Délmagyarország, 1912. október (1. évfolyam, 42-68. szám)
1912-10-20 / 59. szám
1912. október 20. délmagyarorszAq 9 nők főként a horvát helyzetről tett jelentést őfelségének. Itt emiitjük meg, hogy szombaton este már Budapesten volt Lukács László és megjelent a munkapárt értekezletén. - Sima lebonyolítás. Budapestről jelentik: Mint előre lejeleztük, a szombati fizetési nap, amelyre a tőzsdei derűt pénzbeli kiegyenlítése esik, minden baj nélkül mult el. A beállott kisebb fizetésképtelenségek az érdekeltek között békésen elintéztettek és mindössze az a változás áll be, hogy egy-két régi ügynök egy darabig nem fog a tőzsdére följárni. Az az ügynök, akinek inzolvenciája a legnagyobb emóciót okozta, tartozásainak nagyobbik felét kiegyenlítette, a hátralékos differenciát pedig a vele összeköttetésben állott ügynökök helyette kifizették. A tőzsdén meg vannak győződve, hogy néhány hónapon belül e kötelezettségeinek is eleget fog tenni. A kasszanap e sima lebonyolítása, a budapesti tőzsdepiac igen nagy erejéről és szoliditásáról tesz tanúságot. Ilyen viharos derűt alkalmával mindenütt tömeges megrendelések és összeomlások szoktak beállani. Még ha nem is rendezték volna el békésen ezeket az eseteket, akkor sem hagyott volna a kisebb összegű néhány fizetésképtelenség a piacon nagyobb zavart. Mindenesetre dicséretet érdemelnek a tőzsde emberei, hogy a szolidaritás érvényesülésének helyt engedtek és ezzel megóvták tőzsdénket attól, hogy kifelé gyengének és betegnek mutatkozzék.A kulissza tulnyomórészének ma jó napja volt. Legtöbbje lefelé volt angazsálva és ma nehéz ezreseket vettek föl a girótól. Justh Gyula már nem v. b. t. t Föltételezzük, hogy Justh Gyulánál most nincs boldogabb ember e széles hazában. Hogy is ne, mikor Justh Gyula legjobban mégis azért küzdött, hogy ne maradjon valóságos belső titkos tanácsos. Emlékezetes még, mennyi intervju és öreg jelző született Justh eme „harca" körül. Milyen bátor, milyen érdekes, milyen radikális, milyen igazi ellenzéki vezér Justh Gyula, — állapították meg némelyek róla. És amikor a nyáron — nem mondjuk, hogy a kánikula miatt — de nem intézték el Justh Gyula folyamodványát és ugy volt, hogy legalább élete végezetéig megmarad v. b. t. t.-nek is, hát Justh nem csüggedt el, hanem ebben az irányban is tovább harcolt. És ezt a „harcát" teljes siker koronázta, — a szó kitűnő értelmében. Ugyanis a korona most már tudomásul veszi, hogy Justh Gyula nem akar tovább a király tanácsosa lenni és őfelsége elfogadta a méltóságról való lemondást. Ezért hisszük el, hogy e hazában nincs boldogabb ember Justh Gyulánál, kinek elvégre megmarad az a tanulság, hogy nem is azért kapta a v. b. t. t. cimet, amiért most elveszítette . . . — A magántisztviselők felavató estélye. A Szegedi Magántisztviselők Egyesülete szombaton tartotta uj helyiségének felavató estélyét a tagok élénk részvétele .mellett. Az agilis Egyesület a közelmúltban ünnepelte fenállásáiiak tiz éves jubileumát s ma már taglétszámban is megerősödve folytatja a magántisztviselők érdekeit szolgáló tevékenységet. A mai est sikere is fényesen igazolja, hogy a magántisztviselők közönyét sikerült megtörnie s reményt nyújt arra, hogy kitartó munkával a Szegeden élő öszszes magántisztviselők az arra érdemes Egyesület zászlaja alá tömörülnek. Az estélyen megjelentek Wimmer Eiilöp elnök a vezetőség tagjaival. Lendvay Sándor az Első Magyar Általános hiztostió társaság vezértitkára, a társaság több tisztviselőjével, mint vendégek vettek részt az estélyen. Az első felküszntőt Hoffer Jenő alelnök tartotta. Rámutatott a magántisztviselők helyzetére s kitért a szegedi sajtóban is pertraktált ellenállási alap létesítésének szükségességére, a líiit időszerültlennek tart s ehelyett inkább a tömörülés munkájának befejezését sürgeti, amely nélkül minden akció kísérletnek bizonyul. Az egyesületi élet fejlesztésében oroszlánrész illeti Wimmer Fülöp elnököt, a kinek egészségére üríti poharát. Wimmer Fülöp az Egyesület felvirágoztatására üríti poharát. Faragó Lajos alelnök Lendvay Sándort, mint a magántisztviselők régi harcosát köszönti fel, aki köszönetet mond a megtiszteltetésért. Végül Gönczi Elek, Hoffer Jenő alelnököt köszönti fel. Az uj helyiség módot nyújt az Egyesületnek, hogy régi programját, felolvasások rendezését megvalósíthassa s ez irányban a vezetőség akcióba lépett s a legközelebbi felolvasást már november hónapban meg is tartja. — Szociáldemokraták népgyűlése. A szegedi szociáldemokrata-párt népgyűlést készített elő, vasárnapra. A népgyűlést délelőtt tiz órakor tartják meg, melyen a szónokok aktuális politikai kérdésekről beszélnek. Szó lesz a balkáni háborúról s a hadügyi költségek emeléséről és tiltakoznak az ellen. — Elítélték Rihliczkyéket. A legzseniálisabb bankcsalók, Ryhliczky Zoltán, Bauer Lajos és fivére, Endre fölött, izgalmas előzmények után, ma ült törvényt a budapesti büntető törvényszék. Az érdekes vádlottaI kat felesleges bővebben bemutatnunk. Ők azok, akik a mult év október havában, körmönfont ravaszsággal, nagy körültekintéssel, szinte a szemfényvesztő ügyességével több mint negyedmillió korona erejéig becsapták a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankot. Kecskeméthy Győző sikkasztása óta bünügy nem keltett olyan izgalmat és érdeklődést, mint Ryhliczkyék váltócsalása. A rendőrség csaknem az egész detektivtestüi letet mozgósította a tettesek kinyomozására, de napokig tehetetlenül vergődött, egy lépéssel se ment előre a nyomozás. Végre is Ryhliczky Zoltán rosszul sikerült öngyilkossága föllebbentette a titkot s most már hamarosan kiderült a nagyszabású váltócsalás minden részlete. Jellemző Bauer Bajor Lajos ügyességére, hogy amikor Ryhliczky vallott és már minden köté! szakadt, amikor száznyolcvan detektív gyűrűjében volt, még mindig meg tudott szökni Budapestről. Amerikába ment s ha ő maga nem akarja, talán soha se keriilt volna rendőrkézre. A bünügy harmadik vádlottja, Bauer Endre siklósi vendéglős, aki tizezer koronát kapott Lajos bátyjától. Ellene az volt a vád, hogy tudott a pénz eredetéről s mégis elfogadta. A negyedik tettes, Steiner Salgó Ferenc járt a legjobban. Neki idejekorán sikerült a pénzzel megszöknie s mai napig se sikerült megállapítani, hogy merre bujdosik. Reggel kilenc órára volt kitűzve Ryhliczkyék tárgyalása, de már nyolc óra után nagyszámú közönség szállta meg a folyosókat. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy a bíróság az utolsó percben elhatározta, hogy nem a kis teremben, hanem az esküdtszéki teremben tartja meg a tárgyalást. A vádat Pálos Hugó kir. ügyész képviselte. Ryhliczkyt Bródy Ernő dr, Bauer Bajor Lajost Vázsonyi Vilmos, Bauer Endrét Dési Géza dr védte. A bank képvisele- tében Várady Zsigmond dr jelent meg. Egész napon át tartott a tárgyalás, amely semmi ujabb szenzációt nem fedett föl, hisz minden részletét megirták már a nyilvánosság számára. A biróság bűnös-nek találta mindhárom vádlottat és Ryhliczky Zoltánt öt évi fegyházra, Bauer Bajor Lajost hét évi fegyházra, fivérét, Endrét tizenöthavi fogházra ítélte. Kötelezték őket a százhárom ezer korona visszafizetésére, ami persze nem hajtható végre. Az elitéltek és védőik fölebbeztek. — A szenvedések barlangja. Szombaton este premier volt az í/rania-sziiiházban. Vetítésre került A szenvedések barlangja ciuiü három felvonásos Keleti dráma. Az uj irány, mely szerint a mozidrámák tárgyát a misztikus birodalmakból merítik, ugylátszik bevált, meri a bemutatónak páratlan sikere volt. — Der, die, das. Csöndes idők haragos pálfordulásával, amikor elpihent veszedelmek hirtelen fölborzolódnak, egyszerre lábra kél minden állandó megjelölés és váltakozik minden érték és mérték. Lenn a Ralkánon kezdődik a borzalom, négy királykák véres török tánca és itthon hirtelen meglazulnak a régi, hagyományos katonai kasztok kemény határai. Látom az utcán és a korcsmában, hogy együtt jár, ül, vigad, bensőn barátkozik a huszár, a tüzér, a baka. A huszár nem hencegő, a tüzér nem rátarti, a baka nem hunyászkodó. A három fegyvernem, a mely rendes időben kaszárnyai móros szerint soha nem fér meg egymással, most komoly szelídséggel bújik össze. Ha béke van, ez lehetetlenség. A baka irigyli a huszár büszke lovon-járását, a tüzér hadrontó, dübörgő fölkerekedését. A tüzér fumigálja a bakát, fittyet hány a huszárnak, aki dali önérzetében lenézi, szinte megveti mindkettőt. A szegedi kaszárnyában a huszároknál ma is igy oktatják a bundást az öregek: — öcsém, tanulj németül és tanuld meg, mi a der, die, das. Arra való, hogy megmutassa, ki a legelső katona. Mert németül igy kell azt mondani: der huszár die tüzér, daá baka. A bundás he is veszi ezt a furcsa grammatikát, amely most hirtelen megbomlik. A der, die, das huszár-szabályát elfújja a háború szele. És erről eszembe jut derék kapitányomnak, a szelíd, kékszemű Wosatka Jaroszlávnak okos tanítása. Fiatal uraim, önkéntes urak, — mondta egyszer — becsüljék meg a furvézereket is, mert a trón a legszükségesebb, legfontosabb katona a — háborúban. — Elsőszülött joga. Kitűnő műsora van a Fass-mozgófénykópsziniháznak. A műsorban dominál az Elsőszülött joga cimü megható dráma, de a műsor többi része is elsőrangú remeke a moziirodalomnak. — Lévi ur a páholyban. Igazán kedves állapotok uralkodhatnak Désen a színházban. Groteszk képet fest erről a Dési Hirlap legutóbbi számának egy röpke megróvási kalandja, melyet a mostani borongós világbau egy kis derükeltés okából az alábbiakl>au szószerint leközlünk. így szól a szini kritikus szigorú krónikája: „ . . . Nem hagy hajtunk azonban szó nélkül egy, az Ember tragédiájának első díszelőadásán megtörtént esetet, mely az egész színház közönségének feltűnt. Lévi Ignác ur és b. családja foglalta el a balszélső 2. sz. páholyt egész terjedelmében. Nem akarunk különös súlyt helyezni reá s igy a kis esetet felfújni, hanem azt mégis kijelentjük, hogy ha valaki páholyban feltett kalappal terpeszkedik ós könyököl négy-öt felvonáson keresztül, hát azt a legnagyobb Ízléstelenségnek tartjuk s az ily „ur", hogy enyhén fejezzük ki magunkat, igazán nem színházi páholyba, hanem egyéb, kímélet okából itt meg nem nevezett helyre való" . . . Megértette Lévi ur: „Le a kalappal!!" — A karikagyűrű. Rossz idők járnak a karikagyűrűkre. Balogh Károly pénzügyi tanácsos pénteken délután a korzón talált egyet. Tulajdonosa átveheti a rendőrségen. — Rendőri hírek. Kardos Sándor 29 éves szolga pénteken este a Mérei-utcán összeesett. A mentők a kórházba szállitották. A rendőrség tegnap este elfogta ifjú Katona János, kecskeméti pikolét, aki 400 korona elsikkasztása után megszökött. A pénzt megtalálták nála. — Meinl Gyula kávébehozatala Szegeden is fiókot nyitott. A céget nem kell ismertetnünk, mert külföldön, ugy mint nálunk is, a számtalan fiókokkal rendelkező cég a Meinl névnek elismerést szerzett. A Klauzáltéri fiókban a legelőzékenyebben mutatja be a cég kávéinak minőségét próbafőzésekkel, melyre a közönséget meghívta. A jóizü kávénak számos izlelője dicsérettel emlékezik meg a finom minőségről, annak nemes erejéről és speciálitásáról.