Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-08 / 100. szám

4 DÉL-MAGYARORSZÁG 1912, december 8. K ALEID QSZKOP Róth Hanzi és a telefon. Vörösszeplős kis sváb fiu a Róth Hanzi. Most került Szegedre magyar szóra. Konviktusba. Nehezére esett a csengetyüszóra beosztott élet. Milyen más minden otthon! A szekrény mindig nyitva, akikor vágott mafiának a kenyérből egy karéjt, mikor jól esett, sőt még akkor is, mikor nem esett jól. Egyegy kis lekvár, vagy darab szalonna is akadt mindig melléje. Bezzeg máskép van most itt. Itt a kenyeret is csengetyüszóra adják s ráadásul se lekvár, se szalonna. Nagyon fáj a szive Róth Hanzinak. Mint a kalitkába zárt madárnak:. Hisz itt is kalitkába van zárva, bár a kalitka kétemeletes épület. De azért csak kalitka az. Napsütéses domboldalon, micsoda verekedések estek meg vasárnap délutánonkini az ő édes szülőfalujában! Az utcán is, hogy hajszolták egymást, mikor itidiánust játszottak! De itt bizony sorjában, párosával, illedelmes hallgatagsággal kell az utcán haladniok. Ez séta. Sohse sétáltak ők otthon; játszottak, az legalább mulatság. Első, második nap még csak szórakoztatta a sok újdonság, amit a városban látott. A sok magas ház, a csilingelő villamos, a Tisza ... Az ő falujában csak az uraság magtára emeletes épület, a Tiszát pedig még egy patak se jelképezi. Villamosnak meg pláne hire-hamva sincs. Egyszer ugyan végig futott a főutcájukon valami magától rohanó kocsi, de az olyan gyorsan szaladt, hogy már nem is emlékszik rá, milyen volt. Nem is magától rohant az, hanem elül egy ördög ült, az hajtotta. A nagyapja legalább igy mondta. Nagyapa pedig mindig igazat mond. Itt a városon pedig sok ilyen ördöngös kocsi .fut-röhan az utcákon. Hogy is érezze jól magát ilyen ördöngös dolgok közt! A vizet sem a kútból merik, hanem a falból folyik. De nem is olyan üditő és friss, mint az otthoni kútból való. Milyen más is a falu, az ö édes otthona! S a honvágy a maga kinzó, keserű gyötrelmével egészen megtöltötte az ő falusi gyerekszivét. Nagy elhatározással, szepegve bekopogtatott az igazgatóhoz. — Talán még sincs meg az egyenruhád? — kérdezte tőle a direktor, amint belépett az irodába. — Még nincs meg, de nékem nem is kell, — volt a válasz. — Hogyüiogy? — Én beteg vagyok és haza megyek, mert én itt meghalok, —felelte Hanzi, miközben nagy, csillogó könnyek gördültek végig ábrázatán. Az igazgató próbálta vigasztalni: — Nézd csak Hanzi, neked talán az fáj, hogy a te uniformisod még nincs készen. Majd megsürgetem a szabónál s akkor neked is olyan szép ruhád lesz, mint a többi fiúnak. Azzal az igazgató felállott és a telefonhoz ment. Felhívta a szabót és meghagyta neki, hogy Róth Hanzi még ma megkapja a ruháját. A szabó megigérte, hogy meglesz. — Na látod, Hanzi fiam, szólt az igazgató, még ma megkapod. Ugy fogsz kinézni, mint egy kis kadét. Hanzi pedig ott állott és remegett. Az igazgató jóságosan megcirógatta és leküldte a többi fiúhoz játszani. Este felé jelentették, hogy itt a 146-os növendék ruhája. Az igazgató hivatta Hanzit, de sehol sem találták. De hogy is találták volna, mikor Hanzi már ott ült a vonaton. Megszökött. Ép vacsoránál találta a szüleit, akik borzasztóan bámultak a váratlan vendég láttára. — Hát mi az, Hanzi? —> kérdi apja, anyja egyszerre. Hanzi pedig nem felelt, csak ott zokogott az édes anyja kebelén. Az édes anyja is vele sirt. Csak együtt sir a Hanzival, ha nem is tudja miért, anyai kötelesége ez. Vagy talán joga? — Az apja, az keményebb és faggatta: — Mi lelt Hanzi, miért jöttél haza? — Nem tudtam ott maradni a városban, jelezte ki nagysökára és fuldokló hangon Hanzi. — Miért kis fiam, bántottak? kérdi most gyöngéden az édes anyja. — Nem bántottak, mondja Hanzi még mindig zokogva. — Hát akkor mi történt? veszi át most a kérdést az apja. — Nem tudtam ott maradni, mert az igazgató a konviktusban az ördöggel cimborál, feleli a meggyőződés hangján a fiu. — Ugyan te Hanzi, hát hogy beszélhetsz már ilyent? iszól feddőleg az apja. — Édes jó apám, hát a saját szememmel láttam, saját fülemmel hallottam, erősiti Hanzi. — Mit? — Azt, liogy az igazgató egy kis szekrényen keresztül a faiba beszélt és a fal, az válaszolt neki, — s erre a kijelentésre nrég most is a hideg verejték iilt ki a Hanzi homlokára. Mikor a fiu már elaludt, suttogva mondja fz asszony az urának: — Tudom, hogy az telefon, amitől Hanzi ^megijedt. Azt is tudom, miről jó, de azért •csak nem rendes dolog az. Ebben Hanzinak igaza van. Nem is kényszeritették vissza Hanzit a konviktusba és abba az ördöngös városba. Striegl F. József. Hiidessen a Déhnaoyai 01 szag ban g • • • a • • • • a 0 a D kimerítő felvilágosítást nyújt q Dr. Dános Árpád min. foAznjaiízísoHra galmazó által irt és Várnay L. D kiadásában megjelent követ• z= kező müvek: D A házadó Ára 1 kor. D D

A földadó Ára 1 kor. n Az általános kereseti- és jö- " n vedelemadók .... Ára 2 kor. n A nyilvános számadásra köj] telezett vállalatok adózása Ára 2 kor. [] Magyarország adórendszere 0 Kötve . . . . . . . Ára 6 kor. Q • n • • • • • • • ingyen kenyér. (Saját tudósítónktól.) A Szegedi Jótékony Egyesület utján a város közönsége már két év telén át látta el naponkint ingyen kenyérrel e város szegényeit. A felületes tekintet nem lát benne mást, csak alamizsnát, tényleg pedig alig van társadalmi kérdés, mely vele össze ne függne. Még a közbiztonságot is fokozza megelőző rendészeti hatása által. Nagy szó az, ha egy város elmondhatja magáról, hogy ime nincs olyan szegény a falai között, akinek naponkint legalább egy friss kenyér ne jutna a hideg télen át az asztalára. Még Róma is csak fénykorában adott kenyeret és gabonát a népnek, amint ott meg volt ennek az állam rendjére a jó hatása, ugy nálunk is '— természetesen sokkal kisebb viszonylatban — nagyon sok apró lopásnak veszi elejét, ha naponkint megkapja a szegény ember azt az egy kis kenyeret. Mi, akiknek van ebédlőszobánk, szalonunk, külön háló szobánk, előszobánk stb. eltudjuk-e képzelni, hogy Szegeden van körülbelül 3000 ember, ami kitesz 7—800 családot, akik egy kis, alacsony, hideg, sokszor nedves szobában húzzák meg magukat. Ott van az apa, anya, a nemzet egyik jövő reménysége a gyermekek, mind abban a kis szobában; és bizony télen át, mikor sokkal kevesebb a munka, sokszor éheznek is. Mi, akiket a gondviselés ellátott anyagi jóval, hogy a kinzó általános drágaság mellett is ellátogathatunk néha a színházba, hangversenyre megengedhetjük magunknak, hogy hús kerüljön az asztalunkra, ne feledkezzünk meg arról, hogy nagyon sokan vannak, akiknek mindennapi kenyérre sem telik! Az az igazi általános jótétemény, amely nem ismer különös pártfogást, nem válogat, hanem olyan terjedelmű, hogy mindenki aki arra rászorul, hozzájuthat és ez a mi városim khan az ingyen kenyér. Még ia jótékonyság is osztályozódik. Egyik elsőrangú, másik másodrangú szükségesekkel látja el iaz embereket. Micsoda áldásos jótétemény a kultura terjesztése, a rongyos ruhának jóval való felváltása és igy tovább. Ámde hiába a kultura, hiába a jó ruha, ha üres a gyomor. Ez utóbbin segít az ingyen kienyér. Ne állítsunk a magunk mentségére kaimíjs kifogást, hogy a jótékonyság minden merne a dologtalanságot mozdítja elő; — állhat ez a meggondolatlanul adott pénzsegélyre, de egy falat kenyér már hogy mozdilhatná elő a munkátlanságot? A napi falat kenyér olyan minimuma az életszükségletnek, bogy azért nem tartja érdemesnek senki sem „nem dogozni", csak az, aki nem is képes a munkára. Hamis érv az is, íhogy az alamizsna megszégyenítő. Az erényekben nrutaíkozhatik csak a helyes önérzet, de nem abban a segítségben, amelyet a jó sziv elfogad a. jó szívtől. Az élethez való ragaszkodás ősjoga az embernek és nem lehet megszégyenítő. Szálljunk magunkba a szeretet ünnepének hónapjában, hadd érezzék ennek a városnak szegényei, hogy ime mégis csak törődik valaki ebben a városiban az ő dolgukkal. Törődik a szegedi jótékony társadalom. És akinek bármi tekintetben kedvezett a sors, akit a közel múltban öröm ért, ossza meg szerencséjét azokkal, akik nyomoruságu'knál fogva nem tudnak igazán még csalk örülni sem, sőt éppen e miatt hálásaknak lenni is gyakran elfelejtenek. Ha valakit csapás, veszteség ért, gondoljon azdkra, akik szükölködésüknél fogva nála százszorta sorssujtottabbak, enyhítsen a maga fájdalmán azáltal, liogy juttatván a szegényéknek, a saját belső lelkivilága, érzése melegebbé válik. Valami felemelő van abban, hagy nemcsak éppen az állam, nemcsak éppen a város segít, hanem segit maga a 'társadalom az ő jó szivével, minden végrehajtható kötelezés nélkül. Aki csak azért ad, hogy a társadalmi konvenciónak eleget tegyen, elvesztette jó eselekmónyénefk a nemesebbik felét, éppen