Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-05 / 97. szám

1912 december 5. DfiLMAQYARORSZXö 3 tánytalauság és keserűség, mely a tanárokat éri, az iskolát is éri és igy a kultúrát támadja meg. A tanár sokkal hamarabb jut el a kimerültség, a rokkantság stádiumába, mint inás tisztviselő, az ő kimerültségüket pedig föltétlenül megsínyli az iskola. Igaz, hogy a tanárok harminc évi szolgálat után nem mennek nyugdíjba, de ennek az az oka, hogy eddig nem kaptak lakáspénzt, ha nyugalomba vonultak. Ha pedig tovább szolgálnak, akkor meg pénzügyi szempontból ínég kevésbé aggodalmas a harmi/nc évi szolgálati időnek megtartása. Azt az eszmét is ajánlja a miniszter figyelmébe, hogy a nem állami tanárok nyugdiját i;s ugy rendezzék, mint az államiakét. Jakab ffy Elemér nem ért egyet Szász Károly fejtegetéseivel, mert lia a tanárok nyugdijáról beszélünk, nem egy ideális tanárt tartunk szem előtt. A tanárnak egy évben 140 szünetnapja van és egyfolytában három havi szünetet élvez. Az ilyen individiumok nem igényelhetik, liogy másként bánjunk el velük, mint más tisztviselőkkel. A tanárnak nem kell -annyira kontaktusban lennie az élettel, mint a pénzügyi tisztviselőnek vagy bírónak, akinek betenkint nj rendeleteket kell tanulnia. Az elnök a vitát berekeszti. (A pénzügyminiszter válasza.) Teleszky János pénzügyminiszter elismeri a tanári szolgálat fontosságát, de azt nem ismeri el, hogy a napirenden lévő javaslat az egész tanári kar sorsára döntő befolyású. A tanárok érdekében a kormány többet tett, mint bármely más kormány; a státusrendezéssel együtt határozta el a kormány, hogy a harminc évi szolgálati időt, mely ugy sem volt eléggé megokolva, fölemeli harmincöt évre. Ezt különben már Apponyi idejében is elhatározta a kormány. A szolgálati idő fölemelése egyáltalán- nem sérelmes a tanárokra nézve, inert a tanárok több nyugdijat fognak kapni, mint eddig; az uj előny, melyben részesülnek a tanárok, nem oly nagy, mint más tisztviselőké, de azért elég nagy. Aggodalmai vannak a tekintetben, hogy vájjon azok a nagy áldozatok, amelyeket a kultura -érdekében hoztunk, meg fogják-ie teremni .gyümölcsüket? A törvényjavaslat különben mégsem leliet olyan nagyon rossz, ha Szász Károly azt kéri, hogy a javaslat terjesztessék ki a nem állami tanárokra is; ez a ki terjesztés' különben meg fog történni. (Taps.) A Ház a törvényjavaslatot általánosságban megszorozza, A részletes tárgyalás során Sándor János előadó néhány apró módosítást ajánlott, melyeket szintén elfogadott a Ház. í A 31-ik szakaszt Nagy Ferenc felszólalása és Teleszky János pénzügyminiszter hozzájárulása után azzal a módosítással fogadták el, liogy egyetemi tanárok harmincöt évi szolgálat után nyugdíjba mehetnek. A többi szakasznál felszólalás nem volt és a javaslatot részleteiben is elfogadta a Ház. ••••••••BBBaacsBHanssBBaaaiaeasssBsasiDisazs^itssaaasEi A monarchia nem halaszthatja tovább a döntést! — Oroszország kormánya nem ad választ a német kancellár beszédére. — Oroszország terve az, hogy a monarchia ne kerülhessen jóviszonyba Szerbiával. — Szerbiában minden hadkötelest behívtak. — Döntés negyvennyolc órán belül várható. — (Saját tudósítónktól.) Amig eddig a helyzet enyhülését kölcsönös megértéstől, nyilatkozatoktól várták, addig ma már a döntés, illetve a monarchia és Szerbia afférjában az elintézés egyszerűen terrorjellegü: vagy-vagy! Tovább nem várhatunk, — mondja a monarchia. Bizonyos, hogy a végső határig elment külügyminisztériumunk, mindent elkövetett a békés tisztázásért, várt, magyarázott. És semmit se kapott, nemhogy elégtételt nem, hanem egyszerűen uj és uj provokálásokban lett szenvedő része. Akkor szövetséges nagyhatalmunk: Németország szólalt meg. A birodalmi kancellár határozottan fölszólította Oroszországot, hogy nyilatkozzék. És Oroszország egyáltalán nem nyilatkozik. Ez a helyzetet végleg elmérgesitette. Csak tetézte Szerbia magaviselete azóta is az ellentéteket. Ugyanis belgrádi jelentés beszámol arról, hogy mindenkit behívtak már Szerbiában! Ezt különben már a szövetségeseiknek is tudtára adták a szerbek, mert Szófiából is a következőket jelentik: Teljesen biztos forrásból jelentik azt, hogy Szerbiában tegnap az összes fegyverfogható férfiakat behívták. Igy állván a helyzet, bécsi, teljesen megbízható forrásból beszámolunk arról, hogy a monarchia nem halaszthatja tovább a döntést. A monarchia a leghatározottabban kívánja a gyors megoldást, annál is inkább, mert a mostani állapot igen sok pénzbe kerül. Döntés minden jel szerint negyvennyolc órán belül megtörténik. Bécsi munkatársunk egyúttal még a következőket telefonálja: Belgrádi illetékes tényezők végre tisztában vannak azzal, hogy Oroszország, amikor Szerbia mögé állt, tulajdonképen saját balkáni politikáját akarta keresztül vinni, illetve az utat egyengetni. Oroszország balkáni politikája pedig határozottan megköveteli, hogy a monarchia lehetőleg rossz viszonyokba kerüljön Szerbiával és ez a viszony ne is változzék. Ennek a meggyőződésnek különben burkoltan már hangot is adnak a szerb lapok és mai számukban már azt emlegetik, hogy Bosznia és Hercegovina hovatartozásának kérdése nern is olyan nyilt és azt is a nagyhatalmi konferencia elé kivánják terjeszteni . . . Szerbia most ocsúdik föl, amikor meggyőződött Oroszország önző céljairól és a mikor egyúttal azt is látja, hogy a monarchia követelése nem próbálkozás vagy alkudozás akar lenni, hanem mindenre elkészült Szerbiával szemben. Most már a békés párt háttérbe vonult, mert kényszerült erre és Szerbiában fölülkerekedett a katonai párt, annyira, hogy Péter király, sőt Pasics miniszterelnök is lehetetlenek e párttal szemben. Péter király még attól is retteg, hogy a katonai párttal bármiben ellentétbe kerüljön, mert — ez a belgrádi meg— Az enyém is, — felelt nyomban Eresei uram és a kolbászból hatalmasan evett, messzelyszámra hajtogatta a fehér bort és Bolingbrooket már közelebbi rokonának vélte. — Képzelje, lord, szerelmes vagyok! — mondta a vacsora végén a színész. Bolingbrooke jóakarattal nevetett. — Halljuk, kedves alteregom, hogy és miképen van ez a dolog? A szinész a vendégszobán keresztül lépkedő korcsmárosnéra mutatott. — Háromszáz asszonnyal elbántam már életemben. Ez egyszer nem találom a kulcsot, vagy talán már igazán öreg lennék? — A legjobb korban van, — mormogta Bolingbrooke és furcsa metszésű, igen nagy golyóju szemével, amelyben mintegy völgyek és hegyek látszottak, szemügyre vette Fánnikát. — Keleti asszony, — dünnyögte. — Nagyon csodálkozom, kedves szinészem, hogy keleti származású nőnél megáll, mint a nemes vadászló a vizesárok előtt, ha rosszul sarkantyúzzák. Bátran előre, fiam, hiszen e nők, akik Keletről hozták magukkal vérüknek fűszerét, szemüknek tüzét és bőrüknek bársonyos puhaságot, ahoz vannak szokva, hogy a férfiak erőszakkal elragadják őket. A keleti nő leginkább azt szereti, ha álarcos haramiák elrabolják a begyszorosban. — Tehát elraboljam? — kérdezte a jellemszinész. — Természetesen. Bármelyik kastélyom nyitva álland az ön részére, művész ur. Természetesen a hölgy, akit társaságával kitüntet, a megfelelő tiszteletben részesül. Ó-Anglia lovagtermei, Anne királynő korabeli halószobák a széles ágygyal, amely külön szoba a szobában, önt várják Eresei ur. Most Isten önnel! A selyemköntösü férfiú eltűnt a jellemszinész mellől, de hogy nem álom volt jelenléte, azt bizonyította a kerékrobogás, amely nemsokára fölhangzott az udvaron. Eresei egy darabig sajnálta, liogy a többi kollégáinak nem mutatta be barátját. Az eféle barátság mindig emeli az ember tekintélyét az éhenkórász színészetnél. Bolingbrooke! Csak ilyenkor tudódik ki, hogy mekkora ur egy valódi lord! A száraz kolbász elfogyott, Eresei becsattantotta a bicskáját és olyan meleg hangon, amilyen hangon csupán mint püspök, vagy király szokott megszólalni. Fáni menyecskéhez fordult. — No hát most már hallotta a magáét. A nemes lord azt parancsolta, hogy elszöktessem. Bármelyik várába . . . — Hallottam, — felelt Fánni, — mert azért van fülem. Igen szivesen hagynám magam ellopni, de az uram vigyáz, éjjel töltött puska van az ágy mellé támasztva. — A parancs, parancs, — rnondá komoran Eresei. — Tudom, hogy sok hajóm lesz még magával Fánnika. Ezerszer megbánom, hogy egykor belészerettem. Talán még boldogtalan is leszek. De engedelmeskedni kell atyai barátom, mondhatnám testvérem parancsának. Jöjjön velem, Fánni. Megragadta az asszonynak a kezét. — Búcsúzzon! Gyorsan búcsúzzon el Itt mindentől, megyünk Blackhouse-ba, a barátom kastélyába. Fehér lovak ropogtatják a jóféle abrakot és azt várják, hogy bennünket tovaragadjanak. Jöjjön Fánni. Lehetséges, hogy már a püspök ur is vár, hogy összeadjon bennünket nagy orgonazugás mellett. Fánni megzavarodott e különös beszédektől, ledobta a kötényét és vállára háráskendőt borított. — Tehát menjünk, — folytatta Eresei. — Kár, hogy nincs itt valahol egy paripa a közelben, vagy legalább is postakocsi, kénytelenek leszünk gyalogosan menni, pedig Blackhouse öt mértföldnyire van ide. Fánni ezalatt szintén az ivószoba közepén állt és kipirult arccal várta a történendőket. Vájjon, mi minden következik e szép szavak után. Eresei viharosan fejébe nyomta sapkáját, meg újra levette . . . — A király tehát nem akarja hiven és odaadással fogadni baráti jobbunk? Az ármány kigyói lappanganak keblében? . . . . Lappanganak . . . Lappanganak . . . Mintha a súgót kérte volna ebben a percben Eresei, a hires jellemszinész az ivószoba sarkában, mert szerepét hirtelen elfelejtette. Töprengve szorította homlokára kezét és tekintete vad haraggal óhajtotta elfogni a kezdő szót a levegőben. A sapkát végleg levette fejéről és öszszeráncolt homlokkal, dühösen ült vissza helyére. Észre sem vette, hogy az asszony a folytatásra vár. A szerepet elfelejtette.