Délmagyarország, 1912. október (1. évfolyam, 42-68. szám)

1912-10-04 / 45. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Q a Telefon 305. • • Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24"— félévre.... K 12negyedévre K 6-— egy hónapra K Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K 28-— félévre.... K 14-— negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. • • Telefon 81. • o Szeged, 1912. I. évfolyam 45. szám. Péntek, október 4. Humanizmus. A hatalmak reformokat sürgetnek azokon a földterületeken, amelyek török iszuverénitás alatt állanak, de amelyekre most az egyéb kis és nagyhatalmak éhsége annyira megnőtt, hogy aligha birják ki csillapítás nélkül. A háborús kérdés egyéb okai és titkai más lapra tartoznak, illuzórius ezen a helyen az a fölött való morfondirozás is, hogy ki kaphat majd egyegy zsíros falatot a szájába és ki fog a szájára esni. A háborús készülődés nagy méretekben lelohadnék, ha a porta életbeléptetné azokat a reformokat, amelyek életbeléptetését a nagyhatalmak egyhangúlag sürgetik nála. Egyhangúlag, mert a humanizmus koncertjébe beleszól a kopár és rettenetes Oroszország is, a mindenható atyuska, a cár is, alkotmányos életének minden illetékes organizmusával. Teljes jelentőségükben látjuk mindazokat a nagy érdekeket, amelyek az események örvénylése körül élethalálharcukat vivják. Tudjuk, hogy korszakos jelentőségű világtörténelmi események következnek. Ha egyenes gondolkodás mellett nem is egészen értjük, hogy a nagyhatalmak békés szándékaik érvényesítésében nagyon is békések, teljes törvénytisztelettel gondolunk azokra a nemzetközi szabályokra, amelyekhez a diplomáciának alkalmazkodnia kell és megértéssel méltányoljuk azokat az érdekeket, melyek kielégítésére minden nemzetnek törekednie kell: normális és háborús időkben. A hatalmak diplomáciai kara reformokat követel a portától. Vele Oroszország. A hatalmak diplomáciai kara békét akar parancsolni Balkánra. Vele Oroszország. A hatalmak diplomáciai kara lokalizálni akarja a háborút. Vele Oroszország. A humanizmus jegyében diplomatáskodik itt is, ott is az az orosz államvezetőség, amely ma is a legfeketébb felekezeti türelmetlenségtől tündököl, amely perverz következetességgel üldözi, a zsidók százezreit és a közszabadságok gyűlölt ellensége. A cáratyuska könnyen küldi külföldi háborúba katonáit és érthető, ha azok halálmegvetéssel, de lelkesség nélkül küzdenek. Az atyuska kancsukája nyakuk fölött suhog állandóan és sokszor jobb az ellenség, mint nz orosz rendőrség. A cár rendelkezik több milliós hadsereggel, de nem fekhetik rá ugy az ellenségre, mint ahögy abszolutisztikus rendőrszervezetével ráfeküdt az orosz népre. A cár puskái nem teríthetnek le annyi ellenséget, mint ahány megkínzott és ártatlanul elitéjt ember élete tapad fekete uralmához. Hordái pusztításai nyomán nagy nyomor fakadhat, de mi ez ahoz, ami békesség idején is humanizmusért kiált Európa felé az orosz földről. Az orosz külügyminiszter reformokat akar Macedóniában? Nem a humanizmus szól belőle, még a faji érzés humanizmusa sem. És ha az európai hatalmasságok meg tudják védeni a balkáni keresztények érdekeit, miért maradnak süketek azokra a jajszavakra, amelyek az északi keresztények és zsidók nagy nyomoráról, sok üldöztetéséről állandóan idehallatszanak? Vagy csak a Balkánon van a humanizmusnak látni és tennivalója? Háború és parlament. (Fővárosi munkatársunktól.) A delegáció ezúttal szokatlan körülmények közepett tanácskozik. Mialatt az országgyűlés kiküldöttjei a közösügyek költségvetését juttatják tető alá, a Balkán félsziget lángbaborult s magának a tanácskozóteremnek nyugodalmát is egyre-másra behatoló vész hirek verik föl. Ilyen nehéz .órákban a magyar ellenzék abszentálja magát a tanácskozásoktól. Mindössze egy rövid botránnyal szerepelt az idei históriai fontosságú tárgyalásokban. A Balkán statusquo-ja inog; a delegációban a hadügy és a külügy felelős intézői fontos nyilatkozatokat tesznek,' az ellenzék pedig saját akaratából a távollétével tüntet. Nem azért mutatunk rá erre, mintha attól tartanok, hogy a nemzeti munkapártból kikerült delegátusok a jelenlegi komoly helyzetben is nem felelnének meg hivatásuknak. Jó kezekben látjuk náluk az ellenőrzést és az ország érdekein való őrködés kötelességét. De rá kellett az ellenzéknek erre az önkéntes .abszentálására mutatnunk, mint ujabb bizonyítékára annak az állításunknak, hogy egy olyan ellenzékre, amely a parlamenti korporációk tanácskozótermeiben szót nem emel, semmi szüksége nincs az országnak, mert nem veszi neki hasznát. Az ilyen ellenzék kikapcsolja magát az életből s felette az események egyszerűen elhaladnak. Mert a bolgárok nem hajlandók felfüggeszteni a haderejük mozgósitását, amig elintézést nyer Apponyinak az a gravamenje, hogy Tisza István egy zártülés elrendelését négy hónappal ezelőtt megtagadta. A világesemények fenyegető és elementáris erővel zudulnak ránk, uj helyzeteket teremtenek s a magyar ellenzék, a melynek kötelessége volna kontrolálni a monarchia állásfoglalását, vidéki népgyűléseken van elfoglalva s azt fejtegeti, hogy Tisza István violálta az alkotmányt, mert egyazon ülésben rendelte el a törvényjavaslat harmadik olvasását. Mi nem esünk azon kétségbe, hogy az ország érdekeinek képviselete ilyen nehéz időkben kizárólag a nemzeti munkapártra hárul, mert egyrészt jó kezekben látjuk az érdekeinket,.másrészt pedig semmiképen se lehet az ellenünkre, ha az ország közvéleménye tapasztalja azt, hogy nehéz időkben melyik pártnak a kötelességérzésére számithat biztossággal. De szükséges is volt, aminek Sándor János, a hadügyi albizottság tegnapi ülésében kifejezést adott. A nemzeti munkapártnak ez az érdemes tagja arra mutatott rá, hogy ha még kellett arra igazolás, hogy a többség helyesen cselekedett, amikor a véderőnk megerősítését célzó törvényeket sürgősen és teljes eréllyel keresztülvitte, ugy ezt az igazolást a balkáni események sajnálatosképpen szolgáltatják. Hiszen felesleges azt bővebben bizonyítani, milyen nagy jelentősége van annak, ha az osztrák-magyar monarchia minél tökéletesebb, minél imponálóbb hadi készültségben áll a békeőrsön. Ez egész Európának a békéjét jelentheti. Valóban a nemzeti munkapárt minden egyes tagja jóleső elégtételt érezhet most azon, hogy azokban a nehéz küzdelmekben a vezérei oldalán megbonthatatlan egységben kitartott. Nagy érdemeket szerzett vele az ország és a monarchia körül, de talán az európai béke körül is és rettenetes felelősséget vett le a rövidlátó magyar ellenzék válláról, mely oktalan makacssággal akadályozta hadseregünknek annyira szükséges fejlesztését s rombolta vele azt a presztízst, amelyre a monarchiának ma nagyobb szüksége van, mint volt valaha. A nemzeti munkapárt vezérei és a vezéreket hiven követő párté az érdem, hogy a véderő fejlesztését célzó intézkedéseknek, valósággal az utolsó percben keresztülvitelével gondoskodott róla, hogy ez a monarchia, mint olyan békehatalom emelhesse föl szavát, melynek súlyt és nyomatékot ad a hadserege, az a hadsereg, amelyről a hadügyminszter emelt hangon jelenthette ki, hogy magaslatán áll a hivatásának. A kormánynak és a munkapártnak pedig a bekövetkezett események meghozták váratlan és valóban fölemelő történelmi igazolást.