csak értelmetlen válaszokat kapott. A gyilkos ko'zömbösan nézett áldozatára s egyre hajtó'gatta: — Megöltem, megöltem . . .