Délmagyarország, 1912. november (1. évfolyam, 69-93. szám)
1912-11-28 / 91. szám
1912 november 28. DÉLMAGYARORSZAG ) 1 munkákra, mert nagyon jól tudják, hogy ugy sem érnek célt, sőt még az elbírálásnál rneg is hurcolják őket. Az ipartestület is foglalkozott ezzel a kérdéssel és teljesen a magáévá tette Fekete Nándor felebbezését, aki igazságtalanul esett el a munkától. A tanács javaslatával szemben indítványozta a íelebbezés elfogadását. Becsey Károly dr. csatlakozott a fölszólalóhoz és kifejezést adott a „közhangulatnak, amely szerint „a második árlejtés csak azért volt szükséges, hogy Fogel Ede nyerje el a munkát". Bokor Pál helyettes polgármester ez ellen hevesen tiltakozott a hatóság nevében. A város érdeke megkövetelte a második árlejtést, amint azt fényesen igazolja az eredmény. Wimmer Fülöp elfogadta a tanács javaslatát, amely szerint pénzügyi ériekből a leghelyesebb. A közgyűlés végül huszonkét szavazattal huszonegy ellenében elfogadta a tanacs javaslatát. A közgyűlést csütörtökön délután folytatják. Szerb kémek a szegedi ügyészség fogházában. (Saját tudósítónktól,) A szegedi ügyészség fogházába, kedden délután két újvidéki embert kísértek be szuronyos csendőrök. A fogház legújabb lakóit királysértéssel és hazaárulással vádolják, a; határrendőrség kémkedéssel is gyanúsítja őket. Spajovics Zsiva és Braikovics Bran a gyanúsítottak: neve, a kiknek a bűnösségére elegendő bizonyítékot talált a határrendőrség. A két újvidéki szerb már az an.nakszió idején is foglalkoztatta a hatóságokat. Sűrűn érintkeztek Begrádidíaíl, de nem sikerült rajtakapni őket. A monarchia, és szerbia konfliktusa óta állandóan szennmeltartották Spajovicsot és Braikovicsot. Miniden lépésüket figyelemmel kisérték 'a határrendőrök. Az utóbbi napokban különösen gyanút keltett a viselkedésük. Titkos rejtekhelyen találkoztak, ahol megbeszélték a terveiket. Néha órák hosszáig nem mozdultaik a rejtekhelyről. Napról-napra bejárták azokat a korcsmákat, ahol sürün megfordul a szerb lakosság. Igyekeztek hangulatot teremteni a monarchia ellen és biztatták őket, hogy nem kell mitől tartamok, gondol rájuk Péter király. Egy ilyen korcsmai látogatáson meglepte őket a rendőrség. Néhány rendőr egy fogalmazó vezetésével elrejtőzött a csapszékben és amikor már majd befejezték a mondóká.jukat, fülönesipték őket. Nem is gondoltak a védekezésre. A rendőrségen megimoztozták a hujtogatókat és néhány föltűnő tartalmú írást találtak náluk. Ebből azt következteti a határrendőrség, hogy kémszolgáliatot teljesítettek Szerbiának. A letartóztatottak minden fölvilágosítást megtagadtak. Az eredménytelen kihallgatás után két csendőr kíséretében Szegedre szállították őket, az ügyészség fogházába. Az ügyészségen nem közöltek fölvilágosítást. Szápár József dr. vezető ügyész ezeikkel a szavakkal tért ki a fölvilágositás elől: — Sajnálom, nem szolgálhatok fölvilágositássaí. Ez egész természetesnek található a kormány rendelete után, amely a napokban jelent meg a lapokban. A titkolódzás teljesen érthető. A letartóztatási hírekkel nem akarják még inkább fölizgatni a nyugtalan szerbeket. A monarchia és Szefbia konfliktusa. — Pasics békés nyilatkozata. — (Saját tudósítónktól.) Az osztrák-magyar—szerb konfliktus ügyében a hivatalos jelentésekből ma békésebb hangulat érezhető. Londonban is kedvezőbben ítélik meg a helyzetet. A táviratokban sok az ellentmondás. Például itt van két belgrádi távirat, az egyik szerint Pasics ugy nyilatkozott egy ellenzéki képviselőnek, hogy a konfliktust békésen elintézik. Ellenben egy másik távirat pedig azt közli, hogy a belgrádi hadkiegészítő parancsnokság behívta az eddig visszamaradt összes tartalékosokat. Lehet különben, hogy ez az ujabb haderő a törökkel szemben való háborúhoz szükséges. Ugyancsak Belgrádból jelentik, hogy Jankovics tábornoktól ma távirat érkezett a külügyminisztériumba, hogy csapatai bevonultak Durazzóba. A bécsi japán követség megcáfolja a japán mozgósítás hirét. Bécsből jelentik, hogy a király ma Ferenc Ferdinánd trónörökös, Auffenberg hadügyminiszter, Schemua vezérkari főnök, Berchtold gróf külügyminiszter és Hazai honvédelmi miniszteren kivül kihallgatáson fogadta Steiner János dr. vezértörzsorvost is, a hadügyminisztérium 14. osztályának a főnökét. A vezértörzsorvos a csapatok egészségügyéről tájékoztatta a királyt. A párisi tőzsdén ma nagy árhanyatlás történt, mert az a riasztó hir terjedt el, hogy Franciaország három hadtestet mozgósított. A hirt később megcáfolták, az izgalom azonban alig enyhült. Bécsből jelentik: Edl konzulnak az a sifferes távirata, amelyben Prohászka esetéről részletes jelentést tett, még mindig nem érkezett meg. Belgrádból jelentik, hogy Edl konzul Üszkübből Mitrovicára utazott. A Daily Telegraph irja: Valóságos szerencsétlenség volna, ha azok, akik a szerb királyság autokrata követeléseiért felelősek, azt képzelnék, hogy Európa támogatása mellettük van. Ami Angliát illeti, Szerbia jórészt elvesztette rokonérzését. A lap képtelenségnek és szörnyűséges abszurditásának mondja, hogy Európa egy adriai kikötő miatt a háború Ínségének legyen kitéve, sőt hogy Anglia is belebonyoluljon a hadviselésbe. A Times irja: Csak kevés ember fogja Szerbia határain kivül megengedhetőnek tartani a szerb igényeket. A szerb kereskedelem azonban igényelheti, hogy valamiképpen az adriai tengerhez jusson. Anglia álláspontja röviden az, hogy Szerbiát nem szabad megfojtani, hanem hogy aspirációit nyugodtan és kellő időben sürgethesse. A Daily News irja: Bármennyire szimpatizálunk is Szerbiának a tengerhez való kijutásra irányuló legitim óhajaival, mégis képtelenség, hogy egy ilyen kérdés Európát háborúba döntse. Berlinből jelentik: Schiemann tanár a keresztes újság hasábjain ezt irja: Rendkivül elszomorító az a kép, amely a cenzúra által elnyomott táviratok és a magántudósitókra gyakorolt nyomás ellenére ideérkezett 1 magánlevelekből a szerbek és görögök hadviselésére nézve kitűnik. A szerbek, úgymond a cikk, irtóháborút folytatnak az albánok ellen, akiket legszívesebben az utolsó szál emberig kiirtanának. A képviselőház ülése. — Beakart hatolni az ellenzék. — (Saját tudósítónktól.) A parlamentnek ma legnagyobb eseménye az volt, hogy az ellenzék be akart hatolni a parlamentbe. Persze a tervük nem sikerült, mert Pavlik megakadályozta. Mindenesetre jellemző a mai nap arra, hogy az ellenzék nagyon szeretne már egy kicsit ülésezni, helyesebben botrányt folytatni. Mert hogy arra kész, azt a mai nap is igazolta. Az ellenzéki képviselők reggel kilenc órakor kezdtek gyülekezni a Néppárti Klubban. Harciasan tüzelték a fiatalabbak a vezéreket, kíséreljék meg minden nap a Házba való bejutást. Kossuth Ferenc, Batthyány Tivadar gróf, Károlyi Mihály gróf is csatlakozott ehez a véleményhez. Féltíz órakor a képviselők bizalmas értekezletre vonultak vissza. Kossuth Ferenc elnökölt. Indítványára elhatározták, hogy fölvonulnak a képviselőház elé. Harminc képviselő Károlyi Mihály gróf és Batthyány Tivadar gróf vezetésével elindult. A Váci-utcán mentek keresztül. A már ekkor népes korzón Urmánczy Nándor képviselő hangosan kiáltotta: — Abcug Tisza! A sétálók csak néztek. Mi ez, ezek még mindig itt tartanak? — gondolták az emberek. És tovább mentek, az ellenzékiek is. A képviselőház különben egy óráig ülésezett és több sürgős ügyet letárgyaltak. A mai ülésről és az ellenzék szerepléséről ez a tudósításunk: A képviselőház előtt ma is erős rendőr és csendőrkordon állott. Százötven csendőrt és kétszáz rendőrt vezényeltek a parlament elé. A fegyveres erő felett Pavlik Ferenc rendőrfelügyelő parancsnokolt. A rendőrök és csendőrök a képviselői bejáró előtt sorakoztak és a Báthory-utca felőli oldalon egy kis kaput hagytak. Az ellenzék azonban nem arra tartóit, banem szorosan a Duna mellett haladva, közeledett a Ház felé. Amikor a rendőrök ezt meglátták, odamentek. A képviselők mit sem törődve, mentek a kapu elé. Ekkor Pavlik lépett elő és igy szólott: — Parancsom van a házelnök rar excellenciájától, hogy az urakat ne bocsássam be. — Ez törvénytelenség! — kiáltotta Károlyi Mihály. A TISZA-SZÁLLODA uj I l|tkÁn | zenekara kávéházában ma este Ul UŰII l«fljU3 játszik. Gazdag buffett. - Szinházi vacsorák. - Tisza serleg. Friss kugler és egyébb édességek. - Bliliárd a téli kertben.