Délmagyarország, 1912. október (1. évfolyam, 42-68. szám)

1912-10-17 / 56. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 1912. október 18. győződésnek adott kifejezést, hogy a Balkán-államokkal „lehetőleg barátságban kell élnünk". Rámutatott arra a két végletes hibára, amelybe a Balkán-államokkal szemben eshetünk. Épp oly hiba, ha alászállitjuk a Balkán-népek jelentőségét, mint ha túlbecsüljük őket. A helyes fölfogásnak a középúton kell haladnia. Fontos és Khuen-Héderváry magyar nemzeti politikáját teljes értékében mutatja be mindaz, amit bizonyos délszlávjaink trialista törekvéseiről s a monarchia erőviszonyainak egyensúlyáról mondott. Nem fél azoktól a törekvésektől, amelyek a monarchiát mai törvényes állapotaiból kiforgatni akarnák, — sőt ugy látja, hogy e törekvések rossz motívumából még jó is fakadhat. Különösen arra lehet jó e trialista izgatás, hogy a monarchia jelentősebb alkotó elemei, amelyek utalva vannak egymásra és „amelyeknek legfőbb érdekük az. hogy a monarchia ebben a dualisztikus keretben megmaradjon s melyek időlegesen talán incidensek következtében e! is távolodtak egymástól, megtalálják és megértsék egymást". A magyar nemzetnek Deák Ferenc óta hagyományos politikája szólal meg ebben a fölfogásban, mely megfelel érdekeinknek, lehetővé teszi fejlődésünket s midőn a magyar nemzeti álláspontot biztosítja, a monarchia létérdekeit is szolgálja, de a történelmi hagyományoknak s az erőviszonyoknak is megfelel. Ugyancsak minden komoly magyar politikus fölfogásának adott kifejezést Khuen-Héderváry, midőn a hármas-szövetséghez való ragaszkodással beszédét befejezte. Szabadságolják a kétéves katonákat. Megbízható helyről nyert információ szerint, melyet a mai nap folyamán megerősítettek, a hadügyminiszter elrendelte, hogy az 1910-ik évben a közös hadsereghez három évre besorozott katonákat egyszerű kérés alapján szabadságolják, azzal a föltétellel, hogy a jövő év április elsejéig bármikor behívhatok s erre a legénysége^ figyelmeztetni kell. Katonai körökben azzal okolják meg a hadügyminiszter rendelkezését, hogy sok az újonc, a kaszárnyák nem képesek befogadni őket. Megbízhatónak vélt másik információ szerini a szabadságolás azért történik, mert a hadseregnek szüksége van arra, hogy minél több kiképzett katonája legyen. Székely Ferenc a tőzsdei helyzetről és pénzpiacról. (Saját tudósitónktól.) A pénzpiac válságos izgalma dolgában a Délmagyarország fővárosi munkatársa megkérdezte Székely Ferencet, a Magyar Bank és Kereskedelmi Részvénytársaság igazgatóját, aki a következőkben fejtette ki a maga érdekes és nagysúlyú véleményét: A budapesti tőzsde a viharos napokban fényesen kiáltotta a tüzpróbát. Bizton remélni lehet, hogy a 19-iki fizetési nap na gyobb zavarok nélkül cs simán fog lefolyni. Tőszdénk ellenállóképességét jórészt annak köszönhette, hogy nem volt túlterhelve. Az angazsmánok az utóbbi hetekben lényegesen redukálódtak, ugy, liogy a pánik óráiban már a gyenge kezek, a legszélesebb rétegek nem voltak a tőzsdén érdekelve. A fekete napokon már csak a bankoknak tőzsdeklientelája volt benn az angazsmánokban, melyek előírásszerű fedezettel voltak megalapozva. A hirtelen és tulnagy áresések folytán persze a klientelának kötelezettségét is túlnyomórészt le kellett bonyolítani és hogy ez nagy veszteségekkel járt, a dolog természetében fekszik. — A beállott javulás magyarázata elsősorban az, hogy a tőkeerős kezek most máielég olcsónak találják az árnivót kedvező befektetésre. A gyógyulási folyamat rendes, fokozatos meneteinek gyorsítása, az árfolyamok hirtelen felszökése nem volna egészséges tünet, mert azt jelentené, hogy a spekuláció ismét hirtelen differenciákat akar nyerni a reális árfolyamalakulást tulgyors árfelszöktetéssel befolyásolja és gyorsítja. Pedig a mostanihoz hasonló bizonytalanságban nagy óvatosság szükséges. Jöhetnek ismét kedvezőtlen külpolitikai hirek, — aminthogy ily viszonyok közt biztosan jönnek is majd — és akkor a hirtelen emelkedést újból rohamos esés válthatja föl. Az árfolyamok rohamos hullámzása pedig nem kívánatos. — Ami a pénzpiac helyzetét illeti, a nagy feszültség kissé alábbhagyott, ami főleg annak tulajdonitható, hogy a kereslet az általános tartózkodás és önmérséklet folytán csekély. Kedvező tünete gazdasági helyzetünknek, hogy a vidékről érkező jelentések szerint az inkasszó országszerte igen kielégítő. Bár az aratás kissé megkésett, mégis a termés értékesítése az idén gyorsabban megy végbe, mint a mult években. A gazdák a kedvezőtlen hitelviszonyok miatt ezúttal nem tehetik félre gabonájukat, hanem sietnek piacra hozni. A termés e gyorsabb realizálása pedig előnyösen befolyásolja az ország pénzforgalmát. Persze, a textilszakma mostoha helyzetét ez egymagában meg nem változtathatja. E szakmában gyökeres reformokra van szükség, mert a mostani eladási föltételek és túlzott hitelezés mellett a viszonyok teljesen elvadultak. — Ami a Balkán-államokkal való gazdasági vonatkozásainkat illeti, megelégedéssel konstatálható, hogy dacára a moratóriumoknak, az adósok ezeideig pontosan eleget tesznek kötelezettségeinknek. Különben is hitelösszeköttetésben odalenn főként bankokkal és bankárokkal állunk, akik a moratórium kedvezményeit nem veszik igénybe. A magánfelekkel való üzleti forgalomban pedig általában oly szekuritásokat szokás megkövetelni, melyek mellett nagyobb veszteségtől alig kell tartani. Alaposan • föltehető tehát, hogy a magyar tőke a balkáni nagy háborútól nem fog lényegesen károsodást szenvedni. Az ország iparosai Szegeden. — Közgyűlés a városháza dísztermében.— (Saját tudósitónktól.) Mozgalmas napja lesz vasranap Szeged városának. Az ország iparosai ebben a városban rendezik évi rendes közgyűlésüket, amely nagyszabásúnak Ígérkezik. A szegedi ipartestület lázas buzgalommal dolgozik az iparosok ünnepének előkészitésén. A programot már összeállították, amelynek sorrendje a következő: Október 19-én: Érkezés Szegedre a délutáni és esti vonatokkal. Az érkező vendégeket jelvénynyel ellátott rendezők fogadják. Elszállásolás a szállókban. Este nyolc órakor ismerkedési estély a ,,/'/ó/étn"-veiidéglőben. Október 20-án: Reggel nyolc órakor elnökségi értekezlet és közös reggeli a „Tisza"-kávéházban. Délelőtt kilenc órakor a szövetség közgyűlése a városháza közgyűlési termében. Déli egy órakor a város ebédje a „Kass"vigadó Otthon termében. Délután három és fél órakor az ipartestületi tisztviselők országos szövetségének közgyűlése az ipartestület üléstermében. Részvétel a szoborleleplezésen, majd Szeged város nevezetességeinek a megtekintése. Este díszelőadás a városi szinbázban, színház után vacsora a „A"a.ss"-vigadóban. Október 21-én: Délelőtt a gyártelepek megtekintése. (Találkozás a „Tisza''-kávéházban reggel nyolc órakor.) Déli egy órakor ebéd étlap szerint a Prófétában. Délután kirándulás és elutazás. A közgyűlés tárgysorozatáról a következő tájékoztatót közli a rendezőség: történt, nem tudom, csak azt tudom, hogy Valdara egyszerre megragadta a karomat és kituszkolt az ajtón. Kétségbeesetten védekeztem, gazembernek ,tolvajnak és tudja isten, még mi mindennek mondottam. Valdara nem is reagált. — Menj haza, — szólt, — nem vagy eszednél. Ez még jobban fölháboritott. Fölemeltem kezemet és arcul ütöttem. És ekkor Valdara erősen megragadott, fölemelt és a szó betűszerinti értelmében levitt a lépcsőn és kitett a kapun. Nem dühöngtem többé, ' nem is mertem újra visszamenni, ajkaimat harapdáltam és mély fájdalmat éreztem. A legközelebbi szállóba mentem. A Valdaracsaládnál nem lakhattam többé. Valdarának levelet irtain, tudatván vele, hogy hol találhatnak meg segédei. De hiába várakoztam. Nem küldte el segédeit. Erre magam kerestem föl a kávéházban. Itt iilt és két barátjával kártyázott. Odamentem hozzá és kérdeztem, vajion hajlandó-e elégtételt követelni azért, hogy arcul ütöttem, igen-e, vagy nem. Rám nézett hosszan, szomorúan és szólt: — Tévedsz barátom, engem te sohasem ütöttél arcai. — Nem ütöttelek! — Ordítottam magamból kikelve. Hűt akkor tagadd le ezt is és öszszcszoritott ököllel arcon ütöttem. Valdara halotthalvány lett. Egy pillanatig ugy látszott, mintha iám akarná magát vetni, de türtőztette magát. Könnyedén J meghajolt és igy szól: Hát jól van. ön hallani fog rólam. Egy órával később segédei megjelentek nálam. Én megneveztem a magam segédeit és a legszigorúbb föltételekét követeltem tőlük. Másnap megtörtént a párbaj. A spanyol párbaj, amelyet te is ismersz. Az egyik pisztoly élestöltéssel, a másik vaktöltéssel. Lövés a zsebkendőn keresztül. Nekem mindegy volt. Tudtam, hogy én fogok elesni. Tudtam, Valdara fogja húzni az élestöltésii pisztolyt és lő. Hiszen mindig ő volt kettőnk közt a szerencsésebb. Választottunk, fölállottunk és Valdara odaadta az egyik segédjének a zsebkendőt. A segédek kifeszitve tartották köztünk. A „három" jeladásnál lőnünk kellett a zsebkendőn keresztül, amely kezedben van. A jeí elhangzott, a lövés eldördült és Valdara. az én barátom, a legjobb, legkedveltebb, az egyetlen barátom, a golyótól találva öszszerogyott. A rémülettől jajveszékelve reá borultam: — Jüan! Jüan! ö még egyszer fölnyitotta szemeit, mosolygott, gyöngén megszorította a kezemet és meghalt. Meghalt az én kezemtől. Én voltam gyilkosa. Es még ma sem csillapult fájdalmam és keserves megbánás marja lelkemet. Hiszen ő a boldogabbik, mert meghalt. Add ide azt a zsebkendőt, szegény fiam. — Hogyan? Nedves és te sirtál. Akkor minden jól van. Menj, keresd föl Chueca ba-' rátodat és kérj tőle bocsánatot, nem érdemlik meg az asszonyok, hogy mi férfiak elveszítsük miattuk szivünket, eszünket és életünket.