Délmagyarország, 1912. november (1. évfolyam, 69-93. szám)

1912-11-20 / 84. szám

1912 november 20. DÉLMAGYARORSZÁG 3 A HÁBORÚ A BALKÁNON. A monarchia külügyminisztere utasifotta Ugrón bel­grádi követünket, hogy haladéktalanul választ és elégtételt adjon a Prohászka-ügyben. Ezúttal nincs még szó ultimátumról. — A monarchia folytatja eré­lyes akcióját, — Dalmáciába már nyolc ezred kato­naság érkezett. — Nagy szerb hóditások hire. — Egyesült a szerb és montenegrói hadsereg s együtt operál az Adriai-kikötőkben. — A helyzet rendkivül komoly ! (Saját tudósít ónktól.), A kettős mo­narchia külügyi politikájának rendkívüli óvatossága, türelmessége és bölcsesége máris igen különös gyümölcsöt termett a Balkánon. Nagyhatalmi szavunkat, atnely­lyel Albániának függetlenséget követelünk, Szerbia és Montenegró, magyarán szólva, kutyába se veszik. Azt mondjuk, hogy nem szabad kikötőt foglalni a Balkánon? Beszél­hetsz jó vitéz, senki sem hallgat rád, — a szerbek vigan haladnak előre a tenger felé s a montenegróiak máris elfoglalták Méduát a tenger partján és Alesszió előtt állanak. Rhez járul, hogy a szerbek az el- j foglalt ó-szerb és macedóniai városokban ugy bánnak az osztrák és magyar konzu­lokkal, miként máshol csak alkalmatlan idegenekkel szokás. Tahy mitrovicai kon­zul kénytelen volt valósággal menekülni a szerbek inzultusai elől;.a prizreni konzul­ról, Prohászka úrról pedig semmi hir sincs hetek óta, csak annyi bizonyos, hogy bot­rányosan bántak vele és a konzulátussal. Megrohanták, kifosztották, a zászlót letép­ték, a konzult becsmérelték, talán meg is verték; végül ugy látszik, becsukták és ki nem eresztik. Hasztalan kér a monarchia hivatalosan fölvilágosítást konzulja sorsá­ról, — nem kap. Ilyen botrányos viselkedésre és ha­sonló bánásmódra idegen államok képvise­lőivel szemben nincs példa civilizált orszá­gokban s a bántalmat tetézi és velünk szem­ben kiélesiti az a körülmény, hogy a szer­bek éppen csak az osztrák és magyar kon­zulokkal bánnak brutálisan és vérlázitó, ki­hívó lietykeséggel, a többi állam konzul­jainak pedig megadják a köteles védelmet és a teljes tiszteletet. A monarchia energikusan lép föl most már. Hogy nem ultimátum megy Szerbiá­nak, — annak egyedüli magyarázata, liogy a külügyminisztérium külön választ­ja Prohászka ügyét az Adriai-kikötők kér­désétől. Berchtold gróf külügyminiszter ma utasitotta Ugrón István belgrádi köve­tet, hogy Prohászka prizrendi konzul ügyé­ben haladéktalanul tegye meg a szerb kor­mánynál a lépéseket, elégtételt és kárpót­lást követeljen a szerb kormánytól. Ugyan­utaztunk nászútra. Otthon, a mi kis ottho­nunkban élünk csöndben egymás mellett — egymásért. Azt hittem, ez mindig igy lesz! Sajnos, igen hamar vége szakadt boldog visz­szavonultságunknak. — Egy délután távirattal lépett Feri szobámba s közölte velem, hogy e percben kapta az értesítést, hogy őt jelölték képvi­selőnek Zsámbékon s ő azt elfogadja. „Per­sze vége az idillikus életnek szivem" — foly­tatta rábeszélőleg, — de hát férfi vagyok, tét­lenül nem tudok élni, magasra emelkedni, liogy az én kis feleségem nagyon büszke le­gyen reám. S még kinevetnének, hogy egy papucshős vagyok, aki örökké a felesége szoknyáján ül. Mert tudod-e Hannám, hogy már hat hónap óta élünk ilyen visszavonul­tan*. Mintha vasmarok szorította volna össze a szivemet, ijedten tekintettem reá, de hirte­-len lesütöttem szemeimet, pirultam önzésem miatt, hiszen be kellett látnom, hogy igaza van, egy férfi nem élhet tétlenül s ennek előbb-utóbb be kellett következni, liogy visz­szatérjünk a emberek közé. Egy szóval se árultam el, mily nehezemre esik változtatni eddigi életünkön. Pe ő leolvashatta arcom­ról bánatomat, mert még gyöngédebb, oda­adóbb volt, mint valaha. — Elutazása előtt a székvárosba készült, liogy programbeszédjét elmondja, magához vont s igy szólt hozzám: ' — Hannám, mielőtt távozom, igér.i meg nekem valamit.. Ámulva, kérdőleg néztem reá. — Esküdj meg, hogy a te rózsás ajkaid az én ajkamon kívül soha senkit, de senkit ajkon nem csókolnak s ezt a fogadalmat én a magam részéről is leteszem. Nem tudnám elviselni, hogy kívülem, még a legközelebbi rokonod is ajkon csókoljon. Boldogan simultam hozzá s esküt tettem, hogy kívánságát teljesítem, — amit hasonló­kép viszonzott. — Ne nevessetek ki, lehet, hogy ez gye­rekség, de engem oly boldoggá tett szerel­mének ujabb bizonyítéka. — Zajos napok, betek következtek ez után. Alig volt nap, hogy ketten zavartalanul tölthettünk volna egy pár órát. Látva azon­ban, hogy mennyire óhajtja, hogy képviselő lehessen, vele éreztem s bíztam a jövőben, hogy boldogságunk állandó marad, ha vége van is a szép, zavartalan hónapoknak. S mi­kor a választók százai jöttek, hogy uracská­mat, mint megválasztott képviselőt üdvözöl­jék, én voltam a világ legboldogabb, legbüsz­kébb asszonya. — Kastélyunk tömve volt vendégekkel. A közeli rokonság is első izben keresett föl bennünket, hogy férjemet, mint zsámboki or­szággyűlési képviselőt üdvözöljék. — Bárczy Pistáék is eljöttek. Bárczyné Fehér Martba közeli rokonom, unokanővé­rem. Szép, magas, barna asszony, gyönyörű villogó fekete szemekkel, aki mikor Ferit meglátta, igy kiáltott föl: — Éljen kedves sógor, a mi szeretett képviselőnk! — ezzel a kiáltással pajzánul átkarolta. S Feri — folytatta akadozva Han­na, — össze-vissza csókolta a szép asszonyt. Kérlek, ne nevessetek ki, eléggé kine­vettek akkor, mikor én halálsápadtan néz­tem Ferire s önkénytelenül fölkiáltottam: „Megfeledkeztél esküdről?" — Feri zavartan fordult felém, majd lát­va Mártha gúnyos, kérdő tekintetét, e szóval „éretlen gyerekség" — újból átkarolta és hosszan ajkon csókolta. — Én szótlanul megfordultam, nem akartam céltáblája lenni a különféle meg­csak Ugrón követünk tudtára adja Szer­biának, hogy a monarchia ezúttal azért nem ultimátumot küld, mert belátja, hogy a szerb kormány addig nem adhat választ az adria-kikötők ügyében, amig Péter ki­rály vissza nem érkezik Belgrádba. Ez pe­dig több nap múlva következhet be, mert értesülésünk szerint Péter király beakar előbb vonulni az elfoglalt Monasztirba. Monasztirnál különben a szerbek nemcsak a várat foglalták el nagy zsákmánnyal, ha­nem foglyuk lett az egész török sereg, ál­lítólag negyvenezer ember. A monarchia nyilt föllépése érthető. Tovább nem várhat. Az érkező hirek sze­rint félre nem magyarázható intézkedé­sek sora indult meg. Szabadkáról telefo­nálja tudósitónk, hogy innen nagyszámú katonaság indul napok óta a déli határra. Szombathelyi jelentés szerint számos tü­zércsapatot indítottak Trieszt felé. Berlin­ből jelentik: Az itteni lapok egyértelmüleg beszámolnak arról, hogy a monarchia eréllyel folytatja megkezdett fegyveres ak­cióját. Ugyancsak berlini jelentés szerint eddig nyolc gyalogezredet küldött a mo­narchia Dalmáciába. Ma a „Karolina" ne­vű gőzös nagymennyiségű kötszerekkel és hadi fölszereléssel útnak indult Triesztből. Általában olyan döntő fordulat küszö­bén állunk, hogy a nyilvánosság előtt nem szabad többé eltitkolni a helyzet fenyegető voltát. A szerb provokáció olyan veszedel­mes tényeket produkált, amelyek a mo­narchiára nézve sürgős kötelességgé tet­ték, hogy ereje tudatában hathatósan meg­védelmezze nagyhatalmi érdekeit. A király ma kihallgatáson fogadta Berchtold gróf külügyminisztert és Sche­mua Balázs altábornagyot, a vezérkar fő­nökét. Mind a két audiencia a szerb kér­déssel van kapcsolatban. Avarna herceg, jegyzéseknek. De éreztem, hogy az a csók megölte az én boldogságomat, széttépte az illúziómat, elvette a hitemet, a bizalmamat. Nem a féltékenység bántott, hanem az, hogy az én bálványom összetörött, ö is olyan, mint a többi — az első alkalom s feledve es­kü, szerelem, feledve minden. A pillanat ha­tása alatt elnémul a lelkiismeret szava. — Később igyekezett megnyugtatni, ki­magyarázni magát azzal, hogy nem vállha­tott nevetségessé. Mit tettem. Látszólag el­feledtem a dolgot. De meggyőzni nem tudott soha. — Sok, sok év mult el azóta, — de azt a csókot nem felejtettem el soha. Az nyitotta ki a szemeimet s láttam később nagyon is tisz­tán. Láttam, hogy az én erös, nagy, odaadó szerelmem nem tudta magamhoz bilincselni férjemet. Könnyelmű, befolyásolható ember­nek ismertem meg. Aki olyan könnyen meg­feledkezett fogadalmáról, amit épen ő óhaj­tott, hogy megtegyünk, az ép olyan gyorsan megfeledkezett később arról, amit az oltár előtt esküdött. — Ma én is egy nagyvilági, még pedig, amint ti is hiszitek, mulatni, szórakozni vá­gyó asszony vagyok. Pedig, mit nem adnék érte, ha ezt a csókot meg nem történtté tud­nám tenni, ha visszanyerném a bizalmamat, az én régi, rövid, bűbájos szép álmaim, ha visszatérhetnének — fejezte be halkan Hanna történetét. Valéria szótlanul átkarolta Hannát, érez­te, hogy itt minden szó fölösleges. Ezt a mé­lyen érző, szubtilis szivet sablonos szerekkel megnyugtatni nem lehet. Csak beszédes sze­mei fejezték ki, hogy ő megérti Hannát. Hedvig is megszorította Hanna kezét s halkan belekezdett az ő lágy, dallamos ham; ,ián történetének elmondásába. (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom