Délmagyarország, 1912. november (1. évfolyam, 69-93. szám)

1912-11-01 / 69. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. a d Telefon 305. a • Előfizetési ár Szegeden egész évre . K24-— félévre.... K 12negyedévre K 6-— egy hónapra K 2-Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K 28-- félévre.... K 14-— negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. • • Telefon 81. • • Szeged, 1912. I. évfolyam 69. szám. Péntek, november I. Andrássy. Mikor tegnap — miután az ellenzéki pártok ama kisded művelete, hogy a Dunapart felől lepik meg és játszák ki a fegyveres kordont, vizbe esett s a vert hadak, a harc méltósága rovására menő uj stratégmájuk gyászos bukásával nem a legvigabban elvonultak, — Andrássy bejött a Házba s hire futott, hogy fölszólal, azt gondolhatta mindenki: kiváló politikus lelkét nagy elhatározások ihlete érintette. A történelmi név, amelyet visel, kötelez. A hármas-szövetség lángeszű megalkotójának, a monarchia hires külügyminiszterének, a balkánviszonyok elsőrangú mesterének a fiában fölébredt talán az az érzés, hogy mikor a monarchia és benne Magyarország sorsáról, érdekeinek megvédéséről, délkeleti határainkon tornyosuló veszedelmekről van szó, akkor Andrássy Gyula junior nem hallgathat. Ily viszonyok között talán volna égetőbb föladata is, mint újságcikkekben és nyilatkozatokban naprólnapra marék számra dobálni a rőzsét a szövetkezett pártok tüzébe; volna magasztosabb tiszte is, mint elméleti módon elitélni az obstrukciót és gyakorlati eszközökkel egyengetni az útját a győzelmének; volna talán méltóbb hivatása is, mint nap-nap mellett fölidézni azt a látszatot, mintha őt szemelték volna ki az uj koalíció generalisszimuszának. Ahogy előkelő, szikár alakja szemközt állt a többség feketéllő padjaival, valami hatalmas megnyilatkozás vártunk tőle; valami szokatlanul nagy objektivitást; a napipolitika apró vaköndturásai fölé emelkedő sasszárnyalást. Azt reméltük, hogy a hazafiak lelkiismeretére fog apellálni, de a hazafiak lelkiismeretére jobbról és balról. Azt gondoltuk: a politikai magábaszállás gyönyörű látványában lesz részünk. Andrássy Gyula gróf be fogja ismerni, hogy a pártok élet-halál harcának meg kell szűnni oly időkben, amikor senki sem tudja, mit hoz a holnap s a mikor a legelevenebb fantáziával sem tudunk elképzelni oly irtózatos veszedelmeket, a melyek negyvennyolc óra alatt az országok nyakába nem szakadhatnak. E helyett vádbeszédet kellett végighallgatni a többségnek, egyoldalút, igazságtalant, minden izében elfogultat. Végig kellett hallgatnunk juliusi értekezésének minden aprólékos okoskodását; csupa oly dolgot, amelyet már könyv nélkül tudunk, maga Andrássy, irásbap és élőszóval oly gyakran ismételte. Egyetlen uj szint nem hozott, egyetlen uj érvet nem mondott, egyetlen uj és más gondolattal nem állott elő. Békecsináló művészete ma is abban merült ki, hogy a többség hajtsa járomba a nyakát, vegye magára egy terrorisztikus kisebbség igáját, szolgáltassa ki vezéreit, akiknek minden cselekedetét ellátta a maga jóváhagyásának pecsétjével s akiknek feje ha kosárba hull, csak első fecskéje lesz az összes többségi fejek levágatásának. Ezzel a beszédével Andrássy Gyula nem helyettesitette mással, hanem csak kiegészítette a szövetkezett pártok taktikai eljárását. Nem is beszélt másért, — saját vallomása szerint — főleg azért, hogy „álláspontja a naplóban megörökíttessék". Ha már tartalmánál és célzatánál fog\ va Andrássy beszéde nem kelthette a legi kellemesebb érzést a többség tagjaiban, a kedvezőtlen benyomást még kedvezőtlej nebbé tette furcsa viselkedésével. Mert valóban a közélet ily jeles esztétikusától nem volt esztétikus dolog, hogy elmenekült a Tisza István válasza elöl. Tisza ezzel nem veszitett semmit, mert beszéde, amellyel a többséget magával ragadta és lelkes tüntetésre bírta, szintén meg fog „örökittetni" a naplóban, melléje kerül az Andrássy gróf beszédjének. S a későbbi nemzedék valamelyik tagja, ha e két beszédet, sőt harmadikul a miniszterelnökét is, — azoknak érvelését, igazságait, szónoki lendületét, célzatát öszszehasonlitja, azt fogja gondolni, amit, e beszédeket figyelmesen végig hallgatva, a képviselőház ma érezhetett: ime a szó és a tett; ime a tagadás szelleme és az önfeláldozó hazafiságé; ime a tetszetős, hálás szerep és a magasabb küldetésnek teljes Halott testvérkéim. Halott testvérkéim jöttek el hozzám S magukkal hozták régi arcomat. Nagy, kék szemükkel én néztem magamra S szívem ijedten, furcsán megdobbant. Gyerek-emlékek: örömök, bánatok — Újra éreztem mind az ízeket. S két kis testvérem: nénikém és bátyám, Csengőn, édesen, vígan nevetett, • És az éjszakában hárman nevettünk: Három hancúzó testvér, kis gyerek, Kik még nem ismertük, meg se kóstoltuk E félbehagyott, kicsi életet. NAGY LÁSZLÓ. Vizparton. Irta: Krúdy Gyula. Februáriusban már beszélni kezdenek a vizek. A tél komor némaságából egyszerre különös és titkos sustorgás hallatszik a folyók mentén. A hó alól szürke viz jön elő és a barna partok között lomhán eleinte, majd később sebesebben iramlik ismeretlen állomások felé a havas ár. Friss örvények kerekednek a viz közepén és az ár, emelkedvén a Partok között, locsogva nyaldossa a bokrok es fák gyökereit. A tavasz megindult már valahol a folyó felett és sustorogva, halkkal csevegve közeledik a vizén. A tavasz elsőbb a folyókon indul meg, de az ár felett támadó 1 és járkáló széllel együtt bemegy az erdőkbe, falvakba, városokba. A mezőkön láthatatlanul támadnak a tavasz kis patakjai, amelyek locsogva, gyöngén hullámozva folydogálnak a tavalyról itten maradott füvek és falevelek között. Barna, halott galyak nedvesen feküsznek összezsugorodva a hó alatt, a szél hiába üzi el a szürke felhők nyájait a hegyek fölé, az ég hasztalan kékül a széltől, ők tavalyiak, immár halottak maradnak s a földön támadó kis patakok lesodorják őket a vizekbe, mélységekbe, ismeretlen helyekre, valamint a tél komorságában kimúlt kis állatkák csontvázait. A folyóból, a szürke vizből friss kiáltások hallatszanak a néma rétekre és ha a hidon, a havas ár felett megállsz: az életet meglátod egy barna, parton álló fa görbe és fekete ágai között, vagy egy lassan szálló madár képében, amely a hullámos viz felett horgászik, — hiába fuj csipős éjszaki szél a magaslatokról. S az erdők milyen titkosak! A fák — nagyok és kicsinyek, — mereven állnak a barna, hótól szürke, viztöl tarka földön s alakjuk az égre rajzolódik. A fatörzseken nedvek folynak végig és az egész erdőben csak a viz locsog, különben mélységes és néma szomorúság vagyon itt. Mész előre és hallgatózol. Titkosan csöndes minden. A tisztásokon harmatos pára lebeg, — ugyan mi történik itt, hol senki sem jár, csak a nappal, majd a különös éjszaka? Egy réten, ahol álldogáltam és gyertyaszentelő-havát akartam meglesni, keskeny, nedves országút kanyargott. A nap nyugovóra hajolt és az erdők, rétek szomorúakká lettek. A keréknyomban a viz jegesedni kezdett és valahol a homályos, messziségben harangoztak . . . * A komp nem messzire volt a folyóparton, de mire odaértem, már leszállott az este. Amint a nedves országúton ballagtam az estében, egyszerre érezni kezdtem a tél szagát. Estve még tél van; a vizek többé nem csörgedeznek s a néma alvás, a délutáni hangok és sustorgások után komorabb az igazi, fagyos téli éjeknél. A komp a túlsó parton volt, épen akkor kötöttek ki vele a legények. A barna folyó felett a deszkaalkotmány ugy lebegett, mini: egy nagy, széles árnyék. A közepén lámpás égett, de azt csak sejteni lehetett, hogy ottan ég. Világos nyári estéken a túlsó parton levő kompon árnyak látszanak, amint ide-oda mozognak, tesznek-vesznek, ám most csak mormoló hangok hallatszottak nagy időközökben a csöndes, hidegülő folyó felett. A révészház előtt a sötétben ült az öreg révész. Eelinte nem láttam, csak akkor vetI tem észre, midőn megszólalt. Jó estét mon• dott és tovább lógázta lábát a hárságyon, ; ami az eresz alatt volt. Ez az öreg révész emberemlékezet óta itt lakik és kezeli a kompot. Hajdanában bi( zony egymaga hajtotta keresztül a kompot emberekkel, állatokkal, szerekekkel együtt, de most megöregedvén, két legényt tart és ő maga a rongyos szűrön ül és pipázik. Bizo-