Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-17 / 30. szám

» Í912. szeptember 17. DÉLMAGYARORSZÁG 3 belügyminisztériumban, hogy Kacskovics Lajos alispán végzése ellen sikraszálljanak. Egész Kaposvár közönsége most lázas érdek­lődéssel várja, hogy a belügyminiszter mi­képpen fog dönteni. Milliós bukás Szegeden. — Megszűnt a Kertész-féle zárgyár. — (Saját tudósítónktól.) A pénzkrizis ál­dozatainak a száma egygyel megszaporo­dott: a szegedi zár gyár tönk szélére ju­tott. Minden erőfeszités, a pénz után való kétségbeesett kapkodás sikertelen maradt. A gyár beszüntette az üzemét. Száznyolc­van'munkásnak utilapot kötöttek a talpá­ra, a műhelyekben már nem kattog a gép. Szomorú szenzáció a zárgyár bukása. Amikor néhány évvel ezelőtt megindult a vállalkozás, a szegedi ipar fejlődésének pompás perspektivájába gukkerezett az a társadalom, amely rajongással szemléli ennek a városnak kibontakozását, szédüle­tes fejlődését. És most a pénzválság or­kánja elsöpörte a Délmagyarország köz­gazdasági életére jelentőséges vállalkozást. Mint a szines kártyalapokból alkotott to­rony, összeomlott a gyár. A Szegedi Gazdasági- és Iparbank is­meretes válsága okozta a zár gyár bukását. A bank alapitotta a Kertész-féle Zárgyár Részvénytársaságot. Fényes Marcell ide­jében. A Gazdasági Bank finanszírozta a gyárat és amikor a pénzintézet válságba jutott, a gyárat egy fillérrel sem támogat­hatta. A szanálási akció még mindig be­fejezetlen, az eredmény kétséges, a gyár nem uszhatta meg a válságot. Belefulladt a Gazdasági Bank örvényébe. A négyszázezer korona részvénytőke utolsó fillérig odaveszett. A Gazdasági Banknak huszonötezer korona névértékű részvényén kivül több mint ötszázezer ko­ronára rug az érdekeltsége. A gyár bukása legsúlyosabban a bankon kivül Gold­schmiedt György dr orvost, a főrészvé­nyest és Kertész Izidort, a gyár igazgató­ját érinti. A részvények javarésze vállalko­zók, ügyvédek és kereskedők kezében van. A gyár valószínűleg az Osztrák Zár­gyár Kartell zsákmánya lesz. A tárgyalás már betek óta tart ebben az irányban. Az osztrák kartell a berendezést, a kész- és nyersárut hajlandó átvenni, mintegy négy­százezer koronáért. Ez a megoldás a ma­gyar ipar szégyenletes csődjét jelenti. Az osztrák kartellnek szemet szúrt ennek az életrevaló, egészséges szegedi ipari vál­lalkozásnak az alakulása és a mult évben fölajánlotta a gyár megvásárlását. Amit akkor a sikeres fejlődés reményében büsz­kén visszautasított a részvénytársaság, ime, most önmaga fölajánlja. Az osztrák kartellnek természetesen eszeágában sincs a gyár üzemének föntartása. Ha sikerül a megállapodás, a gépeket és minden más berendezést kivisznek Ausztriába. A bank abban reménykedik, hogy időközben kon­kurrense akad az osztrák kartellnek és igy fölverheti a gyár árát. A magyar élbetetlenségnek szomorú példája ez a bukás. A ZABGYAR ALAPIT AS A A szegedi Kertész-féle Bevéső Zárgyár Részvénytársaság 1909. februárjában alakult. Kertész Izidor lakatosmesternek a Báró Jó­sika-utca 27. számú házában volt műhelye. A műhely céljaira egy emeletes épület épült az udvarban. Kertész Izidor 1908. őszén sza­badalmaztatta találmányát, a bevéső zárat es íi. ttól kezdve Kertész-féle zárgyár cimen folytatta az üzemet. Fényes Marcell, a Sze­gedi Gazdasági- és Iparbank annak idején volt igazgatója fejlődésreképes, egészséges vállalkozásnak találta a zárgyárat és rábirta Kertészt részvénytársaság alakítására. A részvénytársaság háromszázezer korona alaptőkével alakult, ötszáz korona névértékű részvények kibocsátásával. A részvénytőké­ből Goldsclimiedt György dr százezer, a Gaz­dasági Bank huszonötezer, Bőhm Sándor ter­ménykereskedő tizezer koronát jegyzett. A többi részvényes csak kisebb összeggel érde­kelt. Kertész Izidor a szabadalmáért és a be­rendezésért százezer koronát kapott — részvé­nyekben. Két évvel ezelőtt két szárnyépületet emeltek a gyárban. Az udvar baloldalán há­romemeletes raktárhelyiséget, a jobboldalon két emeletes épületet emeltek műhely céljai­ra. Erre az építkezésre hetvenezer korona kölcsönt vett föl a gyár a Szeged-Csongrádi Takarókpénztártól, betáblázásra. A részvénytársaság alaptőkéjét 1910-ben fölemelték négyszázezer koronára. A mult évben fuzionálni akart a gyár a Soproni Zár­gyár Részvénytársasággal és ezért egy mil­lió koronára tervezte az alaptőke fölemelé­sét. Ez az ötlet azonban, amely Fényes Mar­cell agyából pattant ki, befagyott. A GAZDASAGI BANK SZEREPE A zárgyárat Fényes Marcell kezdemé­nyezésére a Szegedi Gazdasági és Iparbank financirozta. A bank összesen kétszázötven­ötezer korona elfogadvány- és háromszáz t izennégyezer s katszázkarmincnyolc korona folyószámla-hitelt nyújtott a gyárnak. A részvényekkel együtt teliát majd hatszáz­ezer koronával érdekelt a bank. Amikor ez év tavaszán, Fényes Marcell esete után már nyilt titok volt a Gazdasági Bank helyzete, megindult a szanálás mun­kája. Ennek a műveletnek egyik legjelen­tősebb része volt a követelések leírása. A zárgyár-tételénél kétszázötvenezer koronát leirt a bank követeléséből. A leirt összegen kivül most veszélyben van a fönmaradó háromszázötvenezer koro­na is. A bankot tehát igen súlyosan érinti a zárgyár bukása és ezért minden követ meg­mozdít, hogy a sok százezerből legalább né­hány visszavándoroljon a pénztárába. Ez a veszettfejsze nyeléért való küzdelem most van a tetőpontján. A bank jelenleg az Osztrák zárgyár kai' teliel tárgyal. A kartell négyszáztizenhatezei koronát kinál a gépekért, az árukért, a nyers­vasért és minden berendezésért. Az ingatlan­ra nem reflektál az osztrák kartell. Az Ujpest-erzsébetfalvi egyesült vas­gyárral is tárgyalt a bank igazgatósága, a tárgyalás azonban sikertelenül végződött. AZ ALLAMSEGELY A zárgyárnak mintegy félévvel ezelőtt, kétszázezer korona államsegélyt szavazott meg a kereskedelemügyi minisztérium. Az államsegélyt — ugy szólt a híradás — évi húszezer koronánkint utalták volna ki. Ijz az államsegély is befagyott. Egy fillért sem ka­pott a zár gyár. A kereskedelemügyi minisz­térium ugyanis két föltételhez kötötte az ál­lamsegély kiutalását. 1. A gyár legalább háromszáz munkással dolgozzék. 2. Telepítsék ki a gyárat. A zárgyár egyik föltételnek sem tehe­tett eleget. Száznyolcvan munkás helyett nem dolgozhatott háromszázzal, mert erre még nincs berendezve az üzeme. A gyárat nem telepithette ki a Báró Jósika-utcábói, mert ez óriási költséget fölemésztett volna. A gyár tárgyalásokat kezdett a várossal a kite­lepítés ügyében. A Rókusi-tón szándékoztak gyárat építeni, de csak a tó feltöltése is olyan nagy összeget igényelt volna, hogy végképen elesett a kitelepítés terve. Minthogy pedig a minisztérium ragaszkodott a két föltétel­hez, a gyár egy fillér államsegélyt sem ka­pott. SZÁZNYOLCVAN MUNKÁS A zárgyárban már egy hónappal ezelőtt beszüntették az üzemet. A gyárban száz nyolcvan munkás és nyolc hivatalnok dol­gozott, akiknek már előzőleg fölmondott az igazgatóság. A munkások egy része kenyér nélkül maradt, a javarésze kénytelen volt elköltözni Szegedről. Száznyolcvan munkást hirtelenében lehetetlen elhelyezni ebben a vá­rosban, ahol alig szaporodnak az üzemek. A megrendelések javarészét teljesitette a gyár, amelynek Ausztriában és Boszniában is volt üzletfele. Épület fölszereléseket, vasa­lásárukat igen nagy mennyiségben előállított a zárgyár. A gyárban most mindössze tizinas dol­gozik, akik a még hátralevő, lényegtelen munkákat elvégzik. A gyártelepen kihalt a zaj, csak hé be-korba csendül meg az udva­ron az inasok kalapácsa. A műhelyekben szanaszét hever minden. ELVESZETT A RÉSZVÉNYTŐKE A zárgyár bukásában legszomorúbb, hogy a négyszázezer korona részvénytőke utolsó fillérig elveszett. Kis ekzisztenciákat, akiknek a bukás vagyoni romlásukat okoz­ná, csak a legcsekélyebb részben érinti a zár­gyár sorsa. Goldschmiedt György dr-nak százezer, Kertész Izidornak százezer, a Gaz­dasági Banknak (a félmillió koronán kivül) huszonötezer, Bőhm Sándornak tizezer koro­nája veszett oda a részvényekben. A többi részvényest ötszáz — ötezer ko­ronával sújtja a zárgyár bukása. Megemlítjük végül, hogy a zárgyár részvénytársaság szeptember huszonkette­dikén közgyűlést tart az iparkamarában, Perjéssy László, a részvénytársaság elnö­kének az elnöklésével. A közgyűlésen a jö­vő teendők fölött határoznak. — Béke az olaszok és törökök között. Konstantináoolyból jelentik: A török béketárgyalók legközelebb elhagy­ják Svájcot, miután az olasz béketárgya­lókkal való előzetes tárgyalás kielégítő vé­get ért. Római magántáviratok jelentik, hogy a fő dologban, a tripoliszi szuveréni­tás dolgában megegyezés jött létre. A béke szerződésben csak az olasz okkupáciö el­ismeréséről lesz szó. — Parisból jelentik: Ámbár az olasz-török békeszerződés alá­írásáig és ratifikálásáig még sok idő múl­hat el, diplomáciai körökben mégis meg vannak róla győződve, hogy eljutottak az ellenségeskedés végleges megszületésének fázisához és hogy mind a két fél őszintén akarja a békét. A békeszerződésben nem lesz határozottan szó arról, hogy a szul­tán lemond a Tripolisz és Kirenaika fölött való világi szuverénitásáról s Olaszor­szágnak be kell érnie azzal, hogy Török­ország megparancsolja csapatainak, hogy Afrikát hagyják el. A szultán egyházi fön­hatósága megmarad. Olaszország az ál­tala okkupált tartományokat nem fogja közigazgatási tekintetben az olasz király­ságba bekebelezni, hanem meghagyja az összes tartományoknak helyi autonómiá­jukat. Olaszország elvállalja továbbá a tö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom