Délmagyarország, 1912. november (1. évfolyam, 69-93. szám)
1912-11-19 / 83. szám
8 * DÉLMAGYARORSZÁG 1912. november 16. Szegedi szociálisták a háboru ellen. A szociáldemokrata párt egész Európában tüntetéseket rendez a háboru ellen, ezúttal — - aktuális helyzet — a balkáni és a fenyegető európai háboru ellen. A magyarországi szociáldemokrata párt természetesen csatlakozott a külföldi tüntetésekhez és az egész országban rendez tüntető napokat. Szegeden most vasárnap tartották meg a népes gyűlést. A szónokok a balkáni eseményeket s a magyar-osztrák-szerb konfliktust tárgyalták. Határozati javaslatot fogadtak el, a melyben tiltakoztak a háboru ellen. A népgyűlésnek Semmi kiemelkedő pontja nem volt, ezúttal is, mint rendesen, példás rendben oszolt szét a tömeg. — Iskolalátogatás. Kirchner Béla főigazgató, aki a kereskedelmi iskolai ügyek szakreferense a közoktatásügyi minisztériumban, szombaton délelőtt meglátogatta a városi felsőkereskedelmi iskolát. Megtekintette az iskola elhelyezését és felszerelését, meggyőződött arról, hogy a leány osztály a miniszteri kívánalmaknak megfelelően van elhelyezve és elkülönítve. Tapasztalatairól a minisztériumban referálni fog, igy az iskola ügyeinek végleges tisztázása t rövid belül remélhető. — Rónay Jenő gyásza. Zombori Rónay Jenő országgyűlési képviselőt gyász érte: egyik fia, a tizenhárom éves Miklós meghalt. A család az alábbi gyászjelentésben jelenti be a szomorú eseményt: Zombori Rónay Jenő és neje született viszági Patyánszky Olga ugy saját, mint gyermekeik Gyiria, Imre, Dénes és Magda, valamint Zombori Rónay Cili és Vilma, nemkülönben Zombori Rónay Ernő nevében, fájdalomtól megtört szívvel tudatják, liogy fieledihietlen kis fiuk, illetve testvérjük és unoka-öcesük Zombori Rónay Miklós Theresiamuni növendék rövid szenvedés után életének 13-ik évében hirtelen elhalálozott. Az Istenben boldogultnak hnlt tetemei vasárnap a Theresianumi kápolnában történő beszentelés után Kiszomborra szállíttatnak, hol kedden, november 19-én fognak délután 3 órakor tartandó ujahbi heszentelés és egyházi szertartás után családi sírboltba örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent mise áldozat Kiszomborban 19-én és 20-án délelőtt 10 órakor lesz. — Elnökváltozás a gazdasági egyesületben. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület igazgató-választmánya ma délelőtt ülést tartott, amelyen Rubinek Gyula igazgató bejelentette Károly Mihály grófnak az elnöki állásról való lemondását és a tanács nevében javasolta, hogy a lemondást a választmány vegye tudomásul. Bujanovics Sándor, aki az ülésen elnökölt, nagy elismeréssel szólt Károlyi Mihály gróf munkásságáról és javasolta, hogy a lemondás tudomásulvételével a lemondott elnök érdemeit jegyzőkönyvben örökítsék meg és működéséért fejezze ki köszönetét az egyesület. Bujanovics javaslatait a választmány egyhangúan magáévá tette. A bemutatott jelentések letárgyalása után a választmány értekezletté alakult át. amely elnökké Bujanovics Sándort, alelnökké Zselénski Róbert grófot, Pallavicini Ede őrgrófot és Osztroluczky Miklós. nyugalmazott főispánt jelölte. A közgyűlés december 21-én lesz. — Védekezzünk a terjedő kolera ellen! A hanyatló török hatalom félelmetes segifőesapatot kapott Ázsiából. A vén földrész, ahol valaha az európai törökök bölcsője ringott, szorongatott gyermekeinek védelmére csatasorba állította a kolerát, mely a hadviselő felék mindenikénél százszámra szedi naponta áldozatát. A Balkán-félsziget mostani bénult vasúti forgalmánál a fólelmees ragadós betegség talán nem jelent közvetetten veszedelmet a környező országok lakosságára nézve. De ijesztővé lesz a helyzet, akkor, ha majd fölüti a betegség a fejét a velünk határos területeken is: Szerbiában és az Al-Duna vonalán. Jó tenne, ha az állam már most óvóintézkedést tenni az ázsiai veszedelem ellen, nehogy a betegség váratlanul sújtson le a mi népünkre is. — A Torontál vármegyei nábobok. Torontál vármegye, a nábobok hazája, egész sorozatot produkál nemcsak az ezer, hanem a tiz- és buszezer holdas nagybirtokosokból. Csekonics Endre grófnak egy tagban van 35,187 hold földje; Harnoncourt Fólixué grófné örököseinek 19.267; San Marco hercegnének 12.000; Náhó Sándor grófnak 9000 és Csávossy Gyula báró örököseinek pedig 8000 holdja van. A torontáli nábobok névsora a következő: Baicli István báró Bocsár 1270, Tiszahegyes 3302. Batthyány László gróf Oroszlámos 7205, Valkány 1386, Csávossy Béla Gsávos 1648, Györgyiháza 1186. Csávossy Gyula báró Berekszónémeti 1038, Csene 859, Fény 2334, Györgyháza 1000, Ivánd 1491, Papd 1727 hold. Csekonics Endre gróf Csernye 242, Csősztetek 8974, Magyarcsenye 11.014, Nagytárnok 659, Németcsernye 14.262. Csekonics Sándor gróf Szőllősudvarnok 3155. Dániel Ernő báró Felsőelemér 2114, Nagygáj 5041. Dániel László Kanak 1462, Tolvád 2230. Dániel Pál 01 éc 2141. Braxter Brúnó Nagytárnok 561, Bégaszentgyörgy 494. Dutka Géza báró Ernőháza 1359. Dungyerszky Lázár Törökbecse 3959. Dungyerszky Lázár és Olga Istvánvölgy 4325. Gerliczy Ferenc báró Deszk 5326, Kiszombor 504, Gerliczy Félix báró Deszk 1752. Gudenus Hiugóné báróné Gád 2469. Gyertyánffy Andor Gyér 1222. Harnoncourt Félix grófné örökösei Bégafő 1959, Éeska 3095, Jankahid 2351, Lázárföld 3065, Lukácsfalva 8617. Hirschler Ernőné Magyarpádé 2465. Jenovay Zoltán Felsőittebe 1460, Öregfalu 1493. József királyi herceg Tiszaszentmiklós 1229. Karátsonyi Andor Beodra 6192, Töröktopolya 874. Karátsonyi Jenő gróf Karátsonyifalva 1391, Karátsonyiliget 2303, Pártos 8191, Zichy falva 2123. Karátsonyi Jenő gróf hitbizománya Bánlak 2516, Dócz 2130. Keileti Adolf Valkány 1184. Lederer Artúr és Károly Csóka 6119, Feketetó .149, Valkány 2778. Lictenegger Gyula Gyála 1418. Lipthay Frigyes báró Lovrin 705, Nagyszéntpéter 481. Maldoghain Mária grófnő Törökkanizsa 1883. Mihályffy Ödönné Felsőaradi 1438. Mocsonyi Antal Fény 1964. Nákó Sándor gróf Nagyszentmiklós 2651, Teremi 136, .Porgány 5525. Nikolies Fedor báró Rudna 6202. Nikolics Mihály báró Macedónia 2407. Piret Béláné báróné Györgyháza 1547. Récsei Ede Gyála 2847, Szárcsa 3160, Szárcsatelek 1360, Tógyér 4985. Róbert pármai herceg Tóba 7049. Rónay Ernő Kiszombor 1764. Rónay Jenő Kiszombor 1772. San Marco hercegné Nagycsanád 6554, Vizesda 5038. Scharff Alajos Aurólháza 1075. Solymos Gusztáv Törökbecse 1252. Schwarez Lajos Torontáldinnyós 1544, Valkány 3515. Úrban Iván Törökbecse 1505. Tallián Béla Török 2116. Weiszhut Lajos Törökkanizsa 2038. Zichy Ágost gróf Kisorosz 4654. — Az eltűnt postazsák ügye. A Dániutcai kilencezer koronás postalopás ügyében sem a rendőrség nyomozása, sem a kiküldött postai biztos vizsgálata nem hozott eredményt. A tettesnek ugylátszik, végleg nyoma veszett. Még a kereskedelmi miniszter 800 koriája, amelyet a kézrekeritő jutalmául tűzött ki, az se lendítette a nyomozás sikerén, illetőleg sikertelenségén. A vizsgálatot most megszüntették. Ebből az alkalomból a pályaudvari postaifőnökség kéri a közönséget, liogy ha osak a legkisebb adatról is tudomást szerez bárki, tegyen jelentést a rendőrségnél vagy a postafőnökségnél. A feljelentő nevét kívánságára titokban tartják. — Szegeden elfogott betörő. A rendőrség tegnap délután a Szeged-állomáson letartóztatta Püspöki László betörőt, aki országos körözés alatt állott. Előzetesen az aradi rendőrség értesítette a szegedit, hogy Püspöki, aki Aradon, kereskedősegédnek adta ki magát, több betörést és lopást követett el, Szeged felé vette útját. Éppen akkor fülelték le a .iómadarat, amikor leszállt az aradi vonatról. Kiderült, liogy hónapokkal ezelőtt megszökött az aradi javitóiiitézetböl. Aradra fogják visszatoloncolni. — Öngyilkos béres. Felsőtanyán Bálint János 18 éves béres tegnap fölakasztotta magát és meghalt. Tettének életuntság az oka. — Érdekes, liogy a béres családjában ez már az ötödik öngyilkosság és minden K)kona életuntság miatt menekült a halálba. — Mozi-Világ legújabb száma a nagyközönséget is rendkivül érdeklő tartalommal jelent meg. A kitűnő, hézagpótló lapot Lenkei Zsigmond, a mozisak szövetségének főtitkára szerkeszti. Igy például egy intervjut közöl Henny Porten-ne 1, az egyik világhírű moziszinósznővel. NYILT-TÉR*) Tisztelettel értesítem nagyrabecsült vendégeimet, hogy Kárász-utca 17. sz. a. (Corsokávéházzal szemben) levő borbély és fodrászüzletemet ismét személyesen vezetem és magam gondoskodom arról, hogy tisztelt vendégeim minden tekintetben meg legyenek elégedve. Tisztelettel GottschaH János NEMENYINE FOGMÜ VESTERME Kárász-utca 6a. sz. alatt létezik. Készít mindenféle fogmunkákat kaucsukban és aranyban. Vidékiek 24 óra alatt lesznek kielégítve. - Bármilyen javítás hat óra alatt elkészül. 522 HHBgMHBHHMK Délmagyarország előfizetési ára Szegeden: egy évre . . . 24.— kor. félévre . . . 12.— „ negyedévre . . 6.— „ egy hónapra . 2. - „ mmmmmmmmmmmmmmmmm