Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-28 / 115. szám

SzerKesztőség Kárász-utca 9, Előfizetési ár Szegeden Előfizetési ár vidéken Kiadóhivatal Kárász-utca 9 egész évre . K 24 — félévre.... K 12.— egész évre . K28-— félévre.... K 14 — Nappali-telefon: 305. negyedévre K 6'— egy hónapra K 2-— negyedévre K 7'— egy hónapra K 2'40 K iadóh 1 vataí 1-telefon : 305. Éjjeli-telefon: 10-83. Egyes szám ára 10 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Kiadó telefonja'.: 81. Szeged, 1912. I. évfolyam 115. szám. Szombat, december 28. Békesség. Az emberi önzésnek, a gyűlölködésnek, a telhetetlenségnek, a hazugságnak, a hatalomvágynak, az irigységnek és a kevélységnek valóságos orgiáit jegyezte föl ennek a szomorú esztendőnek megrendítő története. Népek haragja egymásra támadt. A földnek aránylag kicsiny területén majdnem egymillió ember gyülekezett össze és heteken, sőt hónapokon át, soha nem látott tömegekben gyilkolta egymást. Nemzetek megraholtak nemzeteket. A testvéri szeretet és a civilizáció volt a tárnadók jelszava. És sokkal több embert gyilkoltak le, mint amennyit fölszabadítottak. .A s.zeretet helyett a kapzsiság, a műveltség helyett, a durvaságot telepitették át más népek közé. Fölkerekedvén, hogy szabadságot vigyenek oda, ahol eddig szolgaság volt, nem átalották szolgasággal megfenyegetni ugyancsak szabadságra szomjazó más nemzeteket. Az emberiség helyzete olyan végtelen szomorú, hogy vannak körülmények, melyek közt még a háború is .a szeretet müve lehet. De ebben a háborúban csak az alacsony indulatok moraja hangzott és a szeretet Hallgatott. Az'év fordul és nem tudjuk még, a borzalmak végére jutottunk-e. Jó ideig attól kellett tartani, hogy a Balkán lángja átcsap mihozzánk és hogy a kis déli nemzetek versengéséből nagy világháború lesz. Most néhány nap óta reményekkel nézünk a jövő elé. A könnyek ugyan még sokáig fognak folyni. Sok jajszó hasogatja még a sziveket. De az ágyuk talán elnémulnak és a béke helyreáll. Az idő pedig be fogja gyógyítani a sebeket. Igy áll a szeretet ügye körülöttünk a világban. De még ennél is rosszabbul áll idebenn, szép hazánk rónáján és a Kárpátok völgyeiben. Itt nincs ugyan halálhörgés, nem folynak vérpatakok. De a gyűlölet itt is orgiákat ül és tombolva hasogat ott, ahol a szeretet egyesítő erejének kellene birodalmat ütni. Pártharcokban marcangolja magyar a magyart. És semmi sincs, ami távolabb állna a szeretettől, mint a pártok hatalmi tusája. Mert ebben nem arról van szó soha, hogy közérdekből mi jobb, mi, szebb, mi hasznosabb az emberek egy-egy nagy tömegének. Hanem mindig csak arról van szó, hogy egy elenyésző kis csoport önzésének mi hasznosabb. És van valami, ami a magyar belviszály erkölcsi rugóira nézve különösen jellemző. Mi ellen harcol az ellenzék? Az obstrukció letörése ellen? Hisz ő maga tíizzel-vassal törte le az ellene rendezett obstrukciót. Vagy a véderőreform ellen? Hiszen a paktumban ő kötelezte a nemzetet a létszámemelésre és a provizóriumban ő kinált több pénzt és több katonát. Vagy a kivételes törvények ellen? Hiszen azokat ő csinálta, ő fogadta el, ő hagyta utódjára örökbe. Vagy az adóreform ellen? Hiszen az is az ő alkotása és ö tiltakozott az életbeléptetés elhalasztása ellen még rövid két esztendő előtt. Vagy a választójogi reform ellen? Hiszen nem is tudja még, milyen reformot csinál a kormány, de azt tudja, hogy amit ő csinált, az volt a legrosszabb, amit ezen a téren elkövetni lehet. A megátalkodottság netovábbja az, ha a bűnös ember saját bűneit olvassa'emberbarátainak fejére. Ha ítélkezik mások fölött azért, amit ö maga százszorosan elkövetett. Ha arra, aki az ő saját müveinek terhét cipeli, ő dobja az első követ. Ezt a bűnt követi el a magyar ellenzék. És ezzel a bűnnel bontja meg nemzetének egységes sorait. Ezzel hangol testvér ellen testvért. Ezzel ritkítja és gyöngíti meg sorainkat akkor, amikor külső ellenségek foga vásik reánk. És mi mégis bizunk és várjuk a jobb jövőt. Hiszen annyival könnyebb szeretni, mint gyűlölni. Annyival jobb a jót mivelni, mint a rosszat. Annyival kellemesebb kibékülni, mint összeveszni. És tnég a jogos önzésnek is annyival több reményt nyújt a kölcsönös megértés, mint a végnélküli marakodás. Ha a szerb meg tudja érteni a törököt* ha az albán és a görög, a román és Cytherea. Irta: Edmond Jaloux. Mikor a vonat kirobogott a Nertlie alagutjából és miss Cytheres Goodrich megpillantotta a Földközi-tenger végtelenségét, a mely, mint valami azúr fal, szegte be a láthatárt s villogva csillogott a nap tüzes nyilaitól, egészen elérzékenyült. Hát valóság, igazán, hogy elhagyta Észak esős tájait s pár óra múlva ott lesz, csakugyan. SaintRaphaelben s meg fogja tudni, mi sors vár rá? Ez a gondolat könnyeket csalt ki szemeiből, az öröm, a bizalom, a szerelem könynyeit . . . Egy évvel ezelőtt hagyta el Cytherea Goodrich Londont, anyja és fivére, John társaságában. Johnnak ugyanis azt ajánlotta az orvos, hogy a telet töltse a Riviérán, mert a tél megviselné gyönge tüdejét. S mivel Cytherea még soha sem volt Anglia határain tul, mindjárt egészen másnak érezte magát, ebben az áttetsző, tiszta levegőben, az ismeretlen fák és növények közt, a kacér tenger láttára, mely ugy görgeti hullámait, mintha incselkednék s ugy játszik a tarajos rajtákkal. mint a macska a pamuttal . . . Alig telt bele néhány nap, Cytherea, aki szabadon járt-kelt, mint honíitársttői általában, megismerkedett egy francia fiatalemberrel, a!ki velük egy szállodában lakott. Ez a fiatalember, mivel igen kényes volt az egészsége, minden télen lerándult a Coted'Azur partjaira. Michel Euvrard barna volt és szikár, haja hullámosan omlott és szemei élénk tűzben égtek. Az irodalmi körökben elég jóhangzásu volt a neve, különösen két verses kötete: „A boldog árnyak" és a „Három grácia" révén. Nem érzem magam illetékesnek, hogy bírálatot mondjak ezekről a költeményekről; lehet, hogy jók, lehet, hogy rosszak. De azt igenis bátran állithatom, ami jellemét és lelkét illeti, Michel Euvrard igazi poéta volt. Szilaj lelkesedés lobogott benne s az átalakító képesség ritka adományával rendelkezett; ő is, mint don Quixote, valami elbűvölt világban élt s mint a gondolat alchimistája, színarannyá tudta változtatni mindazt, amit a mindenségiben látott. Neki a tenger valóságosan szirénektől volt népes, Saint Raphael délszaki fenyői alatt faunok tanyáztak s áz istenek örök ereje nehezedett a világra. < Cytherea, egy manchesteri ügyvéd leánya, mindezideig komoly, kizárólag csak kötelességeikkel törődő, meglehetősen rideg üzletemberek körében élt. Bár szépsége teljében virult, eddig mindössze egyetlen férfi udvarolt néki. Sámuel Hatch. egy okos, békés természetű, kissé gyermekes protestáns lelkész. Ilyen körülmény dk közt, lehet-e valami természetesebb, mint hogy miss Goodrich lelke tüzet fogott Michel Euvrard tüzes szavától, olthatatlanul lobogó fantáziájától? Egy este, mikor Cytherea [fölsietett a lépcsőn, hogy aludni térjen, Michel azt súgta oda neki, hogy jöjjön le utána a plage-ra. A leány eleinte habozott, végre beleegyezett. S lementek a viz mellé a sziklák közt s andalogva jártak a kavicsos tengerparton. Az éjszaka alig észrevehetően reszketett; a hullámok lágy ringással suhantak feléjük s nyomban rá aléltan omlottak vissza. A sarlóatlaku, egészen rózsaszínű hold leereszkedett a tenger felé, mintha odavágynők testvéreihez, a korallakhoz. A csillagok megszámlálhatatlan seregei, mint eleven, ezüstpiklkelyes halacskák nyüzsögtek az éjszaka nagy fekete hálójában. Cytherea eltűnődve gondolt hazája iködös, fagyasztó éjszakáira. Március első napjai rrjég alig köszöntöttek be s itt már enyhe tavasz volt. Valami ismeretlen, enyhe epedés lebegett a mimóza- és rózsaillattól terhes levegőben, elbágyadást, a boldogság vágyát oltva a lelkekbe. S Michel, aki lázasan beszélt, hirtelen térdre borult Cytherea előtt s megfogva a lány gyönge csuklóit, kényszeritette, hogy ledőljön a homokba. S ekkor szent és vad hevülettel azt mondta néki, hogy szereti, hogy soha mást nem tudta szeretni, csaik őt; valósággal elárasztotta az elkábult leányt a szerelem ezer lángoló szavával, amelyeket a tavasz, a tenger s egy szép nő közelsége gyújtanak föl egy szenvedélytől megrészegült férfi szivében . . . És miss Goodrich megfeledkezett Londonról, szüleiről, Sámuel Hateh-röl s azt felelte Michel Euvrardnák, hogy ő is szereti őt. Pár nap mülva elutazott . . . Most, hogy a vonat közeledett Toulon-