Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-20 / 7. szám

19-12 augusztus 18. DÉLMAGYARORSZÁG b készséggel elismerjük, hogy a nagykárolyi hőstől ez s rendkívüli bátor nyilatkozat s már most csak szociálista fegyvertársain a sor, hogy mielőbb szaván fogják, illetve hősi elhatározásának ki-buvó nélküli, szabatos kifejezésére bírják. Már le is szűrhetjük a tanúságot. Mert láthatjuk, hogy érvek hijján azok, akiknek elevenébe vág a miniszterelnök politikájának sikere s indulatát ingerli ennek a sikernek minden ujabb megpecsételése, fanyar gyanusitgatással próbálják 'kielégíteni a maguk boszuvágyát. Azzal vádolják, hogy a békének barátja volt s mégis az „erőszak" politikáját hozta. Félrevezetésről, hitegetésről, sőt, uram istenem, az ellenzék „becsapásáról" beszélnek. Hát, igenis, a miniszterelnök, ugy mint a munkapárt minden tagja, a békét kívánta, a békét kereste. A békéért tűrtek egy éven át mndent. Obstrukciót, technikát, vitarendezőbizottsági diktatúrát s minden egyebet. A miniszterelnök is, mint elvbarátai és pártjának tagjai, h'ive volt a békés megoldásnak, de ellensége az obstrukciónak. A békének csak az ellenzék volt az ellensége. Szeged város betétje a Gazdasági Iparbanknál. [Saját tudósítónktól) A városnak tudvalevőleg 325 ezer korona betétje volt elhelyezve, a válságba jutott szegedi Gazdasági és Iparbanknál. Mikor a bank igazgatója Fényes Marcel megszökött és a bank dolga nyiványosságra jutott, erős támadás érte a város tanácsát, mivel a pénznek biztosításáról nem gondoskodott előre, noha épen a pénzügyi tanácsos, igazgatósági tag is volt a banknál. Hogy a támadásnak volt-e alapja vagy se, erről már felesleges vitatkozni, tény az, hogy a tanács mindent elkövetett az irányban, hogy a város pénze hiánytalanul megtérüljön. A banknál a város pénzét azonnal felmondták, azonban a szabályok szerint ily nagy összegű betétet csak három hónap mulva a felmondástól számítva, köteles az intézet kifizetni. A Gazdasági és Iparbank vezetősége és érdekeltsége a válságos helyzetben mindent elkövetett, hogy a pénzintézetet a csődtől megmentse és reális alapon helyreállítsa a bankot, lehetőleg ugy, hogy a betétesek ne károsuljanak. A vezetőségnek e nemes intencióját siker koronázta. A bank uj agilis igazgatója azonnal megkezdte a tárgyalásokat az érdekeltekkel, a bank igazgatója pedig a közgyűlésen kimondotta, hogy uj részvények kibocsájtásával a bank megtépázott alaptőkéjét, újból a rendes összegre egésziti ki. Közben, néhány nap előtt, lejárt a város pénzének felmondási határideje. A napokban tehát a banknak vissza kellett volna fizetni 325 ezer koronát a városnak. Annyira azonban még nem erősödött meg ez a teljesen újjászervezett intézet, hogy egyszerre ekkora tőkét elvonhasson a forgalomból. Mivel a városnak teljes kártalanítását mégis szem előtt tartja, most az intézet vezetősége beadványt intézett a város tanácsához, amelyben egyezséget ajánl fel. Eszerint a beadvány szerint arra kéri a város tanácsát, hogy jegyezzen a város 150 ezer korona áru elsőbbségi részvényt, a meg fennmaradó 175 ezer koronát pedig egyenlő havi részletekben fogja törleszteni az intézet. A tanács mai ülésén foglalkozott ezzel az üggyel. Ámde ebben a nagyfontosságú ügyben határozni még nem tudott, mivel a bank beadványa részletesen nem tárgyalja a viszszatérités módozatait. A város tanácsa először is arról akar tájékozódni, hogy mily összegekben volna hajlandó a bank a havi törlesztést teljesíteni; továbbá azt is megfontolandónak tartja, liogy 150 ezer korona részvényt jegyezzen-e. Az érdemleges tárgyalást a napokban már megkezdi a város a bank igazgatóságával. Egy nap Nagyváradon. — A szegedi footballsporí. — (Kiküldött tudósítónktól.) A szegedi footballsport vasárnap délután ünnepet ült Nagyváradon. A Bihari Vivő Klub dijmérkőzésén olyan fényesen szerepelt a SzAK., amely — értékében is fölülmúlja a szegedi győzelmét. A dijmérkőzésén amelyre a Szegedi Atlétikai Klub, az Aradi Atlétikai Klub, a Nagyváradi Atlétikai Klub és a Szolnoki Máv. Kaptak meghívást, a szegedi fiuk Délmagyarország többszörös bajnokcsapatával, az A. A. Kl.-bal kerültek össze és azt kemény küzdelem után 2:1 arányban legyőzték. Ennek a győzelemnek az értékét az a sok külsőség, amikkel a dijmérkőzést teleaggatták. Nem puszta barátságos mecs volt Nagyváradon, amilyent százszámra rendeznek a vidéken, hanem társadalmi ünnep. Amint, ,hogy dijmérkőzést nem is lehet másképen elképzelni, mint a társadalom bevonásával. A négy csapatnak két dijat tűzött ki a rendező egyesület. Az első díj egy értékes ezüstlabda, Baich Péter báró tiszteletdija, a második pedig egy finom müvü óra, Stummer Károly báró tiszteletdija. A dijmérkőzós kiirása szerint a csapatok sorsolás utján kerülnek ösz. sze. Vasárnap délután két-két csapat mérkőzött, amelynek győztesei a jövő vasárnap döntő mérkőzést játszanak az ezüst labdáért. A döntö mérkőzésen a SzAK. és a Nagyváradi Atlétikai Klub kerülnek össze. A N.A.K1. ugyanis 3:1 arányban legyőzte ellenfelét, a Szolnoki Máv.-ot. Az ezüst labdáért való küzdelem sorsa már nem lehet kétséges a SzAK.-ra. Legveszélyesebb ellenfelét szerencsésen legyőzte, a nagyváradi csapat pedig meg sem közelíti a SzAK. klasszisát. Az ezüst labda három-négy goolkülönbséggel a Szegedi Atlétikai Klub birtokába jut! * Szombaton éjjel három óra husz perckor a RÓKus-allomáson sípolt a vonatvezető, a vonatunk megindult Nagyvárad felé. Tizenhármán képviseltük a szegedi csapat kísérőit. A footballisták már szombaton délután Nagyváradra utaztak Plichta Béla igazgatóval, hogy vasárnap kipihenten álljanau ki a küzdelemre. Egyenlő vagy megközelítő klasszisu ellenfelek között ugyanis azon fordul meg a mérkőzés sorsa, hogy melyik csapat van jobban diszponálva. Nagyváradig hét óra hosszáig tart az ut, amely után pedig képtelenség izgalmas meccset lejátszani. A footballisták szombaton este már Váradra érkeztek és a vacsora után nyomban fölmentek a szobáikba. Hiába, ez a sportfegyelem. Mérkőzés előtt a rendestől elütő életet óinek a játéko. sok. Dresszirozzák magukat a meccsel. Játék előtt való napon a legélénkebb temperamentumnak is be kell takaróznia az ágyában már este tiz órakor. Ez sportszabály, melyhez már telje, sen hozzáidomultak a footballisták. Az éjszakai vonattal a játékosok közül csak Jopi, a centerbalt utazott velünk, aki lemaradt a délutáni vonatról. Érdekes, hogy a vonat indulásáig két fáradhatatlan sportbarát őrizte a Jopit, hogy valahogyan el ne aludjék vagy más baja ne essék. Amikor Hódmezővásárhely felé közeledtünk, valaki elkiáltotta magát a szakaszban: — Jaj! Erre a fájdalmas fölkiáltásra valamennyien fölriadtunk. Az éjszakai csönd megzavarója kétségbeesetten panaszolta, hogy - hogy tizenhármán vagyunk a szakaszban. Nagy álmélkodasunkra kétszer is megolvasott bennünket Mindegyikünk kijelentette, hogy a babonának meg csak az árnyéka sem közelítheti meg, de azért valamennyiünk elszomorkodva mondta: — Rossz kabala! A meccsre gondoltunk. A Sz. A. K.-ot hagyományos balszerencse üldözi, a tizenhármas szám fölfedezése tehát nem valami kellemesen érintett bennünket. Végre aztán Jopi megoldotta a problémát: — En játékos vagyok, nem tartozom a társaságba. A éjszakai csendháborító erre föllélegzett. — Most már nyugodtan tovább aludhatunk — mondta és álomra, illetőleg a bőrpárnára hajtotta a fejét. * Az unalmas utazást néhány derűs epizód élénkítette. Velünk utazott agy lelkes ós kövér sportbarát, aki alakjáva! könnyen tévedésbe ejtheti az embert. A súlyemelő ugyanis súlyemelőnek, a birkózó birkózónak, a footballista pedig — hátvédnek nézheti. E rövid konferenc után következik a történet: Békéscsabán az aradi játékosok átszálltak a vonatunkra. A sporbarátság nevében Jopi üdvözölte őket. Az aradiak válaszképen természetesen a Sz. A. K. csapat összeállítása iránt érdeklődtek. Jopi nagy önbizalommal beszélt a csapatról. — Milyen a csatársor? — kérdezte az egyik aradi játékos. — Nagyszerű! — felelte a centernalt. — Hát a védelem? — Kolosszális? Az aradi arcokon elfutott a pir. Biztos győzelem reményében indultak a küzdelembe — és már Békóscsaabán megakadtak. Pedig onnan még jó háromóra Nagyvárad. A vonat elindult, az egyik aradi játékos vizitelt a szakaszunkban. Körülnézett, az egyik sarokban megpillantotta a történet főszereplőjét, a lelkest, a kövéret, aki a vizit idején jóízűt aludt. Az aradi fiu hirtelen ránézett és egy kissé megrémülve mondta: — Ez az egyik hátvéd? A társaság egyik tagja a legnagyobb nyugalommal válaszolta: — Igen. A Jopi pedig tovább folytatta az ugratási: — De csak tartalék ! — Szépen tartalék — vágott közbe az aradi Hát akkor hogy nézne ki a rendes hátvéd, ha ez tartalék! A mi emberünk alvás előtt fölhúzta a nadrágját., ugy, hogy a bokája kilátszott. Az aradi fiu pedig ránézett erre a bokára és mondta: — Micsoda lábizmok! . . . És visszament az aradi játékosok kupéjába. A következő pillanatban természetesen harsány kacagás keletkezett a szakaszunkban. — Pompásan sikerült a fölhuzás, megfőztük, a fiút! — jegyezte meg a Jopi. A lelkes és kövér pedig, aki igen jó fiu és magánkivatalnok, tovább aludt. * Vasárnap délelőtt kilenc óra inegyvm perckor futott l>e a vonat ,a nagyváradi állomásra. Az állomáson a nagy várafii sportegyesületek vezetősége és a szegedi csapat várt bennünket. Kellemes meglepetést keltett, Niesner Aladár városi mérnök megjele\