Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-17 / 107. szám

8 DÉLMAGYARORSZAG 1912. D3C3TNB3R 17. HIREK Szegedi kalendárium. IDŐ: A meteorológiai inté­zet jelentése szerint: Lé­jd fffff I nyegtefm hőváhtozásisgl, M X I helyenként csapadékkal I még nyugtalan idő várha­tó. Sürgönyprognózis: Vál­tozékony, enyhe, elvétve csapadék. Déli hőmérséklet: 9.4 C volt. A VÁROSHÁZÁN: délelőtt 10—l-ig fo­gad a polgármester, a főkapitány pedig 11—l-ig. A KÖZKÓRHÁZBAN: A beteg látoga­tási idő délután 1—3-ig tart. SOMOGYI KÖNYVTÁR: Nyitva dél­előtt 10—l-ig, délután 4—7-ig. VÁROSI SZÍNHÁZ: Este 8 órakor „Leányvásár". URÁNIA-SZÍNHÁZ, előadás kezdete 6 órakor. Előadásra kerül „Manón Lescaut" dráma három felvonásban. VASS-MOZI, délután hattól kezdve „Osztrigás Miéi", Feydeau bohózata és más darab. Csáky Albin halála. (Saját tudósitónktól.) Vasárnap hajnal­ban, három óra ötven perckor az Andrássy­uton levő villájában hetvenegy éves korában örök álomra hunyta le szemét Csáky Albin gróf, vélt vallás- és közoktatásügyi minisz­ter és a főrendiház volt elnöke. Sokáig volt beteg és sokáig viaskodott a halállal. Ma dél­után három órakor szentelték be holttestét, azután elszállították Szepesmindszentre, a hol holnap délelőtt Isz a temetése. Halála országszerte igaz részvétet kelt ós mélyen sújtott családja tömegével kapja a részvét­nyilatkozatokat. A király a következő táv­iratot küldte az elhunyt özvegyének: A legmélyebb sajnálattal értesültem férje elhunytáról. A megboldogultban ki­próbált kedvelt hívemet veszítettem el, ki a közügyeknek szentelt élete folyamán ne­kem és az országnak sok kiváló szolgálatot tett. Emlékét hálás kegyelettel fogom megőrizni. Fogadja Ön, valamint a gyá­szoló család többi tagja legbensőbb részvé­tem biztosítását. Ferencz József. Ezek a meleghangú királyi szavak elis­merése annak a munkának, melyet az el­hunyt huszonnégy éves kora, óta, mikor mint Szepesmegyének egyik képviselője a közpá­lyára lépett, a közjó érdekében végzett. Az­óta egyre fokozódott mértékben szerezte meg magának az általános rokonérzést, a közte­kintélyt és politikai egyéniségének súlya mindegyre növekedett. Következetes volt min dig, bátor a cselekvésiben és elsőrendű té­nyező a közéletben. Emlékezetes még elszánt föllépése az egy­házpolitikai kérdések idején, aminthogy mint kultuszminiszter mindenben szakit ott elődjé­nek halogató, félénk rendszeré vél és sok üd­vös reifiormot teremtett meg. Amikor a főren­diház radikális egyházpolitikai javaslatait visszautasította, ott hagyta a miniszterséget és évekig visszavonulva élt. De a király bi­zalma a főrendiház elnökévé nevezte ki. A koalíció idejében iámét visszavonult a köz­élettől és a nemzeti munkaipárt megalakulá­sa. után újra ő lett a főrendiház elnöke. Er­ről a méltóságáról betegsége miatt köszönt le, amely egyre jobban elhatalmasodott. Utolsó kívánsága az volt, hogy temeté­se minden hivalkodás tói s fényűzéstől men­ten, a legnagyobb csöndben menjen végbe s koporsójára ne helyezzenek drága koszorút, hanem az erre szánt összeget fordítsák jóté­konyoélra. Az elhunyt végóhaja szerint cse­lekedtek hozzátartozói. —• Tisztújító közgyűlés a zsidóegyesü­ben. A szegedi zsidó nőegyesület vasárnap délután tartotta meg közgyűlését. Igen élénk érdeklődés nyilvánult meg a tagok részéről, különösen azért, inert tisztujitásról is volt szó. Mivel özvegy Holtzer Jákabné elnök be­tegsége miatt nem vehetett részt, igy özvegy Fóliák Lajosaié dr.-né alélnöknő vezette a közgyűlést. Elparentálta a közgyűlés a emuit napokban elhunyt özvegy Szivessy Józsefnét. Az egyesület ügyésze, Barta Dezső dr. ismer­tette az egyesület bárom évi történetének főbb mozzanatait, hangsúlyozta az elért rend kívüli fényes eredményt, különösen azt, hogy rövid idő alatt a tagok száma megkétszere­ződött. Ezután megejtette a közgyűlés a tisztújítást. Kállai Márkné egyesületi tag in­dítványára-a közgyűlés az elöljáróságot egy­hangú lelkesedéssel három évre újra megvá­lasztotta. Elnök özvegy Holtzer Jakabné, al­elnök özvegy Pollók Lajos dr.-né ós Kiss Mónié, nőegyasületi. pénztáros Vajda Sán­dorné, árvaalapi pénztáros özvegy Patzauer Miksáné, árvaalapi ellenőr Özvegy Biedl Adolfné, ügyész Barta Dezső dr. lett. Az öz­vegy Szabó Jakabné elköltözésével megüre­sedett nőegyesületi ellenőri állásra a közgyű­lés szavazattöbbséggel Benedikt Ferencnél választotta meg. A választmány tagjai közé egyhangú választással bekerültek: Berger Mérné, Fellegi Lajosné, bástyái Holtzer Ala­dárné, Moreno Károlyné és Szécsi Ödönné. Számvizsgáló-bizottsági tagok lettek: Kállai Márkné, Kun Bertalanná, Pártos Simonná dr.-né, Rózsa Mibályné, Ungár Benőné, öz­vegy Várnay Lipótné, Winkler Mónié ós May Gyula. Özvegy Pollák Lajosné dr.-né az elöljáróság nevében (köszönetet mondott ezután a közgyűlésnek azért a megtisztelő bizalmáért, amellyel az elöljáróság tagjait egyhangú lelkesedéssel megválasztotta. ígé­ri, hogy az elöljáróság főtörekyése nnint ed­dig, a jövőben is az egyesület felvirágoztatá­sa és a szegények nyomorának hathatós eny­hítése lesz. A közgyűlés elhatározta, hogy ez idén a háborús viszonyokra való tekin­tettel nem rendez semmiféle mulatságot, ha­nem a szükséges összeget gyűjtés utján te­remti elő. Barta Dezső dr. ügyész indítványá­ra az egyesületi tagok küldöttségileg keres­ték föl a betegen fekvő elnököt, özvegy Holt­zer Jakahnét, hogy őt a lelkes megválasztá­sáról élőszóval értesitsék és ebből az alkalom­hói üdvözöljék. — A fogadalmi templom bizottság ülése. A szegedi fogadalmi templom-bizottság ked­den délelőtt tizenegy órára hirdetett ülését délután öt órára halasztották, mert délelőtt Hazai Samu báró honvédelmi miniszter Lá­zár György dr. polgármesterrel értekezik a tüzérlaktanya ügyében. — A szegedi Vörös Kereszt akciója. A Szegedi Vörös Kereszt Egyesület háború esetére 12 súlyos sebesült részére kórházat rendezett be a Szeged vasúti állomáson, hol a betegeket a sajátjából látja el élelemmel; köz- és magán épül etekben eddig 1257 megse­besített harcos kórházi ápolással biztosította, végül egy 200 ágyas tábori egészségügyi osz­tagot szervezett, melyet Worzikovsziky Ká­rolyné elnök vezetésével 40 szegedi úrnő lát el s gondoz a harcvonal közvetlen közelében s ennek a. fölszereléséhez 5000 koronával já­rult. Ápolónői tanfolyamot is szervezett, a melyen Turcsányi Imre dr., Illés Imre dr. és Szmollény Nándor tartottak előadásokat. Az elméleti előadásokat Illés Imre dr. törzsorvos egészítette ki a gyakorlati teendőkkel s álta­lán Illés Imre dr. törzsorvos oly kiváló mun­kásságot ifiejtett ki az ápolónői tanfolyam körül, hogy a vörös kereszt egyesület legmé­lyebb háláját tolmácsolta eredményes buz­galmáért. A szombati elnöki ülésen a Szegedi Vörös Kereszt Egyesület 100 koronát utalt ki avtováci katonáink karácsonyi megseegité­sére. A cisapatkórházi ápolónői tanfolyamion résztvett úrhölgyek ápolónői (tanfolyamon) bizonyítványt kapnák, mely most készül. A szombati ülésen Worzikovszky Károlyné, Ve­ress Károly elnökök, Horváth Lajosné alel­nök, Vészits Lajosné, Szmollény Nándor, Il­lés Imre dr. ós Somogyi Szilveszter dr. vet­tek részt. — Szegedi orvosok közgyűlése. A sze­gedi orvos-egyesület csütörtökön este hat órakor tartja a Kass-Vigadóban közgyűlé­sét. . •' — Háziipari vásár. A Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület, amely az utóbbi években a délvidék háziiparának fej­lesztéséért elismerésre méltó és már eddig is szép eredménnyel járó munkásságot fejt ki háziipari vásárt rendezett az Iparmüvszeti Múzeum. I. emeleti dísztermiében. A vásárt pénteken délben nyitotta meg előkelő kö­zönség jelenlétében bárói Dániel Ernőné, a DMKE lnö 1 gy bizottságának elnöke, akit mint házigazda Badisics Jenő, a muzeum igazga­tója fogaid ott. A vásáron a magyar háziipar művészi értékű termékei kerülnek eladásra. Hatalmas gyűjtemény nyel van képviselve az Izabella főhercegnő védnöksége alatt álló po­zsonyi háziipari egyesület, amelynek remek hímzései, népies motívumokkal ötletesen di­szitett teritői, retiiküljei, stb., nagy tetszést arattak. Szécsénné Nagy Etelka viert csipkéi régi ismerősei a hölgy közönségnek. Az idén is feltűnnek finomiságukkal és tökéletes kivi­telükkel, aminek révén a külföldről belhozott csipkéket értékben messze túlszárnyalják, A Szontágh nővéreknek sdkszor dicsért esetneki csipkéi is szép kollekcióval vannak képvisel­ve. A délvidék specialitása, a szin gazdag to­rontáli szőttesek, kellemes harmóniában so­rakoznak a. terem falain. A vásár feltűnő új­donságai a DMKE szegődi központi háziipari telepén Nagy Ida. vezetésével és tervei sze­rint készült gyöngy ruhadliszek. A DMKE érdeme, hogy ezt az uj liáziipart, amelj Franciaországban tízezreknek ad kenyeret, nálunk meghonosította. A szegedi telep rö­vid fennállása óta gyönyörű eredményeket ért el, aminek a vásáron bemutatott szebbnél szebb gyöngyhorgolással készült holmik: gallérok, sálok, teljes kész ruhadiszek, hiú­zok, plaszt ironok stb., legmiegyőzőbb bizonyí­tékai. Igazán kívánatos, hogy a magyar di­vattárukereskedők ezt a kulturális ós gazda­sági szempontból egyaránt fontos ügyét me­legen felkarolják ós a DMKE törekvéseit támogassák. Nagy Ida szegedi tanít ványai közül nagy tetszést arattak a gyöngymunká­val: Faragóné Gseh Erzsi, Szécsi Mariska, Erzsi, Kamoesay Ida, Nagy Margit, Zsiros Róza, Merle Erzsi és még többen. — A szegedi kereskedők gyűlése. A szegedi kereskedők egyesülete vasárnap dél­után rendkívüli ülést tartott. Az ülésen java­részben .megválasztották a régi tisztikart, amely után Kormányos Benő dr. előadást tartott az uj adóreformról. Az előadást rö­vid vita követte, amely után elhatározták, hogy az egyesületben a tél folyamán keres­kedelmi és gazdasági ügyekről fölolvasáso­kat rendeznek. Az egyesület Vázsonyi Vil­mos dr.-t az adóreform elhalasztása érde­kében inditott mozgalom sikere alkalmából a következő táviratban üdvözölte: Vázsonyi Vilmos, Budapest. Szegedi Kereskedők Egye­sülete ma tartott rendkiviili közgyűlése át­szellemült lelkesedéssel köszönti Nagyságo­dat azon alkalomból, hogy a küszöbön levő uj adóteher életrekeltét hazánk agonizáló kereskedelme'és ipara érdekében megállítani méltóztatott. Fegyvertársai iránt is bizalommal el­telve vagyunk hazafias üdvözlettel Lövész, elnök. i Az egyesület titkárául megválasztották Pásztor József szerkesztőt. — Népszerű műszaki előadások. Va­sárnap, december 15-én rendezte a szegedi Mlérnök ós Épitészegycsület második népsze­rű műszaki előadását, melyen Jeseh László fölsőipariskolai tanár a városháza közgyűlési termében diszies és nagyszámú közönség előtt a magas feszültségű áramaikat mutatta be. A közönség az előadást nagy érdeklődéssel hall­gatta ós az előadónak szép kísérleteit több ízben tapssiaíl honorálta. Különösen szépek voltak a kísérletek, melyeikben a magas fe­szültségű áramok világító hatásait látta a közönség. Január folyamán ujabb előadás lesz, melyen Clementis László felső iparis­kolai tanár a gőzgép történetét fogja elő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom