Délmagyarország, 1912. október (1. évfolyam, 42-68. szám)

1912-10-11 / 51. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. a D Telefon 305. • D Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24'— félévre.... K 12-negyedévre K 6-— egy hónapra K 2-— Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28-— félévre.... K 14 — negyedévre K 7'— egyhónapraK 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. n D Telefon 81. a • Szeged, 1912. I. évfolyam 51. szám. Péntek, október II. Háború. e. Montenegró tegnap megizente a háborút Törökországnak és ez ridegen rávilágít a komédiára, mely a béke ügyével napok óta folyik európaszerte. A montenegrói nép nem az a nép, a mely nyomást fordítana a királya ellen, s a minenegrói király nem az az ember, aki azt ne tenné s azt ne tudná tenni, amit akar. Nikola király az alkotmányosság külsőségei alján változatlanul apai zsarnoka az ő kis népének, mely igy szereti s igy fél is tőle. Nikola király mobilizálhat és demobilizálhat, anélkül, hogy népe láza- dásától kéne ezért félnie. Viszont Nikola király sokkal okosabb és tapasztaltabb politikus, hogysem az ő kis népével csak egy lépést is merne tenni, ha valamely magánál jóval nagyobb hatalmat nem tudna maga mögött. Ha Nikola király biztos volna abban, hogy azok a nagyhatalmak, melyeknek szomszédság vagy rokonság révén közük van őhozzá, valóban a békét akarnák és nem tűrik a balkáni statusquo megzavarását, bizony nem izent volna háborút a töröknek — nem, még akkor sem, mielőtt a hatalmak vagy azoknak megbízottjai hivatalosan tudtára adták volna, hogy nem engedik háborúskodni. Igaz, ez a hadüzenet praevenire volt — sietséges megelőzése Ausztria-Magyarország és Oroszország j közbelépésének. De Nikola király tudhatta, . hogy ez el fog következni s ha ő egészen biztos volna abban, hogy például Oroszország semmiképen nem nézi jó szemmel az ő fegyverfogását, bizony nem fogott volna fegyvert. A valóság, ahogy ez a hadüzenet láttatja, az, hogy a balkáni kis királyságok csak komédiázzák azt, hogy ők nem tö- i rök földeket akarnak harácsolni, hanem csupán reformokat kivánnak Macedóniában és Albániában, ök igenis rabolni akarnak s most látják elérkezettnek idejét, a hatalmak olyan egyenetlenségének láttára, amelyet ők megsejtenek, talán biztosan tudnak is a- nagy egységi és egyezkedő komédia közt, amit ezek most már napok óta folytatnak. A hatalmak tudják, hogy a kis balkáni országok komédiáznak, a kis balkáni országok tudják, hogy a hatalmak komédiáznak — erre világit rá a montenegrói hadüzenet s egyben arra a perspektívára is, hogy nincs az az erő, mely most már elejét vegye a nagy balkáni háború néhány nap alatt való kitörésének. i A mi békeóhajtásunk s a mi beavatkozásunk abban az irányban, hogy a balkáni háború elmaradjon: nem tettetés és nem kétsziniiség. Van ugyan Bécsben háborus-párt s van vérmesség és könnyelműség, mely ugy szeretne játszani életekkel és sorsokkal, mint a sakkfigurákkal, de sokkal hatalmasabb e monarchia vezérletében a megfontolás és a felelősség tudat, s mint ahogy, Aehrenthal utolsó napjaiban, elejét vette egy olasz háborúnak, elejét veszi most is annak, hogy a mi monarchiánk lépjen föl támadóan, vagy bontsa meg, terjeszkedő igényekkel, a statusquot. De ahogy az európai figurációk kialakultak: szinte igazolják a harciasakat. Ahogy a francia békeközvetités, mely mögött pedig igazi békevágy rejtőzik, meit Franciaországnak csakugyan nincs mit várnia egy balkáni háborútól, ellenben rettentő anyagi veszedelmekkel fenyegeti a Balkánnak e főhitelezőjét — ahogy e békeközvetités mégis azzal próbálkozott meg, nem tudna-e bennünket elszigetelni és lekötni, abból világosan kell látnunk helyzetünket, világosan kell látnunk, hogy résen kell lennünk, lábhoz tett fegyverrel, mint Berchtold gróf igen jól mondta. Békevágyunk és a statusquoban való érdekeltségünk nem mehet annyira, hogy türjük és nézzük, ha mégis lesz háború s e háború rendjén a statusquo megbomlik és eltolódik a mi rovásunkra. Mi nem kívánunk terjeszkedni, mi megvagyunk, határainkon, a török szomszéddal. De fölcseMagda hozománya. Irta: Wafarov Alexa. Leokadia Ivanovna, Petrovics Goloszov Sándor külügyminiszteri adjunktus felesége most körülbelül negyvennégy éves. Igen magas és szögletes, ritka fekete haja a homlokára van simítva s szemöldökei az orra fölött összenőttek. Az orra nagy és meghajlott s ez az orr ragadozómadár kifejezést ad arcának. A minap tett magában egy fogadalmat, amelyet elméjében hosszas megforgatás és szivének megkérdezése után energiával meg is tartott. Egyszerű fekete ruhába öltözött, szinte gyászba, minden brilliáns nélkül, sőt még a háromszoros aranyláncot sem vette a nyakába, amely pedig elmaradhatatlan volt. Trojkáját, amely a legszebb volt a Spaszki.inegyedben, megállította a Vilkonszkaia-utca sarkán s aztán gyalog ment a tizennegyedik számú házig vezető százméternyi uton. Most ott áll Magda varieté-énekesnő szalonjában. Ezt a leányt tulajdonképen Szumis Jelonkának hívják az apja a városi gázmüvek éjjeli portásainak egyike. A szalonnak mind a négy fala tele van Magdának nagy és apró képeivel, azonkivül friss és hervadt pántlikás koszorúkkal s bokrétákkal. A kandalló széles párkányára egy csomó fotografiatartó közepette áll egy gyors főző, a telefon kagylóján egy alsószoknya lóg, a szoba közepén egy pár fekete lakkcsizma, a hálószobába nyíló ajtó melletti pamlagon pedig egy indiai selyem reggeli pongyola drága csipkével. A pongyolára van rá dobva nyitva egy doboz cigaretta. Leokadia Ivanovna már három perc óta vár. Végre megnyílik az ajtó, de csak egy kicsit. A nyíláson egy fehér kar nyúlik ki, kapkod a pongyola után és végül beveszi. A cigaretta kihull a szőnyegre. Mindjárt ezután megjelenik Magda frissen és rózsásan, mint a szép szőke lányok, akik jól aludtak s hideg vízben megfiirödtek. A belépéskor még babrál a csipkeáradatban s egy ruganyos lábmozdulattal hátraveti a pongyola uszályát, maid egy rúgással a falhoz löki a lakkcsizmákat. Végül félreteszi a vállfüzőjét a legközelebbi székről és ezzel megkínálja látogatóját. A hangja kedves esicsergés és különös rezedaszinii, szinte szokatlanul mélységű szeméből egy felköltött gyermek kiván- I csisága sugárzik: — Foglaljon helyet, "asszonyom. Bocsá- * natot kérek, hogy megvárattam. Goloszovné asszony befejezi a szemérmetlenül alapos vizsgálatot, amelyet a fiatal leány külsején végzett, s büszke tartással leül. Azután megkezdődik a társalgás. Goloszovné: Én a felesége, a polgári uton elvált felesége vagyok Petrovics Sándornak. Magda: Mit mond!? Goloszovné: Talán nem kételkedik ben- j ne? j — Óh kérem! Csak egy kissé meg voltam lepetve. (Közömbösen.) Szabad megkínálnom egy csésze teával, Leokadia Ivanovna? Goloszovné: Köszönöm. Tehát ön ismer engem? Magda (a gyorsfűzővel bajlódik s közben el akar dugni egy fotográfiát): Oh, kérem! Ki ne hallott volna már Leokadia Ivanovnáról? Goloszovné: A fotográfiát csak hagyja, a helyén egész nyugodtan. Már láttam, amott a Szent Andrást is. Ez a kis szobor száznyolcvan rubelembe került. Nyolc nap alatt eltűnt. Petrovics Sándor megesküdött az öszszes szentekre, hogy sejtelme sincs róla, hogy hová lett. Én biztosra vettem, hogy zálogba tette. Most aztán itt találom a drága tárgyat. Lesz önnek több más ilyenféle is. Magda (boszusan): Oh, kérem. Goloszovné: Petrovics Sándor kolosszális módon meglopott engem s ezért aztán elváltam tőle. Hogy önnel viszonya volt. arról ezúttal nem volt szó. Ezt csak nemrégen tudtam meg. Magda (odalép a pamlaghoz és védelmi állásba helyezkedik): Mi csak futólag ismerjük egymást. Goloszovné: ö sok estét töltött az Olimpiában, sokszor hetekig mindennap, ott. ahol ön ezt a dalt énekelte: Wladimir, te édes. Ö mindig az első helyen ült, amely öt rubelbe kerül. Botrány! És még virágokat is küldött magának! Magda (vállat vonva): Minden harmadik napon husz kopekért! Goloszovné: Hát nem elég ez? (Székén