Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)
1912-09-05 / 20. szám
6 DÉLMAGYARORSZÁQ 1912. sz eptember 10. kereskedelmi áruismeretek tanszékét be kellett tölteni. Erre is megejtették a mai ülésen a választást és Donawell János szegedi felsőkereskedelmi iskolai tanárt választották meg hét szavazattal. A jogi ismeretek előadására felkérik Perjéssy Mihály dr szegedi Ítélőtáblai birót, akit mint rendkívüli tanárt meg is választottak. Továbbá megválasztották, még segédtanárnak Katona Dávid dr-t, a gyorsírás tanítására. Elhatározta a választások megejtése után az igazgató tanács, hogy engedélyezi a női tanfolyamon a gépírás tanítását és a német társalgás behozatalát a német órákon. Felhatalmazta az igazgatót hat darab különböző rendszerű irógép és egy Wertheim rendszerű pénzszekrény beszerzésére. Tisza István nyilatkozata. „Az Újság" szerdai száma vezető helyen nagyobb intervjut közöl Tisza István gróffal, amelyben a képviselőház nagyszerű elnöke nagy vonásokban mégegyszer megrajzolja a legutóbbi nagy politikai harcok oknyomozó történetét és azután a válság megoldásáról a következőket mondja: — Ha nem tudnak belenyugodni, amit a magam részéről igen sajnálok, ám folytassák a harcot, de azt a harcot, amely minden alkotmányos országban a kisebbség joga, hivatása és feladata: a vitatkozás, a meggyőzés, a közvélemény meghódításának alkotmányos harcát, amelylye! megszerezheti az alkotmányos hatalom jogos eszközeit. Mindaddig azonban, amig szemben találják magukat az állami akarat kifejezésére jogosított összes tényezők alkotmányos hatalmával, türniök kell, hogy ezek a tényezők a maguk meggyőződése szerint juttassák érvényre a nemzeti akaratot. Az ember igazán resteli, hogy ezer éves alkotmányos múlttal biró országban minden alkotmányos életnek ezeket az alaptételeit kell fejtegetni. Igazán végtelenül elszomorító ez az elvakultság, amivel a kisebbségnek egyes jelentékeny tagjai is az ő beleegyezésükhöz vagy engedélyükhöz kívánják kötni a többség eljárását. Erre ma már semmi mentségük nem lehet, mert hiszen sajtójuknak minden kétségbeesett erőlködése sem homályosíthatja el azt a tényt, hogy a közvélemény túlnyomó nagy többsége elitéli agitációjukat. — Ilyen viszonyok között nézetem szerint igen egyszerű és világos ugy a többség feladata, mint a kisebbségé. A többség elintézte a maga dolgát. Azt, amit az ország érdekében helyesnek és szükségesnek látott, alkotmányadta joga és kötelessége szerint elvégezte, a nemzet pedig félreérthetetlenül helyeselte eljárását. Mennie kell tehát nyugodtan a maga utján tovább és megakadályoznia és megtorolnia a kisebbségnek minden ujabb jogtalan erőszakát. A kisebbségnek ellenben föl kell vennie az alkotmányos ellenőrzés és bírálat köteles szerepét és a kisebbséget egyedül megillető jogos téren, az érvek harcában kell a saját elveiért küzdeni. Ha ezt meg nem tenné és megismételné a jogtalan kisebbségi erőszak botrányait és merényleteit, akkor a magyar parlamentarizmusnak is ki kellene építenie a fegyelmi rendszabályoknak azt az egész rendszerét, amely minden más parlamenti államban hatékonyan védi meg a törvényhozó testület munkaképességét, rendjét és méltóságát. — Egész küzdelmünk a parlamentárizmus helyes alapelveinek megmentésére, a krónikus obstrukcióból származott kisebbségi erőszak megtörésére irányult. A többségi elvet kellett alkotmányos jogaiba visszahelyeznünk és a nemzeti önkormányzatnak azt az alaptételét érvényre juttatnunk, hogy a parlament vezetésére és a kormányzatra gyakorlandó parlamenti befolyásra a parlament többsége ven hivatva. Ennek fejtetőre állítása, az igazi felelősség elhomályositása és a nemzeti akarat elzsibbasztása az, ha a kormány összeállításába a kisebbség beleszólást igényel magának. És valóságos merényletet követne el a nemzet jogai és létérdeke ellen az a miniszterelnök, aki az utolsó hónapok küzdelmei alatt ujabb jogcímeket szerzett a többség bizalmára és lelkes támogatására, hogy ha a kisebbség kiengesztelése végett hamis nagylelkűségből otthagyná a helyét. Az a többség, amely eltűrné azt, hogy vezérétől megfossza e kisebbség ellenszenve, abdikálna nemcsak saját jogáról, hanem a nemzetéről is. Egy ilyen téves cselekedet küzdelmünknek a nemzet számára kivívott gyümölcsét dobná oda. A bán Zágrábban. Zágrábból jelentik: hogy Cuvaj királyi biztos, bán, Budapestről Zágrábba érkezet és átvette hivatalának vezetését. Harc vagy béke? Tiszának mindenképen érdekes vallomását kiegésziti egy kormánypárti hírlapnak az az információja, hogy a kormány csak néhány ülést tart az esetben, ha az ellenzék folytatja a harcot. íme a részletes terv: Szeptember 17-én beterjeszti Lukács a költségvetést és megválasztják a delegációt. Szeptember 27-én összeül a delegáció, azután beterjeszti Lukács a választójogi javaslatot és a nyugdíjtörvényt. Ha az ellenzék zavarog, elnapolja a Házat, majd ujra összehivatja s ha akkor sincs rend, megint elnapoltatja, — végül feloszlatja. A mi tudomásunk szerint, amely elsőrendű forrásból ered, a kormány kettős programmot állított fel. Az egyiket békés, a másikat harci programnak nevezhetjük. Ha az ellenzék valamely, eddig egyáltalán meg nem talált, sőt ki se módolt formában közelednék a kormányhoz, ez esetben Lukács béketervére kerül a sor. Svájc politikája. Párisból jelentik; A Maiin munkatársának kérdésére, vájjon Vilmos császár svájci látogatásának nincsen-e politikai vagy gazdasági célja, Forrer szövetségi elnök ezt felelte: — Egyáltalán nincs, a császár személyes látogatást tesz nekünk. Ez a látogatás a jó szomszédi viszonyt tanúsítja és semmi egyebet. A svájci köztársaság politikai viselkedését már régóta elmozdithatatlan föltételek szabják meg. Ha valamit tud, lát vagy hall közölje a „Délmagyarország" szerkesztőségével Kárász-utca 9. sz. Épülhet már az uj városi kórház — És egyéb városi építkezések — (Saját tudósitónktól.) Mai számunkban részletes tudósítást irtunk már arról, hogy az uj 1912. január 1-én életbelépő adótörvény rendelkezései következtében a város adójövedelmei tetemesen emelkedni fognak. Fölötte örvendetes ez, mert a közel jövőben hatalmas városi építkezések finanszírozását kell lebonyolítani és ennek a jövedelemtöbbletnek megszerzésével nagy lépéssel jutunk közelebb a csatornázás keresztülviteléhez az uj kórház és a fogadalmi templom építéséhez. A rekonstrukció idején, 1879-ben történt, hogy a közgyűlés a városi pótadót 50 százalékban állapította meg, azzal a megjegyzéssel, hogy a város ügyei ugy vezettessenek, hogy a pótadó fölemeléséhez ne kelljen folyamodni. Azóta a viszonyok alakulása állandóan olyan volt, hogy ezt a ma már patriaktuális izü renrendelkezést be lehetett tartani. Mig 1879-ben a pótadó 300,000 korona voit, addig a legutolsó előirányzás szerint 800,000 korona lesz. A város összes bevételei pedig 1907 óta másfél millióval, azaz évente 250,000 koronával emelkedtek. Jövőre ezzel szemben 300,000 korona bevételtöbbletet lehet előirányozni és még azt a külömbözetet, amivel a városnak több adójövedelme lesz. . * Mai cikkünknek olyan eredménye mutatkozik, amelyet mi, akik első sorban a közszolgálatban állunk, legkevésbé sem céloztunk. Két levél érkezett ugyanis hozzánk, amelyeknek irói ujjonganak azon, hogy a város adójövedelmei igy megnövekednek ésannak egy konzekvenciáját látják meg és siettetik: le kell szállítani a városi pótadót. A nehéz pénzügyi viszonyokra való hivatkozás ennek az állásfoglalásnak leginkább figyelemre méltó érve, bár ezzel, mint minden egyéb érvelésével is könnyű a hathatós érvet szembehelyezni. A kérdésnek nagy hordereje van és bár mi nem rokonszenvezünk vele, nyilvánosságunkat nem zárhatjuk el tárgyalása elől, ép azért első sorban a legilletékesebb faktort Balogh Károly pénzügyi tanácsost kérdeztük meg felőle. A tanácsos ur ezeket volt szives elmondani: — Való, hogy az uj adótörvény a város adójövedelmeit is tetemesen növelni fogja. És ez örvendetes, mert a jövedelemtöbbletre szükségünk van, ha a rekonstrukció helyett meg akarjuk építeni a városi csatornázást. Ugy látszik, hogy az uj közkórházat is teljesen magunknak kell fölépíteni. A kormányok Szegedet nem támogatják a kórház építésében, mert azt mondják, Szeged gazdag, építsen a saját pénzéből. Közben más városokban — például Pozsonyban — a második kórházat épitik állami költségen. Ezzel is számolni kell. A fogadalmi templom építésére ez idő szerint 900.000 korona áll rendelkezésünkre, holott sokkal többe fog kerülni. Ezt a többletet is elő kell teremteni. A pótadó leszállítására tehát gondolni sem szabad. A várossal szemben fokozódó igényekkel lépünk föl, fejlődését gyorsítani akarjuk, meg kell adni, vagy legalább is hagyni tehát az ehhez szükséges eszközöket. * Kétségtelen, hogy a csatornázással, az uj kórház és a fogadalmi templom fölépítésével a város fejlődéséhez fűzött legszebb reménységek közül megy három teljesedésbe. Az is igaz, hogy ennek a három tervnek valóra váltásához annyi pénz kell, hogy az jóval meghaladja azokat a kereteket, amelyeket az adóbevétel többlete teremt meg. Ezzel minden esetre nagy lépéssel jutottunk előbbre a fejlődés utján, mert