Délmagyarország, 1912. október (1. évfolyam, 42-68. szám)

1912-10-06 / 47. szám

\ 1012. október 6. HIREK Szegedi kalendárium. délmagyarorszáq AZ IDŐ: Megérkezett az első hó is. Reggel könnyű 9 fehér pelyhek szállingóz­S tak és mihelyt a földre ér­H tek, megolvadtak és eltűn­tek, Néhány percig tartott csak az egész. Az emberek nem hittek szemüknek és az emeletes házban lakók felfelé néztek, hogy egy gondatlan cse­léd nem a párnát és a dunyhát rázza-e. Aztán meggyőződtek, hogy a felhőkből jön a korai vendég és hihetetlenül csóválták fejüket. A vasárnapi napra sem biztató az időjóslás. A meteorológia szerint túlnyomóan derült idő várható, gyenge éjjeli faggyal, később hő­emelkedés valószínű. Tekintve azonban, hogy vasárnap kezdődik meg Szegeden az orszá­gos vásár, valószínű, hogy rossz idő lesz, mert a vásárosokat állandóan pech szokta üldözni. A GIZELLA-téren délelőtt 10 órakor ha­zafias ünnepély október 6-ika alkalmából. A templomokban gyászistentisztelet lesz. A KÖZKÓRHAZBAN: A beteg látoga­tási idő délután 1-3-ig tart. ÚJSZEGEDEN délután fél négy órakor « SzAK bajnoki mérkőzést tart az Újvidéki Atlétikai Klubbal. Előzőleg a SzAK tisztvi­selő csapata barátságos mérkőzést tart a vá­rosi főgimnázium football csapatával. VÁROSI SZÍNHÁZ: Délután négy óra­kor: A kis dobos, operett. Este 8 órakor a Ta­tárjárás, operett. URANIA-SZINHAZ: Az előadások dél­után 2 órakor kezdődnek. Bemutatóra kerül a SZEGEDI Rákóczi-szobor leleplezés. Kato­na-becsület cimü dráma. VASS-MOZI: Az előadások délután 2 órakor kezdődnek. Autó és ekszpress cimü dráma. A Rákóczi-szobor leleplezés. AZ EURÓPA-SZALLÓ összes termeiben esie félkilenc órakor a görögkeleti szerb egy­ház énekkára táncvigalmat rendez. Részletfizetésre. (Saját tudósítónktól). Szomorú pénzügyi viszonyaink, gazdasági életünk pangása, folyton növekvő adóink — vagyis mindezt egy szóval kifejezve: szegénységünk, meg­teremtette a szükségletek beszrzésének azt a módját, amely mind szélesebb körökben kezd elterjedni: a részletfizetést. Ruhát, könyvet, cipőt, konyhai, háztartási cikkeket, hangsze­reket, mindent leliet ma már részletfizetésre kapni, ami legélesebb kifejezője a mi szegé­nyes viszonyainknak. Alig akad olyan dolog, aminek' értékét egyszerre kívánják a vevőitől, havonként kell törleszteni az árát, csak egy-két koronát kell fizetni — ez a jelszó. Egy-két koronát a sza­bónak, egy-két koronát a látszerésznek, a ci­pésznek, az önsegélyző egyletnek, a bútor­kereskedőnek, ebből áll ma egy családapa hónap eleji működése, ha ugyan nem abból, hogy itt halasztjuk el a kikötött összeg meg­küldését, vagy a lexikont nem fizetjük most, hanem a lakbéres hónapban, a kabátra majd egyszerre küldök husz koronát, mert most nincs pénz, elment erre meg arra, de a jövő hónapban, akkor mégis marad valami, igaz akkor szenet kell rendelni, nem baj, a Blau várhat, talán kihúzzák a sorsjegyemet, de most nincs pénz, akárhogy is töröm a tfejem, hogy az ördög vitte volna el azt az ügynököt, miért is rendeltem részletfizetésre, mikor már ugy sem tudok hová lenni az adósságtól, ez perel, az perel, de nincs pénz, nem tudok fi­zetni egy vörös krajcárt sem. S mialatt igy töpreng a szegény, részletfizetéseken tönkre­ment ember, bejön az ügynök és ismét mutat valamit, ami még „sohase létezett," amit meg kell venni, mert a szomszéd szobában min­denki rendelt, a legutolsó díjnok is, pedig az egy utolsó ember, tessék megnézni, milyen praktikus esőköpenyeg, de ágyliuzatnak is lehet, használni, nyáron tarisznya, ha kirán­dul becses családjával, megeszik az ebédet és este kitűnő meleget ad, mert este hideg van, vagy tessék ezt a botot megnézni, ha igy forgatom napernyő, ha ugy forgatom esernyő és ruhakefe is vau benne, mert poros az utca és a por árt a ruháinak és két ivó­pohár is van benne, ez egy ajándék, ezért ne­vetséges két koronát kell fizetni minden el­sején, mások hetet fizetnek, én nem csapom he, ön tudja, hogy tőlem minden prima, ezt magának hoztam, ide irja a nevét, ne oda, ide, ejnye, miit kérdez gr nyit, no látja, kö­szönöm szépen, au revoir, itt van a csekk­könyv, a héten még benézek. És benéz a Berény ur vagy Kinizsi ur és hozza a legszenzációsabb újdonságot, azt a szert amitől kihull a szakáll, sohasem kell bo­rotválkozni, csak tiz forint, megspórol éven­kint negyven koronát, ugye, az milyen jó a gyerekeknek cipőre, látja, erre maga nem is gondolt, maga egy jó családapa? Mi adunk cipőt is részletre, ki ad ki egyszerre tizenkét koronát? Csak nem ilesz olyan könnyelmű? Inkább vegye meg Tinódi Sebestyén elegyes müveit, vagy fizessen elő a „Mein Sietem" cimü világhírű műre, megspórolja nyaralást, vagy megint Penész-gyarmatra akar menni, ahol kétszer kaipott sárgaságot a felesége őnagysága, nem, azit nem kívánom, inkább vegye meg ezt a házi tanácsadót, hetedik ki­adás, tiz hónapig fizet havonként három kroncsit, az is valami? Én nem akarok sokat beszélni, a szomszédomban vett a Kolányi meg a Kondor ur, azok a niemandok, én nesm akarom rábeszélni, ne oda irja a nevét, ugy, ugy, hiszen tudja. Hogy "nem érdemes élni? Én már régen mondom, akar egy revolvert, Browning, két zárral, hét milliméteres, biz­tosan öl, a Kapás-utcában én nem is mernék lakni revolver nélkül, na látja, itt van még egy csek-könyv, köszönöm alássan, jaj, de nehéz az élet és mennyit kell beszélni, egész beteg leszek belé, köszönöm még egyszer, alá­szolgája. Ilyen a mai élet, részletre. — Nyilatkozat. Paál Jób" maikét lap­oldalon vádakat szór a szegedi ujságirókra, közben megrágalmazza a „Délmagyarország" két munkatársát, Berezeg Istvánt és Tölgyes Gyulát. Eljárásából nem csinálunk nagy ese­tet, amint ügyével is kötelességszerűen és tárgyilagosan foglalkoztunk. A szerkesztőség csak annak kinyilatkoztatását tartja szüksé­gesnek, hogy ugy Herczeg, mint Tölgyes haladéktalanul megindítja a sajtópört. — Ebéd Bilinszkinél. Bilinszki Leó lovag közös pénzügyminiszter és neje — mint Bécsből táviratozzák — a delegáció tisztele­tére ma este ebédet adtak, amelyen a ma­gyar kormány részéről Hazai Samu báré honvédelmi miniszter vett részt. — Negyven esztendeig... Megkapó ünnepeltetésben volt része Singer Jenőnek, a Scheinberger és Popper szegedi bőrgyára üzletvezetőjének. Ugyanis október elsején volt 40 esztendeje, hogy Singer a céghez ke­rült és ennek emlékét ünnepelték. Singer Jenő egész fiatalon jött a céghez, hol szorgalmával mihamar főnökei szeretetét vívta ki és ennek elismeréseül iizletveztővé léptették elő. Most 40 év után sem mulasztották el, hogy meg­elégedésüknek tanújelét ne adják és október elsején üzletvezetőjüket értékes és szép em­léktárgygyal lepték meg, melyet megható szavak kíséretében nyújtottak át. Szombaton este pedig a cég alkalmazottai bankettet ren­deztek tiszteletére és számos tószt kíséreté­ben méltatták érdemeit és fejezték ki üzlet­vezetőjük iránt érzett kollegiális szeretetüket. — Eljegyzés. Kiss Dezső dr belügy­miniszteri s. titkár, Kiss Károly gömörmegyei földbirtokos fia, eljegyezte Barkóczy Elzát, Rarkóczy Gusztáv szegedi állami felső keres­kedelmi iskolai tanár leányát. — A bolgár kertészek itthagyták Sze­gedet. A bolgár kertészek, akik a kutyasorban a várostól bérelt földeket munkálták, ma vá­ratlanul itt hagyták a bérletüket és hazautaz­tak Szófiába. A haza hivja őket. A Balkánon háborús időket élnek. Bulgária is hadakozni fog és a budapesti bolgár konzulátus a sze­gedi hatóság utjár a bolgár hadügyi kormány behivóját kézbesítette nekik. Erre azonnal el­utaztak Szegedről. — Mesterséges tej. Rigler Gusztáv egye­temi tanár, a kolozsvári tudományegyetemi egészségtani intézet vezetőie, már hónapok óta érdekes kísérleteket folytatott a köz­egészségtani intézet vegyi laboratóriumában. Növényi anyagokból mesterségesen steril-te­jet próbált előállítani. Kísérletei az utóbbi he­tekben sikerre vezettek, mert egy a tej anya­gának teljesen megfelelő vegyi preparátumot állított-elő, amely szerinte, teljesen pótolja a természetes tejet. Rigler professzor a mes­terséges tej előállításával nem anyir.a azt cé­lozza, hogy a betegek steril, baktériummen­tes tejtáplálékot kapjanak, hanem azt, hogy az általános drágaságon enyhítsen egy olcsó tápláló és összetételére nézve a tejjel tel­jesen azonos, kémiailag előállított tápanyag­gal. A kolozsvári klinikákon és a belgyógyá­szati osztályon már napok óta folynak a kí­sérletek a Rigler-féle mesterséges tejjel. Rig­ler Gusztáv egyetemi tanár ezeket mondot­ta találmányáról: — Kísérleteim eredményeképen tényleg találtam egy olyan vegyi preparátumot, a mely teljesen pótolja a természetes tejet. Az általam elkészitett mesterséges tej növényi anyagokból készül. Találmányom kipróbálá­sa végett a belgyógyászati és a gyermekgyó­gyászati klinikán naponta már tiz-tiz litert használnak, hogy kísérletezzenek vele a kü­lönböző nemű és korú betegek, valamint a kü­lönböző fajú betegségeknél. Nagyon fontos­nak tartom ugyanis megállapítani, hogy a beteg szervezetekre milyen hatással van ez a vegyi összetétel. Klinikáinkon a beteg gyer­mekek és felnőttek már napok óta isszák a mesterséges táplálékot. — Szabadkai papok és a Hymnusz. Tudvalevőleg pénteken volt a király neve­napja. Szabadkán, ez alkalommal tartott is­tentiszteleten a szent Teréz-templomban tar­tott tinnepi misén megjelent a főispán, az üz­letvezetőség, törvényszék, ügyészség, szóval az egész hivatalos világ. Az egybegyűltek nagy megdöbbenéssel látták, hogy amikor a templom kórusában a városi dalárda a Hym­nuszt kezdte énekelni, a miséző Vojnits De­zső plébános és az összes papok tüntetőleg kisietnek a templomból. A nagy megütkö­zést keltő demonstrációnak az az oka, hogy Vojnits plébános a Hymnuszt profán ének­nek tartia s nem járult hozzá, hogy azt a templomban énekeljék. Szabadkán már több izben követtek el a templomban miséző pa­pok ilyen tüntetést a Hymnusz ellen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom