Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-19 / 109. szám

S ze.r Ke s z tő ség Kárász-utca 9. Nappali-telefon: 305. Éjjeli-telefon: 10-83. Előfizetési ár Szegeden egész évre . K24-— íélévre K 12-— negyedévre K 6-— egy hónapra K 2-— Egyes szóm ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28 — félévre.... K 14 — negyedévre K 7 — egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. J J9.W19Í1 RS}S2£Ö?5 adóhivatal Kirm-atca • •••a Kiadóhivatali-te!efon|. 305. Kiadóltelefonjah Szeaed, 1912. I. évfolyam (09. szám. Csütörtök, december 19 ' " • ' • ' 'V-M '-FI ' Lezárt akták. Sándor Pál az adóreform ellen megindult akció jogossága mellett igy érvelt és ebben az argumentációban nem csupán a szónok álláspontja, hanem az egész mozgalom intézőinek felfogása jut kifejezésre: — A jelenlegi pénzügyminiszter egyike a monarchia legnagyobb pénzügyi kapacitásainak. Ebben a kérdésben azonban nem volt politikus. Ha Teleszky annak a küldöttségnek, amelyik tőle az adóreform elhalasztását kérelmezte, nem adott volna egyenes, elutasító választ, hanem valami olyant mondott volna, hogy ö a dolgot meg fogja fontolni, s azután koncedálta volna azt, amit ma ő maga javasol, akkor a mozgalom elült volna. Ez az argumentáció erős kritikája annak az egész akciónak, melynek Sándor Pál szószólójául szegődött. Mert megcáfolhatatlan tény az, hogy ha az, amit a miniszter koncedál, érdemi tekintetben alkalmas arra, hogy megnyugtatölag hasson, akkor azt, legalább Sándor Pálnak, de mindazoknak is, akik mögötte állanak, el kellett volna fogadniok, mert ha valamiben, ugy egy zsebkérdésben, valóban nem a forma, hanem a lényeg a döntő. Ezt az érvet tehát a kormány és a többség álláspontjának erősitésére vindikáljuk, mert ez beismerését tartalmazza annak, hogy lényegi kifogás a pénzügyminiszter konceszsziójának reális értéke ellen bizony nem emelhető. Hogy Teleszky János nem volt politikus? Olyan meggyőzően, olyan keresetlenül, de egyúttal olyan csattanósan adta meg erre a napok óta előszeretettel terjesztett vádra a pénzügyminiszter a választ! — Beismerem, hogy talán politikailag nem ítéltem meg helyesen a szituációt, amikor annak a küldöttségnek megmondtam az igazat. Én azonban azt hiszem, hogy ha alkalmam lesz még hosszabb ideig ezen a helyen ülni, talán sikerülni fog nekem a Házat és az ország közvéleményét meggyőznöm arról, hogy egy pénzügyminiszter részéről mégis a leghelyesebb politika, ha mindig az igazat mondja! íme, szembeállítva a két álláspont. Ítélje meg bárki, kinek részén van az igazság! De ennek természetesen azokra, akik az egész mozgalmat a saját hiuságuk, vagy egyéb mellékes taktikai célok szerint intézték — s itt nem Sándor Pálra célozunk — nem lehet és nincs is hatása. Egyébiránt, haja kontroverz kérdést, amely végeredményben mégis csak az, vájjon oka van-e a közönségnek az uj adótörvényektől félni, tárgyi érvek döntenék el, ugy ma már, a pénzügyminiszter pártértekezlet és képviselőházi beszéde után, a kérdés tisztázva volna. De mi tudjuk azt, hogy a teoretikus érvek a teljes megnyugtatást itt meg nem hozhatják. Még normális viszonyok között sem. Még kevésbé ma, amikor az emberek egy fokkal fogékonyabbak a riasztó jelszavak iránt, melyek hangoztatásában nagy számban vannak olyanok is, akik talán az uj törvényeket el sem olvasták avagy a legjobb esetben a kijátszásuk lehetőségének szempontjából tanulmányozták. S teljesen a megnyugtatást itt majd csak az hozhatja meg, ha a polgárság a saját adókönyvecskéjéből fog róla meggyőződni, hogy vele méltánytalanság nem történik. Akkor azután vége is lesz a jelszavak szuggesztív hatásának és Sándor Pálnak is helyeselnie kell a pénzügyminiszternek azt a felfogását, hogy az uj törvények mielőbbi életbelépése már csak azért is célszerű, mert az a nagy izgalom és az a nagy bizalmatlanság, mely e törvények hatását illetőleg uralkodik, el fog oszolni, mihelyt az első kivetés eredményei igazolni fogják, hogy ez az adóreform kevesebbet jövedelmez, mint a mai adórendszer. Hogy a lényegnél maradjunk tovább is, fölvetjük már most azt a kérdést, vájjon van-e kilátása arra, hogy az adóreform az 1913-ik évben életbelép jen? Hegedűs Lóránt, a . referens, az ő élvezetes előadásában e tekintetben -erős szkepszissel nyilatkozott. Nem hiszi, hogy a jövő esztendő első felében a gazdasági helyzet olyan gyökeresen megváltozzék, hogy az uj törvények életbeléptetésére sor kerüljön. A pénzügyminiszter optimisztikusabb. ö bízik a gazdasági viszonyok gyors javulásában. És mi kérdezzük, hogy vájjon a mai sivár pénzügyi és gazdasági szituációban Bábi és az elefántja. Irta: Szemere György. III. Berci ígéretéhez képest felkötötte a nagy orrot: beállott elefántnak a Bábi mellé. Jöttek az udvarlók: barnák és szőkék, bajszosak és pofaszakállasak, de lettek légyen bármilyenek, Berci nem tett különbséget közöttük, szellemi fölényével agyon alkabnatlankodta válogatás nélkül valamenynyit. És csodálatos! Bábi nem haragudott érte, sőt kitűnően mulatott a tudós elefánt elmés, bohó fogásain. S bámulta azt a hűséges kitartást, amit a gazdája érdekében kifejtett. — Maga megfizethetetlen barátja Kazinak — dicsérte meg egyszer — és én ennek nagyon örüliik, ímert azt bizonyltja, liogy mégis kell a Kaziban valaminek lenni, hogy ugy szereti. — Azért keli benne valaminek lenni, mert én szeretem? — kérdezi Berci és megvillan a szeme. — Azért... — Akkor — konstatálja Berci boldogan és vakmerően — akkor maga igen soivra becsül engem s igen kevésre őt. Bábi elpirult. De nem tudott hazudni. — Lehet... Berci szivét boldogító melegség járta át. Régen tetszett neki az elmés, előkelő leány, ám, mint udvarló, nem tudta megközelíteni se... ö csak egy közepes íeketekörmü falusi zsentri, — a leány előkelő, mint egy kalendárium; ő rut, miként az északi szélvész, sánta, mint a Lesage ördöge, — a leány ha nem is épen szép, karcsú, mint a nádszál és a szeme oly fényes, oly okos!... Nemhogy udvarlásra, de megközelítésre sem volt Bercinek semminemű jogcíme, mindaddig, mig a kegyes sors, illetve Kazi, elefántot nem csinált belőle. Szerencsére annak mindenki jó, még Berci is. A bárói mamának sem volt ellene kifogása. Elefánt, hát elefánt. Annál nem baj, liogy hiba csúszott a családfájába, ugy sem lesz belőle se férj, se főrendiházi tag. Tehát, amiből mint udvarlót, kipenderitették volna rövid uton: mégnyílt a virágos kert kapuja az elefánt előtt. S a rózsatőt, amit rég szivébe plántált, most már szabadon ápolhatta szelleme harmatján, lelke fényességén. És íme, nem hiába ápolta. Kinyílt a báróleány fehér arcán a szerelem rózsája... Berci utána nyúlt mohón. — Bábi. édes szivem, ne nehezteljen reám, ha egy tanácsot adok. A leány nem szólt semmit, csak a fejét rázta. , — Az a tanácsom: olyan férjet ne válasszon magának, akit kevésre becsül. — De... — Legyen az én párom. — De... — Akarom. Kemény férfi volt Berci; menten kifejezte akaratát tettel >is. Átkarolta a remegő leányt és addig csókolta, mig megnyilatkozott. • ' • ? ? — Én is akarom. IV. Jól van: akarhatták ők ketten, de bezzeg. nem akarta a mama. A mama azt hitte, megbolondult a leánya. — Szerencsétlen, mi lelt?! Hisz az az ember rut és alacsony faimilia. ' -- De szép a lelke és emelkedett a szelleme — ellenveté a szerelmes leány. — Tudod-e, bogy mosóné volt az édesanyja? ... — Azt is tudom, milyen mosóné. . — Az mindegy ... — Nem mindegy, mama, mert az az asszony csak addig mosott a kezével, amig férjhez nem ment, azontúl a lelkével mosott. Azért olyan fehér a Berci jelleme. — Oh, te... te!... — A felesége leszek. -- — Soha! A leány nem válaszolt. Közölte Bercivel anyja ellenkezését. — Mitévők legyünk? ... Magára bizom.