Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-11 / 185. szám

1912 li§. évfolyam, 185. szám Vasárnap, augusztus 11 Ifizponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, sk3 Korona-utca 15. szóm cs üadapesti szerKesztóság és kiadóhivatal IV., rairi Várcsház-ntca 3. szóm a ELÖFIZETES1 AR SZE8EDEN egész évre . R 24'— félévre . . . R 122negyedévre . K 6'— egy hónapra K Egyes szóm óra IC Siiér. ELÖFIZETESl AR VIDÉKÉN: egész évre , K 2V— félévre . . . R !*•— negyedévre . K 7'— egy hónapra ft 2.40 Egyes szóm óra 10 fillér. TELEFUM-ÍÍZAK; Szerhesz!ós«j 305 ~. üiadohivatal <36 Interurbán 3t>5 Budapesti szerfcesztósec, teieton-száma 128—12 Lukács László és — Polónyl Géza. Ez a vezetőcikk komoly lesz és humoros. Komoly, mert Lukács Lászlóról szól. Es humoros, mert Polónyi Gézáról is csevegünk. Hogy miért? Mert mindketten nyilatkoztak. Még Polónyi Géza is. A volt igazságügyi miniszter (és a többi) megint nagyon kezd szerepelni. Pláne az ellenzéki sajtóban. Már újra ő a lelke annak a tervnek, mely örökké aktuális Polónyi korszaka óta és amely mindig „harcot" akar. Olyan ellenzéki harcot, tetszik tudni. Egy németországi hírlapíró, akit szintén 'majd fölvet a kíváncsiság, hogy mi lesz a magyar politikai helyzettel, kérdést intézett Lukács László miniszterelnökhöz és — érdekes! — Polónyi Gézához. Lukács, mint a többség hivatalos vezetője nyilatkozott, Polónyi pedig . . . ah Polónyi, mint az ellenzéki pártok intézőbizottságának egyik szerény tagja adta le véleményét. Az, a német, akinek a fejébe a teljesen megbízható forrás: Polónyi Géza belebeszélt, lehet, hogy már aztóta meg is háborodott? Mert ha azelőtt nem látta tisztán a magyar politikai helyzetet, ez után a nyilatkozat után még jobban belezavarodhatott abba a kérdésbe, bogy mi a szándékuk a magyar ellenzéki politikusoknak? A német hírlapíró kétségkívül hagy on nehéz feladatra vállalkozott, ö kikereste magának a magyar parlament két sarkpontját, két legtávolibb végletét és mindkettőnek a politikai rejtelmeit egyszerre akarta fölfedezni. Palószinü, hogy ekszpediciójának lelki egyensúlya áldozatul esett. Mert amiket itt hallott, olyan homlokegyenest ellenkező tartalmú nyilatkozatok voltak, amelyekből a politikai helyzet kibontakozásának a lehetőségeit kihámozni, egy szegény istenadta német, bizonyosan képtelen. Hát segitünk egy kicsit az alaposan megzavart német újságírón. A nyilatkozatok dolga igy áll: Lukács László miniszterelnök azt mondja, hogy ő bizik a béke lehetőségében, csak épen az ellenzék föltételeit nem tartja elfogadhatónak. Ami a nyilatkozatban meleg, vagyis a béke mellett szól, ez a 'kormány igazi óhajtása. És a nemzet óhajtása. Becsületes törekvés, — mindien mellékgondolat nélkül. Okos te-?V, — minden elszámitás kizárásával. A fejlődés igazi szelleme ez, — különösen a magyar nemzet helyzetében. A miniszterelnök nyilatkozata olyan, hogy ha ez országban csak komoly, számbavehető és föladatuk magaslatán élő politikusok volnának, ugy tudná az ország, mi fog elkövetkezni az őszi politikában. Ellenben . . . mit ellenben? Hadd beszéljen Polónyi Géza, mint ellenzéki ész. Hát Polónyi Géza (jelzők halmozása kéretik) szerint még akkor sem lesz béke, ha Tisza és Lukács lemondanának. Nagyon haragszik már megint Polónyi Géza. Ha csakugyan ugy áll a dolog, ahogy ő mondja, akkor itt nem lesz béke, hanem „élet-halálra menő harc" lesz. Szerencsére nem igy áll a dolog, — amint hogy soha sem ugy áll, ahogy Polónyi Géza mondja. Hanem ugy áll a dolog, hogy még ha csakugyan folytatni szeretné is Polónyi a zavar-csinálást és teletömné égő taplóval az ellenzék fülét minden békeajánlattal szemben, az ország akkor is megállítaná azt a bizonyos „élet-halál harcot" és megkérdezné az ellenzéki viharágyuktól — a melyek ahelyett, hogy a politikai égbolt borulatát oszlatnák, annyi veszedelmes vihari idéztek elő —: „Miért nem akarjátok a békét és ha minden ellenfeletek hajlandó volna visszavonulni, ki ellen akartok harcolni?" Akkor hamarosan kitudódnék, hogy az engesztelhetetlen harci szándék megint személyi politikát leplez. És van-e az országban valaki, aki egy A királyfi. Irta ifj. Hegedűs Sándor. Nagy sürgés-forgás volt a palotában, utazni küldték az ifjú királyfit. Szolgák és apródok, futárok és (lovasok sereglettek a nagy udvarba, ahonnét a menet útra kelt. Árnyas hintóba ültették ia leányiképü ifjút és ő selyempárnákon pihent, inig kedvenc kutyájával játszott. (Mikor a nnenet útra kelt, hogy a nagyvilágba elvigye /a királyfit, liogy az lásson, tanuljon és megismerje az élet nagy rejtélyeit, szólt ia zene, mint valami nagy, diadalmas felvonulás előhirnöke. S a palotában is nagy vigasság volt, mert az öreg király boldogan bocsátotta utmak egyetlen fiát, bogy az kilépve a gyermekszobából, az igazi életbe menjen. S a menet elindult. És ment begyen, völgyön, bércen át, A bohóc ott futkározott a kocsi mellett és tréfásan jelezte a látandófcat. Pár napig tartott ia menet, mig iá szomszéd király várába, értek. Nagy pompával fogadták itt a királyfit az ifjú király s a messzi földről származó szépséges királyné, <a mesebeli Néra. A vendég tiszpteiletére volt lákoma, nagy ünnepély, muzsika és táncvigalom, harcos játék és bajadérolk lenge tánca, mind csak azért, hogy a királyfi gyönyörét találja a szines változatban. Tetszett is a sok vigalom a bohócnak, ki a. király lábánál ült, de <a királyfi nem azt nézte, sóvár szemmel egyre jobban a. királynőre tekintgetett. Ugy érezte, hogy most olyat látott s olyat érzett, mit életében tán soha még. A bohóc meg csak egyre mondta: — Felséges ur, nézd a. táncot, de ne nézz hátra! — Tartsd a szádat! — volt a válasz, s a királyfi újra megint Nórát nézte, s amig nézte, ugy érezte, hogy ő nem az a félénk gyermek, Iki elindult egy kis útra, de egy férfi, aki tudja, hogy init akar, és jól érzi azt, hogy mire vágyik. Másnap beteg lett a királyfi. Volt riadalom a vendégháznál, papot, doktort és asztromómust, jósnőt ós javasasszonyt, mindent ősszel'.ivtak, hogy a fiatal vendég nagy baját kitudják és megorvosolják. Rendelteik is gyógyszert, kenőcsöt, meg nagy diétát. A bohóc, ki egy sarokból hallgatta. ia niagy tanácskozást, nem szólt semmit, csaik várta, mig leszáll az est s egyedül marad gazdájával, a királyfival. Aztán melléje lépett s megkérdezte : — Nos, .hogy vagy, felséges ur? — Jaj, jaj, hohóekáim, meghalok! — Ugy-e mondtam, ne nézz hátra! Mindig csak előre, felséges ur, de sohasem hátra. — Jaj, jaj, hohóckáni, meghalok! — Meg nem halsz, felséges ur, csak jó időre étvágytalan leszel, aztán tűnődni fogsz lét és nem lét fölött, s egy kis verébnél semmibbnek érzed magad. Forrni fogsz, mint egy katlan, sirni fogsz, mint egy gyermek, s koronként hősnek képzeled majd magad, ki a tengert fakanállal merné ki, hogy eláztassa vele e hitvány földet. — Bohóc, ne gúnyolódj velem, én nem vagyok már gyermek, de férfi, érzem, hogy az vagyok. — Szeretem ezt hallani, felséges ur. Must már csak azt szeretném tudni, hogy minő tettekkel tudnád bebizonyítani férfi voltodat. — Az rád nem tartozik, csak én tudom, hogy mire vagyok képes, mert azt a te hig koponyád felfogni nem képes. — De tudom, felséges ur, halld, megsúgom neked. Ki tuduád törni eleven ordasok fogát, hogy azokból gyöngysort fűzz az ő nyakára. Palackba tudnád zárni a csillagok fényét, hogy azzal világíts neki az esthomályban. Virágt tudnál szórni a levegőbe, liogy illatossá legyen a lég, amerre ő van, s a csodás tettek még számos sprozatát gyöngyfüzérként tudnád felfűzni fantáziád nyomán, liogy azokat aztán sorra megvalósítsd ő előtte mind. — Ailjas bohóc, pusztulj előlem, s mind ké-y szüljetek, mert holnap hazautazunk. Nagy riadalom volt a királyi házban, mikor a királyfi és a menet hazaért. Szomorúan látta az öreg király az ő szomorú ós szótlan fiát. Selymes ágyba fektették a királyfit, a királynak jelentést tettek az esetről, de a bölcs uralkodó a zűrzavaros szavaikból és furcsa magyarázatokból tisztán megérteni csak •a bohóc szavát tudta, mert az röviden csak annyit mondott: — Felség, magas az ablak, és rács van az ablakon. Lehajtotta fejét a király. — Szegény fiu, először esik meg vele, s akkor is öröm helyett tragédia! A bohócot rendelték a királyfi mellé, hogy viraszszon a beteg mellett. S az mint