Délmagyarország, 1912. november (1. évfolyam, 69-93. szám)

1912-11-17 / 82. szám

1912. november 16. DÉLMAGYARORSZÁG v » ..„,.* Az uj Nemzeti. A Nemzeti. Színház uj épületének évek óta vajúdó ügye végre mégis valami pozitívumhoz jutott. Ma járt le ugyanis a tervpályázat határideje s már csak a döntés van hátra, hogy az épitkezést megkezdjék. Az építkezés megkezdéséről azonban egyelőre még mindig nincsen szó, egyszerűen azért, mert a bizottság mai ülésén semmiféle érdemleges döntést nem hozott. Csupán annyi történt, hogy a beérkezett harminc pályamunkát átvették, lajstromozták és fölbontották. A tervek tanulmányozása csak ezután következik s karácsony előtt aligha fogjuk megtudni, hogyan határoztak az uj Nemzeti Szinház sorsáról. * Az Operaház uj éraja. Budapesttől Az Opera egykori törzspublikuma, mely mármár elszokott a sziniháztól, kezd visszatérni, állandósulni, kitartani az uj vezetés mellett, melyre egyre emelkedő nívót produkál. A tegnap esti Trubadúrt telt ház nézte végig, azzal a figyelemmel, a bizalom, a tetszés minden jelével, melyet a kitűnő előadás valóban megérdemelt. A Trubadúr ismerősei meglepődve vettek tudomást az uj Trubadúrról, az uj rendezésről, amely megragyogtatta Verdi gyönyörű operájának minden szépségét. A publikum igen sokat tapsolt a szereplőknek. Fodor Arankának, Mediek Annának, Környeinek, Veneel.lnek. A rendezés nagyszerű invencióié] áthatott munkáját Hevesi Sándor dr. végezte, felhasználva sok becses újítása során Bánfíy Miklós gróf művészi diszlettervezeteit is. * Színész és film. Igen érdekesen nyilatkozott Bonn Ferdinánd, a kitűnő berlini drámai színész, a íilin ós színész közötti viszonylatról. Bonn Ferdinánd Kopenbágában egy nagy filmgyárnál működött s mint filmíró, film-rendező s fi lm-színész szerepelt egy személyben. Bonn azt mondja, bogy a sziinészre azért gyakorol különös varázst a mozi, inert improvizálhat s neim kell szerepet és végszavakat tanulnia, csak szerepét tanulmányozni. Nem kevésbhé megnyugtató tudat, liogy kritikus nem ül a színpad előtt s nem kell félnie egy kellemetlen recenziótól, mely karrierjére kiíratással lehet. Főleg pedig az a legfontosabb, hogy jobban el is játszhatja a szerepet s többet nyújthat a szemnek, mint eddig, midőn is a legtöbb impressziót a szó és a látás együttesen nyújtotta. * Legjobb szinházi cukorkák Lindenfeld Bertalan Első szegedi cukorkagyárában, Kárász-utca 8. szám alatt kaphatók. P ogak és teljes müfogsorok szájpadlás nélkül, arany koronák és 597 :: „ hidak * :: Lukács Imre fogtechnikusi műtermében Szeged, Kölcsey-utca 10. sz. a Próféta-vendéglőtől jobbra. ^ Szeged és a tüdővész. (L,egyen-e munkásszanatórium ? — Interjú Hollós József dr. kórházi főorvossal. — Megdöbbentő adatok a szegedi tüdőbetegek gyógyításáról.) (Saját tudósítónktól.) Tudvalevő, hogy a inunkásbiztositó pénztár tiidővész-szanatóriiun létesítését vette tervbe Szegeden. Hetvenezer koronája volna erre a célra, amelyhez még tekintélyes summával járulna hozzá a munkásbiztositó pénztárak budapesti központja is. A szegedi munkás-szanatórium eszméjét nyilvánvalóan azok a hihetetlenül hátramaradt, szégyenletes állapotok vetették föl, amelyek a tüdővészesek gyógyitása terén stílusosan illeszkednek Szeged speciális nyomorúságai közé. Csakhogy az a kérdés: a munkás-szanatórium segit-e a bajon, azaz, hogy helyesen szolgálja-e a kitűzött célt? Mert például a külföldön, ahol nyitottabb szemmel és emberibb odaadással hatolnak az ilyen kérdések mélyére, mint nálunk, már bebizonyították, hogy a tüdővész leküzdésében vajmi keveset lenditenek a szanatóriumok. Ez annyira közhely már a kulturált államokban, akár, hogy a tüdőbetegek legnagyobbrészt a munkásosztályból kerülnek ki. Ellenben a fertőzés továbbterjedésének minden uton-módon való megakadályozása: ez az igazi, egyedüli célravezető vezérelv a tüdővész ellen irányuló nemzetközi küzdelemben. Szegeden — sajnos — még odáig se jutottunk el, hogy legalább a tüdőbetegek részesülnének rendes, speciális gyógykezelésben. Most, hogy a munkás-szanatórium fölállításáról van szó, ugyebár, talán valami hozsánna félével kellene teiekürtölni a világot. Mielőtt azonban ezt megtennők, hallgassuk meg a tüdővész-gyógyitásnak egy kiváló, magyar, még pedig szegedi tudósát, Hollós József dr. kórházi főorvost, akit eddik a külföldön jobban méltányoltak, mint nálunk. És ez mérvadó. Ezért fordultunk hozzá. íme az interjú, amelyben Hollós József dr. a tervezett munkás-szanatóriummal kapcsolatban még sok összefüggő dologról kifejti a véleményét. Kitűnően jellemző minden adat arra, hogy miképen segítik elő Szegeden a tiidövész terjedését. — Mi a nézete főorvos urnák a létesítendő munkás-szanatóriumról? — kéredezte munkatársunk. — Teljesen elhibázott dolognak tartom a pénztár részéről — mondotta Hollós József dr., — hogy akkor, amidőn a szanatóriumok a tüdővész leküzdése szempontjából mindenütt csődöt mondanak, anyagi erejét ilyen teljesen célját tévesztett intézménybe fekteti. A szanatóriumok divatja Németországból jutott át hozzánk. Ott már több, mint száz szanatórium működik és évente 41000 beteget internálnak körülbelül évi 17 millió márka költséggel. Németországnak azonban 800,000 olyan tüdővészese van, akik bacillusokat köpnek és igy környezetükre fertőzőek. Vájjon mit jelent ennek a 41000 betegnek az elhelyezése, — akiknek a fele különben is fertőző — ezen horribilis számhoz arányítva? A betegség leküzdése szempontjából tulajdonképen semmit. Azonban a kiadás szempontjából igen sokat. Ma már Németországban is belátják, hogy a szanatóriumok rendszerével a tüdővész leküzdését dűlőre vinni nem lehet. Még kevésbé lehet azonban minálunk, ahol a fertőzés kétszer akkora és a rendelkezésre álló anyagi erők sokkal kisebbek. A tiidövész leküzdését, ha céltudatosan akarjuk irányítani és nem pedig divatos és népszerű szokásokat akarunk követni, teljesen más alapokra kell fektetnünk. Két dolog jöhet tekintetbe. Először: a legsúlyosabb és legfertőzőbb betegek izolálása abból a célból, hogy a fertőzés forrását a családból eltávolítsuk (és tulajdonképen ezen az alapon törtónt minden, fertőző betegség leküzdése), másodszor: a kezdődő és könnyű betegek specifikus gyógykezelése. Ma már nagy számmal állanak adatok rendelkezésre, amelyek kétségkívül bizonyítják, hogy a gumőkórt akár tuberkulinnal, akár pedig antitokszikus szerekkel sokkal rövidebb idő alatt és sokkal tökéletesebben lehet gyógyítani, mint azt a szanatóriumok drága pénzért eszközlik. Amellett a specifikus kezelés költsége elenyészően csekély, ugy, hogy kevés költséggel a betegek igen nagy száma vehető gyógykezelés alá. Ennek föltétele azonban, hogy az orvosok a gümőkór speciális kezelésében kellőleg kitaníttassanak, de ezt a kérdést nálunk teljesen figyelmen kivül hagyják. — A betegsegélyző pénztár tehát — folytatta Hollós dr. — jól tenné, ha a rendelkezésre álló összegből nem szanatóriumot emelne (amely úgyis csak a betegeknek egy minimális töredékét volna képes ellátni), hanem a betegsegélyző pénztár az erre alkalmas orvosait országszerte speciális kezelésben kellőleg kitaníttatná megfelelő kurzusokban és országszerte tuberkulózis ambulanciákat állitana föl a gümökór-betegek gyógykezelésére. E mellett még arra is marad pénz, hogy minden városban, — tehát Szegeden is — tiapkurázó helyeket létesítsen a tavaszi és nyári nap kiválóan gyógyító hatásának kihasználására. Ez igazán nagyon olcsó és amellett a lehető legkiválóbb módszere a gümőkór gyógyításának. Ez, igaz, hogy csak ezután fog divatba jönni nálunk. — Vájjon nem célszerübb-e a diszpanzérek intézménye? Aradon például egy ilyent akarnak most létesíteni. — A diszpanzérek abban a formában, a melyben jelenleg léteznek, szintén nagyobbrészt céljáttévesztett intézmények. Ezekben minálunk a francia és belga ilynemű intézményeket akarják utánozni, melyeknek évente nagy összegek: milliók állanak rendelkezésükre s igy megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy a betegek gyógykezelésében és a profilaktikus intézkedéseken kivül a beteg anyagi segélyezésével is törődhessenek. A mi diszpanzérjeink évi 5000 vagy 10.000 korona dotációjukkal csak alamizsnaosztogatást végezhetnek, amelynek a tüdővész leküzdésében semmiféle értelme nincs. Mégis, a mi diszpanzéjeink, ugy látszik, erre rendezkedtek be, ahelyett, hogy ami a legfontosabb, kellő profilaktikus intézkedéseket tennének és a betegeket kellő specifikus gyógykezeléssel látnák el. Különben, az ilynemű intézmények értéke teljesen a vezető értékétől függ. Rátermett, képzett és lelkes orvos kevés költséggel is sokat tehet. Kérdés azonban, hogy minden diszpanzér megfelelő vezetőt kap-e? Nekünk, szegedieknek, a magunké a legfontosabb. Mi a véleménye tehát a szegedi diszpanzérről? — Bár különösen hangzik, be kell vallanom, hogy a szegedi diszpanzért még sohasem láttam — jelentette ki Hollós dr., — noha a közkórházban működöm. Létesülésére nézve azonban a következő fölvilágositással szolgálhatok. Ezelőtt hat évvel a közkórházban nyilvános tüdővész-rendelést kezdeményeztem, amely csakhamar olyannyira fölvirágzott, hogy kilenc hónapi fönnállása alatt hatszáznál több tüdőbeteget vizsgáltam meg és azokról pontos kórtörténetet vezettem, köpeteket megvizsgáltam és egyszersmind valamennyit specifikus gyógykezelésben részesítettem. Az ambulancia annyira megnövekedett, hogy végre naponta három órát vett igénybe és teljesen képtelén voltam már a lebonyolítására. Ekkor történt, hogy az állam 5000 és a város is 5000 korona évi segélyt szavazott meg egy Szegeden fölállítandó dizspanzér számára, amelynek vezetésére engem szólítottak föl. Ekkor egy terjedelmes memorandumban, amelyet a tanácshoz nyújtottam be, kifejtettem azt, hoyg ezt az intézetet egyedül lehetetlen volna ellátnom, mert hiszen már maga az egyszerű kezelés is ilyen óriási mértékűvé növekedett és ezért egy dijazott segédorvos kinevezését kértem magam mellé, mig én dijtalanul vállalkoztam az intézmény vezetésére. Kifejtettem ezúttal a diszpanzér föladatát, amely elsősorban profilaktikus és olyan természetű, hogv az rendkivül nagy odaadást és munkaáldozatot követel. Legnagyobb meglepetésemre a diszpanzér vezetőjéül nem engem,