Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-27 / 12. szám

146 DÉLMAGYARORSZÁG 1912 augusztus 25. kezdődnék és ő azt tetszése szerint ! egész éven át ugy használhatja amint 1 akarja, azon egyetlen kikötéssel, hogy társulata állandóan Szegeden marad és azt másfelé nem viszi. Kétségtelen, hogy ezen használat kezdetben ugy alakulna, hogy amikor a kőszinházban sorozatos slager-operettek adatnak, az uj színház­ban drámai előadások tartatnának a látó- 1 gatás mérve szerint, mig biztosra vehető, hogy 1—2 év múlva mindkét színház­ban állandóan játszanának. Juniusban már csak a nyári színházban volna elő­adás, julius hóban szünet, augusztustól szeptember 15-ig újból csak a nyári szinház és szeptember közepén kezdőd­nék a rendes évad. Emellett az uj szin­ház juliusban, de még az év többi ré­szében is alkalmi cabaret és ily hasonló előadásokra szolgálhatna. Összefoglalva: a város semmiféle anyagi áldozatot nem hoz. A színigazgató cirka 11.000 korona évi bérért egy második szinházat kap és ugy maga, mint társulata a nyári kóborlás alul felmentődik, ami reá nézve egyszerűen fényes dolog. Szeged pedig anyagi áldozat nélkül egy második szép szinházat kap, a szin­ügy terén ezzel a vidéki városok között első helyre emelkedik és hogy a jövő zenéjét is hallhassam később valamikor, az egészséges versenyzés elvével, kiad­hatja mindegyik szinházat más-más igazgatónak és ily módon szinügyi bi­zottság, valamint minden beleszólás nélkül nyugodtan szemlélhetné mindegyik törekvését, hogy a közönségnek a leg­jobbat nyújtsa. Budapesten a hatalmas népopera 6 hónap alatt épült; amilyen könnyen és egyszerűen megoldható nálunk ez a kérdés, jövőre vagyis 1913. szeptember­ben megnyílhatna Szegeden a második szinház. Vasárnapi beszámolók. — A politika eseményei. — (Saját tudósítónktól). A munkapárt nem fogadkozott, hogy a nyáron bejárja az országot a választó közönség fel­világosítása céljából. Most ellenben férfiasan tesz eleget i kötelezettségének és tagjai sorjában tartják beszámolóikat, amelyeken az ellenzék­nek is módjában van meggyőződni két jelentős dologról. A munkapárt még be­számolókat sem igér, hanem ad, a be­számolókon az ország hangulata a kor­mányzó párt mellett nyilatkozik meg. Vasárnap három helyen tartottak be­számolót a munkapárt tagjai. Jankovich Béla dr, a képviselőház alelnöke Ipoly­ságon, Lukács György dr, volt kultusz­miniszter Gyulán és Tisza Kálmán gróf Nagyszalontán. Itt megjelent és beszédet mondott Tisza István gróf is. Erdély Sándor, volt igazságügyminiszter Bán­ban, Telegdi József Bél községben, Ertsey Péter Berettyóújfaluban mondott beszámolót. Az ellenzékiek közül Esterházi Mi­hály gróf galántai beszámolóján Károlyi Mihály gróf már megint harcias beszé­det mondott. Ugyanazon napon, amikor Kossuth Ferenc arról cikkezett, hogy azért kell harcolni, hogy a legutóbbi parlamenti eredmények meg ne ismét­lődhessenek. Érdekes, hogy Károlyi most már az általános választói jogot akarja és ugy-e bár csak természetes, hogy Lukács és Tisza fejét követeli? Talán följegyzésre sem érdemes, hogy Szabó István, a nagyatádi kerület képviselője is beszámolót mondott vasárnap. Részletes tudósításunk ez: A nagyszalontai beszédek Tisza Kálmán gróf választókerületének két helységében mondott beszámoló beszédet va­sárnap. Délelőtt Nagyszalontán, délután pedig Sarkadon. Nagyszalontai beszámolójában ezt mondotta : — Amióta utoljára járt választói között, egy év telt el. Ebből az évből tiz hónapnál több szalmacsépléssel telt el, ami igazán drága mulatság. Meggondolva, hogy a képviselőház minden nap tizenötezer koronájába kerül az országnak. Csakis az utolsó hónapban sikerült több hasznos törvényt hozni. Ezt is csak ugy sikerült, hogy akadtak önfeláldozó férfiak, akik szembeszállottak a szennyes áradattal és éle­tük kockáztatásával is. Felkiáltások: Éljen Tisza István! . . . helyreállították a parlament rendjét. Természetesen nekünk sem telt gyönyörűségünk azokban a jelenetekben, amelyek a képviselő­házban junius 4-ikén és azután lejátszódtak, de erőt adott az a tudat, hogy honmentő munkát végzünk. Az ellenzék azonban annyira nem is­meri a parlamentárizmus jelentőségét, hogy ami az egyes képviselők személyes sérelme, azt az egész országgyűlés egyetemes sérelmének ne­vezik. A parlamentárizmus két sarkalatos elve a szólás szabadsága és a többség akaratának teljesedése. Soha a munkapárt nem gondolt arra, hogy az ellenzéktől megvonja a szólás jogát, a szőnyegen lévő javaslatot illetően, de viszont a saját többségi jogainak az elsikkasz­tását sem tűrheti. Nem lehet most békekötésről beszélni. Az ellenzéknek kötelessége nyugodtan részt venni a parlamentre váró nagy föladatok teljesítésében. Még a tél folyamán meg kell ol­dani a választói jog kérdését. Ha most télen meg is alkotjuk a választóreformot, legalább két évi előmunkálat kell annak gondos keresz­tülvitelére. Mint minden téren, ugy ezen a téren is a fokozatos haladásnak vagyok a híve. Meg kell őriznünk a magyarság szupremáciáját. Nem tudom, milyen küzdelmet hoz ránk a jövő, de az egyszer megteremtett rendet ismét fölbontani semmi körülmények között nem engedhetjük. Csak a parlament akcióképessége mellett re­mélhetjük nemzetünk megtépázott tekintélyének és súlyának megerősítését, melyre ugy lehet — ne adja Isten — a közeli jövőben igen nagy szükségünk lehet! Tisza István beszéde A beszámoló után bankét volt, amelyen Tisza István is fölszólalt. Ezt mondta a több közt: — Igen sokáig türtünk és vártunk, talán egé­szen a haza iránti kötelességünk elhanyagolá­sáig, de most, ha belekényszeritettünk e küz­delembe, azt nem fogjuk abbahagyni mindad­dig, amig biztos alapra nem helyeztük a nem­arra, hogy mi: maga a tisztességes úriasszony és én, a korrekt úriember, hirtelenében barát­ságot kötöttünk és kedélyesen csevegünk. Ez mindenesetre itt ebben a kedves kis szobában is különös — de semmi több ! A „Pfuj, asz­talbetyár !" cimü kitüntető megszólítás pedig i a padlózatra való tekintettel elesett. Az asszony: Aj, de szellemes. A férfi: Tudom, de én most nem ezért jöttem. Majd ha célt értem, akkor én is meg­állapítom magamról, hogy aj, de szellemes vagyok. Az asszony: És mi a célja ? A férfi: Nem akarom egy bonyodalmas körmondattal untatni. Inkább majd szépen, fokozatosan elmondom a közölni valómat. Amikor önt először megláttam az utcán, meg­kérdeztem, csak ugy magamban, hogy ki ez a szép asszony és nyomban utána az a gondo­latom következett, hogy istenem be jó volna vele megismerkedni. Képzelje csak, ennek már majd egy éve, és csak most vagyok itt! Ugye, milyen utálatos gyámoltalanság, de én még hős vagyok a sok gyámoltalan között. A leg­több ember meg akar ismerkedni valakivel, amig végre más nőt vesz feleségül, vagy meg­hal az annyira óhajtott ismeretség nélkül. Min­den nap millió és millió ember találkozik az utcán olyan nővel, aki után meg is ford ul és elrebegi istenem, be jó volna vele megismer­kedni. Én ha találkoztam magával, forrt ben- j nem a vágyódás és arcomba szökött a vér: | hát ki ez a nő, isten, hogy nem lehet hozzá­jutni ?! A sors hirtelenében olyan játékot űzött velem, hogy maga lett az életem célja. Minden éjjel két órát elloptam az álmomból; azon töprengtem, hogyan juthatnék ahoz, akit ugy 1 i kivánok. Ne gondolja, hogy ezzel a váratlan látogatással előre elkészültem. Itt csatangoltam az ucán, a túlsó oldalon, amikor egy első emeleti ablak mögött megpillantottam a maga szép szőke fejét. A következő pillanatban már megindultam a kapu felé és biztos lépésekkel följutottam a szobájába. Ugy éreztem, mintha valaki megfogta volna a kezemet, hogy ide vezessen. Amikor az ajtóhoz értem, még a fü­lembe is súgta: No most itt vagy. Aztán ma­gamra hagyott. És most itt vagyok. Az asszony: Milyen fantasztikus. A férfi: Nem, nem fantasztikus. Csak ha az ember valami olyasmit csinál, amihez kevés a bátorsága, akkor képzelődik. De most már semmi különös gondolat nem bánt, átestem a lázon, amely az első pillanatban kiütött rajjam. Az asszony: Parancsol talán aszpirint? A férfi: Oh, köszönöm, ez csak az olyan férjek orvossága, akiknek sok gondot okoz a feleségük költekezése. Én most, mint mondani szokás, makk-egészséges vagyok, asszonyom, és igen örülnék, ha ön is annak látna. Az asszony: Ezt az örömet szivesen ado­mányozom magának. A férfi: Most pedig egészen különös té­mára kezdek. Milyen impressziót keltek önben ? Az asszony: Mit óhajt ezzel a kérdéssel? A férfi: Egyelőre még magam sem tudom pontosan. Ez csak olyan bevezetés. Az asszony: Amikor váratlanul reám csa­pott, avagy pardon, reám nyitotta az ajtót, az volt az első gondolatom, milyen . . . A férfi: Bátor! Az asszony: — szemtelen! A férfi: No jó, az már réges-régen történt, azóta már kellemes barátságot kötöttünk, itt ül előttem és én simogatom a kezét . . . Az asszony: Ne bántson . . . A férfi: Az arcát ... No törülje ki a szeméből a rezgő csillogást. Itt a zsebkendőm, szép tiszta, no majd én — igy ni, most már a zsebemben pihennek a könyei. Hogy lüktet a vére . . . milyen forró az arca . . . Ugy, csak simulj hozzám, ne félj, ne félj tőlem . . . hadd bóduljak meg a csókod izétől . . . Az asszony: Juj, ha meglep a férjem! . . A férfi: Látod drágám, milyen különös vagy. Hirtelen eszedbe jutott valami és mint egy macska kiszöktél a karjaimból. A férjjel csak reggel, délben, és este találkozik a fele­sége. Amikor enni kér. Vagy a színházban, ha drámát játszanak. Igy, igy . . . nevess . . . fonj keresztül a karoddal. Az asszony: A tied vagyok. . . . A férfi: Érted jöttem ! . . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom