Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-18 / 6. szám

* 12 DELMAGYARORSZAQ 1912 augusztus 18. árt a fejembe és elmondtam W. ezredesnek is az esetet . . . Másnap reggel megint én voltam az első a klubban. Ezúttal megtalál­tam, amit kerestem. Ahogy kezembe vettem az újságot, első tekintetem a langs-necki csatáról szóló tudósításra esett és az eleset­tek névsorának az élén ott láttam barátom nevét. Összevetettem a csata idejét azzal az órával, melyben a jelentést láttam és kitűnt, hogy ugy szólván ugyanabban a pillanatban volt Londonban a látományom amelyben Afrika déli csúcsán a golyó általjárta bará­tomat. Még két részletet kellett tisztába hoznom: 1. Olyan fölszerelésben volt-e G. P., mint ahogy láttam és csakugyan szakált viselt-e, holott ismeretségünk egész ideje alatt borot­válkozva járt? 2. A tüdején érte-e a sérü­lés? Ami az elsőt illeti, egy tiszt, akit hat hónap múlva egészségi okokból Afrikából hazaküldtek és aki résztvett a langs-necki ütközetben, megerősítette, hogy mindaz, amit a fölszerelésről és a szakálról mondtam, megfelelt a valóságnak és hasonló értelmű fölvilágosítást kaptam a második kérdésre is. Közös barátunk, J. S. mondta, mikor a háború befejezése után visszatért Angliába és megkérdeztem tőle, hol érte a golyó a szegény P.-t: — Ilyen helyen . . . És jobbkarját a jobboldali mellkasfélre tette, ugyanugy, mint G. P. a jelentés alkal­mával és szinte pontosan a tüdőnek ugyan­arra a pontjára . .." i (KÖLCSÖN.) A Belvárosi-kávéházban történt. Egy ifjú bohém sürgősen az asztalához hivja a kitűnő Ferenc főpincórt. — Kérem, adjon kölcsön egy forintot egy órára. — Hol az az óra P — kérdezi a főpincér és elvágtat. (A KERESKEDŐ FIA.) Hiába. A közmondá­soknak igazuk van, de különösen annak, amely a fáról ós a tőle nem messze eső almáról szól. Ezúttal a fa egy szegedi kereskedő — en gros, — az alma az ő nagyreményű fiacskája, aki a pótvizsgára készül. (Ja, a jó kereskedőnek már kicsikorában meg kell tanulnia a bukást.) A tanár ur földrajzi kérdez: — Aztán mondd, fiam, miről nevezetes Jáva szigete? Mély csönd a kérdezett részéről. A tanár ur segíteni akar. — Mát honnan hozatja apád a kávét? — kérdi. — Honnan? — feleli a gyerek gyorsan. — Az kérem tanár ur — üzleti titok. — (MAMA KEDVENCE.) A Strandfürdőn tör­tént, a szegedi Lidón. Egyik kövér ur a fiacs­kájával ment át fürdeni. Hogy közben mi tör­tént, hogy előzőleg milyen lehetett a helyzet, a hangulat ós minden, azt tessék elgondolni. Elég az hozzá, hogy amikor a kövér ur a viz partján megjelent, mindenki elkezdett moso­lyogni, nevetni, hahotázni. A kövér ur is elkezdett nevetni, hahotázni, de közben meg­gondolta, vájjon 5 miért nevet? Nem tudta. Aztán okoskodni kezdett. Vájjon a többiek mi­ért nevetnek ? S mert látta, hogy mindenki rá­nevet sőt rajta hahotáz, hát végig nézett a kosztümén ós olvasta a fölírást: — Mama kedvence! \ NEMENYINE j : FOG MŰVESTERME s Kárász-y. 6a. sz. alatt létezik. Készít mindenféle fogmunkákat kaucsukban és aranyban. Vidékiek 24 óra alatt lesznek kielégítve. • Bármiiyen javitás hat óra alatt elkészül. SZÍNHÁZ, MŰVÉSZET * Uj magyar darabok. Nemsokára meg­nyílnak a színházak kapui. A Magyar Szín­házban a következő, magyar szerzőktől való újdonságokat fogják az uj szezonban a kö­zönségnek bemutatni: Bíró Lajos: „Az utolsó csók". 3 felvonásos színjáték. Molnár Ferenc: „A farkas". Játék 4 képben. Lengyel Meny­hért: „Védtelen nők". 3 felvonásos vígjáték. Női főszerepét T. Forrok Róza fogja játszani. Rákosi Jenő: „A szerelem iskolája". 5 felvo­násos vígjáték. iSzomory Dezső: „A mi szi­vünk". 3 felvonásos színmű. Bánffy Miklós gróf: „A nagyúr". Attila-dráma 5 felvonás­ban. Hevesi Sándor: „A boldogságos szűz rózsája", komédia a cinqiiecentoból. Ady Endre: „Szilvia kisasszony", egész estét be­töltő 2 felvonásos színmű. Krúdy Gyula: „Zoltánka", történet a régi Pestről, 4 kép­ben. Csátih Géza: „Ezeregy asszony", 3 fel­vonásos vígjáték. Oribók Lóránt: „Édes anyám", 3 felvonásos színmű. Vajda Ernő: „A trónörökös", 3 felvonásos dráma. Vojno­civh Ivo gróf: „A napraforgó hölgy" trypti­öhcm-dráma. * A világ legdrágább színháza. A newyorki Metropolitan-opera a jövő szezonra 17 szoprán-, 12 mezzoszoprán és alténekesnőt, 18 tenoristát, 12 basszust és ugyanannyi baritonistát szerződtetett. Ennek a színháznak 6 karvezetője, 7 segéd-karmes­tere, 10 korrepetitorja, 100 zenekari tagja, 19 balletmestere, 12 rendezője és 10 kar­mestere van. Az opera igazgatója, Gatti-Ca­zasza 140.000 korona évi fizetést huz, ami aránylag kis összeg, mert a színház több művészének félmillióra rugó jövedelme van. Toscanini művészeti tanácsadónak ugyan­annyi a fizetése, mint az igazgatóé, Hercz Alfréd pedig, aki a német operákat vezeti 50.000 koronát kap. A magánékesek között Caruso vezet napi 2500 dollár honorárium­mal. Majdnem ugyanannyit kap Sembrich Marcella; Hetnpel Fridának, a nálunk is jól ismert művésznőnek csekély napi2000 dollárral kell megelégednie sugyanannyitkapPefrazzmi Lujza nevü koloratur-énekesnő. Gadki Johan­nának és Farrar kisasszonynak 1200 dollár a fizetése. Destin Emma és Matzenauer Mária 1000 dollárt kap minden egyes fellépéséért. Körülbelül ugyanennyit kap Slezák Leó, to­vábbá Burrián Károly, Jörn, Jadlowker, Delmozes énekesek. A horribilis fizetésekkel a bevételek arányban állanak. Napi 40—50.000 koronás bevételek éppenséggel nem tartoz­nak a ritkaságok közé. Az átlagos bevétel 32.000 korona. A szinház szépen prosperál anyagilag is, mert az évi deficit alig 200.000 dollár. Más kérdés, hogy a részvényesek is örülnek-e ennek a viszonylag „fényes" anyagi eredménynek. Buklin Bérautója jOilllÜŰ és ugy vidékre, mint hely­ben sétára, vagy vas­útra. Megrendelhető ugy éjjel mint nappal 10*20 telefonon vagy a Tisza-szállo­dában. Telefon 44. Autó-állomás a Széclienyi­téren, a Tisza-szálloda előtt. Bukiirt Frigyes KÖZOKTATÁS Belratási rend. Irtunk már arról, hogy a szegedi tankerületi főigazgatóság ujabb ren­deletével a tanévet megnyitó teendők sor­rendjében némi változás állt be. Az egyes iskolák szerint ia rend ez lesz: Kárpáthy Ká­roly dr állami gimnáziumi igazgató a kö­vetkező iskolai értesítést teszi közzé: A sze­gedi állami gimnáziumiban a beiratások és a vizsgálatok sorrendje ez: Beiratás szeptem­ber 16-án, 17-én és 18-án délelőtt 8—12-ig. f Délután beiratás nincsen. Javítóvizsgáját I—VI. osztályú tanulók részére szeptember 16-án délelőtt 8—l-ig; V—VII. osztályú ta­nulók részére délután 3—6-ig; a VIII. osz­tályú tanulók részére .augusztus 31-én dél­előtt 8 órakor lesz. Pótvizsgálat szeptember 17-én délelőtt 8—l-ig. Magánvizsgálat Írás­beli része szeptember 17-én délelőtt 8—l-ig; szóbeli része délután 3—6-ig. Fölvételi (kü­lönbözeti) vizsgálat szeptember 18-án reggel 8 órától kezdodőleg. Szeptember 19-én dél­előtt 9 órakor Veni sancte. Utána megkezdő­dik a rendes tanítás. — A szegedi állami fő­reáliskolában az 1912—13-ik tanévre vonat­kozólag, a tanévet megkezdő teendők sor­rendje a következőkben állapíttatott meg: 1. augusztus 29, 30. és 31-én azon tanulók magánvizsgálata, akik szeptemberi érettségi vizsgálatokhoz kívánnak menni; 2. szeptem­ber 4, 5. ós 6-án Írásbeli érettségi vizsgála­tok; 3. szeptember 7-én szóbeli érettségi vizs­gálat; 4. szeptember 16, 17. és 18-án beírások, fölvételi-, pót- és magánvizsgálások; 5. szep­tember 19-én a tanévet megnyitó isteni tisz­telet törvényolvasás, elhelyezés, órarendihir­detós. — Az I. kerületi Tisza Lajos-köruti ál­lami polgári leányiskolában .a beiratások szeptember 16-án kezdődnek, amikor az első osztály növendékei, 17-én a második 18-án, a harmadik és negyedik osztály növendékei vétetnek föl. A beiratások mindenkor reggel 8 órakor kezdődnek ós délig tartanak. Szep­tember 2-án délután 3 órakor lesznek a pót-, javitó- és különbözeti vizsgálatok. Kitüntetett nevelőnők. A belügyminiszter Korodi Lajosné és Nagy Lajosné szegedi la­kosokat, akik ia gondozásukra bizott állami fl villamos vasúti jegyekre hirdetéseket jutányos árban fogad el a „Délmaggarerszág" kiadóhivatala.

Next

/
Oldalképek
Tartalom