Délmagyarország, 1912. november (1. évfolyam, 69-93. szám)

1912-11-16 / 81. szám

Szerkesztőság Kárász-utca 9. a t, Telefon 305. a D Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24 — félévre.... K 12-negyedévre K 6-— egyhónapraK 2'— Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K 28 - félévre.... K 14 — negyedévre K T— egyhónapraK 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9 • • Telefon 81. a • Szeged, 1912. I. évfolyam 81. szám. Szombat, november 16. Andrássy Gyula gróf egy hírlapi nyilatkozatában azt mondja, hogy csak a kormánynak volna módjában a normális politikai életet helyreállítani és az összműködés azon fokát kormánypárt és ellenzék között biztosítani, melyre a monarchiának égető szüksége van. Elementáris kötelessége volna most a kormánynak — folytatja Andrássy — n«n látszólagos ajánlatokat tenni, mint a múltkori volt, hanem komolyan kézbevenni a béke helyreállítását. Az első kérdés az, vájjon az a békeajánlat, melyet a kormány az ellenzéknek tett, valóban látszólagos volt-e, azaz olyan, melynek alapján a parlamenti béke nem volt megköthető? A további kérdés azután, hogy ha ezt a békeajánlatot Andrássy Gyula gróf nem tartja komolynak, akkor mit ért ő komoly békeajánlat alatt? Vizsgáljuk előbb az első kérdést. Lukács László miniszterelnök fölajánlotta az ellenzéknek a képsivelői immunitás szabályozását, fölajánlotta a képviselőházi elnök hatáskörének szabatos körülhatározását és fölajánlotta egy parlamenti bizottság kiküldését a házszabályok általánosan szükségesnek tartott reformálására. Ezenfelül lehetővé óhajtotta tenni a kormányelnök, — nem elszigetelten, mert igy az ellenzék talán nehezebben mehetett volna bele, hanem junktim többi propoziciójával — hogy a kisebbség a jelenlegi nehéz helyzetben az alkotmányos kontrollt a közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottságban gyakorolja és e célból fö' ajánlotta, hogy nyolc munkapárti delegátus lemondása utján az országos bizottságban az ellenzék számára helyet csinál. Nem vagyunk képesek megérteni, bogy ezt az ajánlatot miért minősiti Andrássy Gyula gróf látszólagos békepropoziciónak és mi alapon vitatja el attól a komolyságot? Emlékszünk rá, hogy Andrássy Gyula legutolsó parlamenti beszédében a kibontakozás szempontjából a fősúlyt arra helyezte, hogy a junius 4-ikén lejátszódott parlamenti események precedenssé ne váljanak és hogy hasonló események megismétlődése megakadályoztassák. Kérdezzük már most, vájjon mindaz, amit a kormányelnök ajánlott: a képviselői immunitás szabályozása, az elnöki hatáskör körülhatárolása, a házszabályok reviziója nem lehet-e alkalmas arra, hogy az Andrássy Gyula gróf által is óhajtott célt szolgálja és előmozditsa? Nekünk legalább ugy tűnik, hogy Lukács László javaslataiból senki azt ki nem olvashatja, hogy azok Andrássy Gyula grófnak ezt a célzatát eleve kizárják. Sőt ellenkezőleg, minden objektív emberre ezeknek a javaslatoknak azt a benyomást kell tenniök, hogy azok megvitatásának keretében az Andrássy Gyula gróf által óhajtott cél el lenne érhető. Igaz, a kormányelnöknek kétségtelen intenciója az A kormány békeajánlata. Az ellenzék két napos értekezletének csúfos kudarca után lapjaiban most azt újságolja, hogy a nemzeti munkapárt sürgős szükségét érzi, hogy a koalícióval békét kössön. Avval igyekszik lelket önteni a saját értekezletükről távol maradt tagjaiba, hogy munkapárti oldalról puhatolódzások történtek a béke irányában. Az ellenzéknek ezzel a legújabb taktikájával szemben hitelesen megállapítható, hogy a munkapárt szívesen köt békét az ellenzékkel, ha a kormányelnöknek, mint a győztes fél vezérének javaslatát elfogadják. A kormányelnök hajlandó fentartani azt az ajánlatot, hogy parlamenti bizottság küldessék ki a házszabályok revíziójára, a mentelmi jog szabályozásába is készséggel beleegyezik, fejekre azonban a többség nem alkuszik, sem pedig abba beleegyezni nem hajlandó, hogy nagy küzdelmének bármi eredményét föláldozza, az obstrukciónak újra kaput nyisson vagy éppen a sípolást, tülkölést, kerepelést a jövőben eltűrje. Mindezek a föltételek azonban olyanok, amelyekből a többség semmit el nem engedhet, béke tehát csak ugy jöhet létre, ha ezeket a föltételeket a kisebbség elfogadja. Ez az igazság, minden egyéb híresztelés pedig csak arra jó, hogy a kétségbeesett helyzetüket lassankint fölismerő ellenzéki képviselőkbe lelket öntsön. Ez az érem egyik oldala. És a másik? A baba-klub. — Mintha mese volna. — Irta: Liptai Imre. A Palánkaiék kis leányának, Klárinak, volt egy szép francia babája, akit Miminek keresztelt el. Ez a baba egyenest Párisból jött, született francia baba volt és olyan okos és olyan müveit, hogy talán még a kis gazdájánál is többet tudott, ugy, hogy'csodájára járt Klári valamennyi barátnője. Először is tudott aludni, tudott járni, tudott ülni; nem is szólva arról, hogy beszélni is tudott és ha megnyomkodták a derekát, egész érthetően mondta: „mama, papa". Persze ehhez az előkelőséghez voltak nagyszerű toalettjei, minden alkalomra, még estélyi toalettje is volt. Valósággal olyan volt ilyenkor, mint egy kis hercegnő az udvari bálon. Erről a kis Mimi hercegnőről fogok elmondani nektek egy mesét, ha szépen idefigyeltek. Hát amikor Mimi a keleti expresszvonattal megérkezett és bevonult Klári babaszaIpnjába, egyszeribe uj szokások kaptak lábra a pesti babatársadalomban. Minden elegáns baba sietett megismerkedni a francia babával, aki elhatározta, hogy megalakítja Pesten az előkelő babahölgyek klubját. Erre a célra természetesen a Palánkai Klári babaszolónját választották ki, ahol egy szép napon a legelőkelőbb babák, a legszebb és legsrkkesebb babahölgyek részvételével megalakult az „elegáns babák szalonja . . ." Még tisztikart is választottak és természetesen a diszelnöknő Mimi lett, a csodás szépségű és nagy műveltségű francia baba. A klub hetekint egyszer, minden szerdán, babazsurt rendezett, amelyre meghívókat bocsátottak szét és képzelhetitek, hogy minden számottevő baba ott volt, aki azt akarta, hogy előkelő babák közé számítsák... A zsuron teát ittak és apnó kis szendvicseket ettek, beszélgettek (már ahogy tudtak), nevetgéltek és uzsonna után énekeltek, játszottak, sőt néha táncra is perdültek. Történt egyszer, amikor borzasztó' sokan voltak a baba-klubban, ugy, hogy alig lehetett mozogni, a fülledt levegőben, a sok selyembe, csipkébe, bársonyba öltött baba között, történt mondom, hogy a klub elnöknője, Mimi hercegnő egy kissé elszédült, a babahölgyek erős parfümjétől és kénytelen volt a szabad levegőre menni. Egy elegáns frakkos férfi-baba, aki sokat settenkedett monoklijával és finom mozdulataival Mimi körül és aki ötletességéről volt hires a babaszalónban, észrevette Mimi muló rosszullétét és rögtön fölajánlotta, hogy kikíséri az udvarra. A frakkos babát Qastonnak hivták és nyávogni is tudott, ha föltette a monokliját. — Hercegnő engedje meg — mondta Gaston — hogy szolgálatára legyek. — Köszönöm, Gaston, menjünk ki az udvarra, ezek a hölgyek egészen elbódítottak az illatszereikkel. A klubban csak később vették észre, hogy az elnöknő eltávozott a zsurról és persze rögtön pletykálkodtak, hogy nem az illatszer az oka, hanem Gaston, aki nyávogásával meghódította Mimi hercegnőt. Mialatt azonban a babazsúr hölgyei minden rosszat elmondtak Mimi feltűnő viselkedéséről, az udvarban igen különös dolog történt. Amidőn ugyanis Mimi Gaston karján sétálgatott, a poroló állvány mellett, egy kis szemétrakás közelében, a hercegnő megpillantott egy szurtos kis babát. Azon bizony nem volt selyemruha, nem volt a lábán aranytopán, de még csak egy jóravaló kartonruha se volt rajta. Csak egy kis rongy, amit igazán nem lehetett toalettnek nevezni. Meztelen lábai egész vörösek voltak, arcán rikitó piros folt, látszott, hogy a púdert hirből sem ismerte. Nem volt szép frizurája sem. csak egy vakarcsban lógott le a fejéről lenszinü haja. Gaston idegesen tette föl a monokliját és nyafogott. Mimi pedig finyásan hátralépve, azt mondta: -ÓI...Ó!... És tanácstalanul nézett Gastonra. — Mi ez? — kérdezte Mimi frakkos kísérőjétől. Mire Gaston, aki — mint mondám — hires volt találó megjegyzéseiről, kihúzva mansettáját, kicsinylő mozdulatot tett és előkelő, nyegle orrhangján, azt mondta: