Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-31 / 117. szám

1912. december 22. DÉLMAGYARORSZAG 3. (Az ifjú törökök.) A feltarltózhatatlan fejlődés azonban inegibomlasztotta a Balkánon is a feudális uralmat. Az ifjú törökök voltaik azok, akik először látták meg, hogy Iha a Balkánon nem alkalmazkodik a nyugati kultúráihoz, Törökország hatalma ott megdől. És siettek is, hogy segítsenek a bajon. Azt mondották, adunk parlamentárizniust, alkotmányt, eltörüljük a jobbágyságot, a. középkori gazdasági berendezkedést és európai kultúrát teremtünk a Balkánon. De a hanyatló, középkorba sülyedt és középkori ikulturában élő Törökország nem tudta keresztülvinni az ifjú törökök törekvéseit. Megtörtek ezek a török feudális urak ellenállásán, vagy közömbösségén. És feltár- ' tózhatatlanul bekövetkezett az, .aminek be kellett következnie: a török feudális uralom kiszorítása a Balkánról. (A Balkán és a magyar nemzetiségi kérdés.) A reakciósok szeretik hangoztatni, hogy Törökország éppen azért vesztette el a hatalmát a Balkánon, mert az ifjutörökök hadat üzentek a feudálisoknak. Ha nem űznek ilyen veszedelmes progresszív politikát — mondják — akkor Törökország hatalmát nem sikerült volna megtömi. Kifejtettem, mennyire tudománytalan, elvakult 'és rosszakaratú állítás ez. Nem az ifjutörökök okozták Törökország pusztulását a Balkánról, hanem a íbalkán népei, melyek közösségük tudatánál ifogva eljutottak a fejlődésnek ahoz a fokához, hogy a többi egységes államok mintájára alakuljanak iki. De ez a. fejlődés1 imég nem áll meg ott, ahol most van. És ennél a pontnál, a délszlávok egységes állaimalkotásra irányuló törekvésén él a Balkán legújabb eseményei szorosan belekapcsolódnak nem a monarchia, nem is Ausztria, hanem legfőképpen Magyarország nemzetiségi politikájába. A ilélkvz|ávnek fejlődésével nagyon szorosan összefügg már a. magyar nemzetiségi kérdés. A tizenhat imillió délszláv közül hét millió Magyarországon él: túlnyomó részben horvátok és románok s gazdasági létünk érdeke, hogy •ezt a hét millió délszlávot Magyarországhoz kössük. A délszláv egység már is változásokat teremtett a politikáiban. Éppen a napokon a Neue Freue Presse, noha Horvátország Szent István koronája alá tartozik, fölhívta az osztrák politikusok figyelmét, hogy Horvátország iigyc.it most már föltétlenül rendezni kell. Meglepetés elsősorban Magyarországot fenyegeti. Nem minden olk nélkül történt, hogy Lukács László miniszterelnök néhány .nap előtt váratlanul azt a nyilatkozatot tette, hogy a magyar nemzetiségi politikában uj fordulat következik. Szükséges, hogy nemzetiségi politikánkat a demokratikus szellem és progresszív haladás jegyében folytassuk. Rá kellett mutatni a délszláv veszedelemre, inert Magyarországnak van félteni valója. Fiume elvesztése gazdasági katasztrófa lenne Magyarországra nézve és ezért kell a nemzetiségi kérdést nem Ausztriának, hanem Magyarországnak a kezébe venni és megoldani ugy, hogy gazdasági fejlődésünket veszedelem ne fenyegethesse. Jászi doktor beszéde nagy hatást tett a hallgatóságra. Percekig tapsolták Jászi Oszkárt, majd Hollós József dr. rövid záróbeszédében köszönetet mondott a szónokoknak élvezetes és tanulságos előadásáért. Végül kérte a közönséget, hogy az u.ionnan megalakult Társadalomtudományi Egyesületet belépésükkel támogassák, hogy a szegedi fiók minél szélesebb körű és minél eredményesebb működést fejthessen ki Szegeden és a környékén,— Auffenberg és Schemua. A hivatalos lap jelentése szerint a király Auffenberg Mór lovag volt közös hadügyminisztert hadseregfelügyelővé nevezte ki és elrendelte, hogy Schemua Balázs altábornagyot, a vezérkar volt fejét a 16. hadtest parancsnokságával bizzák ímeg. A német külügyi államtitkár halála. — Sorok Kiderlen-Waechterről. — (Saját tudósítónktól.) Stuttgartból jelentik: Kiderlen-Waechter német külügyi államtitkár ma reggel hét óra ötven perckor szivbénutás következtében meghűlt. A mai Németország egyik legnagyobb politikai tekintélye volt, rendkívül fontos pozíciójában egész Európa egyik legdöntőbb politikai faktora, Kiderlen-Waechter német külügyi államtitkár, aki ma reggel élete teljében, hirtelen és megdöbbentő váratlansággal meghalt és mély gyászba boritotta egész Németországot. A legutóbbi idők eseményeiben is nagy szerepe volt, mint Németország állásfoglalásának irányitója, tevékeny és döntő részt vett a béke fentartásában és az európai helyzetre egyáltalán nem lehet közömbös, hogy ki lesz az utóda és liogy aki lesz, az követi-e az általa inaugurált politikát és hogy sikerülui-e fog annak is Európának állandóan veszélyeztetett és egy idő óta hajszálon lógó békéjét fentartani. KiderlenWaechter megmutatta, hogy hivatott ember arra a helyre, ahol rövid működése alatt is felejthetetlen és nagy érdemeket szerzett, megmutatta, hogy azok közé a politikusok közé tartozik, akiknek erejük is van, hivatottságuk is azokhoz a magasabb szempontokhoz, amelyek kell, hogy egy oilyan fontos politiai pozíciójú ország, mint Németország külpolitikáját irányítsák. Kiderlen-Waechter a diplomáciai pályán töltötte el egész életét. Bukarestben volt először követ, azután egyre emelkedett a 'karrierje. Pétervárott volt nagykövet, majd utoljára Parisban képviselte a német birodalmat és itt a legnagyobb sikerrel töltötte be a legnehezebb és legdíszesebb diplomáciai küldetést: a német nagykövet pozícióját Párisban. A párisi német nagykövetségről ikerült a Wilhelmstrassóba, a német külügyminisztériumba. Mint külügyi államtitkárnak legnevezetesebb ténye az a zseniális diplomáciai munka volt, amellyel a Németország és Franciaország között háború nélkül, vér nélkül, bármelyik fél megalázása nélkül sikerült az égető és nehéz marokkói kérdést elintézni. A háború veszedelme már a levegőben volt — 1911-ben — egy szikra elég lett volna, hogy lángbaboruljon egész Európa és ő mindent elintézett. Kissingenben történt a döntő találkozás Kiderlen-Waechter és Cambon berlini nagykövet között. A külügyi államtitkár itt elismerte, hogy Németország az 1909-iki egyezség aláírásával Marokkót illetőleg mindenről lemondott, de hozzátette, hogy még mindig sok a függőben maradt nehézség, amit meg kell oldani. — Ha csak: kizárólag Marokkóról beszélünk — mondta Kiderlen-Waechter és ezek az emlékezetes szavai döntötték el akkor az egész helyzetet — soha se lesz megegyezés Németország és Franciaország között. Hozzon valami rózsás ajánlatot Párisból. i ? * ^ ^ A francia nagyikövet helyeselte ezt és a német külügyi államtitkár diplomáciai trükkje, ahogy azzal az elejtett csak szócskával a kompenzációk kérdését Franciaország kényelmetlensége nélkül szőnyegre hozta, elintézte a kérdést. A marokkói kérdést, amelyet lehetetlennek látszott békésen elintézni, megoldotta teljes sikerrel és ami fő, egy csöpp vér nélkül. Ez az ő legnagyobb sikere. S az ő érdeme volt az is, hogy lehető jó viszony útját egyengesse Németország és Anglia között is. Berlin, december 30. A gyászhír, Kiderlen-Waechter Alfréd államtitkár haláláról, nagy hirtelenséggel a kora délelőtti órákban elterjedt Berlinben s mindenütt nagy konsternációt keltett. Eleinte nem akartak hitelt adni a híresztelésnek, de hamarosan megérkezett Stuttgartból a hivatalos 'megerősítés, a haláleset részleteivel együtt. Kiderlen-Waechter a mult hétfőn utazott Stuttgartba, ahol évek óta tölteni szokta a karácsonyt nővérének, Gemmingen asszonynak családja körében. Az ünnepet friss egészségben, -a legjobb kedvvel töltötte az államtitkár. Pihenése közben hivatalos ügyeinek is szentelt időt, politikusokkal is tárgyalt, akik néhányszor fölkeresték. Pénteken este a würtembergi miniszterrel tárgyalt hosszabb ideig. A tanácskozást másnap folytatni akarták s a miniszter ép gjtban volt KiderlenAVaechterhez, amlikor értesítették a hirtelen beállott rosszullétről. Szombaton még erős reménységgel várták Kiderlen-Waechter állapotának jobbrafordultát. A szombati éjszaka azonban csalódást hozott s vasárnap egyre nőtt a veszedelem. Hétfőn reggel hét órakor az orvosok már tudták, hogy a katasztrófa közeledik s hét óra ötven perckor hirtelen beállott a halál. Az orvosi jelentés szerint KiderlenlWaechter szivibénulásban halt ímeg. Halálát táviratban jelentették a császári kabinetirodának és Bethmann-Hollweg birodalmi kancellárnak. Bethmann-Hollweg, amikor megkapta a hirt, könnyezve fölkiáltott: — Valóságos nemzeti csapás! Kiderlen-Waechter temetésére nagy előkészületeket tesznek. Előkelőségekből bizottságot alakítanak, amely a temetés rendezéséről gondoskodjék. A külföld hatalmas államférfijai és diplomatái között Magyarország kevésszámú barátai sorába számíthattuk Kiderlen-Waechter-1. Nemcsak érdeklődött a magyarság iránt, hanem igyekezett alaposan megismerni a mi bonyodalmas közjogi és politikai viszonyainkat. A magyar politikával közvetlenül sohasem volt konnexiéja, mert Kiderlen-Waechter betartotta a formákat, de ha alkalma kinálkozött, minidig igyekezett kimutatni őszinte magyarbarátságát, Néha szinte tüntetőleg hangsúlyozta rokonérzését velünk szemben. A mult év augusztus 2-án, amikor a svéd ujsági rók testületileg voltak Berlinben, a banketjükön egy magyar is megjelent. Ennek a magyar újságírónak köszöntésére válaszolva Kiderlen-Waechter rendkívül hizelgően nyilatkozott a magyarokról. A magyar gavallérságról beszélt s ezt mondotta: — Was gesellschaftliche Formen und Mamiere anbelangt, von Ihnen könnte manche Nation lemen, Egész diplomáciai pályafutása alatt, élénk összeköttetést tartott fönn a monarchia diplomatáival, akik közt igen sok kitűnő magyar mágnással1 megismerkedett. Ezekkel való barátságát féltve őrizte és mélyítette s a magyar diplomatákat nem egyszer látta vendégül asztalánál. Berlin, december 30. Az elhunyt külügyi államtitkár würtembergi családból származott, mely a nemességet 1868-ban kapta. Az 1870-iki hadjáratban mint önkéntes vett részt. 1884-ben második követségi titkárnak nevezték ki Párosba, ezt megelőzőleg Péterváron szolgált, mint az ottani német nagykövetség harmadik titkára, 1886-tól 1890-ig a konstantinápolyi nagykövetségnél szolgált, mire a külügyi hivatal politikai osztályába került. Ebbe az időbe esik Polsition szerkesztővel való párbaja, amikor az élclapok nevét Eulenburggal és Holsteinnal együtt emlegették. A párbajban Polstíon súlyosan megsebesült és mindkettőjüket várfogságra Ítélték, de Kiderlen-Waechter csak-