Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-20 / 110. szám

1912. december 14. DfiLMAGYARORSZÁG 307 körút, iközött.) Az ideiglenes rendezés alá kerülő utcák csoportjában vannak: a Fiizes-nitca, Szabadság-tér (a Füzes-utca és Szécsiutca között), a Dáni-utca, a Dorozsmaisor, a Teréz-utea és Téglagyá r-uteáig, a Dainijanics-utoa, valaxnennyi régi kőanyaggal; a a Festő-utca a Kálmán- és 'Maros-utcák között aszfaltjárdával, úgyszintén a. Sajkautca is, mig a Kecskeméti-u'toa és Tárogaióutca II. szakaszát idomított kővel burkolják. Az 1913. évi kövezési programi összes költsége 618567 korona. Az előadó arra kérte a közgyűlésit, utasítsa a tanácsot, liogy akkor, lia majd a teknikai és pénzügyi akadályok Leomlanak, a többi elsőrendű fontosságú utcarendezésekre nézve javaslatot terjeszthessem a közgyűlés elé. A helyettes polgáranesiter referálása után élénk vita kezdődött az utcáik rendezése fölött. Elsőnek Kovács József dr. bizottsági tag szólalt föl, aki' azt kifogásolta, hogy előbb kellene a. csatornázást keresztülvinni és csak azután fogjanak hozzá a kövertísiiez. A Hegrossza bb gazdasági elv — mondotta, — hogy folyton köveket ad el a város és folyton telkeket vesz. Ha a köveket megtartaná, sokkal jobban jönne ki, épp ugy, mint ahogy drága pénzért telkeket vásárol és kiderül, liogy nem is használhatja föl. Mint most is a tüzér!aktanyánál. A város telket vett-a tüzérlaktanya céljaira és most hoppon maradt, mert nem az kcl'l a haditostparauesnokiságnalk, hanem ... Lázár György dr. csenget: A kövezési programihoz tessék hozzászólni! Kovács: Én esalk ezzel is kidomborítani kívántam, hogy ha a kehieket nem adnánk el, nem kellene drága pénzért visszaszerezni és hozzá inéig nem is .alkalmasak az utcák burkolására. Kifogásokat emel. az aszfaltozás és a Magyar Aszfálttársaság munkái ellen. Bokor Pál helyettes: polgármester reflektál Kovács József dr. szavaira. Cáfolja az állításait, és azt mondja, hogy aki objektíve vizsgálja a dolgokat, meggyőződhetik ezen állitások ellaníkezőjéről, iniert seim az neon felel meg a valóságnak, hogy a város olcsóért eladja és drága pénzért szerzi vissza a kőanyagot, sain pedig az, hogy a Magyar Aszfatttársaság munkálatai rosszak. A kőanyagot éppen a megtakarítás szempontjából adja el la város a vállalkozónak, hogy ezáltal is olcsóbb költségvetést érjen el. Kormányos Benő dr. megjegyzi, hogy a Magyar Aszfalttársaság mostanában mindig precízen végzi el a inunk álatokat ós nem lehet kifogást emelni ellene. A fölszólalásána'k azonban nem ez a tulajdonképpeni célja. Kiegészítő indítványt kíván tenni a tanács javaslatához. Azt tapasztaljuik — mondotta — hogy az egyes utcákat kövekből, téglából össze-vissza burkolják és uinos semmi rendszer, amely a munkálatokat közelebbről irányítaná. A kiegészítő indítványa az, hogy elvileg mondja a közgyűlés, miszerint a nagykörúton belül minden járda aszfalttal burkolandó. Dobay Gyula dr. szóváteszi, liogy a kövezési program sok elsőrendű fontosságú utca ós tér rendezéséről egyáltalán nem gondoskodik. Követeli a Szent István-tér rendezését, ahol a víztorony ,miatt igen sok ; 'egeri megfordul, de az a tér mégis egyik legelhanyagoltabb része Szegednek. Ugyanilyen állapotban van az ujszegedi Tennesvári-ut, a .mely központi utvonala ennek a városrésznek. Ezt is be kell illeszteni a kövezési programiba. Tóth Mihály, Falta Marcel, Kiss Gyula, Tóth Imre és Boross József dr. bizottsági tagok rövid felszólalásai után az elnök a vitát berekeszti. Majd a következőket mondja: Azt látom, hogy a közgyűlés túlnyomó többsége a tanács javaslatát elfogadja . . . — Ugy van! — hangzik minden oldalról. — . . . ennélfogva az 1913. évi kövezési programot a tanács javaslata értelmében minden változtatás nélkül elfogadottnak jelentem ki. (Helyeslés.) Több tárgy meiin lévén, a közgyűlés ezzel végződött. — Minisztertanács. A kormány tagja ma délelőtt a miniszterelnökségi palotában Lukács László elnöklésóvell minisztertanácsra ültek össze, amelyen a kabinet valamanynyi tagja részt vett, A minisztertanács, a mely folyó ügyekkel foglalkozott, délután fái kettőig tartott. Az asszony: Igen. Hát...? Hát aztán? Én független és szabad asszony vagyok, aki senkinek sem tartozik elszámolni arról, mit csinál és hogyan él. Én elmondhatnám magának, hogy ez az én dolgom... ez az én szerelmem tisztább és szentebb, mint akármilyen házasság, de nem mondom. Hanem azt kérdezem: miért érdekli imagát ez az egész dolog? Miért bántja és miért boszantja magát ez az egész hir? Mi változott meg három nap óta? A férfi: Semmi. Az igaz. Az asszony: Hát akkor? Az erkölcs nevében van ellenem kifogása... az együttdolgozásunk ... a barátságaim ellen valamely aggodalma? A férfi: Ugyan kérem! Az asszony: Nem. Hiszen ezt tudtam. Ha én anélkül is nem lettem volna elég bátor, maga azzá tett volna. A hivatalos erkölcscsel maga nem törődik. Az erkölcs tehát nem. De a szerelem sem. Maga soha egy percig nem volt belém szerelmes. Ugy-e nem? A férfi: Nem. Az asszony: Nem. És ez igy volt rendben. Igy volt helyesen. Barátok voltunk. Társak voltunk egy szép, nagy munkában. Maga soha egy percig sem nézett rám vágyakozó szemmel, férfi-tekintettel; és ez jól volt igy. Különben is ... ugy tudom ... maga is mondta ... ebben a tekintetben ... el is volt ... el is van foglalva ... A férfi: Igen. Az asszony: Hát akkor mit akar? Miért veszi akkor tőlem rossz néven, ha én is élem a imagam életét? Mi különbség van kettőnk között? Miért nem tud igazságos lenni? Miért bont fel egy hasznos barátságot, miért szüntet meg egy derék munkára való szövetséget, amelyre magának is szüksége van? A férfi (fölkel, járkál, ideges, nem tud válaszolni). Az asszony (kissé fájdalmasan): Hát jó. Ahogy akarja. Legyen vége az egésznek. Egy széli és munkás barátságnak ... Magát nem lehet meggyőzni... A férfi (nagyon kinosnak érzi a helyzetet, rágja az ajkát és nem tud mit szólni). (Hosszú, fájdalmas hallgatás.) Az asszony (az energiája megfogyatkozott, meg van bántva, ugy érzi, megalázták, a hangja halk és sirós): Nem akar igazságos lenni. Nein tud igazságos lenni. A férfi (megsajnálja és mert maga is most jön rá arra, mit érez voitaképen, rögtön ki is mondja): Nézze... ne haragudjék rám Ez igy van: — én csakugyan nem szerettem magát soha, én mindig csak barátságosan akartam magával élni. De minden férfi őrzője annak az asszonynak, akivel sokat van együtt. És belénk neveltek annyi mindent ... És én is férfi vagyok. És amióta tudom, hogy maga szeret valakit és hogy az egész idő alatt, mig itt együtt voltunk, mindig szerette ... találkozott vele ... hazament hozzá, hogy most is hazamegy hozzá, amióta ezt meghallottam, rá se tudok nézni magára... Az asszony (kétségbeesve, megsebezve): De .miért? Mi különbség van kettőnk között? Miért nem éreztem én soha azt, miért nem csökkentette az én barátságomat az, hogy magának .más asszonyokkal van dolga, hogy innen más asszonyokhoz megy és ha idejön, más asszonytól jön? Mi különbség van kettőnk között? A férfi: Csak az a különbség, csak az a kis különbség van ... csak az a rettenetes nagy különbség van, hogy én férfi vagyok és maga asszony. Békehangok mindenfelől. — Pasics nyilatkozata. — Szerbia engedményeket kinál az Adriai-kikötőért. — Jovanovics szerb követ Bécsben. — Megindulnak a tárgyalások Belgrád és a császárváros között. — A londoni békekonferenciát pénteken fejezik be, eddig a vitás kérdéseket simán elintézték. — (Saját tudósitónktól.) A Szerbiával való konfliktus annyira enyhült, hogy minden valószinüség szerint néhány nap múlva közvetlen tárgyalás fog megindulni a két ellenséges főváros: Bécs és Belgrád között. Bécs jelentések szerint ugyan Szerbia még nem mondott le az Adriai kikötőkről, de engedményeket kinál ennek ellenében. Egy londoni jelentés viszont azt újságolja, hogy az osztrák-magyar—szerb konfliktus megoldódott. Szerbia lemondott adriai igényeiről és elismeri Albánia függetlenségét. Valószinü azonban, hogy a londoni lapnak ez az értesülése nem bir annyi alappal, mint a bécsi jelentések. Annyi bizonyos, hogy Szerbia harcias készsége csökkent és provokáló magatartását jónak látta félretenni. Bécsből jelentik: A „Südslavische Correspondenz" közli, hogy nagy a valószínűsége annak, miszerint a monarchia és Szerbia között fölmerült ellentétek békésen fognak elsimulni, Szerbiának ezt a magatartását a belgrádi orosz és francia követek magatartása idézte elő, akik utóbb azt a tanácsot adták a szerb kormánynak, mérsékletet tanúsítson. Az orosz és szerb követeknek e felhívása értelmében Pasics miniszterelnök hivatalos nyilatkozatot fog tenni a közeli napokban s ez lesz a megoldás alapja. Jovanovics bécsi szerb követ meghatalmazásának átadásakor audiencián jelen meg a király előtt, azután majd a külügyminiszternek bemutatja Szerbia javaslatait. Ezen az alapon indulnának meg a tárgyalások Bécs és Belgrád között. Bécsből jelentik: Massarik képviselőt legutóbbi látogatása alkalmával arra kérte Pasics miniszterelnök, hogy közölje Berchtold gróf közös külügyminiszterrel Szerbia arra való készségét, miszerint jóviszonyba akar lépni a szomszédos monarchiával. To vábbá jelentse ki Berchtoldnak, hogy ha a monarchia megadja az adriai kikötőt, Szerbia hajlandó a következő engedményeket tenni: 1. Kötelezi magát, hogy az Adriai-tengerhez vezető vasút kiépitéséház szükségees anyagot a monarchiától szerzi be. 2. A háború után szükséges kölcsönt a monarchia pénzpiacain helyezi el. 3. A monarchia ipari érdekeit elsősorban figyelembe fogja venni. 4. Megújítja az 1917. évben lejáró kereskedelmi szerződést. Massarik közölte ezeket a feltételeket Berchtold gróffal, aki kitérő választ adott. Ebből arra lehet következtetni, hogy a külügyminiszter ezeket a feltételeket nem tartja elfogadhatóaknak. Prága, december 19. A Národni Liszti belgrádi tudósitója beszélt Pasics miniszterelnökkel, ki az újságírónak ezt mondta: — A mi érdekünk, hogy a Balkánon legutóbb történt események után Ausztriával és Magyarországgal jó viszonyban éljünk, mert a monarchia sokat segíthet ne-