Délmagyarország, 1912. november (1. évfolyam, 69-93. szám)

1912-11-26 / 89. szám

10 DÉLMAGYARORSZÁG 1912. november 23. kémkedés gyanúja miatt letartóztatta Podkoxvsky osztrák-magyar közös hadseregbeli hadnagyot, Osztreva szinész lakásán. A katonatiszt azzal védekezik, hogy esküvőre érkezett Varsóba. Bécsből jelentik, hogy a külügyminisztériumba Edl konzultól ma érkezett az első távirati jelentés. A távirat 23-án kelt, Üszkübből. A jelentés szerint Edl konzul Üszkübben azt az értesitést kapta, hogy Prohászka konzul már útban van Prizrendből Üszkübbe. Edl erre várt egy napig Prohászkára, aki azonban nem érkezett meg. A külügyminisztérium kiküldöttje erre kijelentette, hogy nem vár tovább, utazik Prizrendbe. A szerb konzul azonban, akit a szerb kormány Edl kisérőjéül adott, szabadkozott, hogy nagyon sajnálja, de hivatalos elfoglaltsága miatt riem kisérheti Prizrendbe. Edl konzul erre azt válaszolta, hogy nem várhat tovább, megy egyedül. A tervéről azonban lebeszélték. Figyelmeztették, hogy Üszkübtől Prizrendig fölszedték a sineket és a kocsival való utazás nagyon veszélyes lehet. Edl konzul végül közli a táviratában, hogy bármi történjék is, legkésőbb 25-én elindul Prizrendbe. Berlinből jelentik, hogy a tőzsdén ma az a riasztó hir terjedt el, hogy a monarchia ultimátumot küldött Szerbiának, óriási pánik keletkezett, a kötésektől mindenki szabadulni igyekezett. Ugy az áru-, mim az értéktőzsdén nagy hanyatlás történt Pancsovdról érkezett a következő szenzációs távirat: A Kontinovics szálló kávéházában ma nagyobb társaság ült együtt, amely a háborús bonyodalmakról vitatkozott. A vita hevében Davidovács Oprád szerb pap királysértő és a hazát gyalázó kijelentésekre ragadtatta magát. Elvakultságában ilyeneket mondott: — Majd nem hencegtek, disznó magyarok, ha jön Péter király a hadseregével és kizavar benneteket királyostul együtt. Közben csendőrök érkeztek a kávéházba, akik a szerb papot letartóztatták és átadták a temesvári ügyészségnek. A vizsgálóbiró királysértés és hazaárulás miatt vizsgálati fogságba helyezte Davidovácsot. Az eset óriási izgalmat kelt Pancsován. Londonból jelentik: Pasics ma a Times-ben Szerbiának az igényeit ismerteti. Szerbiának meg kell kapnia az Alessziótól Durazzóig terjedő partvidéket, Alesszió hátsóvidékével Diakováig és Diakovától az ochridai tóig, olyan módon, hogy az északi határ Diakovánál, a déli határ Ochridándl legyen. Az angol lap megjegyzi erre, hogy senki sem hitte volna, hogy Szerbia épp most, amikor katonaságától meg van fosztva, látja jónak, hogy az eddiginél nagyobb követelésekkel álljon elő. Pasics tehát vagy nagyon vakmerő ember, vagy pedig különös okai vannak arra, hogy igy beszéljen. Bécsből jelentik: Csütörtök óta a helyzet rendkívül komoly lett. Csütörtökön az orosz kormány hirtelen megváltoztatta álláspontját a, szerbiai kikötő kérdésében. Szasszonov kijelentette, hogy Oroszország kénytelen Szerbiának az adriai kikötőre vonatkozó követelését támogatni és arra kérte a német kormányt, hogy igyekezzék a bécsi kabinetet rábírni, hogy Szerbiával • zeniten engedékenyebb legyen. A berlini kormány határozottan visszautasította az orosz kabinetnek ezt a kívánságát s azóta nagyon kiélesedett a helyzet. Nem igaz tehát az orosz lapoknak uz a hire, hogy Németország elvállalta volna a közvetítést Ausztria és Magyarország és Szerbia között. Az sem igaz, hogy Henrik porosz hercek Pétervarra utazott volna azért, hogy a bécsi és az orosz kabinet között a jó egyetértést helyreállítsa. Az osztrák és magyar és orosz álláspont között való közvetítésről már azért sem lehet szó, mert erre nincsen semmiféle alap. Az osztrák és magyar külügyi kormány ismertette követeléseinek minimumát és ebből egy hajszálnyit sem hajlandó engedni. Krakóból jelentik: A varsói táviró jelenti, hogy az orosz közlekedési minisztérium megszorította a forgalmat a varsó—bécsi vonalon. Az orosz kormány azt mondja, hogy ezt a megszorítást a sinek kicserélése tette szükségessé, de nyilvánvaló, hogy ez az intézkedés összefügg az orosz mozgósítüssal. Kőnig Péter távozása, vagy hogy pártolják Szegeden a zenét ? (Saját tudósítónktól.) A szegedi városi zeneiskola európai hirü igazgatója, Kőnig Péter, távozóban vari Szegedről. Meghívást kapott Koiozsvár várostol, amely a zenekorizervatórium vezetésére óhajtaná megnyerni König Pétert. A kolozsvári zenebizottsag néhány tagja és egy városi tanacsos jártak a napokban Szegeden, akik minden jót Ígértek a zeneiskolai igazgatónak. Elsősorban fölajánlottak ötezer korona évi fizetést és megfelelő lakbért — a kétezernégyszáz korona szegedi javadalmazással szemben. Kőnig Péter még nem adott határozott választ, értesülésünk szerint azonban csak bizonyos formasagban való megegyezésről van " még szó. Ez a hir, igy kurtán-hidegen, a legkevésbé sem alkalmas az elintézésre. Sem sajnálkozó fejbólintással, még inkább pedig abszolút nemtörődömséggel nem lehet napirendre térni az eseten. Köníg Péter nevénél meg kell állni mindenkinek, aki csak egy parányi közösséget is érez a kulturával. Meg kell állania elsősorban annak, vagy azoknak, akiknek Szeged kulturális fejlődéséről való gondoskodás hivatulból kötelességük. A város iiiitöMigeiiciaja valóságos megdöbbenéssel fogadja Kőnig Péter távozásának a ilirét. Az az intelligencia, amelyik nem egyugyanazon gyönyörűséggel élveizi például a filharmonikus hangversenyt, mint a békakuruttyolást. Kőnig Péter, ez az igénytelen külsejű, szerény modorú, de zseniális muzsikus, akit alig néhány esztendővel ezelőtt, kétségbeejtően kevés szótöbbséggel a közgyűlés a városi zeneiskola igazgatói székébe ültetett, hamarosan széjjelfosztotta az előítéletet, a mellyel bizonyos körök fogadták. Ez a németes dialektusban diskuráló, meglehetősen tartózkodó modorú zeneiskolai igazgató működésének már az első hónapjaiban megdőlitíhetetlenül beigazolta, hogy kivételes képességű zenész, zeneszerző és zenekultúrát teremtő talentum, amilyen alig akad még szűken néhány ebben az országban. A zene müvelése az ő szegedi korszaka előtt amolyan élőkelő, privát passzió volt, amelyet néhány család megengedett magának. És jött Kőnig Péter. — szerény muzsikus — aki úgyszólván a semmiből nivós zenekultúrát teremtett, aki meghonosította a hangversenydobogót, amelyhez addig csak kivételes alkalommal volt szerencsénk. Kőnig Péter nagyszerű tudásával, energiájával ós agilitásával fölrázta ezt a várost Egy kissé banálisabban mondva: kinyitotta az emberek fülét a zenéhez. Az ő neve ma már fogalom Szegeden: Kőnig Péter Szegeden a zenei élet. Még ennek a cikknek a keretében is, amelynek minden sorát az ő kivételes tehetségének a méltatására szenteljük, meg kell emlékeznünk a legindokoltabb udvariasságból és az igazság érdekében Fichtner Sándor, a honvédzenekar elismert képességű karmesteréről, aki a. zenekultura fejlesztésében hűséges társa Kőnig Péternek, Ez a két muzsikus, bámulatos lelkesedéssel letört minden előítélet, nemtörődömséget és őszintén mondván: zenei analfabétizmust és életerős, egészséges vérkeringésé, lüktető zenei életet teremtett. Kőnig Péternek a munkakörén kivül való működése külön fejezetet érdemel. Az operáján kivül, amelyet a sziilliáz előadásából ismer a közönség, megbecsülhetetlen értékű müve fekszik még odahaza a szekrényeiben, kiadatlan. Az a néhány dal és koncert-darab, amellyel szerényen megtraktálta már a nyilvánosságot, csak izelitő, abból a halmazból, a mely Kőnig Péter talentumát dicséri. Mindezeket pedig elmondjuk azoknak a tájékoztatására, akiknek talán a magatartásán függ: kié lesz Kőnig Péter, Szegedé vagy Kolozsváré? Intelligens embereknek, akik a nevét is a kulturálioz számítják, fölösleges bemutatni Kőnig Pétert. Működésének az értéke megtízszereződik, ha rágondolunk . . . hát igen* ha rágondolunk a szegedi zeneiskola épületére. Jellemzésül csak annyit, hogy épen olyan kevéssé alkalmas zeneiskolának, mint a közkórház épülete — kórháznak. Ezzel, ugy gondoljuk, épen eleget mondtunk. A város táiwdaimrímik erélyes akoiól kell indítani Kőnig Péter elvesztésének, a meghiúsítása érdekében, Ki kell végre mar domborítani azt a fölfogást, mely visszataszítónak, rútnak és halkáninak találja a véleményt, hogy Kőnig Péter munkássága kétezernégyszáz, a zenetanároké pedig ezerkétszáz koronával dotálandó. Most. itt van a (legjobb alkalom. A akcióra reakció! — Városatyák a sziniigyi puccs ellen. —• (Saját tudósítónktól.) A Délmagyarország szombati számában részletesen foglalkoztunk a sziniigyi bizottságnak azzal a becsempészett határozatával, amely szerint a bizottság javasolja a tanácsnak, hogy a város pályázat mellőzésével további három évre hosszabbítsa meg Almássy Endre színigazgató szerződését. A nagyközönség körében ez a határozat, amint nyilvánosságra került, általános ellenszenvvel találkozott. Nemcsak azért, mert puccsszerűen, a közhangulat és közvélemény teljes fumigálásával hozták meg, hanem mert valóban a város anyagi és kulturális érdekei ellen szól. A közhangulat az, hogy Szeged színházi életét uj alapokra kell fektetni egyrészt, másrészt, pedig ugyancsak megérett az idő arra, hogy a színház révén a város is hozzájuthasson egy kis jövedelemhez. A puccsszerű javaslat biztos utat nyitna a színigazgatónak a művészet szent nevében való megvagyonosodásra, ellenben a várost kiszolgáltatná egy olyan intézménynek, amelynek a vezetésével és működésével legfölebb az az öt ur van megelégedve, akik azt a szégyenletes javaslatot pártolták. Mert, hogy a város közönségének szószólói, a városatyák, éppenséggel nincsenek vele megelégedve a már említett súlyos okoknál fogva, efölött vitázni fölösleges. Ellönben, hogy kitűnjék: a szüklkörii akció milyen széles reakciót szült, megszólaltatjuk a törvényhatósági bizottság legrégibb és legtekintélyesebb tagjait, azokat, akik nincsenek benn a sziniigyi bizottságban. Három kérdést terjesztünk elébük: 1. Mi a véleménye a sziniigyi bizottságnak a mult hét péntekjén hozott határozatáról? 2. Bérbe kell-e adni a színházat vagy sem? Évenként nyolcvanezer koronát kénytelen a város a színházra költeni, anélkül, hogy egy krajcár haszna lenne belőle, ellenben a színigazgató vagyont szerez. 3. Szükséges-e, hogy ennék megfelelően a színházra vonatkozó szabályrendelet módosittassék?