Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-15 / 29. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. D n Telefon 305. • • Előfizetési ár Szegeden egész évre . K24-— félévre K 12negyedévre K 6-— egyhónapraK 2'Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28 — félévre K 14-— négyedévre K T— egyhónapraK 2*40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefon 81. • • • • Szeged, 1912. I. évfolyam 29. szám. Vasárnap, szeptember 15. Kapunyitáskor. Irta: Striegl F. József. Szegednek évenkint megujuló nagyobbszabásü, de csak három-négy napig terjedő idegenforgalma voltaképpen rna kezdődik. Eleven, lüktető élet az 'utcákon, nagy csoportosulások iskolák, könyves- és ruhásboltok, meg a konviiktusok előtt. Bábeli nyelvzavar: német, román, szerb, bolgár, itt-ott tót szó hangzik fel Szeged palotás utcáin. S hogy ebbe a bábeli nyelvzavarba egységet hozzon, azt az ezernyi idegenajku gyermeket nyelvben és sziv-ben magyarrá nevelje, abban határozódik meg a szegedi iskolák és konviktusolk, sőt minden egyes szegedi magyar családnak, ihol ily idegenajku fiu elhelyezést nyer, föladata, nemzetkiépitő missziója. Szeged a magyarság deltája, a 'magyarosítás empóriuma. Nincs még egy magyar város, a mely e tekintetben Szegeddel fölvehetné a versenyt, vagy csak meg is közelíthetné városunkat. Az egész magyarságnak tesz ezzel Szeged szolgálatot, mert, hogy a 'magyarosítás egyik főfontosságu politikai •föladat, arról nincs m-it vitatkozni. A magyar hegemónia, sajnos, -hogy igy van, •de igy van, a sok ellenséges áramlattal -szemben még mindig erősítésre szorul. Ma talán inkább, mint bármikor máskor. A 'nemzetiségi szét- és elhúzó törekvések ellen erős váraink Szeged kulturális intézményei. Ez az oka, hogy a mi sajtóorgánumunk is mindenha önzetlen támogatója, sok tekintetben kiegészítője volt és lesz -ezen intézményeknek. Szívesen látjuk és melegen üdvözöljük falaink között a Délvidék idegenajku, magyarosodni akaró fiait. A magunkéinak tekintjük őket, szeretettel öleljük mindnyájukat keblünkre, hogy velünk a magyar haza, a magyar nyelv szeretetében egybeolvadjanak. Ki szeretetet vet, viszontszeretetet arat. Hogy ez valóban igy van, csak arra a küzdelemre kell rámutatnunk, melyet a harmadik egyetem érdekében — sikertelenül bár, de nem minden tanulság nélkül — folytattunk. Tanulságunk, hogy bár a nagy protektor Oknak meglehetősen szűkében van városunk, mégis nagy tömegek sorakoztak küzdelmünk közepette zászlóink alá. Az a monstre-küldöttség melyet a múlt évben agilis polgármesterünk a harmadik egyetem érdekében a kormány elé vezetett, néprajzi szempontból is tanulságos egyvelege volt az egész Délvidék lakosságának. Különösen a derék svábság vonult fel nagy számban. Jeléül annak, hogy szívesen ismerik el Szeged kulturális vezetőszerepét s hogy sok értékes érzelmi szál szövődött a Szegeden eddig megmagyarosodott idegen ajkúak között és köztünk. Barátaink ők, amint mi is barátjaik vagyunk nekik, akiket barátságos, magyaros kézszorítás illet. De nincsen öröm üröm nélkül. Ugyanakkor, amikor a Délvidék idegenajku földművelői százával, mondhatni ezrével özönlik el utcáinkat, a szegedi és szegedvidéki tanyákról alig-alig látunk valakit, — pedu 50.000-nél is többen vannak, — aki magasabb kulturális kiképeztetés céljából hozná be gyermekét Szeged messze vidéken jóhiríi iskoláiba. Pedig hány jó koponyájú, tőzsgyckeres magyar gyerek szalad gál tanyáinkon, akiknek az lehetne majdani hivatásuk, hogy az ekeszarva helyett könyvet tartva kezükben a magyar kultúrát mélyitsék és emeljék, hogy a már-már züllő magyar intelligenciát fölfrissítsék, föltétlenül udalkodóvá tegyék. Midőn az ! idegenajkuak meg magyarosi fásában tö' vábbra is meg akarjuk tartani vezetőszereAmai us. Jaroslav Vrchlicky.*) Egy kolostorban élt s nem tudta ő, Honnan került oda. Mivel bűnös vágy Szülötte volt, Amamsnak nevezték. Magas volt, s halovány s tekintetével Mintha egy ismeretlenért epedne. Egyszer, midőn a hold ezüstje játszott A cella árnyán, igy szólt Istenéhez: „Minden szomorúságért és keservért. Elvesztett életemért egyre kérlek, Ó mondd nekem, mikor jő el halálom? Alig gondolta ezt, már jött egy angyal És igy felelt: „Meghalsz az éjszakán, Mikor olajat önteni elfelejtesz Az örök mécsbe az oltár előtt." Szálltak napok és évek. Szomorúan És némán élt Amarus s ha olajjal Megtöltötte a mécset, halkan igy szólt: „Most lelkemet gyújtom meg!" És borúsan *) A napokban elhunyt Jaroslav Vrchlickynek, a csehek legnépszerűbb költőjének egyik legszebb versét adjuk itt uj fordításban. A nemes és gazdag munkásságú költő őszinte szeretettel fordult a magyar költészet felé s a legkiválóbb cseh műfordítások közé tartoznak az Ember tragédiája és Buda haldia átültetései, amelyeket Jaroslav Vrchlicky végzett. Harmónikus életének sok ihletett óráját szentelte nekünk s ezért megérdemli, hogy mi ls szeretettel és kegyelettel tisztelegjünk koporsójánál. Mosolygott. Egy Ravasszal ment a lámpát Megtölteni. A nagy dóm árnya megnyúlt S egy zsámolyon a Szent Szűz képe alján Két szerető térdelt. Mik&r kimentek, Különös vágyban égve ment utánuk S megállt a kolostori temetőben. A hárs virágzott, rajta egy maelár ült S két csalogány repült élö virágként B ő ment, ment mig egy sirra lehanyatlott, A szeretők is elpihentek ottan, Az ifjú a. leány keblére omlott, S annak sötét hajától ittasult, mig Madár dalolt és illatok remegtek. És az anyjára gondolt most Amarus. Akit nem isméid, akinek köszönte E keserű világot — a madár szólt. Az Állat szállt, a harmat csillogott. Mti mecseset nem gyujtá meg Amarus Csak nézett, nézett s a madár dalolt. Másnap, midőn első hórára gyűltek A fráterek, az örök mécs világát Kihunyva lelték és nem volt Amarus. Ott lenn a temető magányos ágyán Feküdt némán, halottan, anyja sírján, Tekintetével a hársfára révedt S fölötte, egyre szólt a csalogánydal. JUHASZ GYULA. Dávid. Irta: Bródy Sándor Két önző kis gyerek élt egy nagy pesti lakásban, atyát, anyát és ehhez való cselédséget tartottak. A szakállas, de még fiatal atya, a még karcsú és igen kecses, de fölöttébb erőteljes anya, az ételeket főző, tisztogató és kiszolgáló személyzet, mind arra volt jó, hogy a (két gyerek jól érezze magát és a helyről, ahol él — tehát az egész világról — azt a véleményt táplálja: minden az enyém és minden miattam van. A szülők nyiltan nem 'tudták, de egészen világosan érezték, hogy függő zsellérek a házban és csókot is csak akkor válthatnak, ha a két kicsi egészen biztosan alszik. (A nagyobbik néha tetette magát, lesett rájuk, nem követnek-e el valamit a saját kedvükre; vigyázni kellett.) A gyerekek hálószobája a házaspár hálószobája mellett volt, az ajtó mindig nyitva és az anya egy éjjel háromszor-négyszer is fölrebbent, hogy a kicsit — a csökönyös paplan-lerugót — betakarja, a nagyobbiknak inni adjon, olyikor enni is. A cselédekre, dajkákra, bonneokra majd a nevelő nőre nem bizott semmi fontos dolgot a gondos és féltékeny anya, -mert mindkét gyermek fiu volt, az egyik tul a hetedik évén, a másik öt, és a nagyobbikat, aiki különösen szép és erős volt, oktalanul féltette a rontástól, a kíváncsiságtól, még a gondolattól is. A dajkák -kikaptak, ha csókolták a gyerekeket