Délmagyarország, 1912. október (1. évfolyam, 42-68. szám)
1912-10-10 / 50. szám
Szerkesztőség Kárász-utca 9. a d Telefon 305. Q • Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24 — félévre.... K 12 — negyedévre K 6"— egy hónapra K 2"— Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28-— félévre.... K 14 — negyedévre K T— egy hónapra K 2*40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. • • Telefon 81. a n s t^M^mz I. évfolyam 50. szám. Csütörtök, október 10. Az ultimátum után. Montenegró és Törökország között megszakadt a diplomáciai érintkezés. Ez a villámcsapásszerü hirtelenséggel bekövetkezett váratlan fordulat változtatta meg egykettőre a balkáni helyzet képét. E lépés legközvetlenebb oka gyanánt Montenegró Törökországgal szemben támasztott kívánságainak elodázását jelöli, meg és e lépés nem, azonos, az ellenségeskedések rég várt megkezdésével. A diplomáciai összeköttetés, megszakítását notifikáló jegyzék szövege ugyanis,, bárha nem a nemzetközi jog megszokott formái szerint való hadüzenet, mégis tartalmánál fogva valósággal annak tekinthető, mert nyíltan kimondja, liogy a kérdés csak fegyverrel intézhető el. A balkáni szövetségeseknek az utolsó 48 órában mutatott s mérsékeltebbnek, békülékenyebbnek látszó intencióival szemben, mindenesetre,meglepő ez az esemény, mely ugyancsak nehéz föladat elé állitja a többi Balkán-államot, de az európai hatalmakat-, is. Mert. ugyancsak egyidejűleg tettékimeg a mandatárius hatalmak Szófiában és Belgrádban megegyezésen alapuló kollektív lépésüket és nyomon fogja ezt követni a hatalmak kollektív lépése Konstantin ápolybap, melyhez most már Anglia is teljes egészében hozzájárult. Párisban is ugyancsak szqrgpsan fáradoznak a háborús veszedelem elhárításán, mint azt a francia miniszterelnök — külügyminiszternek a bolgár és szerb követekkel folytatott mai ujabb komoly eszmecseréje is mutatja. Montenegró ily súlyos elhatározása által még komplikáltabbra fordult viszonyok nem befolyásolták természetesen a hatalmak további fáradozásait a béke érdekében, melynek reménye, ha csökkent is, mégsem tünt el egészen. A mandatárius hatalmak diplomáciai lépésére — hir szerint — Bulgária ellen jegyzékkel készül válaszolni, melyben olyformán szándékozik precizirozni követeléseit, mint azt a hatalmakhoz intézett első jegyzékében tette. A valószinü föltevés az, hogy a macedóniai reformok kérdésében csak Törökország részéről pontosan körvonalazott garanciák oszlatnák el a Balkán-államok aggályait, bárha e tekintetben nem domborodik ki eléggé a fölfogások egységessége. Hogy Konstantinápolyban a legkomolyabban meg van a szándék arra, hogy gyökeres reformok vitessenek keresztül, azt a portának önszántából tett értékes kinyilatkoztatása is bizonyítja. Azonban a portának is számolnia kell a török közvélemény hangulatával, mely a macedóniai reformok dolgában ugy tetszik —- megoszolva — némi aggályokat támaszt. Ezért nem valósíthatók meg a reformok máról-holnapra s ezért nyer hangsúlyozást annak szüksége, hogy ezek még tanulmányozás tárgyát képezzék. Bulgáriában, Szerbiában és Görögországban egyébként pesszimisztikusan fogják föl a legújabb fordulat eredményeit és a közhangulat a katonai intézkedések sürgőssége mellett nyilatkozik meg. Ugyanilyen hirek érkeznek Törökországból is s különösen a katonai liga az, mely elégedetlen a dolgok lassú menetelével s a háború mellett és a kormány ellen foglal állást. Bárha az ifju-török komité s az arnauták a kormány politikájának buzgó támogatói gyanánt viselkednek, Törökország súlyos belső bajai ismét felütik fejüket és életjelt adnak magukról abban a jelentésben, mely a Macedóniában kihirdetett ujabb ostromállapotról számol be. Ilyen körülmények között senki sem mondhatja meg, mit hoz a holnap. A válságos helyzetben, amelyben, mint Montenegró lépése is mutatja, állandóan meglepetésekkel terhes a levegő, egyetlen bizonyosság van: a nagyhatalmak és köztük elsősorban Ausztria-Magyarországnak őszinte és önzetlen törekvése a békének fentartására. Amennyiben pedig ez nem sikerülne, ha a hatalmak békeszeretete nem győzne a Balkán-államok harci kedvén, akkor a véres kockázat következményeit ám lássák maguk: a hatalmak gondoskodni fognak róla, hogy a háború lokalizáltassék. A névjegy. Irta: Paul. Bonhomme. Blandin Emmának csütörtökön volt a zsur.iá. Férje pedig, a jó AÍfféd, aki kevéssé érdeklődött a hölgyek fecsegései iránt, azon ürügy alatt, hogy a sok látogatás munkájában hátráltatja, ilyenkor eltávozott otthonról. Erre a. napra szüksége van, mondta feleségének, elintézni valói számára és hogy a sürgős látogatásait megtegye. Valójában azonban ez a délután a szórakozásaié volt. S számára nagy, uj öröm volt. liogy Párisban terv nélkül kószálhatott, azzal a csöndes kívánsággal, hogy érdekes találkozókban legyen része. Hogy igazságosak legyünk, meg kell mondani, hogy kissé segített is a véletlennek. Előszeretettel kereste föl az előkelő városrészeket, ahol legjobban lehetett ismeretségeket kötni s mikor rendszerint későn hazatért, fölsorolta feleségének a barátait, kiket hiába keresett. Ezen a napon, mikor távozni készült, azt ajánlotta neki a felesége, hogy menjen el Bavasseurékhoz, kiknek már régen adósuk voltak egy látogatással. — Majd meglátom, odajuthatok-e, — mondta Alfréd. — És ha nincsenek otthon, hagyjál ott legalább egy névjegyei. Vau nálad? — Nincsen. Emma adott neki néhányat, Blandin Alfréd és neje fölirással s Alfréd eltávozott. Midőn az Avenue dr j'Operán keresztülsétált, egy csinos kis leány lépegetett előtte, mélyen az arcába huzo't prémes sapkával fején. Szük szoknyája és testhez álló köpenye elárulták karcsú alakját. Egy automobil arra kényszeritette őket, hogy a járdán megálljanak. Alfréd megszólította a leányt, s negyed órával későbben már egy droschkéban ültek, rnelv előre nem sejtett történet felé vitte őket. Alfréd, akinek gyengéje volt a szihmüvés/et. örülhetett, az ő prémsapkás leánykája bizonyára a színpadi deszkák világából való volt. A társalgásuk érdekesen indult, midőn valami bor- 4 zasztó dolog történt. A Rue Royale Concorde sarkán egy automobil olyan sebességgel száguldott neki a droschkéjuknak, hogy feldöntötte. Az utcán járók fölsegítették a kocsist, akit az összeütközés anélkül, hogy baja történt volna, a földre dobott. Ezután a kocsi belsejébe néztek, hol Alfréd és társnője a heves összeütközéstől eszméletlenül hevertek. A gyógyszerésznek, akihez sietve elszállították őket, az volt a véleménye, hogy nincsen komolyabb bajuk s nemsokára magukhoz fog nak térni. A hölgynek arcán jelentéktelen karcolások voltak, a férfi teljesen sértetlennek látszott. A gyógyszerész, miután eszméletlenségük tovább tartott, gyorsan haza akarta szállíttatni őket. A rendőrök átkutatták zsebeiket, hogy lakcímüket megtalálják. Midőn Alfrédnél fölfedezték „Blandin Alfréd és neje" fölirásos névjegyet, inkognitójuknak titka föl volt fedve. Biztosra vették, hogy házastársak s hozzá kezdtek a hazavitelükhöz. Blandint a gyógyszerészsegéd védelme alatt kocsiba ültették. Egy jólelkű leány, aki a baleset szémtanüja volt, sziveken ajánlkozott', hogy a „fiatal asszonykát", akinek a szegeny kis arca majd eltűnt a kötelékekben, hazakíséri. S néhány perc múlva, mert mindez nagyon gyorsan ment, a két kocsi hazafelé indult a párral. Nem sokáig tartott, mig Alfréd magához tért'. S midőn maga mellett a kocsiülésen egy nagyszakállas férfit látott a rövid idő előtt rámosolvgó arcocska helyett, nagyon megijedt. Hogy történt ez a változás? A gyógyszerészsegéd gyorsan fölvilágosította: — S a nő, akivel együtt voltam? — kérdezte nvugtalanul. — Mi lett vele? — Öt is elvitték. — Hová? — A lakására. Alfréd föllélegzett. — S engem hová visznek? — Szintén haza. Rémülten fölugrott. — Haza? Az istenért, csak azt ne! Időt kellett nyernie, mielőtt felesége előtt megjelenhetett volna, rendbe kellett szednie a riiháját s magához térnie az ijedtségből. Ezért egy jó barátjához vitette magát. Megköszönte a gyógyszerészsegéd szívességét. jó borraválót adott a kocsisnak és eleresztette.