Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)
1912-09-28 / 40. szám
1912. szeptember 159. DÉLMAGYARORSZÁG 125 — A Rákóczi-szobor leleplezése. A Rákóczi-szobor bizottsága a leleplezés nagy innepségét minden részleteiben kidolgozta. A permanens szoborbizottsági üléseken most már egyedül a vendégek fogadásáról s elszállásolásáról gondoskodnak, mert vidékről igen sok vendég jelezte érkezését. A budapesti vendégek, valamint a Vastag művész család szombaton este a gyorsvonattal érkezik s a szoborbizottság fogadja őket a vasúton. A bizottság ismételten kéri a koszorút hozó iskolákat s egyesületeket, liogy abbeli szándékukat jelentsék be a helyes sorrend megállapítása végett. Az iskolák énekeseinek főpróbája szombat délután három órakor lesz a Széchenyi-tér nyugati oldalán, ahol az ünnepségkor is helyet foglalnak az énekesek. — A nem énekes tanulók, illetve az egyes iskolák helyének kiosztásáról holnap minden iskolának külön értesitést küld a szoborbizottság. — A szoborbizottság vasárnap reggel félkiiéric óraköf a rókusl plébánián gyülekezik s innen vonul föl a templomba a zászlószentelési ünnepélyre. A zászlószentelés végeztével elől a szoborbizottság, azután a vendégek, a hatóság testülete a Rákócziegvesiilet az uj diszzászlóval s az egyesületek a Kossuth Lajos-sugáruton végig vonulnak a Széchenyi-térre és elfoglalják a nekik ki idolt helyet., AZ egyesületek s körök mind a Zsótér-ház és szobor közti téren helyezkednek el. Szombat este a szinházban diszelőadás lesz, utána pedig a Kass Vigadóban a vendégekkel a szoborbizottság estélyt rendez. A Rákóczi-szobor bizottság a közönség tájékoztatása végett ez úttal ismételten közhírré teszi, hogy a szobornak vasárnap délelőtt 11 órakor végbemenő leleplezési ünnepélyére, épen az esetleges félreértések, mellőzések és neheztelések elkerülése végett, külön Meghívókét nem adott ki. Külön meghívót sem a hatóságok, hivatalok, egyesületek, testületek, sem magánosok nem kaptak, hanem a nagyközönség közadakozásából létesült szobor leleplezéséhez az egész közönséget a sajtó és kifüggesztett hirdetések Utján hivta meg. Másféle meghivást tehát senki ne várjon. A leleplezéshez bárki megjelenhet, a szoborbizottság, egyetértőleg a rendőrhatósággal, helyet csak az előre bejelentett koszofut elhelyező küldöttségeknek tart fenn. A bejelentéseket eifogádja Jedlicska Béla dr, a szoborbizottság elnöke, vagy Becsey Károly dr, a szoborbizottság társ-elnöke, a lakomára való jelentkezéseket pedig kivülök a szobor-bizottság tagjai. — Kitüntetések. Budapestről jelentik: A hivatalos iap szombati száma közli, hogy a király Boda Dezső, a budapesti államrendőrség főkapitányának a Szent István-rend kiskeresztjét, Pavlik Ferenc, Köpi el Ferenc, Szeszlényi Hugó, jesszenszky Gellért főfelügyelőknek a Szent István-rend lovagkeresztjét, Beniczky Tamás és Gcrsich József felügyelőknek pedig a koronás arany érdemkeresztet adományozta. ' ~ — Bajai polgármester állása, Baja váró s törvényhatósági bizottsága legközelebb nölgármestert fog választani. Hegedűs Aladár dr, aki közel egy negyedszázad, óta, polgármestere Bajának, meg akar válni állásától. Hegedűs már három hónap óta szabadságon van s aligha fog visszatérni hivatalába, vagy ha el is foglalja azt, csak rövid ideig vezeti meg Baja ügyeit. Hegedűs Aladárt az az elhidegülés keserítette el, amely közte és a bajai munkapárt vezető tagjai között politikai okok miatt támadt. Minthogy ennek hatása más körökben is érezhetővé vált, a polgármesterben megérlelődött a lemondási szándék, amelynek jele, hogy noha Baján a főispáni szék sincs betöltve, a polgármester ilyen hosszú szabadságot vesz ki. Baján általában már beszélnek a közeli polgármesterválasztásról, sőt már Hegedűs Aladár dr utód ját is tippelik Erdélyi Gyula főjegyző személyében, aki most a polgármester távollétében s a főispáni szék megiiresedése alatt a polgármesteri hivatalt is vezeti s a főispáni ügykört is ellátja. Erdélyi Gyula már egy emberöltő óta áll Baja város szolgálatában s ez igen sok kulturális és anyagi előrehaladást eredményező intézményt köszönhet neki. — Temesvár virilistái. Temesvárról jelentik: A város igazoló választmánya, kél nap előtt állította össze a jövő, 1918. év.re érvénnyel biró név jegyzékét a legtöbb adótfizető városi polgároknak. Legtöbb adót fizetnek: Róna Ignác dr 10.643, Telhisz Imre dr 5427, Kimmel Gyula 4486, Purjnsz Ignác 4319, Vilsmayer Antal 4253, Reiner Géza dr 4226, Weisz Lajos 4105, Hertl Emil 3842, *Friedanann Ernő 3645, *Telbisz Károly dr 370Ó, Kimmel Ernő 3645, * Várnay Ernő 3611, Kimmel í. Sándor 3553, Gombás Gyula 3489, Rieger Ferenc 3435, ^Sungruen Henrik dr 3276, Dózisé Döme 3250, *Me.nczei< Rezső dr 301.8, *Sohweiger Bertalan 2924, Latter Mihály 2894, Brück Miksa 2785, "'Székely Mihály dr 2710, *Krauser Béla 2691, Blan Leó 2680, *Mrazek Viktor dr 2668, Skóza Nándor 2631, *Sc.biffer István 2621, *Glattfelder Gyula dr 2594, Engedsz János 2592, Jahner M. Károly 2582, * Gerda,üöVits Sándor 2492, Sclilesánger Hermann 248Ö, *Stemer Adolf dr 2463 korona. — Bosnyák diákok Debrecenben. Debcenből jelentik: Serajevóból és Mostarból az idén tizenkét bosnyák ifjú került Debrecenbe, hogy tanulmányait a kollégiumban ós kereskedelmi iskolában folytassa. A bosnyákok törve beszélnek magyarul és az a céljuk, hogy tökéletesen elsajátítsák a Magyar nyelvet. Emiatt állandóan magyarul társalognak osztálytársaikkal, akik .szívesen állanak az idegen diákok rendelkezésére. — Tűzoltók zárógyakorlata. Egész évi szorgalmas munkálkodás után vasárnap fejezi be az önkéntes tűzoltóság rendszeres gyakorlatait. Ez az utolsó gyakorlat ünnepélyes keretben Vasárnap délután két órakor fog a tűzoltólaktanya Udvarán lefolyni. A zárógyaikorlat befejezéséül a Hívatásos és önkéntes tűzoltók együttes támadási gyakorlatot tartanaik. A zárógyakorlat' jkeretében osztja ki Somogyi Szilveszter dr főkapitány a szolgálati érmeket is. A® ünnepélyes zárógyakor,latra a testület összes alapító és pártoló tagjait, úgyszintén minden érdeklődőt sziveSen látnak a. tűzoltók. —. Háziorvosok tiszteletdija, A bácsmegyei órvpsszövétség, mint Szabadkáról jelentik, vasárnap rendkivüli közgyűlést tart, amelyen a háziorvosok díjazásával fognak foglalkozni. Az orvosak, akik háziorvosi működésükért legtöbb helyen ma is 30—40 koronát kapnak, a hajai orvosgyülés határozata Vál megfelelően azt kívánják, hogy a IV. osztályú községékben a háziorvos évi 50, a III. osztályuakban pedig évi 60 korona tiszteletdijat köthessen ki. — A téli férfidivat. Divatkérdésekben jól informáltak nézete szerint az idei téli férfidivatja sok tekintetben különbözni fog a mult évitől. Nem hordanak az idén alacsony, széleskarimáj u kemény kalapokat, (letettek az amerikaiak utánzásáról abban, liogy a vállat bőséges vattázás árán tegyék férfiasan szélessé. A legfontosabb ruhadarab a zaikkó lesz. Teljesen testhez állónak, bárom gombosnak tervezik; hátul nem lesz rajt nyílás. Külső zseb lesz rajta. A színének, mintázásának nem szabad feltűnőnek lenni. A frakkhoz fekete mellényt kell hordani, bár a fehér pilket-mellény is divatos lesz, amelynek alul u-iailaku kivágása van. A frakkhoz természetes, keménymeilü inget kell hordani, még pedig egy gombhal, legjobb, lia az inggomb gyöngyből való. A gallérok alacsonyak, magas gallér nem lesz elegáns a télen. Nyakkendőnek leginkább hosszú önkötőket fognak hordani. — Bérbeadták a Margitszigetet hatvan esztendőre. A szép Margitszigetet, amely igazán arra van hivatva, hogy emelje Budapest idegenforgalmát, végre csakugyan hivatott kezekbe kerül. Több mint egy év óta tartó tárgyalás után, a fővárosi munkák tanácsa és a kontinens két legelső szakcsoportja, a Ritz és Spallinger cégek között tegnap elvi megállapodás jött létre a Margitsziget bérletére nézve. A sziget, amióta a főváros József főhercegtől megvásárolta, sok gondot okozott a közmunkák tanácsának. Nem tudtak egy szerencsés formát találni, hogy a gyönyörű " területet hogyan értékesítsék a köz javára. Sok eredménytelen kombináció után a közmunkák tanácsa végre abban állapodott meg, hogy a sziget vezetéséről lemond olyan hozzáértő bérlők érdekében, akik a Margitsziget idegenforgalmi jelentőségét Budapest javára tudják kiaknázni. A közmunkatanács ezzel az egyedüli helyes lépéssel, praktikus érzékről tett tanúságot. Tolnay Lajos titkos tanácsos és Gcrencsy Mihály tanácsos referálása alapján a tanács tegnap egyhangúlag szövegezte meg az egyezséget, amelynek ezek a főbb pontjai: A bérlőcsoport hatvanesztendőre lép a sziget használatának és értékesítésének jogába, amivel szemben a társaság évi 225,000 korona bérösszeget fog fizetni a közmunkák tanácsának. Kötelezi magát a bérlőcsoport arra, hogy tiz éven belül legalább tiz milliót ruház be a sziget fejlesztésébe, a külföldi elsőrangú szórakozóhelyek színvonalának meg felelő szállókat, gyógyitófürdőt, úszóiskolát, pálmakertet, sporttelepet, színházat, hangversenycsarnokot, varietét stb. létesít..Mindezek az építkezések nyomban létesülésük után a közmunkák tanácsának tulajdonába mennek át, ha pedig a szerződés lejár, a tulajdonjoggal együtt e vagyontárgyak jövedelme is a fővárosi közmunkák tanácsáé lesz. A szigeten eszközlendő beruházások tervét a bérlők egy éven belül a közmunkák tanácsa elé terjesztik jóváhagyás végett. A megállapodás, amely valószínűleg a sziget fölvirágoztatását fogja maga után vonni, a bérlőcsoportra nézve azonnal kötelezővé vált. A fővárost csak a közgyűlés hozzájárulása után köti a szerződés. — Voisin katasztrófája. 'Parisból jelentik: Az első, gyakorlatilag és használható aeroplán építője, a zseniális konstruktőr és merész aviatikus, Charles Voisin tegnap a franciaországi Belleville sur Saone közelében automobilkatasztrófának lett áldozata. Fivérével és a Budapesten is ismert De la Rochc bárónővel ült együtt az országúton robogó autóban. A repülő kocsi nagy port vert föl és a soffőr nem vette észre, hogy szembe velük is jön egy automobil. Pár pillanat múlva a két kocsi egymásba szaladt. A karambol irtózatos volt. Az automobilok darabokra törtek és romjaik alól Voisint holtan. De la Roche bárónőt súlyosan megsebesülve húzták ki. Voisin fivérének, Gábrielnek sérülései jelentéktelenek. Voisin tragédiája Parisban nagy megdöbbenést keltett. Az aviatika még sokat várt a bátor pilótától és zseniális konstruktőrtől. — Az őrült ember passziója. A makói rendőrségről a következő táviratot küldték az aradmegyei Tarnovára, az ottani elöljárósághoz: „Vajda Ferdinánd által szerződtetett 150 földmunkást tartsák vissza, ne engedjék Makóra. Vaida nem beszámítható." Ennek a táviratnak az a magyarázata, hogy Vajda Nándor, jómódú makói polgárcsalád eliszákosodott sarja — megőrült. Elutazott Aradmegyébe és Tarnován román munkásokat szerződtetett, még pedig százötvenet, amennyi több ezer holdas nagybirtokhoz is elegendő lenne, jóllehet, neki csak 3_4 hold terjedelmű kukoricása van. Makón elmondta családjának, hogy százötven román munkást szerződtetett a kukoricatorésre. Vajda családja azonnal a rendőrség segítségét vette igénybe, hogy a mániákus ember tervét meghiúsítsa. Ez azonban csak részben sikerült, mert Tarnováról a távirat vétele előtt már útnak indult Makó felé ötven szerződtetett román, akik tegnap este meg is érkeztek Makóra. Vajda szülei, amikor a román munkások megérkeztek, hogy a nagyobb bajnak elejét vegyék, munkába állították őket, de az egész rokonság földién elvégeztek fél