Délmagyarország, 1912. november (1. évfolyam, 69-93. szám)

1912-11-19 / 83. szám

6 * DÉLMAGYARORSZÁG 1912. november 16. alakult Alföldi Magyar Közművelődési Egyesülte, amely — a jelentés szerint — már territoriális elhelyezkedésénél fogva is sok tagját hódította el a DMKE-nek. Csüggedésre azonban, amint a jelentés mondja, mindamellett nincsen ok, mert az egyesület pénzügyi egyensúlya stabil, SZÍNHÁZ, MŰVÉSZET Szinházi műsor: KEDD d. u.: Ripp van Winkle. (Ifjúsági előadás.) KEDD este: Tündérszerelem, daljáték. SZERDA: Limonádé ezredes, operett. CSÜTÖRTÖK: Bőregér, operett. PÉNTEK: A miniszterelnök, komédia. Meddő drámapályázat. (Saját tudósítónktól.) A Dugonics-Társa ság Almássy Endre, a szegedi színház igazgatójának az adományából ezer koronás pályadijat tűzött ki, középfajú dráimára. A pályázat pontosabb megjelölése szarint: „a magyar középosztály életéből vett, egész estét tótöltő középfajú drámára vagy vígjáték ia, bohózat mellőzésével." Beérkezett tizenkilenc pályamunka. A birá,ló-bizottság egyet sem talált érdemesítek a pályadíjra. A bírálók, névszerint Balassa Ármin dr. elnök, Balassa József, Kovács János és Sz. Szigetiig Vilmos azt javasolják a Dugónies-Társaságnak, hogy ne adja ki a pályadíjat. A szegedi drámapályázat csődjével — igenis: csőd; ebben még a Dugonics-Társaság sem kételkedhet — érdemes egy kissé behatóbban foglalkozni a krónikásnak. Elsősorban meg kell emliteni, — amivel talán Legyezheti is magát a Társaság és a színigazgató, hogy a meddő drámapályázat nem pusztán és elszigetelten szegedi jelenség. Ujabb időben már egészen megállapodott szokás a Magyar Tudományos Akadémián, hogy nem adják ki a pályadijakat, mert — mindig ez a jelentés, — nem találtak arravaló, mindenképien érdemes pályamüvet. Pedig az ország legelőkelőbb irodalmi társasága bőven válogathat — hogy a Uojnie/i-díjról beszéljünk. A legkiválóbb, világhírre vergődött magyar Írókat megkritizálta, anélkül, hogy azoik pályázat formájában ilyesmire fölkérték volna. És végül megbélyegezte az Akadémia a magyar irók elitjét, kimondván, hogy közűlök egyik sem méltó a Vojnich-dijra. Ez az irodalmi affér végképen eláztatta az irodalmi társaságokat. Nemcsak az irók, de az érettük rajongó publikum is — az irodalom publikuma — fé 1 romagyar áz hata11 an graimace-al elfordult az irodalmi társaságoktól, kezdve a Magyar Tudományos Akadémián. Inüen van az, hogy komoly irók, — akik anélkül is azok, hogy valamelyik Társaság kinevezné őket annak, — nem pályáznak irodalmi társaságok babérjaira, Régebben sem valami kétségbeesett erőfeszítéssel törtettek a nagy kegyért, a Vojnich-dij körül kerekedett affér pedig valósággal megpecsételte az irodalmi pályadíjak sorsát. Ismételjük: modern magyar iró nem pályázhat ma már úgynevezett helyi és öreg irodalmi társaságok jutalmára vagy elismerésére. Nem — mert ezt méltóságához nem találja illendőnek. Ez a gőg vagy ha ugy tetszik, lenézés abból a keserűségből fakad, amelyet az irodalmi társaságok élesztőitek az Írókban. A parvenü Társaságok az önteltség gesztusával, könnyelműen elintézték az uj magyar Lodalcm diadalmas hódítását, nem akarták meghallani azt az orkánszerü ujjongást, amellyel az uj, a fölvilágosult ós világos eszű magyar publikum kisérte trónusra a ma irodalmát, Most sopánkodhatnak a hajdani dicsőségen és kritizálhatják a „minden irodalmi érték nélkül való, gyermekes és kezdetleges dadogást." A szegedi meddő drámapályázat tehát nem meglepetés. Persze nem volt holt bizonyos, hogy egyetlen pályázó sem részesül Almás Endre babérjában, azaz 1000 koronájában, meri pókiául számíthattunk neves földink, Dalnoki Lajos, a kitűnő asztalosmester pályázatára, akinek a „Pesti gyerek" cimü népszínművét megkoszorúzta a DugonicsTársaság. Ugy mondják, liogy a drámapályázattal meg akarják adni a lehetőséget a sötétségben rejtőzködő tehetségek érvényesülésére. A jutalmazó iroda!ombarát ós a Társaság egyáltalán nem remélték azt, hogy például Bródy Sándor is résztvesz a pályázaton. Ha el is hinnők a Dugonics-Társaságnak — pedig ugy sem hisszük el — hogy születnék ezen a földön sötétségben rejtőzködő tehetségek is, még sem gondolhatjuk, hogy az irodalom eme aszkétai egy lokális jellegű, ezerkoronás pályázaton igyekeznének fölvergődni az érvényesülésig. Mert mindentől eltekintve, a Dugonics-Társaság pályadijának a megnyerése egyáltalán nem jelent érvényesülést. Vagy miképen érvényesült Dalnoki Lajos? Kapott ezer koronát, állítólag azt is lefoglalhatták a hitelezői. Pont. A tehetség érvényesülésének már egészen más módja van, mint hajdanában. Ma már mindenkié a nyilvánosság, amely mindent meghallgat és résztón el is olvas. A művészet minden háza nyitott kapuval fogadja a tehetséget. Elsősorban és legfőképen pedig a szinház. Az irodálmi karrierek ma a színházban végződnek és javarészben ott is kezdődnek, nem a könyvesboltban. Mert a könyvesboltba sokkal, de nagyon sokkal kevesebb ember jár, mint a színházba. A magyar színdarabok karrierje vagy bukása pedig Budapesten kezdődik. Ezen lehet méltatlankodni, hogy igy van és nyomban utána ki lehet pucolni a decentralizáció hírhedt fegyverét, de — mégis igy van. Aki pedig egy drámába beleölte minden tehetségét és még inkább minden reménységét, az nem kockáztatja „élete e nagy müvének" sorsát épen a szegedi színházban. Abban a színházban, amelyről nyilt titok, hogy távol áll az irodalomtól, mint Makó — Almássy Endrétől. Az ilyen drámapályázat arra való, hogy növelje a titkos drámaírók veszélyes ambícióit vagy pedig, hogy fölfedezzék — Dalnoki Lajost. * Szegedi festő és az EMKE. Kolozsvárott nagy érdeklődés mellett tartotta meg vasárnap tizennyolcadik évi rendes közgyűlését az Emke. Oróf Réldi Ákos elnök nagyhatású megnyitó beszéde után Ferenc József unitárius püspök szólalt föl, akinek beszéde alatt leleplezték a nagyérdemű elnök művészi kivitelű portréját. A kép Papp Gábor szegedi festőmiivész életteljes müve, mely nagy művészi készségével és szinhatásaival rendkivül nagy tetszést keltett. A közgyűlés elismerését fejezte ki érte a művésznek. * Újra a „Testőr". A Vígszínháztól a Magyar Színházba pártolt át Molnár Ferenc, hova követi Lengyel Menyhért is, sőt még több irója a Vignek. De az átpártolás dacára, a Vigszinház is ad majd Molnár-darabot. Mert érdekes terv foglalkoztatja a Vigszinház igazgatóságát. Arról van szó, hogy Molnár Ferenc „Testőr" eimü darabját falnjitsák, még pedig ismételten Varsányi Irénnel a színésznő szerepében, aki annak idején az első előadások után beteg lett és többé nem játszta a szerepet. A színész-testőrt Gáth Sándor kreálja, a többi szereplők Szerami, Vendrei, Haraszthy Hermán, Molnár Aranka, helyeiken maradnak. A reprizt december elejére tervezi Faludi Gábor. * A miniszterelnök. A szinházi iroda jelenti: A legnagyobb érdeklődés előzi meg Nagy Endrének a héten bemutatóra kerülő komédiáját. A miniszterelnök-öt. Erős talentumok sajátsága, hogy egyéniségük ereje mindenen átüt, amit csak irnak. Nagy Endre mindent és mindenfélét irt életében, csiak éppen lirát keveset, de a linikusok sajátsága van meg az Írásában: mindenben magát adja. Az a különös, finom humor, amely a novelláin átasillan; az a karakterizáló, de mégse kegyetlen szatíra, amely a kabarédolgait annyira népszerűvé tette; az elmésség, amelyből egy pillanatra sem lesz elméskedés; az érdekesség, mely a darabjait viszi ós az újságírónak az aktualitás iránt való érzéke: — ez Nagy Endre humora, szatírája. Nagy Emire valami derűs életfilozófiát jelent, a dolgok fölött való mosolygást, csnfolódását és szeretését a maguk nyomorúságának is. A miniszterelnök egy pompás, vidám, társadalmi viszonyainkat jellemző ötlet. Előreláthatólag Szegeden is akkora sikere lesz, mint mindenütt, ahol eddig színre került. * A tiz éves Király Szinház. 1913. márciusában fényes ünnepségeknek színhelye lesz a Király Szinház; ekkor éri ineg tizedik évét Budapestnek egyetlen voltaképeni operette-szinháza. Mikor Beöthy László megcsinálta, nem volt az egyetlen, volt konkurrenciája: a Népszínház. De ez volt a legkisebb baja. A Legfőbb baja az volt, liogy igazán hajszálon mult, hogy becsukják, mielőtt az egyáltalában megnyílhatott volna. Kimondották az Összes hivatalos közegek, hogy a király Szinház tűzveszélyes; hogy nem tesz eleget á tiizrendészeti rendszabályoknak, melyek szerint egy szinház csak az esetben nyitható., meg, ha legalább három oldalról szabadon áll. Hiába erősködött Beöthy, hogy Márkus Géza a tűzveszélyességet raffinált építkezési ötletekkel elhárította, a színház-nyitási engedélyt, nem kapta meg. Támogatta a hivatalos hatóságokat több vehemens hirlapi-cikk, különösen Tóth Béla Esti levele, mely halálszinkáznak keresztelte el a megnyitásért epedő Király Színházat. De a Király Színház mégis csak megnyúlt; megnyílt Fedák Sárival a címszerepben az „Aranyvirág" eimü operettel, melynek szövegét Martos Ferenc, zenéjét Huszka Jenő irta. A falak még nedvesek voltak, idegenül hatott még Márkus Gézának zseniálisan megoldott nézőtere a fürdőkabinszerü páholysorokkal; de a siker forrósága, a mely mindjárt az első operettel beköszöntött, csakhamar felszáritotaa a falakat és a további sorra következő sikerek meg is szilárdították, elannyira, hogy — elhalt mellőle a koHkurrens Népszínház is. (A márciusi jubileumban mindenesetre ez az egy körülmény lesz szomorú, hogy azt a Népszínház meg nem érhette.) * Apa és leánya. A „Vass"-mozgófényképszinházban hétfőn este nagysikerű premiér volt. Vetitésre került Az apa és kánya ei- mü nagyhatású dán tragédia. Tartalmának mélységével és a fölvételek bravúros eszközlésével válik ki ez a film a többiek közül. Mindenütt amerre csak vetitésre került, őszinte, nagy sikert aratott. A bőséges műsort' a balkáni háborúról készült fölvételek, második sorozata egésziti ki. * A nagyváros haramiája. Megállapított lény, liogy a niozgófényképszinházak kasszadarabjai majd mindig detektiv-d rámák voltak. Ez a kincs ma tul aj d önképen i . eleme, mert. a fölvevő gép nem ismer lehetetlenségei és igy az izgalmasság tetőpontjáig tudja fokozni az eseményeket. Mondhatjuk, liogy minden detekfiv drámának nagy volt a sikere, de az is bizonyos, hogy legnagyobb sikere A nagyváros haramiája, cimü dán detektív drámának volt. Az Uranio-szinhAabau hétfőn kerrült bemutatóra ez az izgalmas drá-